2014. február 28., péntek

20. fejezet

Lexy

   Miután kiveséztük a kedvenc játékosaimat, csend telepedett ránk és újra a meccsre koncentráltunk. Sajnáltam a csapatot, mert teljesen szétcsúsztak a pályán és a végén 2-1-re kikaptak. Stephan és Riccardo szomorúan nézték, ahogy a többiek fancsali arccal sétálnak le az öltözőbe.
 - Úgy hallottam, hogy rezeg a léc Allegrinek - mondta halkan Ricky és komoly szemekkel nézett a Fáraóra.
 - Én is hallottam, de már reménykedni sem merek - sóhajtotta a srác.
 - Kit szeretnétek a helyébe? - kíváncsiskodtam.
 - Nem tudom - vonta meg a vállát Montolivo. - Ennél bárki jobb lehet. Miért?
 - Csak érdekelt, mert a nagy nevek mind foglaltak. Guardigola, Ancelotti, Tata Martino, Simeone és a többiek mind-mind leszerződtek már valahova. Kíváncsi lennék, hogy ki az aki elvállalná, hogy kihúzza a csapatot a szarból - néztem rájuk én is szomorúan mert tudtam, hogy nekik sem jó ez a mostani helyzet.
 - Kezdek félni tőled - vigyorgott rám a középpályás. - Nem vagy te fiú véletlenül?
 - Szerinted? - nevettem fel hangosan, mert jó volt Montolivoval hülyéskedni, míg Shaarawy összehúzott szemekkel nézett ránk.
 - Háát, ahogy elnézlek - vezette végig a tekintetét rajtam - biztosra mondhatom, hogy lány vagy.
 - Köszönöm a felvilágosítást, de ezt én már 17 éve tudom - forgattam meg a szemeimet.
  Lassan kiürültek a folyosók, már csak a fanatikus szurkolók hangját lehetett hallani, akik autogram reményében skandálták kedvenc focistájuk nevét. Sétálás közben értünk el az öltözőhöz, ahonnan hatalmas zsivaj szűrődött ki.
 - Ez hiányzik a legjobban - sóhajtott fel Riccardo.
 - Azt hittem, hogy a foci? - vigyorgott rá Stephan, mire Montolivo hátba vágta.
 - A hülye fejetek, meg a beszólásaitok hiányoznak, te fafej! - pirított rá.
  Nevetni kezdtem rajtuk, mert ezután csesztetni, lökdösni kezdték egymást.
 - Mint két óvódás - morogtam magyarul, mire rám néztek.
 - Mit mondtál? - kérdezte Stephan.
 - Semmit - ingattam meg a fejemet és próbáltam ártatlanul pislogni rájuk.
 - Naa, légyszi mond el - nézett rám kiskutyaszemekkel, de továbbra is a fejem ráztam.
 - Oké, te akartad - néztek össze Rickyvel. - Ha nem mondod el, akkor megcsikizünk - álltak elém úgy, hogy ne tudjak elszökni.
 - Nee - vetettem rájuk egy könyörgő pillantást, mert utáltam, ha csikiznek, de nem volt rájuk hatással. Stephan közelebb lépett és az oldalamba mélyesztette az ujjait. Megugrottam, de pont Montolivo mellkasának ütköztem.
 - Elmondod? - vigyorgott rám gonoszan a csatár. Tudtam, hogy nincs más választásom.
 - Oké, oké - adtam meg magam. - Azt mondtam, hogy olyanok vagytok, mint az óvódások.
 - Igeeen? - emelte fel Montolivo a szemöldökét. - Akkor most ezért csikizünk meg.
 - Nem ér! - próbáltam szabadulni a kezük közül. - Azt mondtátok, hogy nem csikiztek tovább, ha elmondom, hogy mit mondtam - néztem rájuk őzike szemekkel.
 - De akkor még nem tudtuk, hogy leovisoztál minket - játszotta a sértődöttet Stephan.
 - Ha bocsánatot kérek akkor békén hagytok? - reménykedtem.
 - Ha kapok egy puszit, abba hagyom - vigyorgott rám Shaarawy.
  Elpirultam, de hozzáhajoltam és nyomtam egy puszit az arcára. Ahogy a közelébe értem, arcomat megcsapta az illata. Fűszeres, férfias illata volt, teljesen elbódultam tőle.
 - Mi van itt ifjúság? - csapódott ki az öltöző ajtaja és Mexés lépett ki rajta. - Monti - ölelte át a barátját. - Jól vagy? Mikor jössz már vissza csapikapi? Kurvára hiányzol onnan középről - magyarázott neki egy idióta vigyorral az arcán, majd rám nézett.
 - Jé, egy rózsaszínhajú tündér - lőtt el egy gyatra poént, aztán bemutatkozott. - Philippe Mexés.
 - Alexa Silver - mosolyogtam rá a hátvédre, aki kora ellenére úgy viselkedett, mint egy vásott kölyök.
 - Szívesen elvinnélek a lányaimhoz, mert olyan babát még úgysem láttak aki él és mozog - vigyorgott még mindig.
 - Mi ez a tömörülés? - lépett hozzánk Poli és Matri. - Á, ciao Lexy - mosolyogtak rám és mindkettőtől kaptam puszit.
  Ezt nem hiszem el - hüledeztem magamban. - Itt állok a San Siroban, egy csapat Milános focistával körbevéve akik puszival köszöntenek. Tuti, hogy álmodom. Ezt muszáj lesz elmesélnem Roninak. Úgy, hogy ne vegyék észre, belecsíptem az alkaromba és felszisszentem a fájdalomtól. Egyedül Stephan nézett rám kérdőn, de én csak megráztam a fejem és idiótán vigyorogtam tovább.
 - Lexy! - hallottam meg a nevemet az öltözőből. - Mondjátok, hogy itt van még! - kiabálta valaki.
 - Igen, még nem engedtük el - szólt vissza Mexés.
  Ezután csak annyit láttam, hogy Poliék ellépnek előlem, majd éreztem, hogy valami nekem csapódik. Nem is valami, hanem valaki. De Sciglio volt az aki úgy ölelt, hogy majdnem megfulladtam.
 - Köszönöm - nézett rám csillogó szemekkel, miután elengedett.
 - Szívesen - kapkodtam levegő után két dolog miatt is. Először, mert elengedett és így végre kellő mennyiségű oxigén jutott újra a tüdőmbe, másodszor mert ott állt előttem egy szál boxerben, meztelen felsőtesttel, ami nem volt ám akármilyen. Akaratlanul is végig néztem tökéletesen kidolgozott kockáin, majd szemeimet lesütve, elpirultam.
 - Mattia, öltözz már fel! - csattant fel Stephan hangja.
  A védő végig nézett magán, majd vigyorogva felém fordult.
 - Upsz, bocsi.Várj meg itt! Ne menj sehová! - utasított, majd visszaszaladt oda, ahonnan az előbb felbukkant.
 - Ennek meg mi baja? - állt meg Kaká is a kis csoportosulásunk mellett, miután De Sciglio majdnem fellökte.
 - Agyára ment a jólét - morogta a Fáraó és mindenki furán kezdett rá nézni, de főleg Kaká és Matri.
 - Szia Kiscica - hallottam meg Balotelli hangját, amitől még a hideg is kirázott.
 - Lexy! Lexynek hívják - mordult rá Stephan. Kérdőn néztem a csatárra, mi a fene ütött belé, hogy mindenkivel morog.
 - Ezer bocsánat. Ciao Lexy - villantott rám egy hatalmas mosolyt Mario.
 - Ciao - köszöntem vissza, bár semmi porcikám nem kívánt vele kommunikálni.
 - Itt is vagyok - nyomakodott elém Mattia. - Ez valami gyönyörűséges lett. Köszönöm - ölelt meg még egyszer és nekem csak most esett le, hogy minek örül ennyire.
 - Szívesen - mosolyogtam rá.
 - Mi is megtudhatnánk, hogy miről is van szó? - kíváncsiskodott Mexés.
 - Naná! - vigyorodott el De Sciglio. - Ezt kaptam Lexytől - emelte fel a kezét, aminek mutatóujján ott fityegett a gyöngykulcstartó.
 - De baró - adták kézről-kézre.
 - Nagyon szép - mosolyodott el Kaká.
 - Jó a kézügyességed Kiscica - küldött felém egy perverz vigyort Mario.
 - Én is kaptam - nyúlt a zsebébe Stephan, majd előhúzta a kulcscsomóját.
 - Ez így nem ér - biggyesztette le a száját Poli. - Mi miért nem kapunk?
  Óriási lelkiismeretfurdalást éreztem, ahogy néztem a többiek arcát. Kaká és Matri jelentőségteljes pillantást váltottak, amit nem tudtam hova tenni.
 - Ha lesz időm, mindenkinek készítek egyet - nyögtem ki, mire össznépi üdvrivalgás tört ki a folyosón. Kénytelen voltam befogni a fülem. Vigyorogva néztem a focistákra, akik tényleg úgy viselkedtek, mint az óvódások, de hangot nem mertem adni a gondolatomnak, mert féltem a megtorlástól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése