2015. június 11., csütörtök

90.fejezet

Lexy

   Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán. 
 - Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.
 - Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.
 - Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.
 - Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.
 - Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?
 - Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...
 - Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.
 - Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.
 - Mi a csudától?
 - Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el. 
 - Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.
 - Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?
 - Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?
Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.
 - Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.
 - Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.
 - Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.
 - Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.
Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.
 - Le akarok feküdni Stephannal.
Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.
 - Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.
 - Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.
 - Igen - sütöttem le a szemeimet elpirulva.
 - Basszus Lex, ez hatalmas elhatározás. Biztos vagy te ebben?
 - Egyedül a halál a biztos - nevettem fel idegesen, de mikor megláttam a barátom rosszalló pillantását, inkább beharaptam a számat, nehogy megint valami hülyeséget mondjak. Tekintetemet a mellettünk lévő újságra vezettem és elmosolyodtam a kép láttán. - Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - suttogtam magam elé. 
Lorenzo felült, majd mellém kúszott és átölelte a vállamat.
 - Hű, csajszi ez hatalmas lépés lesz a kapcsolatotokban - vigyorodott el. - Ő tud már róla? - kérdezte, mire megráztam a fejemet. 
 - Nem akarom, hogy előre megtervezett legyen. Az annyira gáz, hogy odamegyek és azt mondom, hogy "figyi, ma este kilenckor lefogok veled feküdni". 
 - Akkor hogy akarod kivitelezni? - meresztette rám a szemeit Lolo.
 - Nem tudom - vontam meg a vállam miközben a gyomromat apró kövek sokasága kezdte nyomni. - Mostanában egyre többször kerülünk "olyan" helyzetbe - karmoltam a levegőbe. - Talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtörténjen - morfondíroztam az orrom alatt. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy csináljam - sóhajtottam fel keserűen.
 - Hé - simogatta meg a hátamat a barátom. - Most pont úgy nézel ki, mint aki a kivégzésére vár, nem pedig le akar feküdni a barátjával - nevette el magát, amitől nekem is jobb kedvem lett.
 - És ti? Szóval Ádám és te...? - néztem rá félve.
 - Igen - pirult el. - Már voltunk együtt.
 - És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian, majd rájöttem, hogy nem lehetek ekkora tahó. - Upsz, bocsi. Azt hiszem ehhez semmi közöm nincs.
 - Nyugi - mosolygott rám Lorenzo. - Életem legjobb élménye volt - sóhajtott fel elvarázsolt hangon. - Úgy éreztem magam, mintha ő lenne az első.
 - Az első mindig fáj - jelentettem ki. - Neked is...?
 - Mármint Ádival? - kérdezte és én bólintottam. - Nem, dehogy is - rázta meg a fejét. - Csak olyan intenzív volt és annyira magával ragadott, hogy teljesen elfelejtettem mindent - meredt maga elé egy csibészes mosollyal a szája sarkában. Hirtelen rám nézett. - Ettől félsz?
 - Mitől?
 - Hogy fájni fog.
 - Nem tudom. Talán. Mindenki azt mondja, hogy az első mindig szar és hogy az sosem jó a lánynak...
 - Erről sajnos nem tudok nyilatkozni - sóhajtott fel Lolo, mire rá néztem és mikor a tekintetünk találkozott, elröhögtük magunkat. 
 - Olyan hülye vagy - vágtam hátba nevetve.
 - De te így szeretsz - nyújtotta ki rám a nyelvét. 
Tökéletesen igaza volt. Senki mással nem tudtam volna erről így beszélgetni csak vele. Anya is biztos meghallgatott volna és meg is értett volna, de Lolo más volt. Vele minden sokkal könnyebbnek tűnt. 


 - Muszáj pont abba a puccos étterembe mennünk? - kérdeztem elgyötört hangon Stephantól. Fáradt voltam és frusztrált, mert az egész délutánom rá ment, hogy találjak egy olyan ruhát a szekrényemben, ami illik ehhez az alkalomhoz.
 - Manuel oda foglaltatott asztalt, hogy lenyűgözzön téged - ölelt át, hogy megnyugtasson. 
 - Nem mondtad neki, hogy az én lenyűgözésemhez elég lett volna, ha rendel egy pizzát és itt esszük meg nálad?
 - Mondtam neki, de úgy gondolta, hogy szeretné megadni a módját annak, hogy megismerhesse a "sógornőjét" - vigyorgott rám a barátom. - Ja és a médiának sem mindegy, ha látják, hogy jóban vagy a családommal.
 - Remek - nyögtem fel. - Nem is tudtam, hogy mi hiányzik még az estémből - húztam el a számat.
 - Kicsim - fordított maga felé a focista. - Ha nem akarsz menni, lemondom - simított ki egy elkóborolt tincset az arcomból. 
 Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán, de aztán inkább megráztam a fejem. Tudtam, hogy rengeteget jelent neki ez az este.
 - Menjünk. Majd csak kibírom valahogy - nyomtam egy puszit a szájára.
 - Hé - kapta el a karomat, mikor el akartam lépni mellőle. - Ez nem elég - suttogta a számba és hevese megcsókolt. Karját körém fonta és közelebb húzott magához. Ajkai majd felfalták az enyémeket és mikor nyelve bejutott a számba, felnyögött az élvezettől. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.
 - Ha nem sietünk elkésünk - vettem mély lélegzetet, hogy lenyugtassam a szívem vad dübörgését. 
 - Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet maradni - morgott Stephan miközben ujjaival a blúzom alá kúszott és a derekamat simogatta.
 - Nem szeretnék rossz pontot kapni a bátyádtól - húzódtam el tőle és megpróbáltam a megvadult pillangóimat kordába zárni.
 - Igazad van - sóhajtott fel lemondóan. - Már nekem sem tűnik olyan jó ötletnek ez a vacsora - biggyesztette le az ajkát, mint egy kisgyerek.
 - Ne morogj, hanem induljunk - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem az ajtóhoz. - Nem azért készülődtem egész délután, hogy most visszakozzál.  
Kint az udvaron beszálltunk az autójába, majd elindultunk az étterembe, ahol már várt minket a barátom bátyja és egyben menedzsere. Útközben kibámultam az ablakon és figyeltem a város fényeit. Kérdések milliói özönlötték el az agyamat. Mit keresek én itt? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért van velem?
Stephan, mintha érezte volna a bizonytalanságomat, összefűzte a kezeinket. Szájához emelte és minden ujjamat külön, külön megcsókolta. Szemeibe nézve elmúlt minden bizonytalanságom. Tudtam, hogy ennél jobb helyen már nem is lehetnék, hiszen azokból a tekintetekből sugárzott felém a szerelem.

17 megjegyzés:

  1. Jaj de kis aranyos lett. Lexy olyan kis bizonytalan ès kislányos lett ebben a rèszben. De mègis lett nőies az elhatározása miatt. ;) Amikor kinyögte az elhatározáaát azt hitzem,hogy 18-as rèsz lesz.... ;) Stephan ha ezt megtudja,hogy mit szeretne Lexy... ♡ Hiányzott már egy kis Lorenzo ès Lexy beszèlgstès. ♡♡♡ Remèlem nem mindod le a következő hèten hogy új rèsz legyen mert elvonási tünwteim voltak. Mindig újra kell olvasnom,hogy ne golyózzak be. Nincs tanítás nincs aki elvonna a figyelmem az unatkozásról. ♡ puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Halihó!
      Máris elolvastad? Ennek nagyon örülök. Én is nagyon remélem, hogy mostantól újra a régi megszokott ütemben tudom hozni a részeket. Ígérni nem ígérem, de mindenképp megpróbálom. Mi az, hogy unatkozol? Itt a nyár! Irány a haverok, buli és persze Fanta. :DDD
      Puszi <3 <3 <3 <3 <3

      Törlés
    2. Hát valójaban várnom kellett merr suli gyűlès volt így nem rögtön tudtam elolvasni. :( Szar a sulibam rohadni. Jobb lenne a haverokkal.

      Törlés
  2. Szia
    Nagyon tetszettek az elmúlt részek :) Meglepődtem hogy Lexy erre az elhatározásra jutott kíváncsi vagyok meddig várnak vele :) Damiano nekem gyanus...
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Én csak írom a történetet, Lexy (az igazi, akiről szól ez az egész) mondja meg általában, hogy mit szeretne, merre menjen a történet. Bár mostanában kicsit dühös rám, mert Mattia a háttérbe szorult. :DDD De elmagyaráztam neki, hogy mindennek meg van a maga ideje és helye, így csöndben morog magában. :)
      Köszönöm, hogy olvastad és hogy hagytál nekem pár jó szót.
      Puszi: <3 <3 <3 <3 <3
      Ja és jó pihenést a nyárra!

      Törlés
    2. Damiano nekem is gyanús. De Mattia nehogy most jöttön vissza a kèpbe.

      Törlés
    3. Mattiát akarok *morog magában egy eldugott sarokban*

      Törlés
    4. En meg Lolot es Adit, na? De Mattiaaaa, en is hianyolom mar ;-;

      Törlés
    5. Kérlek Pepii!
      Ne kezd te is. :D Örülök, ha Lexyt kibírom. :DDD

      Törlés
    6. Timi, te meg ne add alájuk a lovakat! <3

      Törlés
    7. Mert? Èn nem is csináltam semmit. *ártatlan kis kutya tekintet*

      Törlés
  3. Jujj, de nagyon szerettem ezt a részt. :) Nem sok reményt fűztem ehhez a történethez - az én szempontomból, ugyanis nem vagyok valami nagy Stephan és Milan rajongó, de nagyon a szívemhez nőtt és örülök az új részeknek. Ja, és ki tudja már hányadszor néztem meg a Galaxy-reklámot, a "Pronto" miatt ;)
    Puszi: Doresz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Doresz!
      Örülök, hogy itt is találkozom a neveddel. Annak pedig jobban, hogy ez a történet is tetszett. :) Mutattam Lexynek, hogy mit írtál erre most ő is a reklámot nézi. :DDDD
      Puszi: <3 <3 <3

      Törlés
  4. Szia Doloresz :)
    Nagyon tetszet ez a rész :D ma találtam csak rá a blogodra!
    Lexy és Stephan nagyon cukik *-*
    Siess a kövivel :) :*

    VálaszTörlés