79.fejezet

Lexy

   - Ezt nem hiszem el! - túrt a hajába idegesen Roni. - Az nem volt les! - őrjöngött velem együtt, mikor Kaka szabályos gólját nem adta meg a bíró. 

 - Megszokhattuk volna már - húztam el a számat.

 - EZT nem lehet megszokni - mutatott a pályára Vera, ahol az Inter játékosai folyamatos terror alatt tartották a Milánosokat. - Mattia már megint a földön van - nyögött fel olyan fájdalmasan, mintha neki rúgták volna szét a sípcsontját.

Erre a kijelentésre a szívem heves kalapálásba kezdett és árgus szemekkel figyeltem, ahogy ellátják a srácot az oldalvonal mellett.

 - Te, az ott nem Damiano? - hajolt hozzám Réka és elmutatott a másik szektor felé.

 - De - bólintottam. - Tudtam én, hogy utálni kell - nevettem el magam mikor megláttam a kék-fekete sálat a nyakában. - Ribik - szóltam hátra mindenkinek. - Azt hiszem meg kéne mutatni az ellenfél szurkolóinak, hogy hogyan is drukkolunk mi magyarok - kacsintottam rájuk, majd gyorsan megkerestem a telefonomban a Milán Sud néhány szurkolói rigmusát és megmutattam a többieknek is. A korláthoz lépkedtünk és egymásra néztünk.

 - Mehet? - kérdeztem vigyorogva amire csak helyeslő bólogatásokat kaptam. - Egy, két, há... - számoltam vissza, majd belecsaptunk a lecsóba.

Sosteinamo la squadra piu forte                                Támogatjuk a valaha látott 

che il mondo ha visto mai                                          legerősebb csapatot.           

magico Milan vinci per noi                                        A mágikus Milán nyer nekünk

magico Milan...e magico Milan ole!                           mágikus Milán és mágikus Milánó olé!

ora che il Milan e veramente forte                             Most, hogy a Milán nagyon erős

noi della Sud cantiamo insieme cosi...                        Velünk együtt énekelnek a Déliek

...E...O...O forza magico Milan E...O...O.....              E...O...O... hajrá mágikus Milán E...O...O.....

Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 

sono la gloria                                                                  a dicsőséget

sono la gloria                                                                  a dicsőséget

Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 

sono la gloria                                                                 a dicsőséget 

dei Rossone'                                                                  a Rossonérinek.

Forza Milan ole                                                            Hajrá Milán olé!

Forza Milan ole'                                                           Hajrá öreg Milán!

Forza Milan ole ole ole                                                 Hajrá Milán olé olé olé

Milan! Milan! Milan!                                                    Milán! Milán! Milán!

Tőlünk zengett a VIP páholy, de mi nem bántuk. Apait, anyait beleadva ordítottuk a szöveget, itt-ott némi kivetni valót hagyva maga után, de szerintem azt senki nem hallotta. A hazai ultrák lentről a fejüket kapkodva néztek minket és hüvelykujjukat felmutatva jelezték a tetszésüket, majd ők is bekapcsolódtak az "éneklésbe". Úgy tűnt, az ellenfél figyelmét is felkeltettük, mert ők is mozgolódni kezdtek és próbáltak túl harsogni minket, de ez halott ügy volt részükről. Nem is értem hogy gondolhatták, hogy "otthon" saját közegünkben sikerülni fog nekik. A biztatásunk meghozta gyümölcsét, mert a harminckettedik percben Kaka végre betalált. Nevetve néztük, ahogy mindenki a nyakába ugrik. A félidőt jelentő sípszó után röhögve tántorogtunk ki a folyosóra, mert mindenkinek volt valami elintézni valója. Réka Zsoltival, Loloval és Ádival a büfébe ment, hogy valami rágcsálni valót vegyenek. Noncsi, Roni és én pedig megrohamoztuk a mosdót. 

 - Ez állati! - igazította meg a haját Vera. - Életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Most már tuti, hogy egyszer kimegyek spanyolba és ott is megcsinálom ezt. Jössz velem? - kérdezte csillogó szemekkel.

 - Persze, de csak ha egy El Classicot nézünk meg - pislogtam rá a tükrön keresztül.

 - Hülye vagy? Még jó hogy. Egy sima mezei meccsre már ki sem mennék - biggyesztette le az ajkát, de aztán elröhögte magát.

 - Azt hiszem berekedtem - nyekergett mögöttünk Noncsi.

 - Hogy mondod? - fordultunk felé széles vigyorral az arcunkon.

 - Mondom, berekedtem - próbálkozott újra.

 - Nem értem, mert be vagy rekedve - cukkoltam tovább.

 - Elmész te tudod hova? - csapott a karomra a lány, de már ő is nevetett.

 - Aú, kicsi a bors, de erős - simogattam a fájó végtagomat.

 - Van még ott ahonnan ez jött, csak kicsizzél le megint - fenyegetett meg játékosan.

Egymásba karolva, dülöngélve a nevetéstől sétáltunk ki az ajtón, hogy aztán az arcunkra fagyjon a mosoly.

 - De jó újra látni Bello! - keresztezte az utunkat Damiano.

 - Én nem vagyok úgy elragadtatva tőled - morogtam.

 - Nem is mondtad, hogy szereted a focit.

 - Már miért kellett volna mondanom? - értetlenkedtem.

 - Mert akkor együtt is jöhettünk volna. Jó alap ez egy randihoz - kacsintott rám.

 - Na addig állj fél lábon, míg én randizni megyek veled - emeltem fel dacosan a fejemet.

 - Szeretem a harcias cicákat - nyúlt az állam alá, de elrántottam a fejem.

 - Ne merj mégegyszer hozzám érni - sziszegtem a fogaim közül.

 - Mert akkor mi lesz? - villantak meg rosszindulatúan a szemei. - Ide hívod a nemlétező barátodat és elintéztetsz vele? - kacagott fel gúnyosan, ami a mögötte lévő srácoknak is nagyon tetszett.

 - Csak nehogy pofára ess, mikor bemutatja neked - szólalt meg Roni is, hasonló stílust felvéve, mint a fiú.

 - Ugyan már - legyintett magabiztosan Bonucco. - Fél kézzel elintézem és aztán... - nyalta meg az ajkát gusztustalan módon, így utalva arra, hogy mit akar tőlem.

 - Mond, te nem érted azt a szót, hogy nem? Akkor elmondom más nyelveken is. No, nein, not, ei, nem, pas, nao - sorolta Vera pöttyet idegesen.

 - Nyugi, ne húzd fel magad, nem éri meg - kaptam el a karját, hogy elrángassam onnan, de Damiano megragadott és magához rántott. Kezeimet hátra csavarta, majd száját az enyémre nyomta. Nyelve erőszakosan tört utat magának az ajkaim közé. Néhány pillanatig mozdulni sem tudtam a döbbenettől, de aztán kitéptem magam a szorításából és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam a tettét.

 - Ezt mégegyszer meg ne próbál! - töröltem le a számat a kézfejemmel.

 - Húh, most megijedtem - nevette fel gusztustalan hangon.

 - Már megint itt vagy? - hallottam meg Ádi hangját mögülem. - Mi történt? - kapkodta a fejét köztünk, mert azóta is farkasszemet néztünk a fiúval.

 - Ez a köcsög lesmárolta Lexyt - tájékoztatta Noncsi Ádámot magyarul.

 - Te rohadék - lendült meg a barátom ökle, de most nem tartottam vissza. Valahogy elégtételt éreztem ahogy láttam kiserkenni a vért a szája szélén. - Utoljára mondom, hogy takarodj a közeléből!

 - Ezt még megbánod - köpött ki egy jó adag vért Bonucco. 

 - Tűnj el! - találtam meg végre a hangom. - Takarodj, vagy rád uszítom az egész Ultra Sudot - fenyegettem meg.

 - Kevés vagy te ahhoz csibém - vigyorodott el, de azért intett a barátainak és elsétáltak.

 - Csak nehogy meglepődj! - szóltam utána, de csak egy gúnyos röhögés volt a válasz.

 - Jól vagy? - néztek rám a többiek aggódva.

 - Ja - bólintottam. - Leszámítva azt, hogy életemben nem találkoztam még olyan sráccal, aki ennyire szarul csókolt volna.

 - Te idióta - öleltek át a többiek.

 - Okés, akkor most ezt felejtsük el és menjünk élvezzük ki a maradék negyvenöt percet - bontakoztam ki a karjaik közül és elindultam a páholyunk felé.

 - Ugye tudod, hogy ezt már el kell mondanod neki? - súgta oda nekem Lolo.

 - Tudom - sóhajtottam fel -, ne aggódj, még ma megteszem.

 - Helyes, de ha hallgattál volna rám, akkor nem fajult volna el idáig ez az egész.

 - Utólag már én is okos vagyok - húztam el a számat.

Ahogy felértünk, már hallottuk is a bíró sípjának hangját. Elfoglaltuk a helyünket és belemerültünk a játék nézésébe. Verával már-már vérre menő vitákat folytattunk le, egy-egy ítélet elemzése kapcsán, míg a többiek jókat nevettek rajtunk. A hatvankilencedik percben Stephan is megzörgette az ellenfél hálóját és a gólját nekem ajánlotta. Elpirulva néztem a szívecskét, amit felém mutatott.

 - Awww, ez annyira cuki - sóhajtott fel Noncsi és Lolo egyszerre, majd kitört belőlük a röhögés. 

 - Be lehet fogni - mordultam rájuk, mikor azt kezdték ecsetelni, hogy vajon a többi néző tudja-e, hogy kinek szólt a gesztus.

A hetvenötödik percben a szívem kihagyott egy ütemet, mert Monti passzából Mattia is eredményes lett. Így három nullra növelte az előnyünket. Ő nem ünnepelte a gólját csak felnézett a lelátóra és a szemével engem keresett. Mikor megtalált egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de többet nem láthattam belőle, mert a csapat a nyakába ugrott ünnepelni.

 - Ajajaj, kislány - csóválta meg Roni a fejét. - Azt hiszem baromi nagy bajban vagy.

 - Tudok róla - sóhajtottam fel fájdalmasan.

78. fejezet

Lexy

   A recepciónál azonnal a kezembe nyomták a jegyeinket, majd azokat felmutatva már bent is találtuk magunkat a folyosókon.

 - Anyám, - sóhajtott fel Roni - ez kurva jól néz ki. Gondolod a Camp Nou is ekkora? - nézett szét elvarázsolva.

 - Szerintem sokkal kisebb - nevettem fel gonoszul. - Tudod, a törpéknek nem kell ekkora hodály - kacsintottam rá, majd futni kezdtem, mert a barátnőm gyilkos tekintettel megindult felém.

 - Ez vért kíván! - kiáltott utánam és üldözőbe vett. 

Egymást kicselezve, röhögve rohangásztunk az oszlopok közt, amit a többiek unott fejjel néztek. Hozzá voltak szokva az idióta megnyilvánulásainkhoz. 

 - Hopp-hopp-hopp - mondta valaki akibe beleütköztem az egyik kanyarnál, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ő a karjait körém fonta.

 - Bocsánat - pirultam el és felnéztem az engem tartó férfira. - Mattia - ejtettem ki suttogva a nevét és a szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Ciao  - mosolygott rám halványan, a szemeiben furcsa érzelmi kavalkáddal. 

Régóta nem beszéltünk, így mindkettőnket hirtelen ért ez a találkozás. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetébe, ahonnan egy erőteljes torok köszörülés rántott vissza.

 - Lexy? - hallottam meg Vera kérdő hangját, ami megtörte a köztünk lévő kapcsolatot.

 - Öhm - léptem hátrébb zavartan. Fejemet a barátaim felé fordítottam, akik értetlenül pislogtak rám. - Ő itt Mattia De Sciglio, ez a csipet csapat pedig - mutattam Zsoltiékra - a barátaim Magyarországról.

 - Sziasztok - köszönt kedvesen.

 - Ciao - jött a halk válasz, amin elmosolyodtam. Hova lett az előbb még akkora pofájuk?

 - Én azt hiszem jobb, ha megyek - emelte megint rám a tekintetét a hátvéd.

 - Igen - bólintottam önkéntelenül, de a szemeimet nem tudtam elszakítani a fiú szomorú arcáról.

 - Jó volt látni - húzta mosolyra a száját, amitől a szívem lambadázni kezdett.

 - Téged is - viszonoztam a gesztust, majd sokáig néztem a távolodó alak után.

 - Hey, mesélj csak! - rohantak le azonnal a barátaim. Lolo és Ádi csak tisztes távolból figyelték, ahogy  aprólékosan kifaggatnak az inkvizítoraim. 

 - Mit? - tettem az ártatlant, de nem jött be.

 - Először is, ez AZ a Mattia volt? - kérdezte Zsolti.

 - Hülye - torkolta le Noncsi. - Naná, hogy ő volt. Nem láttad, hogy hogy néztek egymásra?

 - Édesem, ha neked nem kell, én bevállalom - emelgette a szemöldökét Roni.

 - Te csak maradj a testnevelők gyöngyénél - mordultam rá.

 - Óhóhó, ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél? - vigyorodott el Réka.

 - Nem vagyok - csattantam fel idegesen, de valahol belül be kellett vallanom magamnak, hogy felkavart a találkozás.

 - Oké, szerintem most ezt ne firtassuk, mert lassan kezdődik a meccs és a herceged nem tud szerencse puszi nélkül pályára lépni - érkezett a megmentésemre Lorenzo. Hálásan pislogtam rá, de tudtam, hogy otthon el kell majd magyaráznom a viselkedésem okát a többieknek.

 - Hova megyünk? - nézelődött Zsolti kíváncsian, miután elindultam az öltözők felé és ők követtek.

 - Mindjárt megtudod - kacsintottam rá, majd befordultam a megszokott sarkon és szembe találtam magam egy csapat piros-feketébe öltözött focistával.

 - Na nézd csak, kit fújt ide a szél? - hallottam meg kedvenc kapitányom hangját. - Ciao Lexy! Ugye szerencsét hozol ma nekünk?

 - Szia Monti! Remélem - öleltem át, majd a többieknek is köszöntem. - Míg el nem felejtem, ők itt a barátaim - mutattam a hátam mögött szótlanul álldogáló csoportra. 

Hosszas bemutatkozás vette kezdetét aminek a végére a többiek is feloldódtak. Éppen egy régi sztorin nevettünk, mikor Vera megugrott és lendületből pofon vágta a mögötte álló focistát.

 - Hogy rohadj meg! - káromkodta el magát magyarul és szikrákat szóró szemekkel nézett az arcát tapogató Balotellire. - Te normális vagy? 

 - Bocs cica, de nem tudtam kihagyni - vigyorgott az olasz csődör a lányra, akinek dühös arca már a piros és a lila színeiben pompázott. 

 - Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed és feldugom a seggedbe - fenyegette meg a nála majd két fejjel magasabb focistát.

 - Nálatok minden csaj ilyen harcias? - nézett rám a csatár -, mert ha igen, akkor már költözök is oda - nyomott egy puszit Vera hajába, aki undorodva elhúzódott tőle. 

 Röhögve figyeltük, ahogy szemeit forgatva megrázta a fejét.

 - Már csak te hiányoznál oda - morogta az orra alá és megkönnyebbült sóhajjal figyelte, ahogy a zaklatója eltűnik a körünkből.

 - Ez mi a fene volt? - kerekedtek el Zsolti szemei.

 - Belecsípett a seggembe - simogatta fájdalmas arccal az említett testrészét.

 - Karakán csaj vagy - emelte pacsira a kezét Mexes, és Roni belecsapott.

 Vigyorogva figyeltem, ahogy a régi és az új barátaim megismerkednek egymással.

 - Hiányoztál szépségem - ölelt át hátulról valaki, és akinek az illata bekúszott az orromba, mosolygásra késztetve.

 - Te is - fordultam meg a karjaiba és időm sem volt tekintetemmel elidőzni az arcán, mert ajkai hevesen birtokba vették az enyémeket.

 - Hé, mi is itt vagyunk - jutott el hozzám a tudatom homályos ködén át a többiek nevetése.

Nehezen, de megszakítottuk a csókot és én végre elmerülhettem azokban a csodás csokibarna íriszekben.

 - Fáradt vagy - húztam végig a mutató ujjamat a szeme alatt kirajzolódó karikákon.

 - Egy kicsit - sóhajtott fel. - De most már bemutathatnád a barátaidat, mert mindjárt lenézik rólam a ruháimat - súgta a fülembe, mire mellkason csaptam.

 - Nos - köszörültem meg a torkom, mert most vettem észre, hogy tényleg mindenki minket nézett - Ő Stephan, skypon már láttátok és beszéltetek is vele. Ők pedig ...

 - Ne - állított meg. - Majd én, kíváncsi vagyok, mennyire emlékszem a nevetekre - nézett kedvesen a barátaimra. - Te vagy Zsolti - ejtette ki furán a fiú nevét, aki elnevette magát.

 - Igen, bár ez nem volt nehéz, mert én vagyok az egyetlen fiú - fogtak kezet.

 - Jó, ez igaz - vonta meg a vállát kuncogva. - Na lássuk csak - pislogott a lányokra. - Te lehetsz Noémi - billentette oldalra a fejét és úgy nézett az előtte állóra.

 - Talált süllyedt - nevetett fel az említett és két puszi után értetlenül nézett a focistára. - Honnan?

 - Mert te vagy a legkisebb - húzta be a nyakát Stephan, de közben rossz fiúsan vigyorgott.

 - Na tudod mit? Kapd be! - csóválta meg nevetve a fejét az apró termetű lány.

 - És akkor már csak ti vagytok - simított végig gondolkodva az állán. 

 - Na most légy okos Domokos - húzta széles mosolyra a száját Vera.

Stephan egy ideig nézte őket, de nem tudott dönteni. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei és halkan megjegyezte.

 - Lolo és Ádi csókolóznak - erre a mondatra Rea azonnal az említettekre kapta a fejét, mire az érintettek csak értetlen pislogásba kezdtek. - Te vagy Réka - nevette el magát a barátom - és akkor te vagy Roni.

 - Ez így nem ér - duzzogott a barna hajú lány és csalódott tekintetét elvette a fiúkról. - Becsaptál.

 - A cél szentesíti az eszközt - adott neki béke puszit Stephan.

 - Na jó, most az egyszer megbocsátok - nevette el magát a barátnőm.

 - Nektek nem kell indulnotok? - érdeklődtem jókedvűen.

 - Basszus! - csapott a homlokára a focista. - Látjátok? Lexy teljesen elveszi az eszemet - húzott magához. - Szerencsecsók nélkül viszont nem megyek sehova - nyomta ajkait az enyémekre. Kezeim azonnal a nyakába kúsztak és viszonoztam az édes kényeztetést. Mosolyogva váltunk el egymástól. - Drukkolj nekünk! - súgta a számba.

 - Naná - kacsintottam rá, majd egy utolsó csókocska után, idióta vigyorral az arcomon figyeltem ahogy a többiekkel elindul a pályára.

 - Föld hívja Lexyt, jelentkezz! - lökött oldalba Roni. - De szép is a szerelem - vigyorgott rám gonoszul.

 - Fogd be! - mordultam rá teljesen elvörösödve.

 - Nem akarok belepofádzani, de nem ülhetnénk már le a helyünkre? - kérdezte Zsolti türelmetlenül.

 - Jó volna! - kontrázott rá Noncsi is, míg Réka rózsaszín cukormázon át figyelte, ahogy Ádi magához húzza Lolot egy csókra.

 - Awww, de édesek - suttogta elérzékenyülve.

Megforgattam a szemeimet, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Felsétáltunk a VIP páholyba, ahol elfoglaltuk a helyünket. Magunkat nem meghazudtolva élveztük a tökéletes kiszolgálást, majd figyelmünket a pályára lépő csapatokra irányítottuk.

77.fejezet

Lexy

   - Ha még egy gombóc fagyit meg kéne ennem, kipukkadnék - rogyott le egy padra Roni, miután bevágott egy hatalmas adag igazi, olasz finomságot.

 - Én mondtam, hogy itt nem a megszokottak az adagok - nevettem rajta kárörvendően.

 - Az biztos, de az is, hogy sehol nem kapni ilyen finomat - nyalakodtak a többiek a még megmaradt gombócaikon.

Lolo és én nevetve figyeltük őket.

 - Nocsak, nocsak kit látnak szemeim? - csendült fel mögöttem váratlanul egy gúnyos hang, mire az összes barátom odakapta a fejét. Ádi és Lorenzo pedig automatikusan közelebb lépett hozzám. - Ciao! - hajolt a fülemhez. - Jó látni Bellezza!

 - Damiano - forgattam meg a szemeimet. - Sajnos én ezt nem mondhatom el rólad.

 - Milyen kegyetlen vagy - kapott színpadiasan a szívéhez, mire a vele lévő négy srác felröhögött.

 - Lexy, ki ez a majom? - kérdezte Roni magyarul, mire Ádi elvigyorodott.

 - Parancsolsz? - nézett a barátnőmre a hívatlan fiú csúnyán.

 - Az osztálytársam - húztam el a számat látványosan.

 - Az a paraszt, aki nem érti meg, hogy hagyjon békén? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolti is.

 - Ja - bólintottam.

 - Nem zavar, hogy nem értem egy szavatokat sem? - kezdte elveszíteni a türelmét a srác.

 - Ó, édesem - eresztett meg egy álszent mosolyt Noncsi, de továbbra is a magyar nyelvet használta. - Szerintem jobb is, ha nem érted, hogy szívem szerint éppen a beledet húznám ki a seggeden keresztül - pislogott gyönyörű szemekkel az előtte állóra.

 - Látod Bellezza! - vigyorodott el Damiano. - A barátnődnek bejövök. Te miért vagy ilyen makacs?

 - Talán azért, mert a csökött agyaddal nem fogod fel, hogy van pasim - néztem rá negédesen.

 - Na persze pasi, akit még soha nem látott senki. Lehet, hogy nem is létezik?

 - Azért mert neked nem mutatom be, attól még van - paskoltam meg az arcát, mire elkapta a kezemet és összefűzte az ujjainkat.

 - Egyszer úgyis megtörlek - kacsintott rám, majd száját a kézfejemre nyomta és végig húzta rajta a nyelvét.

 - Undorító vagy - rántottam el tőle.

 - Most már állítsd le magad - lépett elém Ádi oltalmazón.

 - Ó, megszólalt a díszbuzi - nézett rajta végig lekezelően Damiano.

 - Te rohadék - ugrott volna neki a barátom, de elé álltam.

 - Ne csinálj hülyeséget, direkt provokál - néztem a szemébe Ádámnak, aki dühösen fújtatott, mint egy bika.

 - Igaza van Lexynek - fogta meg Ádi vállát Roni. - Ez a tetű nem ér annyit, hogy bepiszkold vele a kezedet. Te pedig - váltott olaszra hirtelen - jobb, ha belenyugszol, hogy egy olyan csaj, mint Lexy szóba se áll veled. Sokkal különb pasija van nálad, aki ha megtudja, hogy zaklatod a barátnőjét, morcos lesz. És hidd el nekem, te nem akarod megtudni, hogy milyen az, ha ő morcos - csücsörítette össze a száját gúnyolódva.

 - Lex, nem kéne indulnunk? - mutatott az órájára Zsolti idegesen. Láttam rajta, hogy szeretne már minél messzebbre kerülni az olasz rosszfiútól és bandájától.

 - Megyünk - bólintottam és hátat fordítva a csoportnak elindultam a következő úti cél felé. Lorenzo és a többiek követtek.

 - Ugye tudod, hogy nem végeztünk? - kiáltott utánam röhögve Damiano.

 - Ugye tudod, hogy szar pöcs nélkül élni? - vágott vissza  Noncsi. - Ja, hogy neked már most sincs? - kapott a szájához. - Upsz, bocsi akkor már nem újdonság.

Ezután a beszólás után röhögve hagytuk magunk mögött a srácot és a sleppjét. Néhány méter megtétele után minden barátom felém fordult.

 - Most mi van? - értetlenkedtem.

 - Miért nem mondtad, hogy ennyire köcsög veled? Lex, ez már kimeríti a zaklatás fogalmát - csóválta a fejét Réka rosszallóan. 

 - Nyugi, tudom kezelni a helyzetet - vontam meg a vállam, de a világért sem vallottam volna be, hogy most az egyszer megijedtem a fiú nyomulásától.

 - Stephan tud róla? - tette fel a kérdést Zsolti.

 - Dehogy tud! - csattant fel Lorenzo. - Lexy képtelen felfogni, hogy itt már csak ő segíthet.

 - Megoldom - pufogtam az orrom alatt.

 - Tudjuk - nézett rám Réka kedvesen -, de jobban örülnénk neki, ha Stephant is beavatnád.

 - Nem tudom - grimaszoltam. 

 - Mit? - rázták értetlenül a fejüket.

 - Hogy most mi... szóval, oké, hogy együtt vagyunk, de nem tudom, hogy a nyilvánosság előtt felvállalna-e?

 - Te hülye vagy - szólalt meg mellettem Lorenzo döbbenten.

 - Tudom - nyafogtam. - De...

 - Nincs de! - csapott a karomra Roni. - Együtt vagytok, bemutatott az anyukájának, ő is ismeri a szüleidet, a barátaidat. Gondolod nem vállalna fel? Vagy nem is vele van a gond? - nézett a szemeimbe áthatóan. - Érzem, hogy van itt még valami, amit nem mondasz el.

 - Dr. Erdős megkezdte rendelését - próbáltam elterelni egy poénnal a témát, de nem engedték.

 - Lexy, ne hadoválj! Mi a picsa van? - vesztette el a türelmét Noncsi.

 - Oké, megadom magam - emeltem fel magam elé, egy kényszeredett mosollyal az arcomon, a kezeimet. - Az van, hogy nem tudom, hogy készen vagyok-e erre. Mármint, ami azzal jár, ha kitudódik. Én nem vagyok egy szupermodell vagy színésznő. Én csak egy átlagos csaj vagyok, átlagos kinézettel. Ha a média ránk száll, biztosan kikezdik őt, hogy miért nem talált egy sokkal szebbet, csinosabbat...

 - Te tiszta hülye vagy - torkolt le Noncsi és Roni egyszerre. - Stephan téged választott, nem egy kirakatbábút. Ha modell kellene neki, nem hülyítene téged.

 - Jó, de ti nem láttátok az exeit - sóhajtottam fel keserűen.

 - Nem, de nem is vagyunk rájuk kíváncsiak! - szidott meg Réka. 

 - Pedig mindegyik gyönyörű volt, én meg - mutattam végig magamon.

 - Térítsétek már észhez, mert menten elharapom a torkát - forgatta meg a szemeit Vera.

 - Lex, néztél te már tükörbe? - kérdezte Ádi, bekapcsolódva a vitába.

 - Persze.

 - Akkor? Nem értelek - csóválta meg a fejét. - Hidd már el, hogy szép vagy! Gyönyörű nagy szemeid vannak, bájos pofid, telt ajkad és a hajad... na jó, arról inkább ne beszéljünk - nevette el magát, ahogy mi is. A feszültség ami eddig meghúzódott köztünk, az most egy pillanat alatt elillant. Hálásan néztem végig rajtuk. 

 - Oké, lehet, hogy igazatok van és én paráztam rá erre az egészre egy kicsit...

 - Kicsit? - röhögtek fel egyszerre.

 - Na jó, nagyon. Megígérem, hogy beszélek Stephannal. Így jó lesz? - pislogtam rájuk.

 - Már rég meg kellett volna tenned - morogta mellettem Lorenzo.

 - Mondtam már, hogy szeretlek titeket? - húztam kaján mosolyra a számat.

 - Ajaj, ismerjük ezt a nézést - mutatott rám Roni. - Valami rosszban sántikálsz. Mesélj csak, mit találtál ki?

 - Nem mondom, inkább mutatom - fordítottam meg az eddig nekem háttal álló lányt, aki érezhetően ledermedt a kezeim közt, ahogy meglátta az előtte álló épületet. A hosszú beszélgetés közben  megérkeztünk a stadionhoz.

 - Ó - nyögte ki halkan.

 - Ó ám - nevettem el magam. - Ilyet se sűrűn látni, Verának elakadt a szava.

 - Kapd be! - csapott a vállamra. - De most komolyan? Képes voltál minket elcitálni ide, hogy megnézzük a San Sirot?

 - Képes, de nem csak a stadiont fogjátok látni, hanem a meccset is - járattam végig rajtuk a szemeimet.

 - Hogyan? Mikor? Mi van? - visítoztak egyszerre, Zsolti kivételével, aki csak a nyugodtság mintaszobraként állt és mosolygott a lányokon, mert azok egymás kezét fogva ugráltak, mint az idióta filmekben szokás.

 - Befejeztétek? - kérdeztem röhögve. - Ha így viselkedtek, leshetitek, hogy beengednek titeket.

 - Abbahagytuk - komolyodtak el, de a szemük csillogása elárulta a bennük lévő izgatottságot.

 - Na akkor - csaptam össze a kezeimet - most szépen bemegyünk, megállunk a recepciónál és elkérjük a félretett VIP jegyünket - hangsúlyoztam ki a szót.

 - VIP? Komoly? Kaja, pia meg minden? - ugrottak a nyakamba. - Te egy istennő vagy! Köszönjük.

 - Ne nekem - vigyorogtam rájuk. - Stephan intézte az egészet.

 - Akkor ő, egy isten! - hümmögött Roni. 

 - Nanana - emeltem meg a szemöldökömet somolyogva. - Ilyet csak én mondhatok neki.

 - Jó, de elindulnál már végre? - bökött oldalba Noncsi. - Rohadt kíváncsi vagyok, hogy hogy működnek ezek a dolgok. Még sose jártam ilyen helyen.

 Láttam  a többieken, hogy bőszen bólogatnak, így nem húztam tovább az agyukat. Boldog voltam, hogy megmutathatok nekik egy olyan világot, amivel eddig még nem találkoztak.

76.fejezet

Lexy

   - Jó reggelt Napsugár! - köszönt rám anya undorítóan vidáman és kipihenten.

 - Reggelt - nyögtem fel miután lehuppantam az egyik székre és fejemet a kezeimre hajtottam

 - Hosszú volt az éjszaka? - nevetett fel anya és elém csúsztatott egy tányért amin szendvicsek voltak majd egy bögre gőzölgő teát is.

 - Istennő vagy - kulcsoltam kezeimet a forró bögre falára.

 - Ezt megmondanád majd Sergionak és Crisnek is, ha találkozol velük? - rebegtette meg a szempilláit picsásan.

 - Inkább apának - vigyorodtam el gonoszul.

 - Jaj, olyan ünneprontó vagy - legyintett. - Amúgyis, ő már tudja.

 - Na persze - hunytam le a szemeimet fáradtan.

 - Ne szemtelenkedj, mert nyakon váglak - fenyegetett meg tréfásan.

Ekkor felkaptuk a fejünket, mert lépések hadát hallottuk meg a lépcső felől.

 - Buon giorno! - léptek be néhányan a helységbe. - Úh, kaja! Mi is kaphatunk? - pislogtak anyára a legszebb nézésükkel.

 - Mikor maradtatok nálam éhen? 

 - Ö.., soha? - kérdezte Roni kekeckedve, mire anya vállba boxolta.

 - Állíts magadon Woodland, mert nem kapsz enni.

 - Háh, azt úgysem tennéd meg - vigyorodott el a lány, mert tudta, hogy anya legfőbb mottója "a vendég csak teli hassal távozhat."

 - Ez a te baromi nagy szerencséd.

 - Ki alszik még? - néztem körül hirtelen.

 - Réka és Lolo - jött a felelet. - Mivel ők még reggelig beszélgettek, így nem csodálom, hogy még nem tértek észhez - vonta meg a vállát Zsolti.

 - Miért, mennyi az idő? - fordultam a konyhai óra felé. - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a számokat látva.

 - Jól látod - nevetett fel anya. - Dél van.

 - Basszus, egy évben csak három napra jöttök Olaszba, akkor is átalusszuk a felét - dühöngtem. - Még annyi mindent meg akartam mutatni - nyafogtam.

 - No para - mosolygott rám Noncsi. - Megkajálunk aztán felöltözünk és megmutatod nekünk a látnivalókat. Jó lesz így? - nézett végig mindenkin.

 - Szuper, akkor kezdjük rögtön az elején, a kajával - nézett az egyetlen felnőttre kihívóan Roni. 

Anya csak megcsóválta a fejét és elénk tette a már elkészített szendvicseket.

 - Tea a tűzhelyen, főtt kaja a hűtőben. Melegítsetek magatoknak, ha éhesek vagytok - simogatott végig minket a tekintetével. - Nekem most mennem kell, mert meló van - köszönt el.

 - Szia Bia! - hangzott fel egyszerre a köszönés és néhány pillanat múlva hallottuk, hogy becsukódik a bejárati ajtó.

 - Hol vannak a fiúk? - nézett szét hirtelen Vera. - Na nem mintha olyan nagyon hiányoznának - vigyorodott el.

 - Most miért mondasz ilyet? - kérdezte Zsolti jókedvűen. - Babácska biztos örülne a "Ribancoknak" - kuncogott fel a kémia tanárnőnktől kapott becenéven.

 - Ne! No! Nein! - hülyéskedett Roni. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik!

 - Nyugi - néztem rá röhögve, mert tudtam, hogy szereti az öcséimet, csak egy idő után tényleg besokall tőlük az ember. - Focitáborban vannak és csak jövő héten jönnek haza.

 - Mázlid van - vigyorodott el Zsolti Roni megkönnyebbült arcát látva.

 - Buon giorno! - jelent meg a két hiányzó alak az ajtóban, kócosan, gyűrötten, begyógyult szemekkel.

 - Nektek is - nevettünk fel. 

 - Ti mit csináltatok? - húztam fel perverzül a szemöldökömet.

 - Aludtunk - nyögte ki Lolo és egy hálás pillantást küldött Noncsinak. aki elé tolta a teás kancsót. 

 - Aludtatok? Mikor? Mert mi egész éjjel hallottuk a hangotokat. Be nem állt a szátok - csóválta a fejét vigyorogva Roni.

 - Bocsi, de annyira jó volt valakivel végre normálisan beszélgetni - harapott bele a szendvicsébe Réka.

 - Köszi - húztam el a számat. - Tehát mi nem normálisak vagyunk? Jól van, megjegyeztük - emeltem fel magasra az orromat, hogy megmutassam mennyire megbántott. Ami persze nem volt igaz, de jól esett húzni az agyát.

 - Ne haragudj Lexy. Tudod, hogy szeretlek, de Lolo az Lolo - vonta meg a vállát, kicsit sem foglalkozva az én mű hisztimmel.

 - Hát kösz! Lecserélsz a barátomra? - néztem széles mosollyal az arcomon a lányra, aki szemrebbenés nélkül bólintott, mire mindenkiből kitört a röhögés. A könnyeinket törölgettük, úgy nevettünk. Megint úgy éreztem, hogy nélkülük nem érek semmit, mert csak velük tudom így elengedni magam. Csak ők ismerik minden idiótaságomat és ennek ellenére is szeretnek. Jókedvű reggelinket a telefonom csengése szakította félbe.

 - Ciao! - szóltam bele a készülékbe fülig pirulva, amiből a többiek kikövetkeztették, hogy kivel is beszélek.

 - Ciao Farao! - kiabálták egyszerre. Középső ujjam felmutatva hagytam magukra őket a konyhában, hogy valami csöndesebb helyre sétáljak.

 - Szia Kicsim! - nevetett a fülembe. - Hallom jó a buli?

 - Igen, bár még csak nem rég keltünk fel - tájékoztattam.

 - Jól bírtátok. Figyelj, mielőtt el nem felejtem. Hány jegyet rakassak félre nektek?

A szavaim elakadtak, mert múlt héten tényleg megemlítettem neki, hogy ki szeretném vinni a barátaimat a meccsre, de úgy gondoltam, hogy majd én állom a költségeket.

- Stephan, nem kell...

 - Lexy! Te csak azzal foglalkozz, hogy időben ideérjetek! Szóval mennyi?

Gyors fejszámolást végeztem. Lolo, Ádi, Réka, Roni, Noncsi, Zsolti és én az összesen hét.

 - Heten vagyunk - nyögtem ki.

 - Mint a gonoszok - nevetett fel. - Akkor hét VIP jegy fog várni titeket a recepciónál.

 - VIP? Elég nekünk a sima is - szabadkoztam.

 - Egyszer vannak itt a barátaid, adjuk meg a módját. Viszont most mennem kell, mert a Kapitány nagyon csúnyán néz rám - kuncogott bele édes hangján a készülékbe.

 - Köszönöm - rebegtem hálásan. - Mond meg Montinak, hogy üdvözlöm, ahogy a többieket is és szorítunk nektek.

 - Mond meg neki te, úgyis találkozunk este. Legalább is remélem, hogy nem engedsz fel szerencsecsók nélkül a pályára?

 - Ott leszek - lágyultam el azonnal, majd meghallottam, hogy valaki hangosan a nevén szólítja, mire ő elkiáltotta magát:

 - Pronto! - és én ettől egy rózsaszín felhőn kezdtem lebegni. - Mennem kell - suttogta aztán letörten.

 - Rendben - nyeltem nagyot, mert az utóbbi időben nagyon keveset találkoztunk. - Akkor este.

 - Este és Lex...hiányzol.

 - Te is nekem - nyomtam ki a hívást és a telefont az ölembe ejtettem a kezeimmel együtt.

Néhány percig csak meredtem magam elé és azon agyaltam, hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés., hogy egy ilyen pasi a párom.

Gondolataimat hangos nevetés zavarta meg. Felálltam a nappali kanapéjáról és vissza mentem a konyhába, ahol már tetőfokára hágott a hangulat. Egyedül Lorenzo kapkodta a fejét elveszetten egyik emberről a másikra.

 - De jó, hogy jössz - sóhajtott fel, mikor meglátott. - A barátaid néha elfelejtkeznek róla, hogy én nem beszélem a nyelveteket - zsörtölődött hangosan.

 - Ú, basszus - nézett rá Réka nagy szemekkel - ne haragudj, de ha belelendülünk a beszédbe önkéntelenül váltunk át magyarra. 

 - Semmi gond, csak egy kicsit feszélyezett, hogy ti jókat nevettek, de nem tudom min - mosolyodott el halványan a szőke srác.

 - Hogy min? - nézett rám Roni sunyin. - Csak az jutott eszünkbe, mikor Lexy és Karcsi beneveztek a Romantika napjára a Rómeó és Júliával úgy, hogy Karcsi volt Júlia és Lexy Rómeó - vigyorodott el.

 - Beneveztek? - pislogott értetlenül Lolo.

 - Igen, ez ilyen hagyomány nálunk - kezdett magyarázatba Zsolti. - Több pár is előadja az erkély jelenetet és a zsűri eldönti, hogy ki volt a legjobb.

 - És?

 - Mit és? - nézett Noncsi Lorenzora, majd leesett neki, hogy mit szeretne tudni az olasz fiú. - Jaaa! Első évben különdíjas lett és beválasztották a színházi társulatba amikor miszpicsásan adta elő Júliát, míg a Rómeója egy rockert alakított. Most májusban pedig amikor még Lexy otthon lakott, Karcsival megnyerték a fődíjat, egy három napos utat Rómába. 

 - Ügyes vagy - mosolygott rám a barátom. - De hogyhogy te voltál Rómeó?

 - Csak kitaláltuk, hogy legyen ebben az egészben egy csavar, mert mindenki a megszokott unalmas módon adta elő. Nem is gondoltuk volna, hogy nyerhetünk vele, de sikerült. A közönségnek és a zsűrinek is nagyon tetszett legalábbis a nevetésekből ítélve. Bár utána sokan azt mondták, hogy ez az író munkájának megcsúfolása volt, de minket nem érdekelt. A lényeg az utazás volt. Na akkor szerettem bele véglegesen Olaszországba - mosolyodtam el az emlékektől.

 - Egyedül utaztatok Rómába?

 - Igen, tök egyedül - nevettem el magam a döbbent arcát látva. - Karcsinak is és nekem is az első repülő utunk volt, amit tuti nem felejtünk el míg élünk. Arról nem beszélve, hogy egy szobát kaptunk, francia ággyal, pedig nem is voltunk egy pár. Csak a színdarab miatt álltunk össze.

 - Na jó, ez nekem már túl sok - ingatta meg a fejét.

 - Akarod látni? - kérdezte Roni Lolot, aki bizonytalanul bólintott. - Még mindig itt van a telómon.

 - Ne már - forgattam meg a szemeimet, de nem tehettem semmit, mert barátosném már indította is a videót. Figyeltem Lolo arcát, aki semmit nem értett a szövegből, de a hanglejtések és a mozdulatok kárpótolták őt mindenért, legalább is a széles vigyorából erre következtettem.

 - Ez tetszett - nézett rám jókedvűen. - Sajnos téged nem láttalak a kapucni miatt, de a srác haláli volt. Nem meleg igaz? - pislogott rám reménykedve. Zsoltiékkal egymásra néztünk és kitört belőlünk a röhögés.

 - Nem, Lolo ő nem meleg - nyögtem ki, mikor végre kaptam levegőt.

 - Kár, mert olyan kis cuki.

Néhány percig még jól elszórakoztunk ezen, majd úgy döntöttünk, hogy ideje összeszednünk magunkat és elindulni a városnézésre.

75. fejezet

Lexy

   Miután elbúcsúztunk Maristól és a többiektől, a hatalmas csomagokkal elindultunk hazafelé. Ádám segített Réka cuccait cipelni, mert a lány kisajátította magának Lolót. Belekarolt a szőke fiúba és idétlen kérdésekkel bombázta egész úton.

 - Ez a csaj mindig ilyen? - bökött Ádi a fejével az előttünk haladókra. Furcsa volt, hogy most olyan közegben voltunk, ahol a magyarok voltak többségben, így ezen a nyelven beszélgettünk.

 - Réka? Igen, ő mindig és most még vissza is fogja magát - nevettünk fel.

 - Remélem nem akar semmit a pasimtól - morogta Ádám, mikor látta, hogy a barátja és a lány milyen jól kijönnek egymással.

 - Nyugi, Réa nem veszélyezteti a területedet - röhögtem fel. - Csak tudod, ő betegesen szereti a melegeket babusgatni.

 - Így igaz - bólogatott egyetértően Roni, Noncsi és Zsolti. - A közre nem veszélyes, csak önmagára.

 - Hallottam ám - szólt hátra vigyorogva a barna hajú csajszi, de nem úgy tűnt, mintha nagyon izgatná, hogy kibeszéljük a háta mögött.

Mire észbe kaptunk, már ott álltunk a házunk előtt.

 - Basszus! - kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem felhívni anyát, hogy hány emberre számítson.

 - Hívd fel most - kacsintott rám cinkosan Roni. Gyorsan benyúltam a zsebembe és előkapartam a telómat.

 - Szia Anya! - szóltam bele röhögve. - Négy emberrel számolj!

 - Vettem észre - nyílt ki a bejárati ajtó és ott állt jóanyám a telefonjával a kezében. - Örülök, hogy egyáltalán eszedbe jutott tájékoztatni - nézett rám fejcsóválva.

 - Szia Bia! - köszöntek neki kórusban a barátaim, majd szinte a nyakába ugrottak.

 - Ciao, Ragazzi! - puszilta őket körbe.

 - Elhitted, hogy tudsz olaszul? - vigyorgott rá Vera pofátlanul.

 - Te meg elhitted, hogy nem köplek be Marisnak, hogy belezúgtál a tesi tanárodba? - vágott vissza anya. Mi csak röhögtünk rajtuk, hiszen az ilyen kis csipkelődések annak idején szinte minden naposak voltak köztük.

 - Hiányoztál - húzta szarkasztikus mosolyra a száját a barátnőm.

 - Hát még te nekem - kacsintott rá jóanyám. - Na mi lesz? - nézett aztán végig mindenkin. - Ma még bejöttök?

 - Komolyan, ez már hiányzott - sóhajtott fel jókedvűen Noncsi és követte a többieket a lakásba.

 - Ti? Maradtok? - nézett anya Lorenzora és Ádámra. - Tudjátok mit? Ne is feleljetek, befelé! - terelte őket a nappaliba, minden ellenkezést meghiúsítva ezzel. - Lexy, mutasd meg, hogy hova pakolhatnak, aztán kézmosás és kaja! - tűnt el a konyhában végre.

 - Anyád semmit nem változott - forgatta meg a szemeit Roni. - De pont ez a jó.

 - Hova is pakolhatunk? - nézett körbe Zsolti, lába előtt a táskájával.

 - Gyertek, felvisszük a szarjaitokat a szobámba.

 - Na-na-na-na-na - állított meg egy ujj mozdulatával Vera. - Ezek itt nem szarok. Rendicsek? Ezek nagyon fontos holmik.

 - Gondolom - vigyorodtam el magam.

 - Miért, szerinted nem fontos dolog a Barcás kispárnám, vagy a Neymaros törölközőm? - szipogott teátrálisan.

 - Fúj - húztam el a számat. - Képes voltál ilyen dolgokat behozni egy Milán szentélybe? - tártam ki előttük az ajtómat.

 - Baszd meg Alexa! - szaladt ki Zsolti száján a jól ismert szlogen. - Te tényleg nem apróztad el - nézett körül hitetlenkedve.

 - Úristen - sóhajtott fel Noncsi is. - Ez már tényleg beteges.

 - Nem is - biggyesztettem le az ajkaimat. - Na jó, egy kicsit - vigyorodtam el ismét és körbe néztem a szobámba.

 - Ez rohadt jó - terült el az ágyamon Noncsi és Zsolti szinte egyszerre.

 - Ú, én innen el sem mozdulok - hunyta le a szemeit a sötét hajú lány.

 - Nem akarok belepofádzani, de annak anya nem nagyon örülne. Szerintem ha sürgősen nem jelenünk meg a konyhában, felderítő csapatokat fog a keresésünkre küldeni.

 - Pedig olyan jó itt - nyafogtak tovább az ágyamon fekvők.

 - Lehet, de én meg éhen halok - vonta meg a vállát Vera, majd kilépett az ajtón. Olyan volt, mint egy falka vezér, mert a többiek, kisebb morgásokkal, de követték. Jókedvűen siettem volna utánuk, mikor Ádám visszahúzott.

 - Bocsi Lexy, de haza kell mennem - mutatott a telefonján megjelenő sms-re.

 - Ó, akkor nem is alszol itt?

 - Sajnálom, de nem lehet. Segítenem kell otthon.

 - Hát jó - szomorodtam el. - De azért holnap eljössz velünk a San Siroba?

 - Ki nem hagynám - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a barátaid, amikor bemutatod nekik a "naaaaagy" Fáraót.

 - Maradj már - löktem vállon zavartan. - Muszáj beparáztatnod?

 - Nyugi, szeretni fogják - simított végig az arcomon kedvesen. - Már csak azért is, mert odáig van érted.

 - Hé, mi van itt? - sétált felénk Lolo mosolyogva. - Csak nem megpróbálod elcsábítani a sötét oldalra a barátomat? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva a szöszi.

 - Mivel te lecseréltél egy meleg rajongóra, így kénytelen voltam váltani - nézett kihívóan rá Ádi.

 - Nem is cseréltelek le - kezdett duzzogni a srác. - Mint már mondtam, nem tehetek róla, hogy mágnesként vonzom az embereket.

 - És a mágnes melyik oldala vagy édesem, a kék vagy a piros? - rántotta magához Ádám a fiút, majd hevesen megcsókolta.

 - Azt hiszem én most lelépek - fordultam meg vigyorogva. - Lolo, ha végeztél a mandula vizsgálattal, akkor majd gyere a konyhába - mondtam, majd hangosan felröhögtem, amikor megláttam, hogy mind a két fiú egyszerre emeli fel felém a középső ujját anélkül, hogy elszakadnának egymástól.

Ahogy beléptem a zsúfolásig megtelt helységbe, minden szem rám szegeződött.

 - Na az emlegetett szamár is megjelent.

 - Én is szeretlek Roni - paskoltam meg a lány vállát erőteljesen.

 - Hé, ne keménykedjél nekem - vigyorgott rám.

 - Mert akkor mi lesz?

 - Bedoblak a tigrisek közé vacsorának.

 - Nem inkább te mész vacsorára a Tigrishez? - vigyorogtam rá gúnyolódva.

 - Kusika - emelte fel a kezét és tarkón csapott.

 - Lex, azt tudtad, hogy Pityu a kísérő tanár? - nézett sokat mondón Verára Noncsi.

 - Ja, hogy ezért akarsz te a Tigrissel vacsorázni - pislogtam mindent tudóan a lányra.

 - Drága Ronim - szólította meg anya, a már így is teljesen zavarba lévő lányt. - Még mindig azt a furcsa vonzalmat érzed a tesi tanárod iránt? Akarsz róla beszélni? - hülyéskedett nevetve.

 - Hagyjatok már - nézett ránk dühösen, de tudtuk, hogy nem haragszik ránk. - Most mit csináljak, ha egyszerűen olyan kis... - kereste a megfelelő szavakat, de Zsolti megelőzte.

 - Pityúúúú?

Hangos röhögés söpört végig rajtunk, amit az ajtón belépő Lorenzo mosolyogva figyelt.

 - Mi ez a jó kedv? - nézett rám tanácstalanul.

 - Imádjuk szívatni egymást és most Ronin a sor - mutattam a rákvörös fejjel ülő lányra, miközben olaszra váltottam, hogy a barátom is betudjon csatlakozni közénk.

 - Na, ha mindenki itt van, akkor most már lehet szedni - tette le elénk anya a hatalmas tálat, ami stílusosan tele volt milánói makarónival.

  Mindenki hatalmas adagot szedett belőle, majd kajálni kezdtünk. A baj csak az volt, hogy mi evés közben sem tudtunk csendben maradni, így a konyha csak úgy zengett a ricsajunktól. Anya mosolyogva nézte "kicsiny" társaságunkat. A rengeteg szorgos kéznek és üres hasnak köszönhetően, hamar elfogyott az összes tészta, mi pedig jóllakottan dőltünk hátra a székünkben.

 - Petiék bánhatják, hogy kimaradtak ebből - sóhajtott fel Réka.

 - Jé, te is itt vagy? - vigyorogtam rá gúnyosan.

 - Most miért mondod ezt?

 - Mert mióta megjöttetek le sem lehet robbantani téged Loloról - nevettem fel.

 - Jól van na! Tudod, hogy ezek a kis husik a mindeneim - pislogott hatalmas szemekkel a szőke srácra. - Tényleg, Ádi hol van?

 - Biztos elüldözted! - röhögött fel Noncsi hangosan.

 - Haza kellett mennie segíteni - világosítottam fel a már falfehér arcúvá vált lányt. - Nyugi, semmi köze ahhoz, hogy letámadtad a barátját.

 - Jaj, ne haragudj - nézett riadt szemekkel Lorenzora. - Ha túl sok vagyok csak szólj rám.

 - Oké, ha úgy érzem, majd szólok - nevetett rá kedvesen a fiú. - Amúgy ez annyira furcsa - motyogta a orra alá, de meghallottuk.

 - Mi?

 - Hát ez az egész - mutatott körbe. - Szinte nem is ismerjük egymást, mégis úgy beszélgetünk, mintha ezer éve haverok lennénk és egyiktek sincs megbotránkozva azon, hogy meleg vagyok. Tényleg nem zavar titeket? - nézett hirtelen körbe.

 - Nem - rázta mindenki a fejét, majd Zsolti a fiú felé fordult.

 - Figyi, nem fogok hazudni neked. Én nem vagyok úgy oda érted, mint a lányok, sőt. Kemény fenntartásaim voltak veled szemben, de ezt idővel legyőztem. Lexy szeret és nekünk ez a lényeg, a többi elhanyagolható dolog.

 - Köszi, hogy ilyen őszinte voltál - nézett rá hálásan Lorenzo. A hirtelen jött feszült hangulatot Roni törte meg.

 - Na, melyik filmet nézzük meg először?

 - Amerikai Pite három - hangzott az egyöntetű válasz.

 - Akkor nyomás - hessegetett ki minket a konyhából anya. - Majd én elpakolok, ti csak élvezzétek ki ezt a néhány napot, amit együtt tölthettek - mosolygott ránk.

  Miután mindannyian megköszöntük egy-egy puszival a kaját, felszambáztunk a szobámba. Együttes erővel felfújtuk a matracokat és mindenki elfoglalta a számára kényelmes helyet. Elindítottuk a filmet és rengeteget nevettünk rajta. Ahogy végig néztem a számomra oly kedves arcokon, a szívem összefacsarodott. Rájöttem, hogy rohadtul hiányoznak, ha nincsenek mellettem.

Lexy ágya

74.fejezet

Lexy

   Kínkeservvel jött el a hétvége, ami nem volt éppen probléma mentes. Damiano lassan az őrületbe kergetett a nyomulásával. Stephant egész héten nem láttam, mert edzőtáborban volt és a Roma elleni meccsre készült. Igaz, hogy beszéltünk telefonon, de csak néhány szót, mert a hangján hallottam, hogy rettenetesen fáradt, így inkább pihenni küldtem. Jelenleg az egyetlen jó dolog az életemben Lolo és Ádi barátsága volt.

 - Lexy - hallottam meg egy ismerős hangot miközben az álom és az ébrenlét peremén egyensúlyoztam. - Ébresztő!

 - Csak még egy kicsit - könyörögtem és arcomat a párnámba fúrtam.

 - Tőlem addig alhatsz ameddig akarsz, de nem hiszem, hogy a barátaid örülnének neki, ha lekésnéd a találkozót.

 - Milyen nap van? -ültem fel csomóba zsugorodott gyomorral.

 - Szombat - mosolyodott el anya. - Egy óra múlva érkezik a busz.

 - A fenébe - ugrottam ki az ágyból, de a takaró a bokámra tekeredett így egy hatalmas puffanással értem padlót. - Aú - dörzsöltem meg a fájó térdemet. - Miért nem keltettél előbb? - néztem csúnyán jóanyámra, aki fejcsóválva figyelte a bénázásomat.

 - Kétszer is szóltam, de meg sem hallottad.

 - Basszus, basszus, basszus - álltam fel a padlóról majd a szekrényemhez léptem. Előkaptam egy kényelmes nadrágot, egy egyszerű pólót és kezemben a szerzeményeimmel a fürdőbe siettem. Egy gyors zuhanyzás után felöltöztem és összekötöttem a rasztáimat. Amint végeztem gyorsan rendet tettem a szobámban és csak utána indultam le a konyhába, ahol már készen várt a reggelim az asztalon.

 - Köszi - néztem hálásan anyára, aki csak halványan elmosolyodott.

 - Végül is hányan alszanak itt? - kérdezte néhány pillanat múlva.

 - Ö...Roni, Réka, Noncsi és Zsolti biztosan. A többieket nem tudom.

 - Többieket?

 - Tomira, Petire, Zolira, Dórira és Regire gondolok - soroltam fel a neveket. - Ők még bizonytalanok, azt sem tudom, hogy jönnek.e?

 - Egyszóval megint csupa ágy lesz a szobád - vigyorodott el anya.

 - Ja, akárcsak otthon - sóhajtottam fel miközben emlékeim közt felvillantak a régi hétvégi képek, ahol mindannyian nálunk aludtunk, egy szobában, egy kupacban.

 - A régi szép idők. De azért jó lenne, ha küldenél egy sms-t, hogy mégis hány emberre főzzek.

 - Oké - bólintottam, majd az órámra néztem. - A rohadt életbe. El fogok késni - ugrottam fel, majd egy puszit nyomtam anya arcára és már száguldottam is ki a bejáraton, ahol beleütköztem két ott ácsorgó srácba. - Sziasztok! Hát ti?

 - Csak nem gondoltad, hogy kihagyjuk a nagy találkozást? - kérdezte Lolo és magához húzva megpuszilt.

 - Hé ti, még a végén féltékeny leszek - nézett ránk tettetett morcossággal Ádi, de aztán elnevette magát. - Szia Lex! Mehetünk?

 - Ti most komolyan eljöttök velem? - néztem rájuk döbbenten.

 - Persze - vágta rá a szőke barátom. - Vagy nem szeretnéd? - bizonytalanodott el ahogy az arcomra nézett.

 - Dehogy nem! - vágtam rá azonnal. - Csak megleptetek, hogy emlékeztetek rá, hogy mikor jönnek - rántottam meg a vállamat.

 - Lexy, szeretünk, így egyértelmű, hogy minden fontos ami veled történik.

Hálás mosolyt villantottam rájuk, majd elindultunk a buszpályaudvar felé a megbeszélt találkozóra. Út közben a suliról dumáltunk és az idióta hódolómról, aki egyszerűen nem akart rólam lekopni, bármit is tettem.

 - Én a helyedben már szóltam volna Stephannak - mondta Lolo.

 - Nem akarok, mert épp elég gondja van így is - sóhajtottam fel.

 - De Damiano egyre pofátlanabb lesz és nem szeretném, ha valami olyat tenne veled, amit te nem szeretnél - nézett rám a barátom kölyökkutya szemekkel.

 - Édes vagy, de eddig is sikerült leszerelnem - bizonygattam.

 - Tudom, de féltelek - biggyesztette le az ajkait.

 - Olyan édes vagy, de nem kell - simogattam meg az arcát. - A magyar lányokat kemény fából faragták.

 - Ha nem tudnám, hogy ő az én barátom, azt gondolnám, hogy együtt vagytok - nevette el magát Ádi. - Egyszerűen annyira egymásra vagytok hangolva, hogy az már félelmetes - rázta meg hitetlenkedve a fejét, de látszott rajta, hogy nem haragszik.

 - Nem tehetek róla, hogy olyan a kisugárzásom, hogy a fiúk mellette a csajokat is bevonzom. Ez kérlek szépen adottság - bohóckodott Lorenzo amin mi nagyon jókat derültünk.

Időközben megérkeztünk a célunkhoz és megálltunk egy padnál. Remegő gyomorral néztem szét a rengeteg ember közt. Egyetlen dolog kattogott a fejemben, mégpedig az, hogy nem sokára újra láthatom a barátaimat.

 - Alessia! - süvöltött ekkor végig egy rettenetesen régen hallott, ismerős hang a levegőben.

Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam a régi osztályom első hírnökeit, akik akkor kászálódtak le egy turista buszról.

 - Roniiiiiiii! - indultak meg a lábaim a barátosnőm felé. Néhány méter után, mikor elé értem, a nyakába ugrottam.

 - Mi a picsa? - röhögött fel, de ő is megölelgetett.

 - Ciao Lexy! - hallatszódott mindenhonnan amitől nekem könnyek futották el a szemeimet. Minden barátom megölelgetett és rengeteg kérdést zúdult a nyakamba egyszerre.

 - Oké, oké! Majd lesz időtök kikérdezni Alexát. Most hagyjatok neki egy kis levegőt - szólalt meg mögöttem a volt osztályfőnököm hangja.

 - Marcsi néni? - fordultam a nő felé. - De jó, hogy látom.

 - Én is örülök neked - ölelt magához kedvesen. - Azóta sincs még egy akkora száj a suliban, mint ami neked volt.

 - Nekem is hiányzott - vigyorodtam el. - Sütött nekem sütit? - pislogtam rá ártatlan képpel, mert tudni kell, hogy a tanárnőm hadilábon áll a konyhai munka eme vállfajával.

 - Ne szemtelenkedj - emelte rám a mutatóujját fenyegetően, de csak kinevettük. - És most már igazán bemutathatnád a barátaidat nekünk - nézett a hátam mögé, ahol Lolo és Ádi álldogáltak kissé megszeppenve.

 - De hülye vagyok - csaptam a homlokomra.

 - Ezt eddig is tudtuk - szólalt meg Zsolti és elvigyorodott.

 - Kusika - intettem le. - Na szóval. Ő itt Lorenzo és Ádám - mutattam a két fiúra - ők pedig...Marcsi néni és a többiek. Hagy ne kelljen felsorolnom most mindenkit - húztam el a számat. - Majd úgyis megismerkedtek nálunk.

 - Csókolom és sziasztok - szólalt meg hirtelen Ádi magyarul, mire mindenki elhűlve nézett rá.

 - Ja, elfelejtettem, hogy Ádám is magyar - vigyorodtam el. Állítom az utóbbi egy hétben nem volt ilyen jókedvem, mint most mióta megláttam a barátaimat.

 - Rendben - szedte össze maradék ép eszét a volt tanárnőm. - Anyuddal már mindent lebeszéltem. Hétfőn délelőtt tizenegykor találkozunk ugyanitt. Érthető voltam? - nézett a barátaimra, akik boldogan bólintottak. - Ha elkéstek, akkor itt maradtok.

 - Ezzel most nagyon megtetszett minket ijeszteni - röhögött fel Roni.

 - Veronika - mordult rá Marcsi néni. - Ne akard, hogy feltegyelek a következő járatra és haza küldjelek.

 - Nem tenné meg - vigyorgott az említett. - Akkor nem lenne aki segítene Pöstyéni szeletet sütni - nézett rá diadalmasan a barátnőm.

 - Áh, nem is bánom, hogy egy kis ideig nem lesztek velünk - mosolyodott el. - Legalább kipihenlek titeket.

 - Akkor ki jön? - néztem végig a többieken, mire felsorakoztak előttem. - Roni, Zsolti, Noncsi és hol van Réka? - néztem körül kérdőn.

 - Fogadjunk, megint Lolozik - sóhajtott fel Zsolti, majd bekiabált a buszba. - Réka! Indulunk Lexyékhez!

 - Rólam volt szó? - kérdezte halkan a szőke barátom.

 - Nem, Réka egy játékkal játszik, aminek a neve Lol. Ő egy büdös nagy kocka - nevettem el magam a fiúk értetlen arckifejezését látva.

 - Ki beszél itt rólam? - jelent meg végre a lány a busz ajtajában.

 - Mindenki, aki arra vár, hogy elinduljunk - csóváltam meg a fejemet.

 - Itt vagyok - tárta szét a karjait, majd a tekintete megakadt a szőke barátomon. - Úristen, de édes - sikkantotta és mire észbe kaptunk, már Lolo nyakában lógott.

73.fejezet

Lorenzo

   Hitetlenkedve néztem az előttem állóra. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem elé.

 - Mit keresel te itt? - kérdeztem meglepően magas hangon.

 - Én is örülök, hogy látlak Innamorato (Édesem) - vigyorgott rám gúnyosan miközben elpöckölte az ujjai közül a csikket és ellökte magát a faltól.

 - Azt kérdeztem minek jöttél ide? - találtam végre a hangomra és bátran a szemeibe néztem.

 - Talán, hogy jelezzem, hogy visszajöttem - vonta meg nem törődöm módon a vállát majd átnézett a túloldalra ahol Ádám és Lexy árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. - Ja meg hogy tudassam mindenkivel, hogy te az enyém vagy - rántott magához hirtelen. Időm sem volt tiltakozni és ajkait máris durván az enyémekre szorította. Ledermedve éreztem meg kutakodó nyelvét, de ahogy megéreztem a cigaretta keserű ízét, azonnal észhez tértem.

 - Mégis mi a fenét képzelsz magadról? - ordítottam a képébe. Fél szemmel láttam, hogy Lexy alig tudja visszatartani a barátomat, aki a hanglejtéséből ítélve nem túl szép szavakkal illette az ázsiai fiút a saját anyanyelvét használva. - Semmi jogod sincs kijelenteni, hogy a tiéd vagyok, ami amúgy is egy óriási hazugság lenne. Megdugtál és itt hagytál, mint egy útszéli ribancot - vetettem rá egy undorodó pillantást.

 - Imádom, hogy olyan kis heves vagy - simított végig az arcomon, de elkaptam a fejemet, hogy lerázzam az érintését magamról.

 - Tűnj el Hiroto! Hagyj engem békén! - indultam volna vissza a barátaimhoz, de megragadta a csuklómat és maga felé fordított.

 - Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen! Nem akarok leszállni rólad -vigyorgott rám vészjóslóan. - Nyugodtan megmondhatod a kis barátodnak, hogy megérkezett a konkurencia - nevetett fel majd jobb keze középső ujját benyálazta és a számhoz nyomta. - Ciao Bello Lorenzo - mosolyodott el gonoszul majd kezeit a zsebébe süllyesztette és lezser tartással elsétált.

Mintha egy rémálomból ébrednék, úgy botorkáltam vissza a barátaimhoz.

 - Mi illetve ki a fene volt ez? - ugrott elém Ádám, míg Lexy aggódva fürkészte az arcomat.

 - Jól vagy? - kérdezte halkan.

 - Nem... vagyis nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Most per pillanat úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak egy bunkósbottal.

 - Elárulnátok végre, hogy ki a faszom volt ez a seggfej? És miért smárolta le az ÉN barátomat? - lengette meg a kezét előttünk Ádi.

  Megütközve néztem rá, hiszen amit mondott és ahogy mondta az nem illett hozzá. Úgy tűnt, hogy ez a kis affér kihozta őt a sodrából. Egy pillanatig bámultam az arcát és nem tudtam eldönteni, hogy mennyit mondjak el az egészből. Végül erőt vettem magamon és belekezdtem.

 - Ő volt Hiroto - ejtettem ki undorodva a nevét. - Ő... - nem tudtam, hogy mit mondjak róla, így segélykérőn néztem a barátnőmre.

 - Hiro egy köcsög - összegezte egyszerűen a tényeket Lexy. - Kihasználta Lolot majd lelépett.

 - Akkor te meg ő...? - kérdezte fájdalmas arccal Ádám. - Mármint ti...szóval jártatok? Ő az exed?

  Keserű nevetés hagyta el a számat.

 - Nem - biggyesztettem le az ajkaimat. - Hiroto csak megdugott majd közölte, hogy elutazik Japánba - fátyolosodott el a tekintetem vissza emlékezve, de aztán megembereltem magam és felemeltem a fejemet, hogy az előttem álló fiú szemeibe nézhessek. - Soha nem aláztak még meg annyira, de túl tettem rajta magam.

 Figyeltem Ádám érzéseit, amiket könnyedén letudtam olvasni az arcáról. Szörnyülködés, undor, harag ezek voltak a legrosszabbak. Elszégyelltem magam és lelkiekben már készültem rá, hogy most ő is itt fog hagyni, de teljesen megdöbbentem, mikor hirtelen magához húzott és a fülembe suttogott.

 - Ha ezt tudom, biztosan nem engedtem volna, hogy vigyorogva távozzon. Aki téged bánt, velem húz ujjat! - nyomott egy apró csókot az ajkaimra, ami feledtette velem a cigarettától kesernyés ízt, mert ennél édesebb dologban még nem volt részem.

  Lesokkolt arckifejezésemet látva Lexy elnevette magát.

 - Olyan kis husik vagytok - csicseregte miközben kezeit pirosló arcához szorította. Elnevettük magunkat a reakciója láttán.

  Elindultunk végre hazafelé. Ádám a kezemért nyúlt és összefűzte az ujjainkat, amit én vörösödve és heves szívveréssel vettem tudomásul.

 - Nem semmi páros vagytok ti - csóválta meg nevetve a fejét néhány méter megtétele után. - Az egyik kikezd az iskola rémével, a másikért meg meg kell küzdenem a hétfejű exével...

 - Na, ő nem az exem! Nem is kezdtem ki vele! - kiáltottunk fel szinte egyszerre Lexyvel, hogy aztán egymásra nézve éktelen röhögésben törjünk ki.

  Ádi vigyorogva figyelte, ahogy a könnyeinket törölgettük jókedvünkben. Örültem neki, hogy a történtek ellenére is velem maradt. Hiroto árulása után nem hittem volna, hogy bárkiben is bízni fogok, de úgy éreztem, hogy ez a fiú itt mellettem megérdemli, hogy adjak neki egy esélyt.

  Az utunk rövidnek tűnt, főleg miután elbúcsúztunk a raszta lánytól és az én otthonomig meg sem álltunk. Szinte észre sem vettem és már a kapunk előtt ácsorogtunk.

 - Megérkeztünk - sóhajtottam bánatosan.

 - Egy utcával feljebb lakunk - mosolygott rám csibészesen a srác. - Ha nem gond, reggel érted jövök.

 - Nem, persze hogy nem - vágtam rá talán túl hirtelen , de aztán bennem rekedt a szó mikor belenéztem Ádám elsötétült szemeibe. A pillanat tört része alatt találtam magam a kerítésünkre szorítva, Ádi ajkaival a számon. Jóleső nyögéssel engedtem utat kutakodó nyelvének. Percekig kényeztettük egymást, majd zihálva, mosollyal az arcunkon néztünk egymás szemébe.

 - Mennem kell - sóhajtott fel mire elszomorodtam. - Viszont reggel itt foglak várni - simított végig az arcomon kedvesen majd egy aprócska csók után magamra hagyott.

 Fejemet a kerítésnek döntöttem és felnéztem a felhőkre. Boldog voltam és úgy éreztem, ezt senki nem veheti el tőlem, de tévedtem. Ahogy beléptem a házba, összefutottam a bátyámmal, aki undorodva nézett rám.

 - Neked már a saját otthonod se szent - köpött mellém a padlóra. - Bár, ha belegondolok, így legalább lesz okom megvigasztalni a barátnődet - nevetett fel őrült módjára, amitől még a hideg is kirázott.