82.fejezet

Lexy

   Nem tudom meddig tartott az út, mert végig nevettük a barátaimmal és persze Stephannal, aki már egész jól megszokta Réka hadarását, Roni szarkazmusát, Noncsi beszólogatásait és jókat derült Zsolti semmihez sem hasonlítható nevetésén. Annyira elmerültünk a régi sztorik felemlegetésében, hogy csak azt vettük észre, hogy az autó magállt alattunk.

 - Megérkeztünk - nyitódott ki az ajtónk és mi a jókedvtől dülöngélve kiléptünk rajta.

 - Wáó - esett le az állunk, mikor megláttuk a rengeteg neon fénnyel kivilágított klubot.

 - Gyertek - fogott kézen a barátom és elindult a bejárat felé, ahol lepacsizott a biztonsági őrrel, aki mosolyogva engedett be minket a zenétől hangos helyre. Megszeppenve követtük a focistát a terem egyik végébe, ahol már többen is ültek a csapatból.

 - Ciao - köszöntünk mindenkinek, majd leültünk az üres helyekre. Ha azt gondoltam, hogy a barátaim feszélyezve fogják magukat érezni, akkor baromi nagyot tévedtem. Néhány perc múlva Noncsi már Rami bókjaitól pirult, Roni Abbiatival cserélt eszmét a legjobb foci klubokról míg Zsolti Mexessel az olasz nyelv nehézségeit beszélte meg. Vigyorogva néztem a kis csapatunkat.

 - Jól érzed magad? - bújt hozzám Stephan és egy puszit nyomott a számra.

 - Igen - bólintottam miközben rávigyorogtam a velem szemben minket kukkoló Rékára.

 - Hozzak valamit inni nekik? - kérdezte halkan a focista.

 - Nem hiszem, hogy be akarnának rúgni - ráztam meg nemlegesen a fejemet.

 - Vannak olyan koktélok is, amik alig tartalmaznak alkoholt - nézett rám pimaszul a barátom. - Tudod mit? Meglepem őket és téged is - állt fel mellőlem és mielőtt szólhattam volna neki, már el is tűnt a tömegben.

 - Nem szeretem a meglepetéseket - morogtam magam elé.

 - Na mi újság Kicsilány? - huppant le mellém a szabadon maradt helyre Ricky. - Hová lett a lovagod?

 - Arra megtalálod - mutattam a bár felé az ujjammal.

 - Itt mert hagyni egyedül? - nevetett továbbra is a már nem szomjas csapatkapitány. - Akkor most kihasználom az alkalmat és elrabollak - fogta meg a kezemet és magával húzott a tömegbe.

 - Hova viszel? - próbáltam túl kiabálni a minket körül vevő zajt.

 - Csak táncolni - állt meg a terem közepén és mozogni kezdett. Mulatságos figurákat vetett be és bármennyire is nem akartam, ott ragadtam vele és én is hülyéskedni kezdtem. Rengeteget táncoltunk és még többet nevettünk. Kifáradva és leizzadva tértünk vissza az asztalunkhoz, ahol már szintén jó hangulat uralkodott, köszönhetően a kiürült poharaknak.

 - Megjöttek a szökevények! - kiáltott fel Roni, csillogó szemekkel.

 - Látom nem unatkoztatok - ültem le a párom mellé, aki azonnal magához húzott és a számra tapadt. Nyelvén éreztem az alkohol ízét, de egyáltalán nem zavart. Forró csókunkat a többiek röhögése és beszólogatása szakította meg. Ködös tekintettel néztünk a másik szemébe.

 - Ó,ó - hallottuk meg Mexes kötekedő hangját. - Menjetek szobára szerelmesek!

 - Bekaphatod Phil - mutattam be neki a középső ujjammal, majd belekortyoltam a sajátomnak gondolt színes koktélba. - Hmm, mi a neve ennek? - forgattam meg a poharat elismerően.

 - Zombie - jött a tömör válasz Rékától. - Én választottam - húzta ki magát büszkén.

 - És mi van benne?

 - Tényleg Stephan, mi van az italunkban? - fordultak a barátom felé, aki egy huncut mosollyal a szája szélén válaszolt.

 - 80% stroh rum, barna rum, fehér rum - sorolta fel az összetevőket.

Szörnyülködve néztem a kezemben tartott italra.

 - Ez baromi erős. Azt mondtam, valami olyat hozz amiben alig van alkohol - könyököltem oldalba.

 - Ne nézz így rám - tette fel nevetve a kezeit. - A barátosnőd választotta ezt.

 - Réka baszd meg - csúszott ki a számon magyarul. - Nem volt ennél gyengébb?

 - Nem tudom, ennek a neve tetszett a legjobban - vonta meg a vállát a lány majd vissza fordult Lolo és Ádi felé, hogy folyamatos beszédével szóval tartsa a két fiút.

Lopva végig néztem a csapatunkon. Zsolti egy kissé idétlen mosollyal az arcán nevetgélt mindenen amit mondtak neki, Noncsi Rékát ölelgette és közben magában röhögcsélt. Roni egyre bátrabban istenítette a német focistákat egy csapat olasznak, akik csak röhögtek a lány hevességén.

 - Velem nem is táncolsz? - súgta kérdését a fülembe, mire belenéztem a szemeibe, amik huncutul csillogtak.

 - De igen - mosolyodtam el és megfogtam a felém nyújtott kezét. Követtem a parkettre és mivel egy lassú szám kezdődött, a karjai közé bújtam. Ringatózva táncoltunk miközben egyre szorosabban simultunk egymáshoz. Stephan az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet, hogy ajkai szabadon tapadhassanak az enyémekre. Furcsa, bizsergető érzés kelt életre a hasamban. Többet akartam, így ujjaimat a tarkójára csúsztattam és a hajába túrtam. Már nem is táncoltunk, csak álltunk a tömeg közepén és faltuk egymás ajkait. A levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Vágytól elsötétedett szemekkel pislogtunk a másikra.

 - Menjünk vissza - motyogta Stephan majd magával húzott vissza a többiekhez.

 - Na megjöttek a mi szerelmes madárkáink is! - kiáltott fel Roni vigyorogva.

 - Szerintem nem kéne többet innod - néztem rá elhűlve, mert az én drága barátnőm kipirult arccal és fáradt szemekkel pislogott körbe.

 - Nem is ittam sokat - csücsörítette össze az ajkait. - Csak két zombit pusztítottam el - kacsintott össze Zsoltival.

 - Basszus - ültem le nyögve a helyemre, majd körbe néztem, mert hiányérzetem támadt. - Noncsi hol van?

 - Nem tudom - vonta meg a vállát Réka. - Az előbb elment a mosdóba, de még nem jött vissza. Gondolom, sokan vannak vagy az is lehet, hogy út közben elrabolták, hogy eladják őt valami szervkereskedőnek vagy... 

- Köszönjük Rea - állítottam le a szófosással küzdő barátnőmet, aki már nem is figyelt rám, mert megint Ádit és Lolot támadta le a kifogyhatatlan kérdéseivel.

 - Lexy - nézett egyszer csak rám Zsolti - elmondtad már neki? - kérdezte magyarul, de közben tekintete a barátomon állapodott meg. Mintha erre a kis időre lehalkították volna a zenét, mert mindenki meghallotta a kérdését. Volt aki azért nézett rám, mert értette amit a fiú kérdezett, de voltak olyanok is akik pont azért, mert nem értették.

 - Miről van szó? - kapkodta köztünk a tekintetét Stephan.

 - Semmi, semmi - próbáltam elbagatellizálni a dolgot, de nem engedték.

 - Lex, joga van tudni - szólt rám Lolo is, mikor Ádi lefordította neki Zsolti kérdését.

 - Most már rohadt kíváncsi vagyok - ráncolta össze a szemöldökét a barátom.

 - Jaj már - sóhajtottam fel bosszúsan. - Nem nagy ügy, csak van egy srác a suliban, aki nem érti meg, hogy nem minden körülötte forog és nem minden csaj veti magát a lábai elé.

 - És? - nézett rám a folytatást várva.

 Nem tudtam, hogyan mondjam el neki kíméletesen a mai nap történteket, de addig totojáztam, míg Roni megelőzött.

 - Az a köcsög ma lesmárolta őt a meccsen - vágta a képünkbe az igazságot.

 - Mi van? - kiáltott fel Ricky és Mexes egyszerre, míg Stephan ledermedve bámult rám. Zavartan hajtottam le a fejemet.

 - Kösz - morogtam magam elé.

 - Szívesen máskor is - csóválta meg a fejét. - Nem tehetek róla, hogy ennyire hülye vagy és nem meséled el a barátodnak, hogy az a kis köcsög hetek óta zaklat.

 - RONI! - kiáltottam rá a lányra, hogy hallgasson már el.

 - Azt hiszem mi most kimegyünk egy kicsit levegőzni - hallottam meg Stephan ellentmondást nem tűrő hangját.

Kelletlenül álltam fel az asztaltól és egy utolsó gyilkos pillantás vetve a barátnőmre, követtem a focistát. Átverekedtük magunkat egy csomó emberen és egy oldal ajtóhoz mentünk. Egy behemót emberke készségesen nyitotta ki előttünk, hogy végre friss levegőhöz jussunk. Némán sétáltam az előttem megálló barátomhoz. Nem szólaltam meg, vártam, hogy ő tegye, ami nem sokára be is következett.

 - Ez volt az amit ma elakartál mondani?

 - Igen.

 - Akkor miért nem tetted? - fordult felém és borús tekintetével az arcomat fürkészte.

 - Nem tudtam, hogyan...

 - De Roni azt mondta, hogy már hetek óta zargat. Miért nem szóltál? - csendült fel keserűen a hangja.

 - Azt hittem, hogy meg tudom oldani egyedül is - vallottam be. - Nem akartalak ezzel is terhelni.

 - Nézz rám - vette kezei közé az arcomat. - Soha. Érted? Soha nem terhelsz a gondjaiddal. Azért vagyunk egymásnak, hogy közösen oldjuk meg - fúrta barna íriszeit az enyémekbe, amit elleptek a könnyek. - A barátnőm vagy és szeretlek. Nem engedem, hogy egy kis nyikhaj szórakozzon veled. Be fogok menni a sulidba és helyre teszem azt a buzit - ölelt magához.

 - De akkor... - haraptam az ajkaimba idegesen.

 - Igen?

 - Akkor kiderül, hogy kivel jársz - suttogtam halkan.

 - És az miért baj? - értetlenkedett Stephan.

 - Mert...mert én nem vagyok olyan, mint az eddigi barátnőid - nyögtem ki végre az igazságot.

 - Lex, kicsim - simította kezét a derekamra - ezt a butaságot felejtsd el. Tudom, hogy nem vagy olyan, mint ők. Te sokkal jobb vagy. Nekem nem egy kirakatbaba kell, akit mutogathatok az újságok címlapján, hanem valaki olyan akivel jól érzem magam és szeretem. Ez vagy te - suttogta a számba majd óvatosan megcsókolt. Lágyan cirógatta, becézte nyelvével az enyémet amitől az egész testem tiszta libabőr lett és reszketni kezdtem a karjai közt. - Fázol? - szakadt el tőlem, hiányérzetet hagyva maga után.

 - Kicsit - bújtam hozzá közelebb.

 - Gyere, menjünk be, mert a többiek már biztos nem tudják, hogy hova tűntünk - terelt befelé az ajtón.

Ahogy beléptünk, a mellettünk lévő liftből kirobbant egy nagyon mérges és nagyon hangos lány.

 - Te idióta! - kiáltott fel és mi azonnal felismertük benne az eddig eltűntnek nyilvánított barátnőmet.

 - Noncsi? - néztem a lányra, aki hirtelen felénk fordult. - Mi a fene történt?

 - Ó semmi - forgatta meg a szemeit. - Csak beszorultam ezzel a...ezzel - mutatott a mellette jót vigyorgó Balotellire. - És ha ez még nem lett volna elég, kikezdett velem és levette a pólóját - nyüszített idegesen a lány.

 - Azt hittem tetszeni fog neki - ugráltatta meg a mellizmait a csatár röhögve.

 - Fúj, ez undorító - rázkódott meg a lány, majd magunkra hagyva minket elsietett.

 - Te nem vagy normális - néztem a focistára és én is leléptem.

 - Ugyan már kiscica - hallottam még a fekete srác nevetését - csak vicceltem.

Nem válaszoltam neki, inkább sietősen elfoglaltam a helyem az asztalunknál. Ahogy leültem, mindenki kíváncsi tekintettel nézett rám.

 - Most mi van? - csattantam fel.

 - Ezt mi is kérdezhetnénk tőled? - vágott vissza Lolo. - Megbeszéltétek?

 - Igen és minden oké - válaszolt helyettem Stephan, amikor helyet foglalt mellettem és átölelve a vállamat puszit nyomott a hajamba. - Legközelebb én megyek Lexyért a suliba - jelentette ki mire én elpirultam.

Az este további részében még rengeteget beszélgettünk. Nem nagyon akartuk, hogy véget érjen az éjszaka, mert tudtuk, hogy akkor már csak pár óra választ el minket a búcsúzástól. Úgy döntöttünk, inkább le sem fekszünk. Stephan ajánlatával élve egész reggelig Milánó utcáin furikáztunk a Limuzinnal, tényleg kiélvezve a luxust.

81.fejezet

Lorenzo

   Sietős léptekkel közelítettük meg Ádámék házát. Nem tudtam, hogy mit tervez a barátom, de követtem. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, azonnal a falnak szorítva találtam magam.

 - Annyira kibaszottul hiányoztál - suttogta Ádi a számba, majd megcsókolt. Először csak óvatosan ízlelgette az ajkaimat, majd nyelvével végigcirógatta, hogy bejutásért kuncsorogjon és én készségesen megadtam neki magam. Lágyan és hosszan csókolt, felkorbácsolva a szenvedélyünket. Kezeink önálló útra keltek egymás testén. Én türelmetlenül vezettem be az ujjaimat a barátom pólója alá és körmeimet végig húztam az engem folyamatosan csókoló fiú gerincén.

 - Ne játssz az oroszlánnal - mordult fel Ádi és lihegve elszakadt tőlem.

 - Milyen oroszlán? Én csak egy kiscicát látok magam előtt - incselkedtem vele bátran.

 - Egyetlen mázlid az, hogy megígértük Lexynek, hogy mi is velük megyünk, különben már a szobámban lennénk és alattam sóhajtoznál - harapott bele a nyakamba majd óvatosan megszívta a bőrömet. Ajkaimat egy halk nyögés hagyta el. - De ahogy hallom, nem ellenkeznél olyan nagyon - vigyorodott el, mire a mellkasára csaptam.

 - Kapd be!

 - Arra is sor fog kerülni - nézett rám csillogó szemekkel, amitől a gyomrom egy pillanat alatt összeugrott és a benne lakó pillangók vad csapkodásba kezdtek. - De most készülnünk kell, mert elkésünk - lépett el tőlem és nekem azonnal hiányozni kezdett a teste melege. 

Ádám elindult az emeletre, ami a szobáját rejtette és én követtem. Gyorsan elővett egy sötét nadrágot és egy fekete inget. Előttem kezdett átöltözni, én pedig döbbenten legeltettem a szemeimet tökéletesen kidolgozott izmain. Nem volt egy Ronaldo, de nekem tökéletesen megfelelt.

 - Azért néha vegyél levegőt - térített vissza a valóságba a kuncogásával.

 - Idióta - fordultam el tőle sértődötten.

 - Na - ölelt át hátulról - hidd el, hogy baromi jól esik látni, hogy ilyen hatással vagyok rád - csókolt bele a nyakamba megint. Megadó sóhajjal dőltem neki és lehunyt szemekkel élveztem a kényeztetését. - Mennünk kell - sóhajtott fel egy kis idő múlva és ahogy elhúzódott, megéreztem, hogy nagy hatással voltak rá az elmúlt pillanatok. Hirtelen fordultam meg és néztem fel vágytól csillogó szemeibe. Nem szóltam semmit, csak kezeimet levezettem az övcsatjához, tekintetemet egy pillanatra sem vettem le az arcáról, majd mikor sikerült kibontanom őt a nadrágjából, letérdeltem elé. Hitetlenkedést, vágyat és mérhetetlen szerelmet olvastam ki a szemeiből. Somolyogva néztem fel rá, majd lassú, de határozott mozdulatokkal megmutattam neki, hogy hol is van a mennyország.

   - Merre voltatok? - csattant Lexy hangja idegesen.

 - Dolgunk volt - vigyorogtam rá úgy, mint egy macska aki kinyalta a tejes köcsögöt. Ádi arca enyhén elpirult, míg az én arcomra már ráégett a mosoly.

 - Basszus - kerekedtek el a lány szemei. - Nem, inkább nem akarom tudni, hogy mit is műveltetek ti ketten - tette fel a kezeit szabadkozva, de a szemeiben megcsillanó szikra elárulta, hogy ezt nem fogom megúszni ennyivel.

 - Indulhatunk? - jelent meg Stephan Lexy mellett, akinek az arca azonnal ellágyult. A focista a lány dereka köré kulcsolta a karjait és magához ölelte. 

 - Most már igen - sóhajtott fel a lány, majd elkiáltotta magát az anyanyelvén. - Indulás Ribancok!

Kérdő tekintettel néztünk rá, míg Ádám felnevetett mellettem, de aztán megkönyörült rajtunk és lefordította a mondatot.

 - Hogy te milyen kedves vagy a barátaiddal? - néztünk rá elhűlve.

 - Nyugi, már megszokták - vigyorgott a raszta lány. - Tudjátok volt egy kémia tanárnőnk, aki szerint mi Ribancképzőbe jártunk és így rajtunk ragadt ez a gúnynév. De nem is mi lennénk, ha magunkra vettük volna, sőt inkább viccet csináltunk belőle és még a suliban is így kiabáltunk a másik után, a tanárok legnagyobb megrökönyödésére - nevetett fel és a  többiek is vigyorogva bólogattak.

 - Furcsa hely a hazád - nézett rá Stephan elgondolkodva. 

 - Nem is tudod, mennyire - csókolta szájon a lány a focistát. - Na de most már induljunk - csapta össze a kezeit mire mindenki elindult a bejárat felé.

 - Hogy fogunk eljutni ennyien a.... - nézett ránk Zsolti tanácstalanul. - Hova is megyünk?

 - Egy szuper klubba - mosolyodott el Stephan, majd az út túloldalán parkoló autóra mutatott. - És ha nem gond, rendeltem egy taxit.

 - Baszd meg, ez egy Limuzin! - kiáltott fel Roni.

 -Te képes voltál kibérelni egy ilyen autót? - nézett Lexy elhűlve hol a kocsira, hol a focistára, aki csak szerényen mosolyogva megvonta a vállát.

 - Úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne ha felejthetetlenné tennénk a barátaid utolsó estéjét.

 - Imádlak! - ugrott a nyakába a lány, majd össze-vissza puszilta az arcát.

 - Akkor nincs más hátra, mint előre - vigyorodott el Roni.

Még mindig hitetlenkedve, de kíváncsian lépkedtünk el az autóig, aminek az ajtaját egy sofőr nyitotta ki előttünk.

 - Grazie! - köszöntük meg egyszerre majd beszálltunk a csodaszámba menő kocsiba. 

Ahogy leültem, tekintetem azonnal felmérte a hófehér csoda belsejét. Elképesztő volt a felszereltsége, az eleganciája. Össze-vissza kapkodtuk a fejünket, hogy mindent az emlékezetünkbe tudjunk vésni. Míg mi a luxus felfedezésével voltunk elfoglalva, Stephan beszélt a sofőrrel, aki bólintott és elindította az autót. A focista jókedvűen figyelte, ahogy Lexy és a barátai mindenre visítva csodálkoztak rá. Láttam rajta, hogy bármit megtenne, csakhogy boldognak lássa a barátnőjét. Engem is magával ragadott a többiek izgatottsága így vigyorogva fogadtam el a felém nyújtott pezsgős poharat.

 - A barátságra! - kiáltott fel Lexy és mi helyeselve koccintottuk össze vele a mienket. 

                                            Az autó...

... és a belseje!

80.fejezet

Lexy

  Ahogy lefújták a játékot, összeszedelődzködtünk és elindultunk az öltözők felé. 

 - Be is kukucskálhatunk? - kérdezte Roni huncutul csillogó szemekkel, de a következő mondatommal le is hűtöttem.

 - Igen, ha kíváncsi vagy Balotelli csupasz seggére, a többiről részéről nem is beszélve - vigyorodtam el.

 - Fúúúj - rázkódott meg látványosan. - Inkább kihagynám, nem szeretnék örök életemre pszichológushoz járni vagy megállni a fejlődésben.

 - Azzal már elkéstél - pislogott fel rá Noncsi ártatlan szemekkel.

 - Kusika - emelte fel a mutató ujját Vera, de ő is nevetett.

 - Mennyi ideig tart nekik, míg elkészülnek? - kérdezte Zsolti.

 - Változó - vontam meg a vállamat. - Van aki gyorsan kész van, van aki viszont elpepecsel a kinézetével.

 - Nem inkább a hajával? - vigyorgott rám Réka.

 - De - bólintottam jókedvűen. - Tudod milyen sok munka van vele, hogy úgy álljon neki.

 - Ez kicsit több információ volt, mint amit tudni szerettem volna - röhögött fel Noncsi. - Szerintem egyikünk sem volt kíváncsi, hogy mennyi melóban van a felállítása - kacsintott rám.

 - Istenem - forgattam meg a szemeimet. - Hogy lehettek ennyire perverzek?

 - Te voltál a tanárunk - néztek rám mind, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

 - Mi ez a jó hangulat? - állt meg mellettünk Montolivo, akit észre sem vettünk, hogy mikor jött ki az öltözőből.

 - Semmi, semmi - legyintettem - csak örülünk, hogy nyertetek - nyomtam puszit kedvenc kapitányom arcára.

 - Annak mi is - mosolyodott el. 

 - Stephan sokáig van még bent? - kérdeztem.

 - Ismerhetnéd már - kacsintott rám - öt perc zuhanyzás, ötvenöt perc haj igazítás.

 - Gonosz vagy - löktem vállba nevetve.

 - Nem is igaz. Inkább csak ismerem már egy ideje.

 - Kit ismersz? - jelent meg a barátom mellettem.

 - Na jó, azt hiszem mégsem - nézett rá elhűlve Monti. - Te hogy-hogy ilyen gyorsan készen lettél? 

 - Siettem, mert várt a barátnőm - nyomott egy puszit a számra vigyorogva.

 - Na azt hiszem, ezt fel kell jegyezni valahova - nézett szét a kapitány Stephant heccelve.

 - Kapd be! - boxolt a vállába a csatár. - Van valami tervetek mára? - fordult felém hirtelen.

 - Nem igazán. Úgy gondoltuk, hogy a meccs után haza megyünk és reggelig beszélgetünk.

 - Nincs kedvetek inkább velünk jönni bulizni? - nézett végig a barátaimon, ami rettenetesen jól esett.

 - Öm, nem is tudom, végül is mi azért jöttünk, hogy Lexyvel legyünk - pislogott ránk Zsolti, de a csajok azonnal leszavazták.

 - Ott is együtt lehetünk vele, ráadásul nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen lehetőségünk - kezdett hevesen magyarázni Roni. - Nincs igazam? - fordult körbe.

 - De - bólintott rá Réka és Noncsi is. 

 - Szóval ez azt jelenti, hogy számíthatunk a jelenlétetekre? - vigyorodott el a barátom miközben magához ölelt.

 - Ki nem hagynánk - pacsiztak össze a csajok, míg Zsolti csak egy lemondó sóhajjal bólintott. Semmit nem tehetett a túlerővel szemben.

 - Akkor hazaviszlek titeket és kaptok egy órát, hogy elkészüljetek - nézett rám kedvesen.

 - Sokan vagyunk - pislogtam rá elvarázsolva. - Nem férünk be a kocsiba.

 - Lolo és én külön megyünk - közölte hirtelen Ádi.

 - Miért? 

 - Mert alig voltunk ma kettesben - kacsintott rám a magyar fiú.

 - De azért jöttök? 

 - Persze, nálatok találkozunk - nyugtatott meg egy mosollyal. 

Lolo hozzám lépett és a fülembe súgott.

 - Na halaszd sokáig azt a beszélgetést - nyomott puszit az arcomra, majd kézen fogta Ádámot és elköszöntek.

 - Mit akart? - kíváncsiskodott Stephan, de csak megráztam a fejemet.

 - Majd később elmondom - csókoltam meg, hogy eltereljem a figyelmét.

 - Oké, de nem úszod meg - simított végig az arcomon miután elszakadtunk egymástól. - Ricky - fordult a kapitány felé. - Szólnál a többieknek, hogy a klubban találkozunk?

 - Persze, menjetek csak - mosolygott ránk a középpályás.

Stephan kezét a derekamra csúsztatta és elindultunk a parkoló felé. A barátaim egymással vitatkozva követtek minket. Ha jól hallottam, akkor az esti ruházatukról volt szó.

 - Ugye nincs semmi baj? - nézett rám hirtelen a csatár.

 - Nincs - ráztam meg a fejem nem túl meggyőzően.

 - Biztos? -  Nem akartam hazudni, így inkább nem válaszoltam. - Lexy - torpant meg az autója mellett, majd államat maga felé fordította. - Mi történt?

 - Lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? - sütöttem le a szemeimet.

 - Miért, később jobb lesz?

 - Nem, csak addigra összeszedem a gondolataimat.

 - Rendben - sóhajtott fel kicsit sértődötten. - De ugye nem a kapcsolatunkról van szó? Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak, de a rengeteg edzés... - hadarta.

 - Nyugi - simítottam végig az enyhén borostás arcán a tenyeremet - nem velünk van gond. Van egy kis problémám, de majd este megbeszéljük - mosolyodtam el halványan.

 - Akkor jó - fújta ki az eddig visszatartott levegőjét valamelyest megnyugodva, és ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy én is annyit jelenthetek neki, mint ő nekem.

79.fejezet

Lexy

   - Ezt nem hiszem el! - túrt a hajába idegesen Roni. - Az nem volt les! - őrjöngött velem együtt, mikor Kaka szabályos gólját nem adta meg a bíró. 

 - Megszokhattuk volna már - húztam el a számat.

 - EZT nem lehet megszokni - mutatott a pályára Vera, ahol az Inter játékosai folyamatos terror alatt tartották a Milánosokat. - Mattia már megint a földön van - nyögött fel olyan fájdalmasan, mintha neki rúgták volna szét a sípcsontját.

Erre a kijelentésre a szívem heves kalapálásba kezdett és árgus szemekkel figyeltem, ahogy ellátják a srácot az oldalvonal mellett.

 - Te, az ott nem Damiano? - hajolt hozzám Réka és elmutatott a másik szektor felé.

 - De - bólintottam. - Tudtam én, hogy utálni kell - nevettem el magam mikor megláttam a kék-fekete sálat a nyakában. - Ribik - szóltam hátra mindenkinek. - Azt hiszem meg kéne mutatni az ellenfél szurkolóinak, hogy hogyan is drukkolunk mi magyarok - kacsintottam rájuk, majd gyorsan megkerestem a telefonomban a Milán Sud néhány szurkolói rigmusát és megmutattam a többieknek is. A korláthoz lépkedtünk és egymásra néztünk.

 - Mehet? - kérdeztem vigyorogva amire csak helyeslő bólogatásokat kaptam. - Egy, két, há... - számoltam vissza, majd belecsaptunk a lecsóba.

Sosteinamo la squadra piu forte                                Támogatjuk a valaha látott 

che il mondo ha visto mai                                          legerősebb csapatot.           

magico Milan vinci per noi                                        A mágikus Milán nyer nekünk

magico Milan...e magico Milan ole!                           mágikus Milán és mágikus Milánó olé!

ora che il Milan e veramente forte                             Most, hogy a Milán nagyon erős

noi della Sud cantiamo insieme cosi...                        Velünk együtt énekelnek a Déliek

...E...O...O forza magico Milan E...O...O.....              E...O...O... hajrá mágikus Milán E...O...O.....

Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 

sono la gloria                                                                  a dicsőséget

sono la gloria                                                                  a dicsőséget

Ed i colori che noi portiamo                                          És a színek, hozzák 

sono la gloria                                                                 a dicsőséget 

dei Rossone'                                                                  a Rossonérinek.

Forza Milan ole                                                            Hajrá Milán olé!

Forza Milan ole'                                                           Hajrá öreg Milán!

Forza Milan ole ole ole                                                 Hajrá Milán olé olé olé

Milan! Milan! Milan!                                                    Milán! Milán! Milán!

Tőlünk zengett a VIP páholy, de mi nem bántuk. Apait, anyait beleadva ordítottuk a szöveget, itt-ott némi kivetni valót hagyva maga után, de szerintem azt senki nem hallotta. A hazai ultrák lentről a fejüket kapkodva néztek minket és hüvelykujjukat felmutatva jelezték a tetszésüket, majd ők is bekapcsolódtak az "éneklésbe". Úgy tűnt, az ellenfél figyelmét is felkeltettük, mert ők is mozgolódni kezdtek és próbáltak túl harsogni minket, de ez halott ügy volt részükről. Nem is értem hogy gondolhatták, hogy "otthon" saját közegünkben sikerülni fog nekik. A biztatásunk meghozta gyümölcsét, mert a harminckettedik percben Kaka végre betalált. Nevetve néztük, ahogy mindenki a nyakába ugrik. A félidőt jelentő sípszó után röhögve tántorogtunk ki a folyosóra, mert mindenkinek volt valami elintézni valója. Réka Zsoltival, Loloval és Ádival a büfébe ment, hogy valami rágcsálni valót vegyenek. Noncsi, Roni és én pedig megrohamoztuk a mosdót. 

 - Ez állati! - igazította meg a haját Vera. - Életemben nem szórakoztam még ilyen jól. Most már tuti, hogy egyszer kimegyek spanyolba és ott is megcsinálom ezt. Jössz velem? - kérdezte csillogó szemekkel.

 - Persze, de csak ha egy El Classicot nézünk meg - pislogtam rá a tükrön keresztül.

 - Hülye vagy? Még jó hogy. Egy sima mezei meccsre már ki sem mennék - biggyesztette le az ajkát, de aztán elröhögte magát.

 - Azt hiszem berekedtem - nyekergett mögöttünk Noncsi.

 - Hogy mondod? - fordultunk felé széles vigyorral az arcunkon.

 - Mondom, berekedtem - próbálkozott újra.

 - Nem értem, mert be vagy rekedve - cukkoltam tovább.

 - Elmész te tudod hova? - csapott a karomra a lány, de már ő is nevetett.

 - Aú, kicsi a bors, de erős - simogattam a fájó végtagomat.

 - Van még ott ahonnan ez jött, csak kicsizzél le megint - fenyegetett meg játékosan.

Egymásba karolva, dülöngélve a nevetéstől sétáltunk ki az ajtón, hogy aztán az arcunkra fagyjon a mosoly.

 - De jó újra látni Bello! - keresztezte az utunkat Damiano.

 - Én nem vagyok úgy elragadtatva tőled - morogtam.

 - Nem is mondtad, hogy szereted a focit.

 - Már miért kellett volna mondanom? - értetlenkedtem.

 - Mert akkor együtt is jöhettünk volna. Jó alap ez egy randihoz - kacsintott rám.

 - Na addig állj fél lábon, míg én randizni megyek veled - emeltem fel dacosan a fejemet.

 - Szeretem a harcias cicákat - nyúlt az állam alá, de elrántottam a fejem.

 - Ne merj mégegyszer hozzám érni - sziszegtem a fogaim közül.

 - Mert akkor mi lesz? - villantak meg rosszindulatúan a szemei. - Ide hívod a nemlétező barátodat és elintéztetsz vele? - kacagott fel gúnyosan, ami a mögötte lévő srácoknak is nagyon tetszett.

 - Csak nehogy pofára ess, mikor bemutatja neked - szólalt meg Roni is, hasonló stílust felvéve, mint a fiú.

 - Ugyan már - legyintett magabiztosan Bonucco. - Fél kézzel elintézem és aztán... - nyalta meg az ajkát gusztustalan módon, így utalva arra, hogy mit akar tőlem.

 - Mond, te nem érted azt a szót, hogy nem? Akkor elmondom más nyelveken is. No, nein, not, ei, nem, pas, nao - sorolta Vera pöttyet idegesen.

 - Nyugi, ne húzd fel magad, nem éri meg - kaptam el a karját, hogy elrángassam onnan, de Damiano megragadott és magához rántott. Kezeimet hátra csavarta, majd száját az enyémre nyomta. Nyelve erőszakosan tört utat magának az ajkaim közé. Néhány pillanatig mozdulni sem tudtam a döbbenettől, de aztán kitéptem magam a szorításából és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam a tettét.

 - Ezt mégegyszer meg ne próbál! - töröltem le a számat a kézfejemmel.

 - Húh, most megijedtem - nevette fel gusztustalan hangon.

 - Már megint itt vagy? - hallottam meg Ádi hangját mögülem. - Mi történt? - kapkodta a fejét köztünk, mert azóta is farkasszemet néztünk a fiúval.

 - Ez a köcsög lesmárolta Lexyt - tájékoztatta Noncsi Ádámot magyarul.

 - Te rohadék - lendült meg a barátom ökle, de most nem tartottam vissza. Valahogy elégtételt éreztem ahogy láttam kiserkenni a vért a szája szélén. - Utoljára mondom, hogy takarodj a közeléből!

 - Ezt még megbánod - köpött ki egy jó adag vért Bonucco. 

 - Tűnj el! - találtam meg végre a hangom. - Takarodj, vagy rád uszítom az egész Ultra Sudot - fenyegettem meg.

 - Kevés vagy te ahhoz csibém - vigyorodott el, de azért intett a barátainak és elsétáltak.

 - Csak nehogy meglepődj! - szóltam utána, de csak egy gúnyos röhögés volt a válasz.

 - Jól vagy? - néztek rám a többiek aggódva.

 - Ja - bólintottam. - Leszámítva azt, hogy életemben nem találkoztam még olyan sráccal, aki ennyire szarul csókolt volna.

 - Te idióta - öleltek át a többiek.

 - Okés, akkor most ezt felejtsük el és menjünk élvezzük ki a maradék negyvenöt percet - bontakoztam ki a karjaik közül és elindultam a páholyunk felé.

 - Ugye tudod, hogy ezt már el kell mondanod neki? - súgta oda nekem Lolo.

 - Tudom - sóhajtottam fel -, ne aggódj, még ma megteszem.

 - Helyes, de ha hallgattál volna rám, akkor nem fajult volna el idáig ez az egész.

 - Utólag már én is okos vagyok - húztam el a számat.

Ahogy felértünk, már hallottuk is a bíró sípjának hangját. Elfoglaltuk a helyünket és belemerültünk a játék nézésébe. Verával már-már vérre menő vitákat folytattunk le, egy-egy ítélet elemzése kapcsán, míg a többiek jókat nevettek rajtunk. A hatvankilencedik percben Stephan is megzörgette az ellenfél hálóját és a gólját nekem ajánlotta. Elpirulva néztem a szívecskét, amit felém mutatott.

 - Awww, ez annyira cuki - sóhajtott fel Noncsi és Lolo egyszerre, majd kitört belőlük a röhögés. 

 - Be lehet fogni - mordultam rájuk, mikor azt kezdték ecsetelni, hogy vajon a többi néző tudja-e, hogy kinek szólt a gesztus.

A hetvenötödik percben a szívem kihagyott egy ütemet, mert Monti passzából Mattia is eredményes lett. Így három nullra növelte az előnyünket. Ő nem ünnepelte a gólját csak felnézett a lelátóra és a szemével engem keresett. Mikor megtalált egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de többet nem láthattam belőle, mert a csapat a nyakába ugrott ünnepelni.

 - Ajajaj, kislány - csóválta meg Roni a fejét. - Azt hiszem baromi nagy bajban vagy.

 - Tudok róla - sóhajtottam fel fájdalmasan.

78. fejezet

Lexy

   A recepciónál azonnal a kezembe nyomták a jegyeinket, majd azokat felmutatva már bent is találtuk magunkat a folyosókon.

 - Anyám, - sóhajtott fel Roni - ez kurva jól néz ki. Gondolod a Camp Nou is ekkora? - nézett szét elvarázsolva.

 - Szerintem sokkal kisebb - nevettem fel gonoszul. - Tudod, a törpéknek nem kell ekkora hodály - kacsintottam rá, majd futni kezdtem, mert a barátnőm gyilkos tekintettel megindult felém.

 - Ez vért kíván! - kiáltott utánam és üldözőbe vett. 

Egymást kicselezve, röhögve rohangásztunk az oszlopok közt, amit a többiek unott fejjel néztek. Hozzá voltak szokva az idióta megnyilvánulásainkhoz. 

 - Hopp-hopp-hopp - mondta valaki akibe beleütköztem az egyik kanyarnál, és hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat, ő a karjait körém fonta.

 - Bocsánat - pirultam el és felnéztem az engem tartó férfira. - Mattia - ejtettem ki suttogva a nevét és a szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Ciao  - mosolygott rám halványan, a szemeiben furcsa érzelmi kavalkáddal. 

Régóta nem beszéltünk, így mindkettőnket hirtelen ért ez a találkozás. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetébe, ahonnan egy erőteljes torok köszörülés rántott vissza.

 - Lexy? - hallottam meg Vera kérdő hangját, ami megtörte a köztünk lévő kapcsolatot.

 - Öhm - léptem hátrébb zavartan. Fejemet a barátaim felé fordítottam, akik értetlenül pislogtak rám. - Ő itt Mattia De Sciglio, ez a csipet csapat pedig - mutattam Zsoltiékra - a barátaim Magyarországról.

 - Sziasztok - köszönt kedvesen.

 - Ciao - jött a halk válasz, amin elmosolyodtam. Hova lett az előbb még akkora pofájuk?

 - Én azt hiszem jobb, ha megyek - emelte megint rám a tekintetét a hátvéd.

 - Igen - bólintottam önkéntelenül, de a szemeimet nem tudtam elszakítani a fiú szomorú arcáról.

 - Jó volt látni - húzta mosolyra a száját, amitől a szívem lambadázni kezdett.

 - Téged is - viszonoztam a gesztust, majd sokáig néztem a távolodó alak után.

 - Hey, mesélj csak! - rohantak le azonnal a barátaim. Lolo és Ádi csak tisztes távolból figyelték, ahogy  aprólékosan kifaggatnak az inkvizítoraim. 

 - Mit? - tettem az ártatlant, de nem jött be.

 - Először is, ez AZ a Mattia volt? - kérdezte Zsolti.

 - Hülye - torkolta le Noncsi. - Naná, hogy ő volt. Nem láttad, hogy hogy néztek egymásra?

 - Édesem, ha neked nem kell, én bevállalom - emelgette a szemöldökét Roni.

 - Te csak maradj a testnevelők gyöngyénél - mordultam rá.

 - Óhóhó, ez úgy hangzott, mintha féltékeny lennél? - vigyorodott el Réka.

 - Nem vagyok - csattantam fel idegesen, de valahol belül be kellett vallanom magamnak, hogy felkavart a találkozás.

 - Oké, szerintem most ezt ne firtassuk, mert lassan kezdődik a meccs és a herceged nem tud szerencse puszi nélkül pályára lépni - érkezett a megmentésemre Lorenzo. Hálásan pislogtam rá, de tudtam, hogy otthon el kell majd magyaráznom a viselkedésem okát a többieknek.

 - Hova megyünk? - nézelődött Zsolti kíváncsian, miután elindultam az öltözők felé és ők követtek.

 - Mindjárt megtudod - kacsintottam rá, majd befordultam a megszokott sarkon és szembe találtam magam egy csapat piros-feketébe öltözött focistával.

 - Na nézd csak, kit fújt ide a szél? - hallottam meg kedvenc kapitányom hangját. - Ciao Lexy! Ugye szerencsét hozol ma nekünk?

 - Szia Monti! Remélem - öleltem át, majd a többieknek is köszöntem. - Míg el nem felejtem, ők itt a barátaim - mutattam a hátam mögött szótlanul álldogáló csoportra. 

Hosszas bemutatkozás vette kezdetét aminek a végére a többiek is feloldódtak. Éppen egy régi sztorin nevettünk, mikor Vera megugrott és lendületből pofon vágta a mögötte álló focistát.

 - Hogy rohadj meg! - káromkodta el magát magyarul és szikrákat szóró szemekkel nézett az arcát tapogató Balotellire. - Te normális vagy? 

 - Bocs cica, de nem tudtam kihagyni - vigyorgott az olasz csődör a lányra, akinek dühös arca már a piros és a lila színeiben pompázott. 

 - Ha mégegyszer hozzám érsz, eltöröm a kezed és feldugom a seggedbe - fenyegette meg a nála majd két fejjel magasabb focistát.

 - Nálatok minden csaj ilyen harcias? - nézett rám a csatár -, mert ha igen, akkor már költözök is oda - nyomott egy puszit Vera hajába, aki undorodva elhúzódott tőle. 

 Röhögve figyeltük, ahogy szemeit forgatva megrázta a fejét.

 - Már csak te hiányoznál oda - morogta az orra alá és megkönnyebbült sóhajjal figyelte, ahogy a zaklatója eltűnik a körünkből.

 - Ez mi a fene volt? - kerekedtek el Zsolti szemei.

 - Belecsípett a seggembe - simogatta fájdalmas arccal az említett testrészét.

 - Karakán csaj vagy - emelte pacsira a kezét Mexes, és Roni belecsapott.

 Vigyorogva figyeltem, ahogy a régi és az új barátaim megismerkednek egymással.

 - Hiányoztál szépségem - ölelt át hátulról valaki, és akinek az illata bekúszott az orromba, mosolygásra késztetve.

 - Te is - fordultam meg a karjaiba és időm sem volt tekintetemmel elidőzni az arcán, mert ajkai hevesen birtokba vették az enyémeket.

 - Hé, mi is itt vagyunk - jutott el hozzám a tudatom homályos ködén át a többiek nevetése.

Nehezen, de megszakítottuk a csókot és én végre elmerülhettem azokban a csodás csokibarna íriszekben.

 - Fáradt vagy - húztam végig a mutató ujjamat a szeme alatt kirajzolódó karikákon.

 - Egy kicsit - sóhajtott fel. - De most már bemutathatnád a barátaidat, mert mindjárt lenézik rólam a ruháimat - súgta a fülembe, mire mellkason csaptam.

 - Nos - köszörültem meg a torkom, mert most vettem észre, hogy tényleg mindenki minket nézett - Ő Stephan, skypon már láttátok és beszéltetek is vele. Ők pedig ...

 - Ne - állított meg. - Majd én, kíváncsi vagyok, mennyire emlékszem a nevetekre - nézett kedvesen a barátaimra. - Te vagy Zsolti - ejtette ki furán a fiú nevét, aki elnevette magát.

 - Igen, bár ez nem volt nehéz, mert én vagyok az egyetlen fiú - fogtak kezet.

 - Jó, ez igaz - vonta meg a vállát kuncogva. - Na lássuk csak - pislogott a lányokra. - Te lehetsz Noémi - billentette oldalra a fejét és úgy nézett az előtte állóra.

 - Talált süllyedt - nevetett fel az említett és két puszi után értetlenül nézett a focistára. - Honnan?

 - Mert te vagy a legkisebb - húzta be a nyakát Stephan, de közben rossz fiúsan vigyorgott.

 - Na tudod mit? Kapd be! - csóválta meg nevetve a fejét az apró termetű lány.

 - És akkor már csak ti vagytok - simított végig gondolkodva az állán. 

 - Na most légy okos Domokos - húzta széles mosolyra a száját Vera.

Stephan egy ideig nézte őket, de nem tudott dönteni. Aztán hirtelen felcsillantak a szemei és halkan megjegyezte.

 - Lolo és Ádi csókolóznak - erre a mondatra Rea azonnal az említettekre kapta a fejét, mire az érintettek csak értetlen pislogásba kezdtek. - Te vagy Réka - nevette el magát a barátom - és akkor te vagy Roni.

 - Ez így nem ér - duzzogott a barna hajú lány és csalódott tekintetét elvette a fiúkról. - Becsaptál.

 - A cél szentesíti az eszközt - adott neki béke puszit Stephan.

 - Na jó, most az egyszer megbocsátok - nevette el magát a barátnőm.

 - Nektek nem kell indulnotok? - érdeklődtem jókedvűen.

 - Basszus! - csapott a homlokára a focista. - Látjátok? Lexy teljesen elveszi az eszemet - húzott magához. - Szerencsecsók nélkül viszont nem megyek sehova - nyomta ajkait az enyémekre. Kezeim azonnal a nyakába kúsztak és viszonoztam az édes kényeztetést. Mosolyogva váltunk el egymástól. - Drukkolj nekünk! - súgta a számba.

 - Naná - kacsintottam rá, majd egy utolsó csókocska után, idióta vigyorral az arcomon figyeltem ahogy a többiekkel elindul a pályára.

 - Föld hívja Lexyt, jelentkezz! - lökött oldalba Roni. - De szép is a szerelem - vigyorgott rám gonoszul.

 - Fogd be! - mordultam rá teljesen elvörösödve.

 - Nem akarok belepofádzani, de nem ülhetnénk már le a helyünkre? - kérdezte Zsolti türelmetlenül.

 - Jó volna! - kontrázott rá Noncsi is, míg Réka rózsaszín cukormázon át figyelte, ahogy Ádi magához húzza Lolot egy csókra.

 - Awww, de édesek - suttogta elérzékenyülve.

Megforgattam a szemeimet, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Felsétáltunk a VIP páholyba, ahol elfoglaltuk a helyünket. Magunkat nem meghazudtolva élveztük a tökéletes kiszolgálást, majd figyelmünket a pályára lépő csapatokra irányítottuk.

77.fejezet

Lexy

   - Ha még egy gombóc fagyit meg kéne ennem, kipukkadnék - rogyott le egy padra Roni, miután bevágott egy hatalmas adag igazi, olasz finomságot.

 - Én mondtam, hogy itt nem a megszokottak az adagok - nevettem rajta kárörvendően.

 - Az biztos, de az is, hogy sehol nem kapni ilyen finomat - nyalakodtak a többiek a még megmaradt gombócaikon.

Lolo és én nevetve figyeltük őket.

 - Nocsak, nocsak kit látnak szemeim? - csendült fel mögöttem váratlanul egy gúnyos hang, mire az összes barátom odakapta a fejét. Ádi és Lorenzo pedig automatikusan közelebb lépett hozzám. - Ciao! - hajolt a fülemhez. - Jó látni Bellezza!

 - Damiano - forgattam meg a szemeimet. - Sajnos én ezt nem mondhatom el rólad.

 - Milyen kegyetlen vagy - kapott színpadiasan a szívéhez, mire a vele lévő négy srác felröhögött.

 - Lexy, ki ez a majom? - kérdezte Roni magyarul, mire Ádi elvigyorodott.

 - Parancsolsz? - nézett a barátnőmre a hívatlan fiú csúnyán.

 - Az osztálytársam - húztam el a számat látványosan.

 - Az a paraszt, aki nem érti meg, hogy hagyjon békén? - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolti is.

 - Ja - bólintottam.

 - Nem zavar, hogy nem értem egy szavatokat sem? - kezdte elveszíteni a türelmét a srác.

 - Ó, édesem - eresztett meg egy álszent mosolyt Noncsi, de továbbra is a magyar nyelvet használta. - Szerintem jobb is, ha nem érted, hogy szívem szerint éppen a beledet húznám ki a seggeden keresztül - pislogott gyönyörű szemekkel az előtte állóra.

 - Látod Bellezza! - vigyorodott el Damiano. - A barátnődnek bejövök. Te miért vagy ilyen makacs?

 - Talán azért, mert a csökött agyaddal nem fogod fel, hogy van pasim - néztem rá negédesen.

 - Na persze pasi, akit még soha nem látott senki. Lehet, hogy nem is létezik?

 - Azért mert neked nem mutatom be, attól még van - paskoltam meg az arcát, mire elkapta a kezemet és összefűzte az ujjainkat.

 - Egyszer úgyis megtörlek - kacsintott rám, majd száját a kézfejemre nyomta és végig húzta rajta a nyelvét.

 - Undorító vagy - rántottam el tőle.

 - Most már állítsd le magad - lépett elém Ádi oltalmazón.

 - Ó, megszólalt a díszbuzi - nézett rajta végig lekezelően Damiano.

 - Te rohadék - ugrott volna neki a barátom, de elé álltam.

 - Ne csinálj hülyeséget, direkt provokál - néztem a szemébe Ádámnak, aki dühösen fújtatott, mint egy bika.

 - Igaza van Lexynek - fogta meg Ádi vállát Roni. - Ez a tetű nem ér annyit, hogy bepiszkold vele a kezedet. Te pedig - váltott olaszra hirtelen - jobb, ha belenyugszol, hogy egy olyan csaj, mint Lexy szóba se áll veled. Sokkal különb pasija van nálad, aki ha megtudja, hogy zaklatod a barátnőjét, morcos lesz. És hidd el nekem, te nem akarod megtudni, hogy milyen az, ha ő morcos - csücsörítette össze a száját gúnyolódva.

 - Lex, nem kéne indulnunk? - mutatott az órájára Zsolti idegesen. Láttam rajta, hogy szeretne már minél messzebbre kerülni az olasz rosszfiútól és bandájától.

 - Megyünk - bólintottam és hátat fordítva a csoportnak elindultam a következő úti cél felé. Lorenzo és a többiek követtek.

 - Ugye tudod, hogy nem végeztünk? - kiáltott utánam röhögve Damiano.

 - Ugye tudod, hogy szar pöcs nélkül élni? - vágott vissza  Noncsi. - Ja, hogy neked már most sincs? - kapott a szájához. - Upsz, bocsi akkor már nem újdonság.

Ezután a beszólás után röhögve hagytuk magunk mögött a srácot és a sleppjét. Néhány méter megtétele után minden barátom felém fordult.

 - Most mi van? - értetlenkedtem.

 - Miért nem mondtad, hogy ennyire köcsög veled? Lex, ez már kimeríti a zaklatás fogalmát - csóválta a fejét Réka rosszallóan. 

 - Nyugi, tudom kezelni a helyzetet - vontam meg a vállam, de a világért sem vallottam volna be, hogy most az egyszer megijedtem a fiú nyomulásától.

 - Stephan tud róla? - tette fel a kérdést Zsolti.

 - Dehogy tud! - csattant fel Lorenzo. - Lexy képtelen felfogni, hogy itt már csak ő segíthet.

 - Megoldom - pufogtam az orrom alatt.

 - Tudjuk - nézett rám Réka kedvesen -, de jobban örülnénk neki, ha Stephant is beavatnád.

 - Nem tudom - grimaszoltam. 

 - Mit? - rázták értetlenül a fejüket.

 - Hogy most mi... szóval, oké, hogy együtt vagyunk, de nem tudom, hogy a nyilvánosság előtt felvállalna-e?

 - Te hülye vagy - szólalt meg mellettem Lorenzo döbbenten.

 - Tudom - nyafogtam. - De...

 - Nincs de! - csapott a karomra Roni. - Együtt vagytok, bemutatott az anyukájának, ő is ismeri a szüleidet, a barátaidat. Gondolod nem vállalna fel? Vagy nem is vele van a gond? - nézett a szemeimbe áthatóan. - Érzem, hogy van itt még valami, amit nem mondasz el.

 - Dr. Erdős megkezdte rendelését - próbáltam elterelni egy poénnal a témát, de nem engedték.

 - Lexy, ne hadoválj! Mi a picsa van? - vesztette el a türelmét Noncsi.

 - Oké, megadom magam - emeltem fel magam elé, egy kényszeredett mosollyal az arcomon, a kezeimet. - Az van, hogy nem tudom, hogy készen vagyok-e erre. Mármint, ami azzal jár, ha kitudódik. Én nem vagyok egy szupermodell vagy színésznő. Én csak egy átlagos csaj vagyok, átlagos kinézettel. Ha a média ránk száll, biztosan kikezdik őt, hogy miért nem talált egy sokkal szebbet, csinosabbat...

 - Te tiszta hülye vagy - torkolt le Noncsi és Roni egyszerre. - Stephan téged választott, nem egy kirakatbábút. Ha modell kellene neki, nem hülyítene téged.

 - Jó, de ti nem láttátok az exeit - sóhajtottam fel keserűen.

 - Nem, de nem is vagyunk rájuk kíváncsiak! - szidott meg Réka. 

 - Pedig mindegyik gyönyörű volt, én meg - mutattam végig magamon.

 - Térítsétek már észhez, mert menten elharapom a torkát - forgatta meg a szemeit Vera.

 - Lex, néztél te már tükörbe? - kérdezte Ádi, bekapcsolódva a vitába.

 - Persze.

 - Akkor? Nem értelek - csóválta meg a fejét. - Hidd már el, hogy szép vagy! Gyönyörű nagy szemeid vannak, bájos pofid, telt ajkad és a hajad... na jó, arról inkább ne beszéljünk - nevette el magát, ahogy mi is. A feszültség ami eddig meghúzódott köztünk, az most egy pillanat alatt elillant. Hálásan néztem végig rajtuk. 

 - Oké, lehet, hogy igazatok van és én paráztam rá erre az egészre egy kicsit...

 - Kicsit? - röhögtek fel egyszerre.

 - Na jó, nagyon. Megígérem, hogy beszélek Stephannal. Így jó lesz? - pislogtam rájuk.

 - Már rég meg kellett volna tenned - morogta mellettem Lorenzo.

 - Mondtam már, hogy szeretlek titeket? - húztam kaján mosolyra a számat.

 - Ajaj, ismerjük ezt a nézést - mutatott rám Roni. - Valami rosszban sántikálsz. Mesélj csak, mit találtál ki?

 - Nem mondom, inkább mutatom - fordítottam meg az eddig nekem háttal álló lányt, aki érezhetően ledermedt a kezeim közt, ahogy meglátta az előtte álló épületet. A hosszú beszélgetés közben  megérkeztünk a stadionhoz.

 - Ó - nyögte ki halkan.

 - Ó ám - nevettem el magam. - Ilyet se sűrűn látni, Verának elakadt a szava.

 - Kapd be! - csapott a vállamra. - De most komolyan? Képes voltál minket elcitálni ide, hogy megnézzük a San Sirot?

 - Képes, de nem csak a stadiont fogjátok látni, hanem a meccset is - járattam végig rajtuk a szemeimet.

 - Hogyan? Mikor? Mi van? - visítoztak egyszerre, Zsolti kivételével, aki csak a nyugodtság mintaszobraként állt és mosolygott a lányokon, mert azok egymás kezét fogva ugráltak, mint az idióta filmekben szokás.

 - Befejeztétek? - kérdeztem röhögve. - Ha így viselkedtek, leshetitek, hogy beengednek titeket.

 - Abbahagytuk - komolyodtak el, de a szemük csillogása elárulta a bennük lévő izgatottságot.

 - Na akkor - csaptam össze a kezeimet - most szépen bemegyünk, megállunk a recepciónál és elkérjük a félretett VIP jegyünket - hangsúlyoztam ki a szót.

 - VIP? Komoly? Kaja, pia meg minden? - ugrottak a nyakamba. - Te egy istennő vagy! Köszönjük.

 - Ne nekem - vigyorogtam rájuk. - Stephan intézte az egészet.

 - Akkor ő, egy isten! - hümmögött Roni. 

 - Nanana - emeltem meg a szemöldökömet somolyogva. - Ilyet csak én mondhatok neki.

 - Jó, de elindulnál már végre? - bökött oldalba Noncsi. - Rohadt kíváncsi vagyok, hogy hogy működnek ezek a dolgok. Még sose jártam ilyen helyen.

 Láttam  a többieken, hogy bőszen bólogatnak, így nem húztam tovább az agyukat. Boldog voltam, hogy megmutathatok nekik egy olyan világot, amivel eddig még nem találkoztak.

76.fejezet

Lexy

   - Jó reggelt Napsugár! - köszönt rám anya undorítóan vidáman és kipihenten.

 - Reggelt - nyögtem fel miután lehuppantam az egyik székre és fejemet a kezeimre hajtottam

 - Hosszú volt az éjszaka? - nevetett fel anya és elém csúsztatott egy tányért amin szendvicsek voltak majd egy bögre gőzölgő teát is.

 - Istennő vagy - kulcsoltam kezeimet a forró bögre falára.

 - Ezt megmondanád majd Sergionak és Crisnek is, ha találkozol velük? - rebegtette meg a szempilláit picsásan.

 - Inkább apának - vigyorodtam el gonoszul.

 - Jaj, olyan ünneprontó vagy - legyintett. - Amúgyis, ő már tudja.

 - Na persze - hunytam le a szemeimet fáradtan.

 - Ne szemtelenkedj, mert nyakon váglak - fenyegetett meg tréfásan.

Ekkor felkaptuk a fejünket, mert lépések hadát hallottuk meg a lépcső felől.

 - Buon giorno! - léptek be néhányan a helységbe. - Úh, kaja! Mi is kaphatunk? - pislogtak anyára a legszebb nézésükkel.

 - Mikor maradtatok nálam éhen? 

 - Ö.., soha? - kérdezte Roni kekeckedve, mire anya vállba boxolta.

 - Állíts magadon Woodland, mert nem kapsz enni.

 - Háh, azt úgysem tennéd meg - vigyorodott el a lány, mert tudta, hogy anya legfőbb mottója "a vendég csak teli hassal távozhat."

 - Ez a te baromi nagy szerencséd.

 - Ki alszik még? - néztem körül hirtelen.

 - Réka és Lolo - jött a felelet. - Mivel ők még reggelig beszélgettek, így nem csodálom, hogy még nem tértek észhez - vonta meg a vállát Zsolti.

 - Miért, mennyi az idő? - fordultam a konyhai óra felé. - Mi van? - kerekedtek el a szemeim a számokat látva.

 - Jól látod - nevetett fel anya. - Dél van.

 - Basszus, egy évben csak három napra jöttök Olaszba, akkor is átalusszuk a felét - dühöngtem. - Még annyi mindent meg akartam mutatni - nyafogtam.

 - No para - mosolygott rám Noncsi. - Megkajálunk aztán felöltözünk és megmutatod nekünk a látnivalókat. Jó lesz így? - nézett végig mindenkin.

 - Szuper, akkor kezdjük rögtön az elején, a kajával - nézett az egyetlen felnőttre kihívóan Roni. 

Anya csak megcsóválta a fejét és elénk tette a már elkészített szendvicseket.

 - Tea a tűzhelyen, főtt kaja a hűtőben. Melegítsetek magatoknak, ha éhesek vagytok - simogatott végig minket a tekintetével. - Nekem most mennem kell, mert meló van - köszönt el.

 - Szia Bia! - hangzott fel egyszerre a köszönés és néhány pillanat múlva hallottuk, hogy becsukódik a bejárati ajtó.

 - Hol vannak a fiúk? - nézett szét hirtelen Vera. - Na nem mintha olyan nagyon hiányoznának - vigyorodott el.

 - Most miért mondasz ilyet? - kérdezte Zsolti jókedvűen. - Babácska biztos örülne a "Ribancoknak" - kuncogott fel a kémia tanárnőnktől kapott becenéven.

 - Ne! No! Nein! - hülyéskedett Roni. - Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik!

 - Nyugi - néztem rá röhögve, mert tudtam, hogy szereti az öcséimet, csak egy idő után tényleg besokall tőlük az ember. - Focitáborban vannak és csak jövő héten jönnek haza.

 - Mázlid van - vigyorodott el Zsolti Roni megkönnyebbült arcát látva.

 - Buon giorno! - jelent meg a két hiányzó alak az ajtóban, kócosan, gyűrötten, begyógyult szemekkel.

 - Nektek is - nevettünk fel. 

 - Ti mit csináltatok? - húztam fel perverzül a szemöldökömet.

 - Aludtunk - nyögte ki Lolo és egy hálás pillantást küldött Noncsinak. aki elé tolta a teás kancsót. 

 - Aludtatok? Mikor? Mert mi egész éjjel hallottuk a hangotokat. Be nem állt a szátok - csóválta a fejét vigyorogva Roni.

 - Bocsi, de annyira jó volt valakivel végre normálisan beszélgetni - harapott bele a szendvicsébe Réka.

 - Köszi - húztam el a számat. - Tehát mi nem normálisak vagyunk? Jól van, megjegyeztük - emeltem fel magasra az orromat, hogy megmutassam mennyire megbántott. Ami persze nem volt igaz, de jól esett húzni az agyát.

 - Ne haragudj Lexy. Tudod, hogy szeretlek, de Lolo az Lolo - vonta meg a vállát, kicsit sem foglalkozva az én mű hisztimmel.

 - Hát kösz! Lecserélsz a barátomra? - néztem széles mosollyal az arcomon a lányra, aki szemrebbenés nélkül bólintott, mire mindenkiből kitört a röhögés. A könnyeinket törölgettük, úgy nevettünk. Megint úgy éreztem, hogy nélkülük nem érek semmit, mert csak velük tudom így elengedni magam. Csak ők ismerik minden idiótaságomat és ennek ellenére is szeretnek. Jókedvű reggelinket a telefonom csengése szakította félbe.

 - Ciao! - szóltam bele a készülékbe fülig pirulva, amiből a többiek kikövetkeztették, hogy kivel is beszélek.

 - Ciao Farao! - kiabálták egyszerre. Középső ujjam felmutatva hagytam magukra őket a konyhában, hogy valami csöndesebb helyre sétáljak.

 - Szia Kicsim! - nevetett a fülembe. - Hallom jó a buli?

 - Igen, bár még csak nem rég keltünk fel - tájékoztattam.

 - Jól bírtátok. Figyelj, mielőtt el nem felejtem. Hány jegyet rakassak félre nektek?

A szavaim elakadtak, mert múlt héten tényleg megemlítettem neki, hogy ki szeretném vinni a barátaimat a meccsre, de úgy gondoltam, hogy majd én állom a költségeket.

- Stephan, nem kell...

 - Lexy! Te csak azzal foglalkozz, hogy időben ideérjetek! Szóval mennyi?

Gyors fejszámolást végeztem. Lolo, Ádi, Réka, Roni, Noncsi, Zsolti és én az összesen hét.

 - Heten vagyunk - nyögtem ki.

 - Mint a gonoszok - nevetett fel. - Akkor hét VIP jegy fog várni titeket a recepciónál.

 - VIP? Elég nekünk a sima is - szabadkoztam.

 - Egyszer vannak itt a barátaid, adjuk meg a módját. Viszont most mennem kell, mert a Kapitány nagyon csúnyán néz rám - kuncogott bele édes hangján a készülékbe.

 - Köszönöm - rebegtem hálásan. - Mond meg Montinak, hogy üdvözlöm, ahogy a többieket is és szorítunk nektek.

 - Mond meg neki te, úgyis találkozunk este. Legalább is remélem, hogy nem engedsz fel szerencsecsók nélkül a pályára?

 - Ott leszek - lágyultam el azonnal, majd meghallottam, hogy valaki hangosan a nevén szólítja, mire ő elkiáltotta magát:

 - Pronto! - és én ettől egy rózsaszín felhőn kezdtem lebegni. - Mennem kell - suttogta aztán letörten.

 - Rendben - nyeltem nagyot, mert az utóbbi időben nagyon keveset találkoztunk. - Akkor este.

 - Este és Lex...hiányzol.

 - Te is nekem - nyomtam ki a hívást és a telefont az ölembe ejtettem a kezeimmel együtt.

Néhány percig csak meredtem magam elé és azon agyaltam, hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsés., hogy egy ilyen pasi a párom.

Gondolataimat hangos nevetés zavarta meg. Felálltam a nappali kanapéjáról és vissza mentem a konyhába, ahol már tetőfokára hágott a hangulat. Egyedül Lorenzo kapkodta a fejét elveszetten egyik emberről a másikra.

 - De jó, hogy jössz - sóhajtott fel, mikor meglátott. - A barátaid néha elfelejtkeznek róla, hogy én nem beszélem a nyelveteket - zsörtölődött hangosan.

 - Ú, basszus - nézett rá Réka nagy szemekkel - ne haragudj, de ha belelendülünk a beszédbe önkéntelenül váltunk át magyarra. 

 - Semmi gond, csak egy kicsit feszélyezett, hogy ti jókat nevettek, de nem tudom min - mosolyodott el halványan a szőke srác.

 - Hogy min? - nézett rám Roni sunyin. - Csak az jutott eszünkbe, mikor Lexy és Karcsi beneveztek a Romantika napjára a Rómeó és Júliával úgy, hogy Karcsi volt Júlia és Lexy Rómeó - vigyorodott el.

 - Beneveztek? - pislogott értetlenül Lolo.

 - Igen, ez ilyen hagyomány nálunk - kezdett magyarázatba Zsolti. - Több pár is előadja az erkély jelenetet és a zsűri eldönti, hogy ki volt a legjobb.

 - És?

 - Mit és? - nézett Noncsi Lorenzora, majd leesett neki, hogy mit szeretne tudni az olasz fiú. - Jaaa! Első évben különdíjas lett és beválasztották a színházi társulatba amikor miszpicsásan adta elő Júliát, míg a Rómeója egy rockert alakított. Most májusban pedig amikor még Lexy otthon lakott, Karcsival megnyerték a fődíjat, egy három napos utat Rómába. 

 - Ügyes vagy - mosolygott rám a barátom. - De hogyhogy te voltál Rómeó?

 - Csak kitaláltuk, hogy legyen ebben az egészben egy csavar, mert mindenki a megszokott unalmas módon adta elő. Nem is gondoltuk volna, hogy nyerhetünk vele, de sikerült. A közönségnek és a zsűrinek is nagyon tetszett legalábbis a nevetésekből ítélve. Bár utána sokan azt mondták, hogy ez az író munkájának megcsúfolása volt, de minket nem érdekelt. A lényeg az utazás volt. Na akkor szerettem bele véglegesen Olaszországba - mosolyodtam el az emlékektől.

 - Egyedül utaztatok Rómába?

 - Igen, tök egyedül - nevettem el magam a döbbent arcát látva. - Karcsinak is és nekem is az első repülő utunk volt, amit tuti nem felejtünk el míg élünk. Arról nem beszélve, hogy egy szobát kaptunk, francia ággyal, pedig nem is voltunk egy pár. Csak a színdarab miatt álltunk össze.

 - Na jó, ez nekem már túl sok - ingatta meg a fejét.

 - Akarod látni? - kérdezte Roni Lolot, aki bizonytalanul bólintott. - Még mindig itt van a telómon.

 - Ne már - forgattam meg a szemeimet, de nem tehettem semmit, mert barátosném már indította is a videót. Figyeltem Lolo arcát, aki semmit nem értett a szövegből, de a hanglejtések és a mozdulatok kárpótolták őt mindenért, legalább is a széles vigyorából erre következtettem.

 - Ez tetszett - nézett rám jókedvűen. - Sajnos téged nem láttalak a kapucni miatt, de a srác haláli volt. Nem meleg igaz? - pislogott rám reménykedve. Zsoltiékkal egymásra néztünk és kitört belőlünk a röhögés.

 - Nem, Lolo ő nem meleg - nyögtem ki, mikor végre kaptam levegőt.

 - Kár, mert olyan kis cuki.

Néhány percig még jól elszórakoztunk ezen, majd úgy döntöttünk, hogy ideje összeszednünk magunkat és elindulni a városnézésre.