99. fejezet

Lexy

   - Ez a rohadt csütörtök hamarabb eljött, mint vártam - morogtam magam elé Lolo tükre előtt forogva, de a szőkeség meghallotta és vigyorogva nézett végig rajtam.

 - Nyugi, tökéletesen nézel ki.

 - Nem a kinézetemmel van gondom - húztam el a számat. - El tudod te képzelni mit érzek, hogy egész este azt a beképzelt majmot kell néznem? Ráadásul ott lesznek a haverjai is, akik tuti, hogy ugyanolyan bunkók, mint ő - sóhajtottam fel elkeseredetten.

 - Lex, ne ítélkezz elhamarkodottan! - fedett meg a barátom.

 - Igazad van - vallottam be pillanatokkal később. - Ez a... szóval ő a legrosszabbat hozza ki belőlem.

 - Oké, akkor most állj meg egy pillanatra és vegyél egy mély levegőt! Úgy - bólintott Lolo, mikor tettem amit kért - és most még egyet. Nem szeretném, ha bepánikolnál.

 - Köszi - mosolyodtam el halványan. Nem is értettem magam. Mitől vagyok így beparázva? Csak egy egyszerű koncertre megyünk, ahol persze ott lesz az az idegesítő rapper is, de majd csak kibírom valahogy.

Rendesen összerezzentem, mikor meghallottam a dudálást a ház elől. Ijedten néztem a barátomra, aki bátorítólag elmosolyodott és megszorította a kezemet.

 - Ügyes csaj vagy, megoldod - engedett utamra.

Miután elbúcsúztam a szüleitől és megköszöntem, hogy itt lehettem, Lorenzo elkísért az ajtóig.

 - Hiába húzod az időt, attól még találkozni fogsz vele - vigyorgott rám mindentudóan.

 - Én nem is... - tiltakoztam, de aztán rájöttem, hogy igaza van. - Kívánj nekem szerencsét és rengeteg türelmet - nyomtam puszit az arcára.

 - Egy kalappal - kacsintott rám, majd intett a kocsiban várakozó barátomnak. - Hívj fel, ha hazaértél! - kiáltott még utánam, amitől azonnal jobb kedvem lett. Mielőtt becsuktam volna magam után a kocsiajtót, még jeleztem neki, hogy értettem.

 - Ciao bella! - hajolt az ajkaimra Stephan üdvözlésképpen.

 - Ciao! - simítottam végig a karján mosolyogva. - Új stílus? - néztem végig rajta, mert a szokásos elegáns megjelenés helyett most egy szaggatott farmert, egy koponyás, fehér pólót és egy bőrhatású fekete, kapucnis pulcsit viselt.

 - Ö..nem jó? - kérdezte miközben már fel is vette a tempót a forgalommal.

 - Nem azt mondtam - vontam meg a vállamat.- Sőt, kimondottan tetszik - vallottam színt, mert tényleg bejött a kinézete. Édes mosolyt villantott rám majd a kezemet a szájához húzta és megcsókolta. Az ilyen gesztusaitól tudtam igazán elolvadni.

Kíváncsian fordultam Stephan felé az ismeretlen útvonalat látva de ő megelőzve a kérdésemet elárulta a célunkat.

 - Felvesszük még Philippet és Mariót.

 - Oké - húztam el a számat mikor meghallottam Balotelli nevét. Nem tehettem róla, de a fekete srác még mindig nem lopta a szívembe magát. 

Pár perccel később már négyen tartottunk az éjszakai klub felé. 

 - Többiek? - kérdezte Philippe.

 - Mattia azt mondta, hogy a bent találkozunk.

 Szívem nagyot dobbant ahogy meghallottam a hátvéd nevét. 

 - Már csak ez hiányzott - dünnyögtem az orrom alá.

 - Mondtál valamit? - fordult felém Stephan.

 - Csak szeretnék már ott lenni - füllentettem.

 - Kérésed számomra parancs - vigyorodott el a barátom és közben beállt egy neon csövekkel kivilágított  épület elé. Ahogy kiszálltunk, érdeklődve néztem körül az Alcatraz előtt. Az biztos, hogy nem így képzeltem el a helyet. Én nívósabb kinézetre számítottam, ehelyett úgy nézett ki az egész, mintha egy szimpla hangár lenne, de ahogy bejutottunk a bejáraton, még a szám is eltátottam a csodálkozástól. 

 - Hű - bukott ki hirtelen belőlem. A villódzó fények, a tömeg, a zene, mind egyszerre ostromolta meg az érzékszerveimet. 

 - Jól néz ki mi? - vigyorgott rám Mexes.

 - Nem rossz - vallottam be, bár nem voltam oda az ilyen helyekért.

 - Ciao ragazzi! - ölelte át a vállamat hirtelen valaki a tömegből.

 - Ciao Monty - nevettem el magam a kissé spicces középpályás láttán. 

 - Gyertek oda hátra - mutatott a terem másik végébe. - Ott vannak a többiek is.

Stephan megfogta a kezemet és keresztül húzott az emberek alkotta rengetegen. Ahogy közeledtünk a VIP sarokhoz, úgy kezdett egyre szaporábban verni a szívem és éreztem, hogy az arcom pirossága is folyamatosan mélyül. Tekintetem azonnal találkozott a védőével, aki forró pillantással nézett végig rajtam. Zavartan kaptam el róla a szemeimet, pedig nekem is rettenetesen tetszett a látvány amit nyújtott. A fiúk azonnal lekezeltek, majd némi ökörködés után teljes figyelmünket a kezdődő koncertnek szenteltük. 

A rap nem az én stílusom, de meg kell hagyni, hogy Emis, Fedez és J-Ax nagyon élvezetes műsort csinált fent a színpadon. A tömeg velük együtt őrjöngött. A hangulat akkor hágott igazán a tetőfokára, mikor Emis felhívta magához Stephant és Mariót. A három jóbarát jókat röhögve viccelődött egymással. 

 - Nem idegesít, hogy ki akarja sajátítani a pasidat? - szólalt meg mögöttem Mattia. - Én biztos nem hagytalak volna itt egyedül. Felvittelek volna magam mellé, hogy mindenki lássa velem vagy - súgta a fülembe olyan hangon amibe beleborzongtam. 

 - Én nem akarok fent parádézni - fordultam felé mérgesen, de arra nem számítottam, hogy ilyen közel van hozzám, ezért az ajkaink súrolták egymást. Úgy ugrottam hátra, mintha egy skorpió csípett volna meg. Elkerekedett szemekkel néztem a focistára, aki csak egy pimasz vigyorral nyugtázta a történteket. 

 - Ez finom volt - hajolt újra közel hozzám, amitől megcsapott a belőle áradó alkohol szag.

 - Te ittál - tettem a mellkasára a tenyeremet és próbáltam távol tartani magamtól.

 - Csak egy kicsit - mutatott elenyésző távolságot az ujjai közt. - Máskülönben nem bírtam volna ki melletted az estét.

Úgy látszik, feltűnt neki az értetlen arckifejezésem, mert megint felém hajolt és íriszeit az enyémekbe fúrta.

 - Fogalmad sincs róla, hogy mekkora önuralom kell ahhoz, hogy ne essek neked és ne csókoljam ki belőled a szuszt is. Ahhoz meg még nagyobb, hogy ne ugorjak neki a barátomnak, amiért ő kapta meg azt amit én akartam - csúsztatta a kezeit a csípőmre, hogy közelebb vonjon magához.

 - Kérlek - nyögtem ki, de még magam sem tudtam, hogy mit. Azt, hogy engedjen el vagy azt, hogy szorítson magához. Ebből a kábult állapotomból Stephan érkezése térített észhez.

 - Most azonnal vedd le a kezed róla! - csattant idegesen a hangja. - Jól vagy? - húzott magához miután a védő gúnyos mosollyal az arcán elengedett. 

Hang nem jött ki a torkomon, így csak bólintottam. 

 - Ne aggódj, csak felügyeltem rá, amíg te Emissel szórakoztál ott fent - köpte neki oda Mattia.

 - Nem kell engem óvni! - csattantam fel. - Nem vagyok már kisgyerek!

 - Tudom - vigyorgott rám megint egy kacsintás kíséretében De Sciglio. A fejemet tettem volna rá, hogy direkt csinálta, fel akarta hergelni Stephant, hogy az, észt verjen abba az idióta fejébe.

 - Miért nem mész haza? - nézett rá szúrós szemekkel a barátom. - Most már itt vagyok és vigyázok Lexyre.

 - Igen? És Januártól ki fog rá vigyázni amikor te elutazol? - kérdezte hirtelen a védő.

 - Ne foglalkozz vele, az az én dolgom - csattant fel most már mérgesen Stephan. - Húzz el a picsába!

 Köpni nyelni nem tudtam, csak kapkodtam a fejemet egyik pasiról a másikra. Miről beszélnek ezek? Milyen január? Milyen utazás?

 - Stephan... - kezdtem bele, de ő belém fojtotta a szót.

 - Később megbeszéljük - nézett a szemeimbe. - Most jelenésünk van hátul. A fiúk már alig várják, hogy megismerjenek - mosolyodott el halványan.

Nem akartam ennyiben hagyni, de aztán eszembe jutott, hogy hol vagyunk,  így beletörődve bólintottam. 

Rá sem néztem a védőre, mikor a barátom elkezdett maga után húzni a színpad mögé. Átverekedtük magunkat az őrök sokaságán, majd bekopogtunk egy öltöző ajtaján. Ahogy kinyílt a bejárat, megláttam a három rappert, amint egy kanapén ülve hülyéskedtek egymással. 

 - Ciao! - lépett be Stephan magabiztosan a helységbe, míg én félszegen követtem, de ahogy megláttam Emis gúnyos mosolyát, kihúztam magam és álltam a tekintetét.

Fél órás beszélgetés után már tudtam, hogy Lorenzonak igaza volt. A másik két énekes teljesen normálisan viselkedett velem. Barátian elbeszélgettünk és nevetgéltünk. Bár Fedez kissé tartózkodó volt, de ezt kárpótolta J-Ax humora és őrültsége. Végül jókedvűen, feldobódva hagytuk el az öltözőt és indultunk haza. Az autóban jutott csak eszembe, hogy miről is akartam beszélni a barátommal. Felé fordultam és kíváncsian néztem, hogy milyen ideges lesz a nézésemtől.

 - Szóval? Hallgatlak. Mi ez a januáros dolog?- tettem fel a kérdést.

ALCATRAZ

98.fejezet Vigyázat, nyomokban SHLASH-t tartalmaz! Olvasása csak saját felelősségre!

Lorenzo

  Tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő majd mikor meghallottam a zenélő hangot, szinte repültem az ajtóhoz és ahogy szélesre tártam azonnal a nyakába ugrottam az ott állónak. Ajkaim szomjazva tapadtak a barátom szájára. Miután a utolsó levegőt is kicsókoltam belőle, lihegve váltunk el egymástól.

 - Te is hiányoztál nekem - mosolygott rám Ádi.

 - De te nekem jobban - kulcsoltam össze az ujjainkat és behúztam magam után a lakásba.

 - Szüleid? Bátyád? - nézett körül kíváncsian.

 - Anyáék most vitték vissza Cest a főiskolára - vigyorodtam el a kelleténél nagyobb lelkesedéssel. - Miért, ők is hiányoztak? - rebegtettem meg a szempilláimat.

 - Hm - vetett rám egy tüzes pillantást Ádám és a következő percben már a vállán átdobva sietett fel velem a szobámba. Felocsúdni sem volt időm, máris a takarómon fekve találtam magam. Barátom ajkai szorosan az enyémekre préselődtek miközben a kezeivel a pólómtól próbált megszabadítani. Lelkesedése hatalmas örömmel töltött el, de egy kicsit meg is rémített.

 - Hé - lihegtem két csók közt levegő után kapkodva. - Mi ez a türelmetlenség? - túrtam bele Ádi hajába és így kényszerítettem, hogy rám nézzen.

 - Eltudod te képzelni, hogy mennyire hiányoztál nekem? - hunyta le a szemeit. - Minden rohadt percben rád gondoltam. Szegény mamámék nem tudták, hogy mi bajom van - sóhajtott fel és a hátára gördült.

Szívem heves kalapálással reagált a szavaira és az ettől felgyorsult vérem mind az arcomba szökött. Úgy éreztem, hogy ezzel a vallomással mindent elmondott ami számomra fontos volt.

 - Szeretlek! - bukott ki belőlem hirtelen. Ádám átható tekintete azonnal rám szegeződött, majd néhány pillanat múlva újra a teste alatt találtam magam. 

 - Én is téged Szöszi - csókolt meg olyan hevességgel amit eddig még nem tapasztaltam tőle. Ajkai vadul tépték a számat, nyelve hatalmas csatába bonyolódott az enyémmel. Mikor elváltunk, kérdő tekintetemet semmibe véve keze a sliccemre csúszott, ami halk nyögést szabadított fel a torkomból majd mikor ujjai becsúsztak az anyag alá és körbe fonták a merevedésemet, minden józan gondolatom elszállt. Csak Ádám létezett és az a csoda amit velem művelt. 

Fél órával később pihegve dőltem végig az ágyon, megpróbáltam rendbe szedni a légzésemet majd a gondolataimat.

 - Meg fogsz ölni - nyöszörögtem fáradtan.

 - Ez most panasz volt vagy dicséret? - huppant le mellém a barátom miután visszajött a fürdőszobából. 

 - Hát nem egyértelmű? - pislogtam rá kérdőn. 

 - Nálad sose lehet tudni - vigyorodott el mire vállba boxoltam.

Néhány percig némán feküdtünk egymás mellett és csak élveztük a csendet. Gondolataim visszatértek a tegnapi nap eseményeihez. Szegény Lexy, nem lennék a helyében. Nem elég, hogy ő és Emis nem jönnek ki egymással, még Mattia is újból képbe került. Gondolataimnak hangot adva nagyot sóhajtottam, mire Ádi kérdőn felém fordult.

 - Baj van?

 - Nem, nincs...vagyis - haraptam be a számat - Lexyre gondoltam - vallottam be. 

 - Mi van vele? 

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el, majd elmeséltem neki a tegnap történteket. Ádám figyelmesen hallgatott és egyszer sem szólt közbe. Mikor befejeztem, kíváncsian vártam a véleményét.

 - Ti tényleg nem vagytok semmik - nevette el magát. - Pár napra teszem csak ki a lábam az országból és nektek sikerül azonnal bajba kerülnötök...

 - Ácsi - állítottam meg - nem én vesztem össze Killával, hanem Lex és nem én smároltam majdnem a barátom haverjával, hanem ő. 

 - Még jó - morogta Ádi lesütött szemekkel. Máskor talán feltűnt volna ez a mozdulat, de most a fejem tele volt Lexyvel és az ő problémáival. 

 - El tudod képzelni, hogy milyen arcot vágtak mikor rájöttek, hogy ki a másik? - röhögtem el magam ahogy visszagondoltam a "nagy" találkozásra. - Előtte majdnem megölték egymást, aztán meg jópofizniuk kellett Stephan miatt. Már csak arra leszek kíváncsi, hogy mit fognak csinálni a koncerten - morfondíroztam halkan.

 - Koncerten? Milyen koncerten? - értetlenkedett a pasim.

 - Ja, Emis meghívta Stephant és ugye vele együtt Lexyt is az Alcatrazba - magyaráztam. - Most gondolj bele, mi lesz ott, ha ezek megint összekerülnek - sóhajtottam fel, de közben a szám sarkában már egy aprócska mosoly játszott ahogy elképzeltem a jelenetet. - Nem fogják tudni végig csinálni úgy az estét, hogy ne essenek egymás torkának. Killa egy nagyszájú rapper, de Lexyt sem kell a szomszédba küldeni, ha visszavágásról van szó. Kár, hogy nem láttad amikor... - kezdtem mesélni, de a telefonom csörgése félbeszakított. Ádám ránézett a kijelzőre majd elhúzta a száját és emiatt a mozdulat miatt kíváncsian vettem a kezembe a készüléket. Kétszer is el kellett olvasnom a nevet, mire felfogtam, hogy ki hív. Szorosabbra tekertem magamra a takarót és kérdőn pillantottam a barátomra, de ő tüntetőleg elfordult az ablak felé. Tette láttán megvontam a vállamat és a fülemhez emeltem a telefont.

 - Igen? - szóltam bele kissé remegő hangon.

 - Ciao - búgott bele az ismerős hang. - Találkoznunk kéne...

 - Kösz, de nem - hárítottam azonnal. 

 - Pedig jó lenne feleleveníteni a kapcsolatunkat.

 - Te mégis mi a fenéről beszélsz? - emelkedett két oktávot a hangom. - Milyen kapcsolatunkat? Megdugtál és itt hagytál. Ez neked kapcsolat? 

 - De visszajöttem - vágta rá azonnal. - Most komolyan, azt várod, hogy könyörögjek?

 - Nem Hiro, nem akarom, hogy könyörögj! Sőt azt se akarom, hogy beszélj velem! Hagyj engem békén! - kiáltottam a telefonba, majd bontottam a hívást. 

Idegesen hajítottam az éjjeliszekrényemre a szerkentyűt, pedig szerencsétlen semmiről sem tehetett.

 - Jól vagy? - zökkentett ki kavargó gondolataim közül Ádi.

 - Persze, csak fel nem foghatom, hogy miért zaklat még mindig - sóhajtottam fel frusztráltan.

 - Talán mert felejthetetlen vagy? - bújt közelebb a barátom. - És édes...és imádni való - nyomott minden bók után csókot a meztelen vállamra. 

 - Te meg nagyon kanos - vigyorodtam el mikor kezei felfedező útra indultak a takaróm alá. 

 - De csak azért, mert baromi sokáig hiányoltalak. Olyan vagy, mint a kábítószer, ha egyszer rád kap az ember, nem tud többet élni nélküled - hajtotta le a fejét az ölemhez.

 - Basszus - kapaszkodtam bele a lepedőmbe. - Egyszer tényleg megölsz - szűrtem ki nagy nehezen a szavakat a fogaim közt - , de nem bánom, mert szép halálom lesz - lihegtem miközben az orgazmus elemi erővel vágtatott végig a testemen. Lehunyt szemeim előtt hatalmas tűzijáték bontakozott ki és mikor elcsitult, végre újra kaptam levegőt. Ahogy felnéztem, tekintetem találkozott Ádiéval, aki kaján mosollyal az arcán vigyorgott rám miközben feltornázta magát hozzám. Magamhoz húztam a fejét és megcsókoltam. 

 - A világon mindennél jobban szeretlek - sóhajtottam a szájába, majd fáradt szemeim újra lecsukódtak, én pedig boldogan adtam át magam az édes tudatlanságnak.

97.fejezet

Lexy

  Nyugtalanul pislogtam az előttem állókra. Stephant elnézve, még nem jutott el a tudatáig, hogy a haverjával cseppet sem kedveljük egymást. Hogy oldjam a feszültséget és ne szomorítsam el a barátomat, egy grimasszá váló mosolyt erőltettem az arcomra.

 - Ciao! - nyújtottam ki a kezemet felé. - Azt hiszem fent már találkoztunk - utaltam a Vip szobára.

 A rapper elhúzta a száját a gesztusom láttán, de úgy látszik neki is fontos volt Stephan véleménye, mert kezet rázott velem. Ezzel a jó ponttal ellensúlyozta a rengeteg rosszat és örültem, hogy felfogta a barátja nem örülne a mi kis szócsatánknak. 

Lorenzo kérdő tekintettel nézett rám, de csak egy apró fej mozdulattal adtam tudtára, hogy később megbeszéljük.

 - Szóval ő a te híres neves barátnőd? - nézett végig rajtam szinte undorodva Emis. 

 - Igen - szorított magához Stephan és egy puszit nyomott a hajamba. - Ő az a lány, aki újra megtanított szeretni - mélyedt el a tekintete az enyémben, amitől zavarba jöttem és elpirultam.

 - Milyen aranyos - ütötte meg a szarkasztikus mondat a fülemet, mire az előttem állóra kaptam a szemem. - Minden tiszta cukormáz és rózsaszín köd.

 - Ne irigykedj! - vágta vállba a focista a rappert nevetve. - Majd egyszer neked is eljön az a...

 - Ugyan már - szakította félbe Emis - én soha nem fogom hagyni, hogy valaki így elkapja a tökeimet és papucsot húzzon rám - lövellt haragos szikrákat a szeme.

Kijelentését kínos csend fogadta, amitől néhány percig csak szótlanul álltunk egymással szemben. Helyzetünket az öltözőből kiáramló focista invázió oldotta fel.

 - Láttad mekkora gólt rúgtam Lex? - kapott fel és pörgetett meg a levegőben Kaka, hogy aztán egy hatalmas puszit nyomjon az arcomra. 

 - Igen - viszonoztam nevetve az ölelését. - Gyönyörű volt ahogy kiszedted a pókhálót a jobb felsőből.

Kijelentésemet hangos röhögéssel fogadták a csapat tagjai.

 - Ezért imádunk kislány - csípte meg az arcomat Mexes. - Mindig van valami jó kis focis beszólásod.

 - Csak ezért? - rezegtettem meg a pilláimat feléjük miközben az arcomra széles mosoly ült és teljesen el is felejtkeztem a problémám okozójáról. - Én meg már azt hittem, hogy a bájos külsőm, a csodaszép hajam és a kedves modorom miatt szerettek - biggyesztettem le színpadiasan az ajkamat. - Erre kiderül, hogy csak a dumám jön be nektek. Áh, férfiak - legyintettem egyet, mire mindenkiből kitört a röhögés. 

 - A tökéletes testet és a csókolni való szádat kihagytad - súgta Stephan a fülembe, hogy csak én halljam, de elég is volt, mert az arcom bíbor színre váltott.

 - Hé-hé-hé - néztek rá a csapattársai - nem megrontani nekünk ezt a kislányt! - fenyegették meg játékosan. 

 - Soha - vigyorodott el a barátom. - Inkább ő ront meg engem - mondta, mire oldalba könyököltem. 

 - Ez az Lex! - karolta át a vállamat Abbiati. - Ne hagyd magad! Tanítsd meg ennek a jómadárnak, hogy hol a helye!

 - Naná! - álltam lábujjhegyre, hogy puszit tudjak nyomni kedvenc kapusom arcára. - Különben még a fejemre nő!

 - Igen? - nézett rám vészjóslón Stephan, de mielőtt elfuthattam volna előle, elkapta a kezemet, magához szorított és megcsókolt. - Majd adok én neked fejre növést - suttogta a számba jókedvűen. 

Úgy elmerültünk egymásban, hogy észre se vettük a többiek huhogását, nevetését. A külvilág egészen addig megszűnt körülöttünk, míg meg nem hallottunk egy ideges hangot.

 - Nos, akkor én megyek - mondta Emis. - Csak azért jöttem, hogy átadjam a meghívásomat a következő koncertemre, ami csütörtökön lesz az Alcatrazba. J-AX és Fedez lesz a vendég fellépő - közölte, majd kezet fogott mindenkivel és lelépett. 

Stephan már csak akkor eszmélt, mikor befordult a sarkon. 

 - Ennek meg mi baja? - nézett utána értetlenkedve.

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat.

 - Ne haragudj Kicsim, de nem szeretném, ha azért megsértődne, mert veled foglalkoztam és nem vele - engedett el a barátom. - Ugye nem gond, ha most megnézem, mi baja?

 - Menj csak - sóhajtottam fel, de már csak a hátát láttam, ahogy ugyanúgy eltűnik a sarkon, mint a rapper.

A gyomrom megint görcsbe ugrott. Pedig annyira örültem, hogy sikerült elterelnem a figyelmet a kettőnk közt húzódó ellentétről.

 - Nem csípitek egymást? - hallottam meg a kérdést a hátam mögül, mire ijedten megfordultam. Mattia kérdő tekintetével találtam szemben magam.

 - Mi..nem..csak... - dadogtam a közelsége miatt. Eddig sikeresen elkerültem a védőt, viszont erre most semmi esélyem nem volt. Körbe néztem, de már mindenki lelépett, csak Lolo és én álltunk a folyosón. Szőke barátom éppen a telefonján beszélt valakivel és az ellágyult vonásaiból Ádámra tippeltem.

 - Ne haragudj, semmi közöm hozzá - mentegetőzött azonnal.

 - Nincs gond - vágtam rá - és igen, jól látod, nem jövünk ki valami jól. A meccs alatt kissé összekaptunk - húztam el a számat.

 - Hát igen - feszengett mellettem Mattia - Emisnek van egy furcsa stílusa.

 - Furcsa? Az egy kőbunkó! - fakadtam ki, majd ijedten a szám elé kaptam a kezem.

 - Nyugi, nem mondom el senkinek, hogy mit gondolsz róla - vigyorodott el az előttem álló. 

Ahogy egymásra néztünk, újra előjött az a különös bizsergés a gyomromban és a hőhullámok is megtaláltak.

 - Lexy, én... - lépett egy lépéssel közelebb, de Lolo hangja megállította.

 - Képzeljétek, Ádám holnap már itt lesz - vigyorgott ránk boldogan.

 - Hurrá, legalább nem kell hallgatnom az örökös siránkozásodat - szakítottam el a tekintetemet Mattiáról. 

 - Azt hiszem én is megyek - mondta a védő, majd egy halk "ciao" után lelépett.

 - Ez mi volt? - vonta fel a szemöldökét Lorenzo. - Ha nem lépek közbe, megint lesmárol, pedig tudja, hogy barátod van - nézett rám szemrehányóan.

 - Ez nem igaz - háborodtam föl. - Nem is akart...

 - Dehogynem - vágott közbe a szőkeség - és bolond vagy, ha hagyod, hogy megint behülyítsen!

 Nem tudtam mit mondani, mert a gondolat, hogy Mattia meg akart csókolni, befészkelte magát az agyamba. Miért tenne ilyet, hiszen tudja, hogy Stephannal járok? Az emlegetett szamár ekkor fordult be a folyosóra és a szemei gondterhelten csillogtak. Feszülten vártam, hogy közelebb érjen.

 - Na sikerült megtudnod, hogy mi volt a baja? - kérdeztem.

 - Azt mondta, hogy semmi, csak elfáradt, ami hihető, hiszen nem rég jött vissza egy kisebb koncert körútról.

Megnyugodva fújtam ki az eddig benntartott levegőt a tüdőmből. Örültem, hogy legalább annyi gerinc volt a rapperben, hogy nem zúdította rá a történteket a barátjára.

Stephan felvette a táskáját a vállára, majd összekulcsolta az ujjainkat és így indultunk el a parkolóban álló autója felé. Útközben haza vittük Lorenzot, majd néhány cuccot összeszedve a barátom házához hajtottunk. Végre hétvége volt és szerettünk volna megint együtt tölteni egy kis időt csak kettesben. 

96. fejezet

Lexy

  Izgatottan húztam magam után Lolot a helyünkre.

 - Gyere már! - nógattam.

 - Lex, attól mert te sietsz, még nem fogtok előbb találkozni - vigyorgott rám a szőkeség, de azért megszaporázta a lépteit.

 - Tudom - húztam el a számat -, de mit csináljak, ha már nagyon hiányzik? Egész héten nem találkoztunk - mondtam szomorúan.

Lorenzo a vállamat átkarolva biztosított együttérzéséről. Ádám és a szülei néhány napra haza látogattak Magyarországra, így a barátom is pasi nélküli diétán tengődött a héten.

Végre valahára elérkeztünk a Vip helyünkhöz és leültünk a többi vendég közé, akik már szinte ismerősként köszöntöttek minket. Türelmetlenül fészkelődtem a helyemen, mikor kisebb hangzavar zúgott fel a hátunk mögött. Ahogy oda néztem, egy agyon tetovált srácot pillantottam meg, aki vigyorogva rázott kezet mindenkivel. Olyan önelégült mosolya volt, hogy azonnal unszimpatikus lett.

 - Öntelt majom - suttogtam magam elé magyarul.

 - Mondtál valamit? - nézett rám kérdőn Lolo.

 - Semmit - pirultam el, mert ez a heves reakció nem volt rám jellemző.

 - Tudod ki ő? - suttogta a fülembe a barátom.

 - Nem és nem is akarom - fordultam el fintorogva.

 - Pedig...

 - Nem érdekel! - vágtam Lorenzo szavába aki tudta, hogy ezzel lezártnak tekintem a dolgot.

 - Oké - emelte fel a kezeit - Én megpróbáltam.

Szavai nem jutottak el az agyamig, mert a tetovált pasi egy laza mozdulattal rám borította a sörét és nemhogy bocsánatot nem kért, még ki is nevetett.

 - Jaj, szépségem, csak nem elázott a pólód? - vigyorgott miközben szemét az átlátszóvá vizesedett felsőmre tapasztotta.

 - Ó, hogy aza! - pattantam fel a helyemről. - Direkt csináltad?! - kiabáltam rá az önelégülten somolygó görényre.

 - Ne hisztizz, kifizetem a tisztítót - dobott néhány bankjegyet a székemre, amitől az én agyam eldurrant.

 - Tudod mit csinálj a pénzeddel? - kérdeztem gúnyosan. - Dugd fel magadnak! - vágtam a képébe az összeszedett bankókat.

 - Mit képzelsz te kis csitri - törlődött le a vigyor a képéről és most már ő is ellenségesen méregetett engem. - Tudod te ki vagyok én?

 - Nem és nem is érdekel - vontam meg a vállaimat. - Ja, de mégis is - mosolyogtam rá negédesen - most jut eszembe, hogy láttalak már valahol - néztem végig rajta úgy, mintha felismertem volna, és jókedvűen figyeltem, hogy ettől újra vigyorogni kezd. - Az állatkertben a majmok ketrecében volt egy hozzád hasonló. Csak nem kiszöktél?

 - Te kis... - lépett egyet előre és kezét felemelte, talán azért, hogy megüssön, de ez nem derült ki, mert Lolo közénk ugrott.

 - Elég! - kiáltotta és segítség kérőn nézett a körénk gyűlt vendégekre. - Nem hiszem, hogy így kéne bánnotok egymással, mikor...

 - Leszarom, hogy mit akarsz mondani - pufogott dühösen a tetovált srác. - Egyedül az érdekelne, hogy mit keres itt ez a kis ribanc?

 - Ribanc a nénikéd - emeltem fel a fejemet, hogy szemeimmel megpróbáljam megölni a fölém tornyosulót.

 - Jó, ebből elég legyen - szólalt meg az egyik vendég. - Legjobb lenne, ha a páholy két ellentétes részébe foglalnátok helyet.

 - Rendben - bólintottam és Lorenzot magammal húzva a legmesszebb lévő sarokba tettem le magam.

 - Nem hiszem, hogy ez...

 - Lolo, kérlek - intettem csendre a barátomat. - Maradj csendben és nézd a meccset - mutattam a pályára, ahol már megkezdődött a játék.

Nehezen, de végig szenvedtem a mérkőzést. Nem segített, hogy gyakran magamon éreztem a pofátlan majom tekintetét. A szünetben inkább bent maradtam a szőke fiúval és hálásan fogadtam mikor kibújt a pulcsijából és felém nyújtotta azt, mert a még mindig sörös felsőben fázni kezdtem. A végső sípszó után egy kurta köszönéssel búcsúztam el a helységben lévőktől és szinte rohanva tettem meg az utat az öltözőkig, hogy elfelejthessem az előbbi incidenst és végre átölelhessem a szerelmemet. Az ujjaimat ropogtatva vártam, hogy kinyíljon az öltöző ajtó és mikor ez megtörtént, eszeveszett módon ugrottam Stephan nyakába.

 - Ennyire hiányoztam? - nevette el magát a hevességemet látva.

 - Miért én neked nem? - kérdeztem évődve, mert észre vettem, hogy karjaival olyan szorosan tart, hogy még véletlenül se tudjak ellépni tőle.

 - Iszonyúan - nézett a szemembe, majd forró ajkait az enyémeknek nyomta. Baromi jó érzés volt egy hét után újra vele lenni. Nem is szakadtam volna el tőle, ha nem lett volna szükségem arra a fránya oxigénre.

 - Hű - nevetett fel a barátom. - Örülök, hogy nem csak én voltam kiéhezve rád - simogatta meg az arcomat amitől elpirultam. - Jó, hogy itt vagy - mondta kedvesen. - Képzeld, ma találkozhatsz az egyik legjobb barátommal.

 - Alig várom - viszonoztam a mosolyát. Újra elvesztünk egymásban és csak egy kellemetlen hang térített minket vissza a folyosóra.

 - Na végre Faraó! Már azt hittem, sose érek ide. Mindenki autogrammot akart kérni útközben. Ja és képzeld manapság már minden idiótát beengednek a Vip páholyba. Volt ott egy ri... - akadt el a szava, mikor kibújtam a barátom karjai közül, hogy szikrákat lövelljek felé a szemeimmel, hátha akkor felszívódik.

 - TE????? - kérdeztük szinte egyszerre majd magyarázatért a focistára néztünk, aki úgy látszik nem vette a lapot, mert vigyorogva mutatott be minket egymásnak és nem érezte a köztünk feszülő ellentétet.

 - Emis, ő itt Lexy a barátnőm, Kicsim ő pedig Emis Killa a híres rapper és egyben az egyik legjobb barátom.

Emis Killa!

Ő itt a híres olasz rapper, aki a való életben is nagy barátságban van Stephannal. :D

95.fejezet

Stephan

 Egész héten keményen edzettünk. Esténként csak arra volt erőm, hogy egy jóleső zuhany után beboruljak az ágyamba és pihentető álomba merüljek. Nem akartam panaszkodni, így egyszer sem hívtam fel Lexyt. Bár nagyon hiányzott, úgy gondoltam, hétvégén a meccsünk után bepótolom vele az elmaradt időt. Ezen agyalva sétáltam ki az autómhoz péntek délután.

 - Farao! - kiáltott fel valaki mögöttem.

 - Emis? - pislogtam meglepetten a folyosón állóra. 

 - Na szép! - vigyorodott el a srác. - Így kell fogadni a rég nem látott barátodat? - boxolt vállba, majd férfiasan megöleltük egymást mikor utolért.

 - Atyavilág, ezer éve nem láttalak! Mi van veled? Merre jártál? - vigyorogtam továbbra is hitetlenkedve.

 - Most ért véget a turném - vonta meg a vállát az olasz rapper. - Gondoltam, lecsekkolom, hogy hogy vagy.

 - Jól tetted - bólintottam, miközben elindultunk a parkoló felé. 

 - Na és, mi újság erre felé? - húzta el rosszfiús vigyorra a száját. - Csicseregtek valamit a madarak, de addig úgysem hiszem el, míg a te szádból nem hallom - meresztette rám kérdőn a szemeit.

 - Becsajoztam - mosolyodtam el.

 - Szóval igaz amit a pletykalapokban olvastam - adott hangot a gondolatainak. - Elkapták a töködet vagy csak ágymelegítőre volt szükséged?

Tudtam Emisről, hogy szókimondó, és ez sosem zavart, de most valahogy mégsem tudtam tolerálni ezt a tulajdonságát. Azonnal a védelmembe vettem a szerelmemet.

 - Szeretem - jelentettem ki, amitől az előttem álló tetovált macsó szemei tányér nagyságúra kerekedtek. 

 - Baszd meg Stephan! - mordult fel - Ezt nem hiszem el! Fél évre elmegyek koncertezni és mire visszajövök, téged megszállt a rózsaszín köd? Nem azt mondtad, hogy soha többé nem leszel egy nőnek sem a pincsi kutyája? Nem együtt égettük el annak a rüfkének a fényképeit, aki legutóbb összetörte a szíved? Nem közösen fogadtuk meg, hogy minden nőt kihasználunk és nem engedjük, hogy a szívünkhöz férkőzzenek?

 - De igen...

 - Akkor?! - vágott a szavamba. - Mi változott? Miért szegted meg a szabályokat, amiket felállítottunk? - meredt rám mérgesen. 

Tudtam, hogy valahol igaza van, mert neki sírtam el a bánatomat amikor Luciával szakítottunk. Ő segített kimászni abból a gödörből, amit a volt nőm ásott nekem. 

 - Hidd el, én sem így terveztem - szabadkoztam. - Egyszerűen csak megtörtént - vontam meg a vállamat. - Belebotlottam Lexybe és végem volt. Ő olyan lány akit nem lehet nem szeretni - mosolyodtam el, ahogy a barátnőmre gondoltam.

 - Istenem, te menthetetlen vagy - húzta el a száját az énekes. - És mikor ismerhetem meg ezt a te csodanődet? - kérdezte cinikus hangon.

 - Nem tudom. Egész héten edzésen voltam, ő meg a suliban ült. Úgy terveztem, hogy a hétvégét vele töltöm a meccs után.

 - Ácsi, ácsi! - tette fel a kezét Emis. - Jól hallottam, suliba jár? Mégis mennyi idős ez a lány?

 - Most volt tizenhét - haraptam be a számat idegesen.

 - Te kikezdtél egy kiskorú csajjal? Azt hittem, legalább valami bombázó modellel akadtál össze vagy egy másodosztályú kis színésznőcskével hozott össze a sors. De azt nem gondoltam volna, hogy leállsz egy pisissel - csóválta rosszallóan a fejét.

 - Fejezd be! - csattantam most már fel. - Lexy nem pisis! Sokkal érettebb a koránál és fogd már fel végre, hogy fontos nekem. Mióta megismertem, teljesen megváltozott az életem. Ő jobb emberré tesz.

 - Oké, oké elhiszem! Most már igazán kíváncsivá tettél. Szóval mikor mutatsz be neki?

 - Nem tudom - vakartam meg a tarkómat. - Holnap mit csinálsz? - derengett fel bennem egy ötlet.

 - Nem tudom. Pihenek, csavargok. Most van pár nap szabadságom az újabb turné előtt, szóval hasznosan akarom eltölteni egy-két cicababa társaságában. Ha érted mire gondolok? - vigyorgott rám sokat mondóan.

 - Mit szólnál hozzá, ha szereznék neked jegyet a holnapi meccsre? Akkor találkozhatnál a barátnőmmel, mert ő is ott lesz. 

 - Az szuper lenne. Két legyet ütnék egy csapásra - bólogatott elégedetten. - Benne vagyok.

 - Oké, akkor a recepción hagyom neked a  VIP belépődet. De egyre azért megkérlek - néztem rá komolyan. - Légyszíves ne legyél bunkó vele.

 - Één? Úgy ismersz? - vigyorodott el megint. - Amúgy sem tudom, hogy hogy nézhet ki a csajszi, aki miatt újra papucsot húztál tesó - öklözött bele a vállamba röhögve. 

 - Nem nehéz eltéveszteni, mert gyönyörű és kedves és...

 - Ennyi elég! - torkolt le Emis. - Ne folytasd, mert mindjárt viszont látom az ebédemet.

 - Kapd be! - forgattam meg a szemeimet, miközben kinyitottam az autómat és a sporttáskámat behajítottam az anyósülésre. - Akkor holnap - öklöztem össze a barátommal búcsúzóul.

 - Holnap - köszönt el ő is.

Megvártam, míg kihajt előttem a parkolóból, majd én is besoroltam a forgalomba. Gondolataim már a holnapi napon jártak. Csak reménykedni mertem, hogy Lexy ugyanúgy elbűvöli a barátomat, ahogy engem és a többieket is.

94.fejezet

Lexy

   Miután Stephan nagy könyörgések árán haza hozott, idegesen nyitottam ki a kocsiajtót a házunk előtt.

 - Biztos ne menjek be veled? - kérdezte aggódva.

 - Édes vagy - nyomtam egy puszit a szájára -, de ezt egyedül szeretném intézni.

 - Oké, te tudod, de ha kellek akkor azonnal hívjál - simogatta meg az arcomat.

 - Nem lesz semmi baj - nyugtattam meg.

 - Neked elhiszem - sóhajtott fel, majd témát váltott. - Mikor találkozunk legközelebb?

 - Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat. - Rengeteg dolgozatot írunk a héten.

 - Nekem is megnövelt óraszámú edzésem lesz - nyögött fel fájdalmasan.

 - Hé - böktem oldalba - ne csinálj úgy, mintha nem élveznéd!

 - A focit igen, de azt nem, hogy egész héten nem látlak majd - biggyesztette le az ajkait.

 - Viszont hétvégén megint ott alhatok, ha akarod - kacsintottam rá, hiszen tudtam a válaszát.

 - Basszus Lex, hogy a viharba ne akarnám. Már most hiányzol, pedig még itt ülsz mellettem - húzott magához közelebb és egy heves csókban részesített.

Mikor elváltunk egymástól, végre kimásztam az autóból majd addig integettem neki, míg el nem tűnt a szemem elől. Mély levegőt vettem és beléptem a házba.

 - Sziasztok! - köszöntem hangosan.

 - Na jó napot! - lépett ki a konyhából anya, röntgen szemeivel végig pásztázva engem. - Azt hittem már oda is költözöl - vigyorodott el.

 - Többiek? - néztem körül zavartan, kikerülve a burkolt kérdést, de nem is az én anyám lett volna, ha a válasz után nem kérdez rá azonnal.

 - Elmentek vásárolni. Na és jó volt?

 - Miii? - szakadt ki belőlem egy cincogó hang.

 - Szerinted? - somolygott miközben mindentudóan nézett rám.

Lemondó sóhajt hallattam, majd követtem őt a konyhába, ahol lerogytam az egyik székre. Anya a mosogatónak támaszkodott és úgy várta a vallomásomat. Éreztem, ahogy az arcom vérvörössé változott majd végül kinyögtem.

 - Nagyon...

 - Oké, csak ezt akartam tudni - vágott a szavamba majd megvonta a vállát és visszafordult a vacsora készítéshez.

 - Ennyi? - kerekedtek ki döbbenten a szemeim. - Semmi faggatózás, tényleg csak ennyit akartál tudni?

 - Lex - mosolygott rám kedvesen - úgy gondolom elég nagy lány vagy már, hogy el tudd dönteni, hogy le akarsz-e feküdni vele vagy sem. Ha megtörtént, ami amúgy az arcodra van írva - kacsintott rám - akkor engem csak az érdekelt, hogy nem bántad-e meg. Megbántad?

 - Nem - ráztam meg hevesen a fejemet.

 - Akkor ennyi. Ne ragozzuk túl, de remélem védekeztetek? - villantott rám egy kicsit szigorúbb pillantást.

 - I-igen, persze - jöttem újra zavarba.

 - Arra mindig figyeljetek oda - közölte majd kezembe nyomott egy kést - és most segíts zöldséget pucolni - vigyorodott el.

Egy órával később a szobámban azon gondolkodtam, hogy mi a túrónak paráztam annyira ettől az egésztől. Anya egész jól fogadta, hogy Stephannal magasabb fokra emeltük a kapcsolatunkat. Ahogy eszembe jutott a barátom, a szám széles mosolyra húzódott. Ábrándozva feküdtem a párnáim közt és a tegnapi nap eseményein töprengtem amikor megszólalt a telefonom. Meg sem néztem a hívót, csak felvettem.

 - Igen, tessék?

 - Ciao bella! - hallottam meg kedvenc barátom hangját. - Azt verebelték a csiripek, hogy valami fontos közölni valód van nekem - mondta és még a telefonon keresztül is éreztem, hogy vigyorog.

 - Üzenem annak a madárkának, hogy le fogom lőni - sóhajtottam fel.

 - Majd átadom, de most mesélj! - szólított fel lelkesen.

 - Lolo, ez nem telefon téma!

 - Akkor bejöhetek? - kérdezte és én értetlenkedve néztem a telefonomat.

 - Mi van? - tört ki belőlem, de azonnal értelmet nyert a dolog, ahogy megláttam, hogy kinyílik a szobám ajtaja és egy szőke fej bukkan fel benne.

 - Szia! - vigyorgott rám. - Beengedsz?

 - Jaj te! - nevettem fel. - Mikor nem jöhettél be?

Lorenzo belépett, becsukta maga után az ajtót és leheveredett mellém az ágyra. Percekig csak feküdtünk egymás mellett és bámultunk ki a fejünkből.

- Hát megtetted - jelentette ki.

 - Igen - vigyorodtam el.

 - És? - könyökölt fel a szöszi, hogy kíváncsi tekintettel meredhessen rám. - Nagyon fájt?

 - Kicsit - vallottam be -, de csak az első - pirultam el újra.

 - Első? Te Jézusúristen! Hányszor csináltátok?

 - Lolo! - csaptam felháborodottan a vállára. - Ennyit és nem többet vagyok hajlandó elárulni - zártam le a témát.

 - Ne csináld! Csak egy aprócska morzsát vess oda szegény barátodnak, aki majd megveszik, hogy megtudja milyen egy focistával az ágyban - pislogott rám könyörögve.

Szavait hallva a nevetés azonnal kitört belőlem. Olyan szinten kezdtem kacagni, hogy a könnyeim is kicsordultak. Lolo értetlenkedve nézte az arcomat.

 - Ne haragudj - kapkodtam levegőért mikor kicsit lehiggadtam -, de annyira mókás fejet vágtál - töröltem meg a szemeimet. 

 - Naa? - remegtette meg alattunk az ágyat a szőke fiú, ahogy pattogni kezdett rajta.

 - Mit na? - húztam az agyát.

 - Kérlek Lexy - tette össze a kezeit - csak egy apróságot!

 - Oké - egyeztem bele. - Maradjunk annyiban, hogy Stephannak csak a fején van szőr - mondtam halkan majd belefúrtam a vöröslő arcomat a párnámba.

 - Hű, óh... - nyögött fel mellettem Lolo. 

 - Ennyi elég? - dünnyögtem morcosan.

 - De még mennyire - vigyorodott el. - Akkor ez azt jelenti, hogy alul olyan, mint a Kojak nyalóka?

 - Hagyd már abba! - sikítottam fel és a hátára csaptam.

 - Jól van na, csak szívattalak - röhögött egyre hangosabban, de úgy, hogy a jókedve átragadt rám is és a végén már együtt vihorásztunk.

Miután kinevettük magunkat, neki álltunk tanulni. Ahogy Lorenzo ígérte, nem hozta fel többet a történteket. Mivel rengeteg leckénk volt, késő estig bújtuk a tankönyveket, ezért nálunk maradt és együtt tértünk nyugovóra, hogy aztán reggel Ádámmal kiegészülve közösen sétáljunk be az iskola kapuján.