75. fejezet

Lexy

   Miután elbúcsúztunk Maristól és a többiektől, a hatalmas csomagokkal elindultunk hazafelé. Ádám segített Réka cuccait cipelni, mert a lány kisajátította magának Lolót. Belekarolt a szőke fiúba és idétlen kérdésekkel bombázta egész úton.

 - Ez a csaj mindig ilyen? - bökött Ádi a fejével az előttünk haladókra. Furcsa volt, hogy most olyan közegben voltunk, ahol a magyarok voltak többségben, így ezen a nyelven beszélgettünk.

 - Réka? Igen, ő mindig és most még vissza is fogja magát - nevettünk fel.

 - Remélem nem akar semmit a pasimtól - morogta Ádám, mikor látta, hogy a barátja és a lány milyen jól kijönnek egymással.

 - Nyugi, Réa nem veszélyezteti a területedet - röhögtem fel. - Csak tudod, ő betegesen szereti a melegeket babusgatni.

 - Így igaz - bólogatott egyetértően Roni, Noncsi és Zsolti. - A közre nem veszélyes, csak önmagára.

 - Hallottam ám - szólt hátra vigyorogva a barna hajú csajszi, de nem úgy tűnt, mintha nagyon izgatná, hogy kibeszéljük a háta mögött.

Mire észbe kaptunk, már ott álltunk a házunk előtt.

 - Basszus! - kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem felhívni anyát, hogy hány emberre számítson.

 - Hívd fel most - kacsintott rám cinkosan Roni. Gyorsan benyúltam a zsebembe és előkapartam a telómat.

 - Szia Anya! - szóltam bele röhögve. - Négy emberrel számolj!

 - Vettem észre - nyílt ki a bejárati ajtó és ott állt jóanyám a telefonjával a kezében. - Örülök, hogy egyáltalán eszedbe jutott tájékoztatni - nézett rám fejcsóválva.

 - Szia Bia! - köszöntek neki kórusban a barátaim, majd szinte a nyakába ugrottak.

 - Ciao, Ragazzi! - puszilta őket körbe.

 - Elhitted, hogy tudsz olaszul? - vigyorgott rá Vera pofátlanul.

 - Te meg elhitted, hogy nem köplek be Marisnak, hogy belezúgtál a tesi tanárodba? - vágott vissza anya. Mi csak röhögtünk rajtuk, hiszen az ilyen kis csipkelődések annak idején szinte minden naposak voltak köztük.

 - Hiányoztál - húzta szarkasztikus mosolyra a száját a barátnőm.

 - Hát még te nekem - kacsintott rá jóanyám. - Na mi lesz? - nézett aztán végig mindenkin. - Ma még bejöttök?

 - Komolyan, ez már hiányzott - sóhajtott fel jókedvűen Noncsi és követte a többieket a lakásba.

 - Ti? Maradtok? - nézett anya Lorenzora és Ádámra. - Tudjátok mit? Ne is feleljetek, befelé! - terelte őket a nappaliba, minden ellenkezést meghiúsítva ezzel. - Lexy, mutasd meg, hogy hova pakolhatnak, aztán kézmosás és kaja! - tűnt el a konyhában végre.

 - Anyád semmit nem változott - forgatta meg a szemeit Roni. - De pont ez a jó.

 - Hova is pakolhatunk? - nézett körbe Zsolti, lába előtt a táskájával.

 - Gyertek, felvisszük a szarjaitokat a szobámba.

 - Na-na-na-na-na - állított meg egy ujj mozdulatával Vera. - Ezek itt nem szarok. Rendicsek? Ezek nagyon fontos holmik.

 - Gondolom - vigyorodtam el magam.

 - Miért, szerinted nem fontos dolog a Barcás kispárnám, vagy a Neymaros törölközőm? - szipogott teátrálisan.

 - Fúj - húztam el a számat. - Képes voltál ilyen dolgokat behozni egy Milán szentélybe? - tártam ki előttük az ajtómat.

 - Baszd meg Alexa! - szaladt ki Zsolti száján a jól ismert szlogen. - Te tényleg nem apróztad el - nézett körül hitetlenkedve.

 - Úristen - sóhajtott fel Noncsi is. - Ez már tényleg beteges.

 - Nem is - biggyesztettem le az ajkaimat. - Na jó, egy kicsit - vigyorodtam el ismét és körbe néztem a szobámba.

 - Ez rohadt jó - terült el az ágyamon Noncsi és Zsolti szinte egyszerre.

 - Ú, én innen el sem mozdulok - hunyta le a szemeit a sötét hajú lány.

 - Nem akarok belepofádzani, de annak anya nem nagyon örülne. Szerintem ha sürgősen nem jelenünk meg a konyhában, felderítő csapatokat fog a keresésünkre küldeni.

 - Pedig olyan jó itt - nyafogtak tovább az ágyamon fekvők.

 - Lehet, de én meg éhen halok - vonta meg a vállát Vera, majd kilépett az ajtón. Olyan volt, mint egy falka vezér, mert a többiek, kisebb morgásokkal, de követték. Jókedvűen siettem volna utánuk, mikor Ádám visszahúzott.

 - Bocsi Lexy, de haza kell mennem - mutatott a telefonján megjelenő sms-re.

 - Ó, akkor nem is alszol itt?

 - Sajnálom, de nem lehet. Segítenem kell otthon.

 - Hát jó - szomorodtam el. - De azért holnap eljössz velünk a San Siroba?

 - Ki nem hagynám - nevetett fel. - Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a barátaid, amikor bemutatod nekik a "naaaaagy" Fáraót.

 - Maradj már - löktem vállon zavartan. - Muszáj beparáztatnod?

 - Nyugi, szeretni fogják - simított végig az arcomon kedvesen. - Már csak azért is, mert odáig van érted.

 - Hé, mi van itt? - sétált felénk Lolo mosolyogva. - Csak nem megpróbálod elcsábítani a sötét oldalra a barátomat? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva a szöszi.

 - Mivel te lecseréltél egy meleg rajongóra, így kénytelen voltam váltani - nézett kihívóan rá Ádi.

 - Nem is cseréltelek le - kezdett duzzogni a srác. - Mint már mondtam, nem tehetek róla, hogy mágnesként vonzom az embereket.

 - És a mágnes melyik oldala vagy édesem, a kék vagy a piros? - rántotta magához Ádám a fiút, majd hevesen megcsókolta.

 - Azt hiszem én most lelépek - fordultam meg vigyorogva. - Lolo, ha végeztél a mandula vizsgálattal, akkor majd gyere a konyhába - mondtam, majd hangosan felröhögtem, amikor megláttam, hogy mind a két fiú egyszerre emeli fel felém a középső ujját anélkül, hogy elszakadnának egymástól.

Ahogy beléptem a zsúfolásig megtelt helységbe, minden szem rám szegeződött.

 - Na az emlegetett szamár is megjelent.

 - Én is szeretlek Roni - paskoltam meg a lány vállát erőteljesen.

 - Hé, ne keménykedjél nekem - vigyorgott rám.

 - Mert akkor mi lesz?

 - Bedoblak a tigrisek közé vacsorának.

 - Nem inkább te mész vacsorára a Tigrishez? - vigyorogtam rá gúnyolódva.

 - Kusika - emelte fel a kezét és tarkón csapott.

 - Lex, azt tudtad, hogy Pityu a kísérő tanár? - nézett sokat mondón Verára Noncsi.

 - Ja, hogy ezért akarsz te a Tigrissel vacsorázni - pislogtam mindent tudóan a lányra.

 - Drága Ronim - szólította meg anya, a már így is teljesen zavarba lévő lányt. - Még mindig azt a furcsa vonzalmat érzed a tesi tanárod iránt? Akarsz róla beszélni? - hülyéskedett nevetve.

 - Hagyjatok már - nézett ránk dühösen, de tudtuk, hogy nem haragszik ránk. - Most mit csináljak, ha egyszerűen olyan kis... - kereste a megfelelő szavakat, de Zsolti megelőzte.

 - Pityúúúú?

Hangos röhögés söpört végig rajtunk, amit az ajtón belépő Lorenzo mosolyogva figyelt.

 - Mi ez a jó kedv? - nézett rám tanácstalanul.

 - Imádjuk szívatni egymást és most Ronin a sor - mutattam a rákvörös fejjel ülő lányra, miközben olaszra váltottam, hogy a barátom is betudjon csatlakozni közénk.

 - Na, ha mindenki itt van, akkor most már lehet szedni - tette le elénk anya a hatalmas tálat, ami stílusosan tele volt milánói makarónival.

  Mindenki hatalmas adagot szedett belőle, majd kajálni kezdtünk. A baj csak az volt, hogy mi evés közben sem tudtunk csendben maradni, így a konyha csak úgy zengett a ricsajunktól. Anya mosolyogva nézte "kicsiny" társaságunkat. A rengeteg szorgos kéznek és üres hasnak köszönhetően, hamar elfogyott az összes tészta, mi pedig jóllakottan dőltünk hátra a székünkben.

 - Petiék bánhatják, hogy kimaradtak ebből - sóhajtott fel Réka.

 - Jé, te is itt vagy? - vigyorogtam rá gúnyosan.

 - Most miért mondod ezt?

 - Mert mióta megjöttetek le sem lehet robbantani téged Loloról - nevettem fel.

 - Jól van na! Tudod, hogy ezek a kis husik a mindeneim - pislogott hatalmas szemekkel a szőke srácra. - Tényleg, Ádi hol van?

 - Biztos elüldözted! - röhögött fel Noncsi hangosan.

 - Haza kellett mennie segíteni - világosítottam fel a már falfehér arcúvá vált lányt. - Nyugi, semmi köze ahhoz, hogy letámadtad a barátját.

 - Jaj, ne haragudj - nézett riadt szemekkel Lorenzora. - Ha túl sok vagyok csak szólj rám.

 - Oké, ha úgy érzem, majd szólok - nevetett rá kedvesen a fiú. - Amúgy ez annyira furcsa - motyogta a orra alá, de meghallottuk.

 - Mi?

 - Hát ez az egész - mutatott körbe. - Szinte nem is ismerjük egymást, mégis úgy beszélgetünk, mintha ezer éve haverok lennénk és egyiktek sincs megbotránkozva azon, hogy meleg vagyok. Tényleg nem zavar titeket? - nézett hirtelen körbe.

 - Nem - rázta mindenki a fejét, majd Zsolti a fiú felé fordult.

 - Figyi, nem fogok hazudni neked. Én nem vagyok úgy oda érted, mint a lányok, sőt. Kemény fenntartásaim voltak veled szemben, de ezt idővel legyőztem. Lexy szeret és nekünk ez a lényeg, a többi elhanyagolható dolog.

 - Köszi, hogy ilyen őszinte voltál - nézett rá hálásan Lorenzo. A hirtelen jött feszült hangulatot Roni törte meg.

 - Na, melyik filmet nézzük meg először?

 - Amerikai Pite három - hangzott az egyöntetű válasz.

 - Akkor nyomás - hessegetett ki minket a konyhából anya. - Majd én elpakolok, ti csak élvezzétek ki ezt a néhány napot, amit együtt tölthettek - mosolygott ránk.

  Miután mindannyian megköszöntük egy-egy puszival a kaját, felszambáztunk a szobámba. Együttes erővel felfújtuk a matracokat és mindenki elfoglalta a számára kényelmes helyet. Elindítottuk a filmet és rengeteget nevettünk rajta. Ahogy végig néztem a számomra oly kedves arcokon, a szívem összefacsarodott. Rájöttem, hogy rohadtul hiányoznak, ha nincsenek mellettem.

Lexy ágya

74.fejezet

Lexy

   Kínkeservvel jött el a hétvége, ami nem volt éppen probléma mentes. Damiano lassan az őrületbe kergetett a nyomulásával. Stephant egész héten nem láttam, mert edzőtáborban volt és a Roma elleni meccsre készült. Igaz, hogy beszéltünk telefonon, de csak néhány szót, mert a hangján hallottam, hogy rettenetesen fáradt, így inkább pihenni küldtem. Jelenleg az egyetlen jó dolog az életemben Lolo és Ádi barátsága volt.

 - Lexy - hallottam meg egy ismerős hangot miközben az álom és az ébrenlét peremén egyensúlyoztam. - Ébresztő!

 - Csak még egy kicsit - könyörögtem és arcomat a párnámba fúrtam.

 - Tőlem addig alhatsz ameddig akarsz, de nem hiszem, hogy a barátaid örülnének neki, ha lekésnéd a találkozót.

 - Milyen nap van? -ültem fel csomóba zsugorodott gyomorral.

 - Szombat - mosolyodott el anya. - Egy óra múlva érkezik a busz.

 - A fenébe - ugrottam ki az ágyból, de a takaró a bokámra tekeredett így egy hatalmas puffanással értem padlót. - Aú - dörzsöltem meg a fájó térdemet. - Miért nem keltettél előbb? - néztem csúnyán jóanyámra, aki fejcsóválva figyelte a bénázásomat.

 - Kétszer is szóltam, de meg sem hallottad.

 - Basszus, basszus, basszus - álltam fel a padlóról majd a szekrényemhez léptem. Előkaptam egy kényelmes nadrágot, egy egyszerű pólót és kezemben a szerzeményeimmel a fürdőbe siettem. Egy gyors zuhanyzás után felöltöztem és összekötöttem a rasztáimat. Amint végeztem gyorsan rendet tettem a szobámban és csak utána indultam le a konyhába, ahol már készen várt a reggelim az asztalon.

 - Köszi - néztem hálásan anyára, aki csak halványan elmosolyodott.

 - Végül is hányan alszanak itt? - kérdezte néhány pillanat múlva.

 - Ö...Roni, Réka, Noncsi és Zsolti biztosan. A többieket nem tudom.

 - Többieket?

 - Tomira, Petire, Zolira, Dórira és Regire gondolok - soroltam fel a neveket. - Ők még bizonytalanok, azt sem tudom, hogy jönnek.e?

 - Egyszóval megint csupa ágy lesz a szobád - vigyorodott el anya.

 - Ja, akárcsak otthon - sóhajtottam fel miközben emlékeim közt felvillantak a régi hétvégi képek, ahol mindannyian nálunk aludtunk, egy szobában, egy kupacban.

 - A régi szép idők. De azért jó lenne, ha küldenél egy sms-t, hogy mégis hány emberre főzzek.

 - Oké - bólintottam, majd az órámra néztem. - A rohadt életbe. El fogok késni - ugrottam fel, majd egy puszit nyomtam anya arcára és már száguldottam is ki a bejáraton, ahol beleütköztem két ott ácsorgó srácba. - Sziasztok! Hát ti?

 - Csak nem gondoltad, hogy kihagyjuk a nagy találkozást? - kérdezte Lolo és magához húzva megpuszilt.

 - Hé ti, még a végén féltékeny leszek - nézett ránk tettetett morcossággal Ádi, de aztán elnevette magát. - Szia Lex! Mehetünk?

 - Ti most komolyan eljöttök velem? - néztem rájuk döbbenten.

 - Persze - vágta rá a szőke barátom. - Vagy nem szeretnéd? - bizonytalanodott el ahogy az arcomra nézett.

 - Dehogy nem! - vágtam rá azonnal. - Csak megleptetek, hogy emlékeztetek rá, hogy mikor jönnek - rántottam meg a vállamat.

 - Lexy, szeretünk, így egyértelmű, hogy minden fontos ami veled történik.

Hálás mosolyt villantottam rájuk, majd elindultunk a buszpályaudvar felé a megbeszélt találkozóra. Út közben a suliról dumáltunk és az idióta hódolómról, aki egyszerűen nem akart rólam lekopni, bármit is tettem.

 - Én a helyedben már szóltam volna Stephannak - mondta Lolo.

 - Nem akarok, mert épp elég gondja van így is - sóhajtottam fel.

 - De Damiano egyre pofátlanabb lesz és nem szeretném, ha valami olyat tenne veled, amit te nem szeretnél - nézett rám a barátom kölyökkutya szemekkel.

 - Édes vagy, de eddig is sikerült leszerelnem - bizonygattam.

 - Tudom, de féltelek - biggyesztette le az ajkait.

 - Olyan édes vagy, de nem kell - simogattam meg az arcát. - A magyar lányokat kemény fából faragták.

 - Ha nem tudnám, hogy ő az én barátom, azt gondolnám, hogy együtt vagytok - nevette el magát Ádi. - Egyszerűen annyira egymásra vagytok hangolva, hogy az már félelmetes - rázta meg hitetlenkedve a fejét, de látszott rajta, hogy nem haragszik.

 - Nem tehetek róla, hogy olyan a kisugárzásom, hogy a fiúk mellette a csajokat is bevonzom. Ez kérlek szépen adottság - bohóckodott Lorenzo amin mi nagyon jókat derültünk.

Időközben megérkeztünk a célunkhoz és megálltunk egy padnál. Remegő gyomorral néztem szét a rengeteg ember közt. Egyetlen dolog kattogott a fejemben, mégpedig az, hogy nem sokára újra láthatom a barátaimat.

 - Alessia! - süvöltött ekkor végig egy rettenetesen régen hallott, ismerős hang a levegőben.

Megpördültem a tengelyem körül és megpillantottam a régi osztályom első hírnökeit, akik akkor kászálódtak le egy turista buszról.

 - Roniiiiiiii! - indultak meg a lábaim a barátosnőm felé. Néhány méter után, mikor elé értem, a nyakába ugrottam.

 - Mi a picsa? - röhögött fel, de ő is megölelgetett.

 - Ciao Lexy! - hallatszódott mindenhonnan amitől nekem könnyek futották el a szemeimet. Minden barátom megölelgetett és rengeteg kérdést zúdult a nyakamba egyszerre.

 - Oké, oké! Majd lesz időtök kikérdezni Alexát. Most hagyjatok neki egy kis levegőt - szólalt meg mögöttem a volt osztályfőnököm hangja.

 - Marcsi néni? - fordultam a nő felé. - De jó, hogy látom.

 - Én is örülök neked - ölelt magához kedvesen. - Azóta sincs még egy akkora száj a suliban, mint ami neked volt.

 - Nekem is hiányzott - vigyorodtam el. - Sütött nekem sütit? - pislogtam rá ártatlan képpel, mert tudni kell, hogy a tanárnőm hadilábon áll a konyhai munka eme vállfajával.

 - Ne szemtelenkedj - emelte rám a mutatóujját fenyegetően, de csak kinevettük. - És most már igazán bemutathatnád a barátaidat nekünk - nézett a hátam mögé, ahol Lolo és Ádi álldogáltak kissé megszeppenve.

 - De hülye vagyok - csaptam a homlokomra.

 - Ezt eddig is tudtuk - szólalt meg Zsolti és elvigyorodott.

 - Kusika - intettem le. - Na szóval. Ő itt Lorenzo és Ádám - mutattam a két fiúra - ők pedig...Marcsi néni és a többiek. Hagy ne kelljen felsorolnom most mindenkit - húztam el a számat. - Majd úgyis megismerkedtek nálunk.

 - Csókolom és sziasztok - szólalt meg hirtelen Ádi magyarul, mire mindenki elhűlve nézett rá.

 - Ja, elfelejtettem, hogy Ádám is magyar - vigyorodtam el. Állítom az utóbbi egy hétben nem volt ilyen jókedvem, mint most mióta megláttam a barátaimat.

 - Rendben - szedte össze maradék ép eszét a volt tanárnőm. - Anyuddal már mindent lebeszéltem. Hétfőn délelőtt tizenegykor találkozunk ugyanitt. Érthető voltam? - nézett a barátaimra, akik boldogan bólintottak. - Ha elkéstek, akkor itt maradtok.

 - Ezzel most nagyon megtetszett minket ijeszteni - röhögött fel Roni.

 - Veronika - mordult rá Marcsi néni. - Ne akard, hogy feltegyelek a következő járatra és haza küldjelek.

 - Nem tenné meg - vigyorgott az említett. - Akkor nem lenne aki segítene Pöstyéni szeletet sütni - nézett rá diadalmasan a barátnőm.

 - Áh, nem is bánom, hogy egy kis ideig nem lesztek velünk - mosolyodott el. - Legalább kipihenlek titeket.

 - Akkor ki jön? - néztem végig a többieken, mire felsorakoztak előttem. - Roni, Zsolti, Noncsi és hol van Réka? - néztem körül kérdőn.

 - Fogadjunk, megint Lolozik - sóhajtott fel Zsolti, majd bekiabált a buszba. - Réka! Indulunk Lexyékhez!

 - Rólam volt szó? - kérdezte halkan a szőke barátom.

 - Nem, Réka egy játékkal játszik, aminek a neve Lol. Ő egy büdös nagy kocka - nevettem el magam a fiúk értetlen arckifejezését látva.

 - Ki beszél itt rólam? - jelent meg végre a lány a busz ajtajában.

 - Mindenki, aki arra vár, hogy elinduljunk - csóváltam meg a fejemet.

 - Itt vagyok - tárta szét a karjait, majd a tekintete megakadt a szőke barátomon. - Úristen, de édes - sikkantotta és mire észbe kaptunk, már Lolo nyakában lógott.

73.fejezet

Lorenzo

   Hitetlenkedve néztem az előttem állóra. Fogalmam sem volt róla, hogy kerültem elé.

 - Mit keresel te itt? - kérdeztem meglepően magas hangon.

 - Én is örülök, hogy látlak Innamorato (Édesem) - vigyorgott rám gúnyosan miközben elpöckölte az ujjai közül a csikket és ellökte magát a faltól.

 - Azt kérdeztem minek jöttél ide? - találtam végre a hangomra és bátran a szemeibe néztem.

 - Talán, hogy jelezzem, hogy visszajöttem - vonta meg nem törődöm módon a vállát majd átnézett a túloldalra ahol Ádám és Lexy árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. - Ja meg hogy tudassam mindenkivel, hogy te az enyém vagy - rántott magához hirtelen. Időm sem volt tiltakozni és ajkait máris durván az enyémekre szorította. Ledermedve éreztem meg kutakodó nyelvét, de ahogy megéreztem a cigaretta keserű ízét, azonnal észhez tértem.

 - Mégis mi a fenét képzelsz magadról? - ordítottam a képébe. Fél szemmel láttam, hogy Lexy alig tudja visszatartani a barátomat, aki a hanglejtéséből ítélve nem túl szép szavakkal illette az ázsiai fiút a saját anyanyelvét használva. - Semmi jogod sincs kijelenteni, hogy a tiéd vagyok, ami amúgy is egy óriási hazugság lenne. Megdugtál és itt hagytál, mint egy útszéli ribancot - vetettem rá egy undorodó pillantást.

 - Imádom, hogy olyan kis heves vagy - simított végig az arcomon, de elkaptam a fejemet, hogy lerázzam az érintését magamról.

 - Tűnj el Hiroto! Hagyj engem békén! - indultam volna vissza a barátaimhoz, de megragadta a csuklómat és maga felé fordított.

 - Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen! Nem akarok leszállni rólad -vigyorgott rám vészjóslóan. - Nyugodtan megmondhatod a kis barátodnak, hogy megérkezett a konkurencia - nevetett fel majd jobb keze középső ujját benyálazta és a számhoz nyomta. - Ciao Bello Lorenzo - mosolyodott el gonoszul majd kezeit a zsebébe süllyesztette és lezser tartással elsétált.

Mintha egy rémálomból ébrednék, úgy botorkáltam vissza a barátaimhoz.

 - Mi illetve ki a fene volt ez? - ugrott elém Ádám, míg Lexy aggódva fürkészte az arcomat.

 - Jól vagy? - kérdezte halkan.

 - Nem... vagyis nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Most per pillanat úgy érzem magam, mint akit fejbe kólintottak egy bunkósbottal.

 - Elárulnátok végre, hogy ki a faszom volt ez a seggfej? És miért smárolta le az ÉN barátomat? - lengette meg a kezét előttünk Ádi.

  Megütközve néztem rá, hiszen amit mondott és ahogy mondta az nem illett hozzá. Úgy tűnt, hogy ez a kis affér kihozta őt a sodrából. Egy pillanatig bámultam az arcát és nem tudtam eldönteni, hogy mennyit mondjak el az egészből. Végül erőt vettem magamon és belekezdtem.

 - Ő volt Hiroto - ejtettem ki undorodva a nevét. - Ő... - nem tudtam, hogy mit mondjak róla, így segélykérőn néztem a barátnőmre.

 - Hiro egy köcsög - összegezte egyszerűen a tényeket Lexy. - Kihasználta Lolot majd lelépett.

 - Akkor te meg ő...? - kérdezte fájdalmas arccal Ádám. - Mármint ti...szóval jártatok? Ő az exed?

  Keserű nevetés hagyta el a számat.

 - Nem - biggyesztettem le az ajkaimat. - Hiroto csak megdugott majd közölte, hogy elutazik Japánba - fátyolosodott el a tekintetem vissza emlékezve, de aztán megembereltem magam és felemeltem a fejemet, hogy az előttem álló fiú szemeibe nézhessek. - Soha nem aláztak még meg annyira, de túl tettem rajta magam.

 Figyeltem Ádám érzéseit, amiket könnyedén letudtam olvasni az arcáról. Szörnyülködés, undor, harag ezek voltak a legrosszabbak. Elszégyelltem magam és lelkiekben már készültem rá, hogy most ő is itt fog hagyni, de teljesen megdöbbentem, mikor hirtelen magához húzott és a fülembe suttogott.

 - Ha ezt tudom, biztosan nem engedtem volna, hogy vigyorogva távozzon. Aki téged bánt, velem húz ujjat! - nyomott egy apró csókot az ajkaimra, ami feledtette velem a cigarettától kesernyés ízt, mert ennél édesebb dologban még nem volt részem.

  Lesokkolt arckifejezésemet látva Lexy elnevette magát.

 - Olyan kis husik vagytok - csicseregte miközben kezeit pirosló arcához szorította. Elnevettük magunkat a reakciója láttán.

  Elindultunk végre hazafelé. Ádám a kezemért nyúlt és összefűzte az ujjainkat, amit én vörösödve és heves szívveréssel vettem tudomásul.

 - Nem semmi páros vagytok ti - csóválta meg nevetve a fejét néhány méter megtétele után. - Az egyik kikezd az iskola rémével, a másikért meg meg kell küzdenem a hétfejű exével...

 - Na, ő nem az exem! Nem is kezdtem ki vele! - kiáltottunk fel szinte egyszerre Lexyvel, hogy aztán egymásra nézve éktelen röhögésben törjünk ki.

  Ádi vigyorogva figyelte, ahogy a könnyeinket törölgettük jókedvünkben. Örültem neki, hogy a történtek ellenére is velem maradt. Hiroto árulása után nem hittem volna, hogy bárkiben is bízni fogok, de úgy éreztem, hogy ez a fiú itt mellettem megérdemli, hogy adjak neki egy esélyt.

  Az utunk rövidnek tűnt, főleg miután elbúcsúztunk a raszta lánytól és az én otthonomig meg sem álltunk. Szinte észre sem vettem és már a kapunk előtt ácsorogtunk.

 - Megérkeztünk - sóhajtottam bánatosan.

 - Egy utcával feljebb lakunk - mosolygott rám csibészesen a srác. - Ha nem gond, reggel érted jövök.

 - Nem, persze hogy nem - vágtam rá talán túl hirtelen , de aztán bennem rekedt a szó mikor belenéztem Ádám elsötétült szemeibe. A pillanat tört része alatt találtam magam a kerítésünkre szorítva, Ádi ajkaival a számon. Jóleső nyögéssel engedtem utat kutakodó nyelvének. Percekig kényeztettük egymást, majd zihálva, mosollyal az arcunkon néztünk egymás szemébe.

 - Mennem kell - sóhajtott fel mire elszomorodtam. - Viszont reggel itt foglak várni - simított végig az arcomon kedvesen majd egy aprócska csók után magamra hagyott.

 Fejemet a kerítésnek döntöttem és felnéztem a felhőkre. Boldog voltam és úgy éreztem, ezt senki nem veheti el tőlem, de tévedtem. Ahogy beléptem a házba, összefutottam a bátyámmal, aki undorodva nézett rám.

 - Neked már a saját otthonod se szent - köpött mellém a padlóra. - Bár, ha belegondolok, így legalább lesz okom megvigasztalni a barátnődet - nevetett fel őrült módjára, amitől még a hideg is kirázott.

Buon Natale e Felice Anno Nuovo!

Minden kedves olvasómnak, szeretetben és boldogságban gazdag ünnepeket kívánok!

72.fejezet

Lexy

   Öklömnyire zsugorodott gyomorral sétáltam az első napomon Lorenzo mellett, aki biztatólag fogta a kezemet és mikor érezte, hogy egyre jobban parázok, megszorította.

 - Hé, Lex nyugi már! Nem a kivégzésedre megyünk, csak suliba.

 - Te könnyen beszélsz, nem téged fog mindenki bámulni - morogtam idegesen.

 - Hah, ezt nem hiszem el - nevetett fel. - Alexa Silver, aki nem illetődik meg egy csapat focistától most becsinál egy maroknyi tinédzsertől - vigyorgott rám gúnyolódva.

 - Az más... - nyafogtam, mint egy óvodás.

 - Mitől? Ők is pont olyan emberek, mint te vagy én. Nem értelek, miből gondolod, hogy ők mások?

 - Mert... - gondolkodtam el rajta. - Igazad van, nem tudom mitől vagyok így beszarva - sóhajtottam fel megadóan mikor rájöttem, hogy semmi ellenérvem sincs.

 - Na, mosolyogj - nyomott hirtelen puszit az arcomra, amitől a szám tényleg felfelé kezdett kunkorodni. - Így már más.

Végül könnyebb szívvel, de azért még mindig izgulva léptem át az új iskolám kapuját.

 - Úgy tudtam - morogtam Lolo mellett, mikor beléptem az osztályba és minden szem rám szegeződött. Sejtettem, hogy ez lesz, de mégis nagyon durvának tűnt, ahogy egyesek még a szájukat is nyitva felejtették mikor megjelentem.

 - Ciao - köszöntem halkan,  mire néhányan válaszoltak, a többiek pedig csak bámultak tovább.

 - Mi van Casano, becsajoztál? - röhögött fel egy tipikus "rosszfiú" kinézetű srác.

 - Befoghatod Bonucco - vetette oda neki Lolo és kikerülve a srácot egy padhoz vezetett.

 - Azt hittem buzi vagy, erre kiderül, hogy csak rossz metróra szálltál - röhögött fel ocsmányul mögöttünk.

  Elborult aggyal léptem vissza elé és a szemébe nézve intéztem hozzá keresetlen szavaimat.

 - Idefigyelj! Nem ismerlek, de jobb ha tudod, ha Lorenzot bántod, velem gyűlik meg a bajod! Lehet, hogy a fiúkat szereti, de emberileg jóval feletted áll, főleg úgy, hogy te egy papucsállatka agyi szintjével sem rendelkezel.

 - Hű, de kis heves vadmacska vagy - nyalta meg az ajkait undorítóan. - Kihívás elfogadva - kacsintott rám.

 Rosszallóan megcsóváltam a fejemet majd hátat fordítottam neki. Leültem Lolo mellé, de mikor megláttam Ádámot belépni, mosolyogva hátrébb ültem. Irigykedve figyeltem ahogy új gyerek létére magabiztosan néz szét, köszön mindenkinek majd megindul felénk.

 - Sziasztok - mosolygott ránk. Nekem puszit nyomott az arcomra, míg Lorenzo egy apró csókkal lett gazdagabb.

 - Fúj, de undorító! - hördült fel Bonucco.

 - Valami gondod van? - fordult felé Ádám gúnyos mosollyal az arcán.

 - Van, utálom a buzikat.

 - Szar lehet neked, főleg úgy, hogy minden reggel szembesülnöd kell eggyel a tükörben - vágott vissza és aztán nevetve lepacsiztunk.

 - Nagy a pofád új fiú - állt elé a megsértett és mögötte sorakozni kezdtek a csatlósai.

 - Buon giorno! - lépett ekkor az osztályba egy közép korú férfi. - Üljetek le! - mondta és mindenki szót fogadott neki. Mellettem egy barna hajú lány foglalt helyet, de nem sokáig, mert Bonucco megállt mellette és merően ránézett. A lány ijedten pakolta össze a dolgait és átcuccolt a srác eddigi helyére.

 - Köszi Alice! Azt hiszem itt kényelmesebb lesz - vigyorgott rám, míg én csak elhúztam a számat.

 - Kedves Damiano, elmagyarázná nekem, hogy miért változtatott helyet? - kérdezte szigorúan a férfi a mellettem vigyorgót.

 - Persze Signore Rossi, innen jobban látom a táblát - vágta rá azonnal.

 - Sajnálatos dolog, hogy a nyár alatt ennyit romlott a szeme fiam - közölte vele tök nyugodt hangon majd körül nézett. A tekintette először rajtam, majd Ádin állapodott meg. - Úgy látom van két új tanulónk. Bemutatkoznátok?

 - Ádám Seregi vagyok - pattant fel az előttem ülő készségesen. - Most költöztünk ide a szüleimmel Magyarországról.

 - Köszönöm, ennyi nekem elég is lesz - bólintott a tanár. - Azt hiszem a többit majd úgyis megtudakolják tőletek a szünetben. És a kishölgyben kit tisztelhetünk? - mosolygott rám kedvesen, amitől az eddig engem uraló idegesség tovaszállt.

 - Alexa Silver vagyok és mi is Magyarországról költöztünk ide a nyár elején - ültem vissza a helyemre.

 - Ú, cica imádom az akcentusod - hajolt hozzám közelebb az új padtársam.

 - Húzzál ki a magánszférámból - sziszegtem rá, amit ő nevetve teljesített.

 Az óra elég gyorsan eltelt. Megnyugodtam, mert az ofő nagyon rendesnek tűnt, bár azért hiányzott a Maris, ahogy a barátaim is. Kicsengetés után Lorenzoval és Ádival külön vonultunk és beszélgettünk. Néha felbukkant mellettünk egy- két bátrabb osztálytárs akikkel elég jól elcseverésztünk, de az időnk legjavát együtt töltöttük el.

  Damiano és bandája szinte egész végig rólunk dumált és a szőke rosszfiú folyamatosan engem stírölt.

 - Stephan félkézzel elintézné - méregette Ádám a falkavezért.

 - Tudom, de nem akarok neki szólni és légyszi ti se tegyétek - kérleltem őket. - Nem szeretném, ha idő előtt kitudódna, hogy kivel járok és rám szálljanak - sóhajtottam fel.

 - Értem, de ha eldurvul a helyzet azonnal szólok neki - pislogott rám Lolo ellentmondást nem tűrően.

 - Rendben - egyeztem bele -, de egyenlőre tudom kezelni.

 - Nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad - húzta el a száját a barátom. - Damiano a legsunyibb, legalattomosabb ember akit ismerek, persze csak Francesco után - morogta.

 - Az ki? - érdeklődött Ádám kíváncsian és közben átölelte Lolot.

 - A bátyám - nyögte ki a szőke srác -, de ennél többet szerintem nem is kell róla tudnod.

 - Oké, ha majd akarod elmondod - húzta végig az orrát Lorenzo nyakán mire az felsóhajtott. Vigyorogva figyeltem, hogy mennyire jól kijönnek egymással és milyen kis cukik együtt.

 - Az embernek felfordul a gyomra tőletek - vetette oda Damiano miközben a bandájával befelé igyekezett és egész "véletlenül" meglökte a fiúk vállát. Ádám agya elborult, de mielőtt valami hülyeséget csinálhatott volna, elé álltam.

 - Hagyd, nem éri meg ez a gyökér! - szóltam hozzá magyarul.

 - Lehetne úgy, hogy mi is értsük? - állt meg felénk fordulva a srác.

 - Érteni akarod? - mosolyogtam rá vészjóslóan. - Ezt biztos fogod - emeltem fel a középső ujjamat mire a körülöttünk lévők hangos ú-zásba kezdtek.

 - Vad vagy cica, de én megszelídítelek - lépett elém és arca vészesen közel került az enyémhez.

 - Ó, azt nem hiszem, mert ilyen patkányokat szoktam vacsorázni - toltam el magamtól majd kikerültem, karon ragadtam a fiúkat és besétáltam velük a terembe.

 - Ezt azért nem gondoltam volna rólad - nézett rám hitetlenkedve Lorenzo. - Reggel még be sem akartál jönni, most meg kiosztod az iskola ügyeletes szívtipróját.

 - Nem tehetek róla, ezt hozza ki belőlem - pislogtam picsásan a barátaimra.

  Nevetve ültünk le a helyünkre és legnagyobb bánatomra, néhány perc múlva Damiano is csatlakozott hozzánk. Vigyorogva terpeszkedett el a székén, egyik kezét átlendítve a hátam mögött. Gyilkos pillantást küldtem felé mikor az egyik rasztámmal kezdett játszani.

 - Békén hagynál? - sziszegtem halkan mert nem akartam megzavarni az időközben elkezdődött órát.

 - Nem.

 - Miért?

 - Túlságosan is érdekelsz - hajolt közelebb és tekintetét az enyémbe fúrta. - Van pasid?

 - Semmi közöd hozzá - támasztottam az államat a tenyerembe és próbáltam unatkozó fejet vágni.

 - Szóval nincs - vigyorodott el.

 - Képzeld van - néztem rá gúnyosan.

 - El is higgyem?

 - Azt hiszel amit akarsz, mert nem érdekelsz - vontam meg a vállam.

 - Nehéz ezt elhinni - nézett rám magabiztosan, majd tenyerét a combomra simította. Először én lepődtem meg, aztán ő mikor elkaptam az ujjait és kicsavartam őket. Ezt a trükköt még apától tanultam régebben.

 - Ááááá! - kiáltott fel fájdalmában, mire elengedtem. - Te meg vagy veszve?

 - Valami gond van Damiano? - nézett ránk érdeklődve az osztályfőnökünk.

 - Semmi tanár úr, csak véletlenül a lábamra raktam  a széket - hazudta. Egyértelmű volt, hogy nem akarja, hogy megtudják, miért kiabált.

  Pimaszul mosolyogva dőltem hátra, míg ő szinte megölt a tekintetével. Az óra végéig csendben is maradt, de mikor kicsengettek és felállt mellőlem hozzám fordult.

 - Ezzel csak azt érted el, hogy még jobban akarjalak, és ha én akarok valamit, azt meg is szerzem - kacsintott rám majd lelépett.

 - Mi volt ez az órai dolog? - kérdezte Lolo.

 - Semmi, csak megmutattam neki, hogy mi történik azzal, aki letapiz.

 - Letapizott? - kerekedtek el a szemei. - Lex, szólj Stephannak, mert nem fog leszállni rólad. Ismerem már annyira, hogy tudjam, kihívást jelentesz neki. A suliban nem volt még csaj aki ellent mondott volna Damianonak.

 - Akkor most lesz - jelentettem ki határozottan.

  Hármasban hagytuk el az iskolát és én elolvadva figyeltem ahogy Ádám magához húzza Lolot és lágyan megcsókolja. Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, ami azonnal rá is fagyott, mikor az út túloldalára nézve megláttam egy nagyon ismerős személyt, aki a falnak dőlve a cigijét szívta. Szemeivel a mellettem smároló párt figyelte és szája gúnyos mosolyra húzódott.

 - Lolo - suttogtam zavartan, mert sajnáltam félbeszakítani őket, de muszáj volt.  - Lolo, azt hiszem figyelnek titeket - nyögtem ki, mire mindketten odakapták a fejüket. Idegesen néztem ahogy a szőke srác először ledöbben, majd elsápad aztán suttogva kiejti a vele szemben gúnyosan vigyorgó fiú nevét:

 - Hiroto...

71.fejezet

Lexy

  - Mit csinálsz? - suttogta értetlenül Stephan.

 - Csssh - intettem le miközben az ajtót résnyire nyitottam és kifelé kukkoltam rajta.

 - Kicsim - csúsztatta kezeit a csípőmre. - Mégis mi a fenét csinálunk mi itt?

 - Figyeljük, hogy bejött-e a számításom és...IGEN! - kiáltottam fel fojtott hangon majd megfordultam Stephan karjai közt és egy csókot nyomtam a szájára.

 - Nem tudom, miben sántikálsz, de a vége tetszik - mosolyodott el majd közelebb húzott magához. Éhesen tapadt az ajkaimra. Hosszú csókcsata vette kezdetét köztünk aminek az oxigénhiányon kívül egy türelmetlen kiáltás vetett véget.

 - Fáraó! Told ide a segged, mert különben pórul jársz! - hallottuk meg Montolivo hangját.

 - Basszus - nyögött fel az említett és homlokát az enyémnek nyomta. - Ha most egyszerre megyünk ki innen, akkor hetekig hallgathatjuk a beszólásokat.

 - Nyugi - simítottam végig felhevült arcán. - Menj csak. Majd ha eltűntetek én is kimászok innen.

 - Nem gond?

 - Persze, hogy nem - kuncogtam fel halkan. - Csak menj már, mert ha ránk törik az ajtót, azt már nem magyarázzuk ki.

 - Oké - bólintott. - De mit mondjak, miért voltam itt bent?

 - Jó kérdés - kattogtak a kerekek az agyamban. - Mond azt, hogy én küldtelek be valamiért.

 - De miért?

 - Stephan - vágtam csípőre a kezeimet. - Okos vagy, találj ki valamit.

 - Jó - mosolyodott el. - Szeretem, mikor ilyen kis pukkancs vagy - csókolt meg újra, majd végre kilépett a folyosóra.

 - Itt vagyok Ricky - kiáltotta el magát.

 - Na végre. Hol a fenében voltál? - csattant fel az ajtó elől egy mérges hang.

 - Csak Lexy megkért, hogy tegyem vissza a felmosót - hadarta idegesen.

 - A felmosót? - kérdezte Montolivo, de a hangján lehetett hallani, hogy egy szavát sem hiszi el neki. Idegesen dőltem az ajtónak és magamban azon rimánkodtam, hogy eszébe se jusson benézni ide, mert akkor hónapokig hallgathatjuk a szívatásukat. Imáim meghallgatásra találtak, mert megszólalt az edző hangja és a csapat elindult a pályára. Mikor már minden elcsendesedett, kimerészkedtem az ajtón és elindultam Loloék keresésére, de ahogy megfordultam, beleütköztem valakibe.

 - Bocsánat - motyogtam, majd felnéztem az ismerős arcra. A lélegzetem is elállt a pillantásától.

 - Semmi baj. Jól vagy? - simított ki egy kósza tincset az arcomból Mattia. Érintésétől hőhullám lepte el a testemet, amitől ijedten léptem hátra, de ő csak mosolygott rajtam.

 - Pe..persze - nyeltem nagyot.

 - Mit kerestél te itt bent? - kérdezte kuncogva.

 - Anyának kellett valamit visszahoznom - füllentettem, de éreztem, hogy elpirulok.

 - Én meg a Télapó vagyok - nevetett fel enyhe gúnnyal a hangjában.

 - Nincs is szakállad - sütöttem le a szemeimet. A szívem majd kiugrott a helyéről.

 - Lexy... - szólt hozzám halkan. Tekintetemet rá vezettem és rémülten láttam, hogy a távolság egyre jobban csökken köztünk. Kitágult szemekkel és remegő gyomorral vártam, hogy mi fog történni, de valaki illetve valakik megzavartak.

 - Lex, csakhogy megvagy - karolt belém Lolo, messzebbre húzva a hátvédtől. Egy pillanatig nem tudtam, hogy hálát adjak neki vagy megfojtsam a felbukkanása miatt. - Azt hiszem el kéne foglalni a helyünket - vetett mérges pillantásokat az előttem álló focistára.

 - Mit? Ja igen - habogtam zavartan. - Bocs Mattia, de mennünk kell - pislogtam idegesen a fiúra, akinek az arcáról mérhetetlen csalódottságot lehetett leolvasni.

 - Én várok rád - mondta olyan hangsúllyal amitől az egész testem megremegett.

  Nem válaszoltam, inkább Loloba kapaszkodva, sietve elhagytam a folyosót.

 - Ez mi volt? - szólalt meg Ádám egy kis idő múlva.

 - Semmi - torkoltuk le egyszerre a szőke barátommal.

 - A-ha. Szóval semmi olyan ami rám tartozna - húzta el a száját.

 - Valahogy úgy - néztem rá bocsánatkérőn. - Ne haragudj, de még nem ismerlek annyira, hogy megbízzak benned.

 - Érthető - bólintott.

  A következő néhány métert csendben tettük meg. A VIP páholy mellett elhaladva láttam, hogy néhány focista barátnője már elfoglalta bent a helyét, így inkább a lelátóhoz vezettem a többieket.

 - Miért ide jövünk? - kérdezte Ádám.

 - Mert jobban szeretek a tömeggel tombolni, mint egy kalitkába bezárva lenni - vontam meg a vállam. Nem akartam magyarázkodni, hogy a kapcsolatom Stephannal még nem egészen publikus.

  A sorok közt kutatva találtam egy részt, ahova mind a hárman letudtunk ülni.

 - Basszus - nyögött fel mellettem Ádám. - Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide - nézett körül, arcán hatalmas vigyorral.

 - Tudom miről beszélsz - mosolyodtam el. - Én is pont ugyanígy voltam vele.

  Többet nem beszéltünk, mert megkezdődött a meccs, amit mind a hárman őrjöngve szurkoltunk végig, nem hiába, mert nyertünk. Stephan is eredményes volt, így újabb találattal növelte a góljai számát. Az öröme viszont visszafogott volt és csak egy pillanatra nézett rám miközben ujjaival egy szívecskét formált.

 - Ó, a kis Don Juan - nevetett fel Lorenzo.

 - Kusika - löktem oldalba, de közben egy letörölhetetlen vigyor kúszott a képemre.

  A hármas sípszó után mi is elindultunk a tömeggel kifelé, de aztán lefordultunk az ismerős folyosónál.

 - Ez annyira király! - lelkendezett új barátunk és a figyelmemet nem kerülhette el, hogy mérhetetlen örömében összekulcsolta az ujjait Lorenzoéval. A szőkeség először meglepődött, majd szép lassan elpirult, de a kezét semmi pénzért nem vette volna el új börtönéből.

 - Kicsilány! - kapott fel hirtelen brazil barátom. - Nyertünk! - puszilgatott össze-vissza.

 - Láttam - nevettem el magam. - Fúj - toltam el magamtól.

 - Mi baj van? - vigyorgott rám.

 - Rettenetesen büdös és izzadt vagy - fintorogtam.

 - Szép is lenne, ha kilencven perc rohangászás után nem így lenne - rázta meg nevetve a fejét. - Bezzeg a Fáraónak nem mondanád ezt!

 - Mit nem mondana nekem? - jelent meg mellettem az említett, szintén eléggé csapzottan. Első dolga volt, hogy magához húzott és megcsókolt.

 - Hogy milyen büdös és izzadt vagy - utánozta a hangomat Kaká röhögve.

 - Azt csak neked mondja. Látod, nekem még ezt is szabad - vont még közelebb magához.

 - Hé-hé-hé - állítottam meg. - Azért ne kísértsd a sorsot - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Azt te kísérted, nem is kicsit - suttogta a fülembe, majd beleharapott egy aprót a nyakamba, amitől halkan felnyögtem.

 - Hé, fiatalok! - röhögött Kaká, akihez időközben Montolivo is csatlakozott. - Itt házas emberek is vannak, így kérjük kíméljetek meg a szexuális kisugárzásotoktól, amivel már lassan egy Geiger-Müller számlálót is kiakasztanátok.

 - Kapd be - néztem rá mérgesen, de közben alig tudtam visszatartani a nevetésemet. Jókedvem egy pillanat alatt semmissé lett, mikor tekintetem találkozott egy szomorú, barna szempárral. Zavartan kaptam el a fejemet és szemeimet segítség kérőn meresztettem Lorenzora, mert Stephan egyre idegesebben figyelte a csapattársát, aki le sem vette a szemét rólam.

 - Lexy mikor indulunk? - kérdezte hirtelen a szőkeség.

 - Nem tudom. Miért?

 - Mert az összes cuccunk nálatok van és holnap reggel szükségünk lesz rájuk a suliban - vigyorodott el. Hálásan bólintottam neki a terelésért.

 - Ha megvártok akkor hazadoblak titeket - szólalt meg Stephan majd kérdőn rám nézett.

 - Azt hiszem ez egy kihagyhatatlan ajánlat - öleltem magamhoz.

 - Akkor sietek - engedett el, majd néhány lépéssel el is tűnt az öltözőben. Kaká és Montolivo is elköszöntek tőlünk, így hárman maradtunk egy ideig.

 - Lehet, hogy nem az én dolgom, de az a srác eléggé oda van érted - szólalt meg halkan Ádám. Döbbenten fordultam felé.

 - Ezt honnan veszed?

 - Látszik rajta. Ráadásul a meccs előtt sem fogta vissza magát , ha Lorenzo nem lép közbe, akkor itt kap le a folyosó közepén. Gondolom a barátod nem örült volna neki túlzottan - somolygott rám.

 - Hát nem - nyeltem nagyot. - Kérlek...

 - Lakat a számon - vágott a szavamba.

 - Köszönöm - pislogtam rá hálásan.

 - Nincs mit - mosolyodott el. - Bár még mindig haragszom kicsit a délelőtti szívatásért.

 - Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem csak szórakozol vele. Meg jó volt nézni a fejedet, hogy majd szétrobbant a féltékenységtől - kacsintottam rá.

 - Gonosz vagy - csóválta meg nevetve a fejét.

  Hirtelen elkomolyodtam és átváltottam magyarra.

 - Ugye tudod, hogyha megbántod, kicsinállak?

 - Eszembe sincs bántani - komolyodott el ő is. - Amit mondtam, azt úgy is gondoltam. Már az első pillanattól fogva vonzott valami hozzá.

 - Akkor jó - nevettem el magam Lorenzo arcára nézve, aki szemeit forgatva figyelt minket.

 - Már megint úgy karattyoltok, hogy én ne értsem - húzta fel az orrát.

 - Nyugi szivi - ölelte át Ádám. - Semmi másról nem volt szó, csak a mai meccsről - nyomott egy puszit a szőke szájára, mire az irtózatosan elpirult.

 - Miért nem hiszek neked? - sóhajtott fel miközben a szemei boldogan csillogtak.

 - Itt vagyok, mehetünk - jelent meg az én barátom is mellettünk, kezében a sporttáskájával. Tusfürdőjének illata az orromba kúszott és teljesen letaglózott. Hozzábújtam és mélyeket szippantottam belőle. Nevetve puszilt a hajamba majd elindultunk az autójához. Útközben sokat beszélgettünk, nevetgéltünk majd nálunk a két fiú összeszedte a cuccait, Stephan pedig felajánlotta nekik, hogy haza furikázza őket. Hosszabb csókkal búcsúztunk el egymástól. Nem tudtam velük menni, mert korán ágyba akartam bújni, hiszen holnaptól új élet kezdődik számomra, egy új iskolában amire szerettem volna felkészülni.

70.fejezet

Lorenzo

   Megkövülten bámultam az előttem állóra. Hogy a fenébe került ő ide? És Lexy miért ugrálja körbe?

 - Khm, Lolo? - húzta el a szemem előtt kezét a barátnőm.

 - Igen? - fókuszáltam végre rá.

 - Ádám köszönt - vigyorodott el.

 - Ja, szia - dadogtam zavartan és kerültem a tekintetét.

 - Ha tudtam volna, hogy találkozunk, akkor elhoztam volna a nadrágodat - közölte gúnyosan.

 - Mondtam, hogy nem fontos - mondtam pipacs piros fejjel.

 - Bemegyünk végre? - nyafogott Lexy miközben ujjainkat összekulcsolta. Értetlenkedve néztem rá.

 - Bízz bennem - súgta miközben puszit adott az arcomra. Nem értettem semmit, de tettem amit kért így kéz a kézben léptünk be a suli kapuján, nyomunkban Ádámmal. Én már otthonosan mozogtam az épületben, így megmutattam a két újdonsült diáknak, hogy mit hol találnak. Megkaptuk a könyveinket és megvettük a füzeteket. Láttam Lexyn, hogy idegesen nézelődik amiből azt vettem le, hogy még mindig nehéz elfogadnia az új helyzetét.

 - Nyugi - szorítottam meg bátorítóan a kezét - majd én segítek mindenben.

 - Te is új vagy? - szólalt meg csodálkozva Ádám, aki eddig a hátunk mögött kullogott.

 - Ja - sóhajtott fel rózsaszín hajú barátnőm. - A nyár elején költöztünk ide Magyarországról.

 - Te magyar vagy? - kiáltott fel meglepődve a fiú, majd egy számomra érthetetlen nyelven kezdtek el beszélgetni. Lexy szemei izgatottan csillogni kezdtek.

 - Hahó, én is itt vagyok - toppantottam mérgesen mikor már vagy öt perce karattyoltak a saját anyanyelvükön.

 - Bocsi - pislogott rám bűntudatosan Lexy -, de annyira jó volt végre valakivel magyarul dumálni.

 - Vettem észre - húztam el a számat.

 - Naaa - ölelt át, majd hozzám bújt. - Ne haragudj - nézett rám szempillát rebegtetve.

 - Rád nem lehet - nevettem el magam miközben puszit nyomtam a homlokára.

 - Mióta tart ez köztetek? - kérdezte Ádám furcsa éllel a hangjában.

 - Mi nem... - szabadkoztam volna, de Lexy a szavamba vágott.

 - Mióta ide költöztünk - fonta össze az ujjainkat ismét. Kíváncsian néztem a szemébe, hogy vajon ezzel mit szeretne elérni.

 - Öhm, akkor most illene bocsánatot kérnem - vakarta meg idegesen a tarkóját. - Tudod nem akartalak tegnap kellemetlen helyzetbe hozni, csak...

 - Semmi baj - vörösödtem el újra mikor felrémlett előttem a csókja. - Már el is felejtettem - hazudtam folyékonyan.

 - Az jó - suttogta Ádám egy erőltetett mosollyal az arcán. - Tehetünk úgy, mintha most ismernénk csak meg egymást?

 - Persze - bólintottam, de már elveszettem a fonalat.

 - Akkor - nyújtotta nekem a kezét - Ciao, Seregi Ádám vagyok és most költöztem ide a szüleimmel Magyarországról.

 - Lorenzo Casano - fogadtam el a gesztust - és én mindig is itt éltem Milánóban.

 - Na - csapott le ránk a pink hurrikán - ha ezt így megbeszéltétek, akkor indulhatnánk is haza. Tényleg, te mit csinálsz ha innen haza mész? - fordult sejtelmes mosollyal az arcán a fiú felé Lexy.

 - Fogalmam sincs. Szerintem netezek az otthoni haverokkal, hogy ne unatkozzak. Miért?

 - Nincs kedved eljönni velünk egy meccsre? - vigyorgott Lex, én pedig csak szótlanul álltam mellettük, mint egy kuka.

 - Milyen meccs?

 - Szerinted Milánóban milyen meccsre mehet az ember? - forgatta meg a szemeit a lány. - Biztos Fradira.

 - Hahaha, nagyon vicces - húzta gúnyos mosolyra a száját Ádám. - Amúgy ti komolyan Milán meccsre akartok menni?

 - Nem csak akarunk, fogunk is - jelentette ki barátnőm.

 - Igen, mert Lexy... - kezdtem bele, de a cserfes csajszi megint közbe szólt.

 - A szüleim ott dolgoznak a San Siroban.

 - Úgy könnyű - nevette el magát Ádám.

 - Szóval? Eljössz?

 - Ha nem zavarok?

 - Ha zavarnál, akkor nem kérdeztelek volna meg - vigyorgott a fiúra Lex. Követni sem tudtam, hogy mire készül.  - Na akkor a terv a következő - karolt belénk a rózsaszín szélvihar. - Útközben letesszük a könyveket meg a sok hülyeséget nálunk és onnan megyünk tovább.

 - Oké - mosolyodtam el. Fogalmam sem volt róla, hogy mire játszik, de már baromi kíváncsi voltam a végére.

  Az utat végig beszélgettük, nevettük. Így másodikra is jó fej srácnak tűnt az új fiú, bár feltűnt, hogy néhányszor felém pillantott, de mikor rájött, hogy észrevettem, zavartan elfordult. Lexy jelentőségteljes pillantásokkal bombázott, de gőzöm sem volt róla, hogy mit akar ezzel jelezni.

 - Azta - tátotta el a száját Ádám, mikor felbukkant előttünk a stadion hatalmas épülete. - Ez valami fenomenális.

 - Bizony - kuncogtunk fel a lánnyal. - Mi is így reagálunk rá, akárhányszor csak meglátjuk.

 - Mázlista tyúk - lökte vállon a barátnőmet a fiú.

 - Tudom - vonta meg a vállát nevetve a letyúkozott.

 - Hogy jutunk be? - kíváncsiskodott Ádám a bejáratot stírölve, ahol hatalmas biztonsági őrök állták utunkat.

 - Csak gyertek - húzott maga után minket Lex.

Illedelmesen köszöntünk a hústornyoknak, akik jót mosolyogtak rajtunk, de beengedtek. Barátnőm céltudatosan indult el az öltözők felé miközben a telefonját babrálta, szerelmes vigyorral az arcán. Ahogy befordultunk a hazai öltözők felé, kivágódott az ajtó és Stephan csörtetett ki rajta. Körül nézett, majd meglátva a barátnőjét megindult felé.

 - Annyira hiányoztál - ölelte magához, majd ajkaik csókban forrtak össze.

  Ránéztem a mellettem döbbenten álló fiúra, aki olyan arccal nézte az előttünk csókolózó párost, hogy elnevettem magam.

 - Te...ő - dadogta zavartan miközben a tekintetét köztünk járatta. - Azt mondtátok, hogy együtt jártok - horkant fel haragosan.

 - Nem, ezt csak te feltételezted - állt meg Lexy mellettünk a focista ölelésében, aki kíváncsian nézett egyikünkről a másikra.

 - Szóval akkor ti? - mutatott Stephanra és a pink hajú lányra.

 - Igen - bólintottak nevetve.

 - És akkor te? - fordult felém szemében furcsa csillogással.

 - Mit én? - húztam az agyát.

 - Neked van valakid? - kérdezte immár dühösebben.

 - Nincs - könyörültem meg rajta.

 - Miért, tudsz valakit aki jó lenne Lolonak? - nevette el magát Lexy.

 - Hát... - villantott rám egy huncut mosolyt, amitől a gyomromban élő pillangók tangót kezdtek járni - ha ő is benne van, akkor én ismerek valakit akinek már az első pillanattól kezdve nagyon bejött.

  A stop tábla hozzám képest hófehér színben pompázott ahogy elpirultam a mondatától. A fejemben lévő fogaskerekek őrült forgásba kezdtek. Jól hallottam? Tényleg azt mondta, hogy bejövök neki?

 - Akkor kérlek mutasd be neki, mert mostanában nagyon egyedül van és sajnos vannak akik ezt kihasználják és simán lesmárolják őt miközben dolgozik - poénkodott vigyorogva Lexy, amiért én gyilkos pillantásokkal illettem.

 - Rajtam ne múljon - nézett rám átható tekintettel a srác. - Szia, Ádám vagyok és már az első perctől fogva szeretnélek jobban megismerni - nyújtotta felém ismét a kezét amit én ösztönösen elfogadtam.

 - Ez az - sikkantott fel Lex majd bocsánatkérőn pislogott ránk. - Nekünk még van egy kis dolgunk a meccs előtt - húzta el tőlünk a vigyorgó focistát majd eltűntek az egyik ajtó mögött amin ha jól láttam "Takarítószerszámok" felirat virított.

  Megmukkanni sem volt időm, mert máris a falnak préselve találtam magam.

 - Egész nap a bolondját járattátok velem. Pedig másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mekkora egy mázlista barom vagyok amiért egy ekkora városban pont beléd botlottam. Beleőrültem a gondolatba, hogy nem jött be a megérzésem és a lányokat szereted - suttogta a számba miközben a tekintetével fogva tartott. - Azt hiszem ezért most meg kell téged büntetnem - nyomta ajkait az enyémekre és nyelvével erőszakosan birtokba vette a számat. Utolsó épkézláb gondolatom az volt, hogy ha ilyen a büntetés, milyen lehet a jutalom?