91.fejezet

Stephan

   Hiába próbáltam Lexyt megnyugtatni, én is pont olyan ideges voltam, mint ő. Egy szem testvérem véleménye nagyon sokat jelentett nekem. Bár tudtam, hogy a barátnőm mindenkit le tud venni a lábáról, de az ördög sosem alszik gondolat egészen befészkelte magát a fejembe.

 - Megjöttünk - állítottam le az autót a puccos étterem előtt. Lehet, mégsem kellett volna Manuelre bíznom a választást.

Lexy arckifejezését látva majdnem elnevettem magam. Olyan elkeseredés sütött a szemeiből, hogy kedvem lett volna visszafordulni és cserben hagyni a bátyámat.

 - Gyerünk, essünk túl rajta - sóhajtott fel a lány miközben megigazította a ruhát magán. Egy pillanat alatt lecsekkoltam nőies formáit, amiket ő maga mindig utált. Hiába bizonygattam neki, hogy minden férfi szereti, ha van mit fogni egy nőn és nem csak a csontok zörgését hallja, egyszerűen nem fogta fel.

Összefűztem az ujjainkat és beléptünk a zsúfolt helységbe.

 - Segíthetek? - állt meg mellettünk egy pincér, de ahogy rám nézett, már tudta is a dolgát. - Elnézést. Kérem kövessenek  - mondta és baromi profi módon átvezetett minket egy kicsit csendesebb helyére az étteremnek, ahol az egyik asztalnál már egy ismerős alak ült.

 - Stephan! - állt fel Manuel vigyorogva miközben megölelt. - Jól nézel ki öcsikém.

 - Te sem panaszkodhatsz - vigyorodtam el, majd magamhoz húztam a hátam mögé araszoló lányt. - Manu, ő a barátnőm Alexa, kicsim ez az öntelt fazon pedig a bátyám, Manuel.

 - Szia - dobta meg egy kedves mosollyal a testvéremet. - Stephan nagyon sokat mesélt már rólad.

 - Sajnos én ezt nem tudom elmondani - fürkészte a lány arcát. - Az újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán létezel.

 - Manu - villantottam rá a szememet, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőmet. - Nem tehetek róla, hogy anya nem beszélt veled. Ő már ismeri Lexyt.

 - Most már tudom, hogy csak engem hagytatok ki a bemutatkozósdiból.

 - Na meg apát, de ő is csak azért nem találkozott vele, mert megint utazik a munkája miatt. Ahogy hazaér, első dolgom lesz elrángatni Lexyt, hogy lássa.

 - Kösz, ez kedves volt - húzta el a száját a barátnőm. - Ettől most úgy érzem magam, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak.

 - Jaj, kicsim - simítottam végig az arcán. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam. 

 - Remélem is - vigyorodott el, amiből rájöttem, hogy csak ugratott.

 - Te kis - hajoltam közel hozzá - ezért még számolunk - haraptam bele óvatosan a nyakába, amitől tiszta libabőr lett. Önelégült képpel ültem vissza a helyemre.

 - Ha befejezted a perverzkedést, akár választhatnánk is - vette az étlapot maga elé a testvérem.

Rá sem kellett néznem a mellettem ülő barátnőmre, hogy tudjam, elpirult. Az asztal alatt belerúgtam Manuel lábába, hogy ne legyen már ekkora tapló, de ő csak összehúzta a szemöldökét, jelezve, hogy majd ő eldönti, hogy mit gondoljon Lexyről. Közben az újból felbukkanó pincér felvette a rendelésünket.

 - Tényleg, hány éves is vagy? - fordult hirtelen a lány felé. Nagyot sóhajtva csóváltam meg a fejemet. Éreztem, hogy most jön a testvérem mindenre kiterjedő kérdés áradata.

 - Augusztusban múltam tizenhét - válaszolt Lex nyugodtan.

 - Te nem vagy olasz - pislogott Manuel a választ hallva. - Honnan származol?

 - Magyar vagyok - húzta ki magát a lány büszkén miközben a kezdeti félénksége eltűnt.

 - Állítólag ott vannak a legszebb lányok - vigyorodtam el - és én kifogtam közülük is az egyik legszebbet.

 - Bolond vagy - nyomott puszit az arcomra Lexy, amitől én teljesen elolvadtam.

 - Elmesélnétek, hogy hogyan jöttetek össze? - zavart be a képbe a bátyám.

 - Lex szülei ott dolgoznak a San Siroban és egyik délután ő vigyázott az öccseire. Épp edzést tartott nekik, mikor megzavartuk - vigyorodtam el felidézve az emlékeket. 

 - Hányan vagytok testvérek? - szakított félbe Manu.

 - Négyen. Van egy nővérem aki már nem lakik velünk és két öcsém, akik a labda szerelmesei - mosolyodott el. 

 - Gondolom akkor téged is érdekel a foci?

 - Szeretem nézni - vonta meg a vállát a kérdezett.

 - Na, ne szerénykedj - húztam magamhoz. - Többet tudsz a futballról, mint néhány csapattársam.

Végre kihozták az ételt, így abba maradt a kérdezősködés. Legalábbis amíg ettünk. Amint letettük az evőeszközt és elvitték a tányérjainkat, Manuel újra belendült. 

 - Miért vagy az öcsémmel? - szegezte a lánynak a kérdést.

 - Állj le! - mordultam rá, de Lexy megsimította a karomat.

 - Nyugi - mosolygott rám. - A bátyád csak azt szeretné tudni, hogy a pénzed vagy a hírneved miatt vagyok-e veled - mondta, majd visszafordult a kérdező felé. - Soha nem érdekelt, hogy valakinek mennyi pénze van. Nem így neveltek. Nálunk a szeretet és a család volt mindig az első. A hírnév meg - húzta el a száját - sose csábított. Utálom azt a felfordulást ami most körülöttünk van. Ha tehetném, elbújnék vagy láthatatlanná válnék mikor meglátom a firkászokat. Ide is csak azért jöttem el, mert Stephannak fontos volt, hogy találkozzon veled. Tök nyugis, átlagos életem volt, amíg nem botlottam az öcsédbe, de hogy megválaszoljam a feltett kérdésedet, azért vagyok vele, mert szeretem - nézett rám őszinte tekintettel amitől azonnal melegem lett.

 - Én is szeretlek - húztam magamhoz és finoman megcsókoltam. Nem érdekelt a bátyám, nem érdekelt a többi vendég sőt még az utcán képeket kattingató újságírók sem. Csak az volt a fontos, hogy az akit a karjaim közt tartok viszonozza az érzéseimet. 

 - Khm - zavart meg minket a testvérem vigyorogva. - Azt hiszem kiállta a próbát. Kezdhetjük előröl? - nézett a barátnőmre. - Szia Manuel vagyok, a pasid tesója, de hívj csak Manunak - nyújtotta a kezét.

 - Én pedig Alexa vagyok az öcséd csaja - nevette el magát a lány - de hívj nyugodtan Lexynek. Örülök, hogy megismerhettelek.

 - Részemről a szerencse. Tesó - csapott vállba - irtó mázlista vagy.

 - Tudom - vigyorogtam most már én is fesztelenül és még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet. Boldog voltam, hogy a bátyám is elfogadta a választásomat és reméltem, hogy a jövőben is támogatni fog, bármit is tervezek a lánnyal. 

90.fejezet

Lexy

   Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán. 

 - Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.

 - Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.

 - Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.

 - Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.

 - Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?

 - Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...

 - Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.

 - Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.

 - Mi a csudától?

 - Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el. 

 - Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.

 - Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?

 - Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?

Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.

 - Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.

 - Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.

 - Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.

 - Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.

Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.

 - Le akarok feküdni Stephannal.

Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.

 - Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.

 - Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.

 - Igen - sütöttem le a szemeimet elpirulva.

 - Basszus Lex, ez hatalmas elhatározás. Biztos vagy te ebben?

 - Egyedül a halál a biztos - nevettem fel idegesen, de mikor megláttam a barátom rosszalló pillantását, inkább beharaptam a számat, nehogy megint valami hülyeséget mondjak. Tekintetemet a mellettünk lévő újságra vezettem és elmosolyodtam a kép láttán. - Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - suttogtam magam elé. 

Lorenzo felült, majd mellém kúszott és átölelte a vállamat.

 - Hű, csajszi ez hatalmas lépés lesz a kapcsolatotokban - vigyorodott el. - Ő tud már róla? - kérdezte, mire megráztam a fejemet. 

 - Nem akarom, hogy előre megtervezett legyen. Az annyira gáz, hogy odamegyek és azt mondom, hogy "figyi, ma este kilenckor lefogok veled feküdni". 

 - Akkor hogy akarod kivitelezni? - meresztette rám a szemeit Lolo.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam miközben a gyomromat apró kövek sokasága kezdte nyomni. - Mostanában egyre többször kerülünk "olyan" helyzetbe - karmoltam a levegőbe. - Talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtörténjen - morfondíroztam az orrom alatt. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy csináljam - sóhajtottam fel keserűen.

 - Hé - simogatta meg a hátamat a barátom. - Most pont úgy nézel ki, mint aki a kivégzésére vár, nem pedig le akar feküdni a barátjával - nevette el magát, amitől nekem is jobb kedvem lett.

 - És ti? Szóval Ádám és te...? - néztem rá félve.

 - Igen - pirult el. - Már voltunk együtt.

 - És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian, majd rájöttem, hogy nem lehetek ekkora tahó. - Upsz, bocsi. Azt hiszem ehhez semmi közöm nincs.

 - Nyugi - mosolygott rám Lorenzo. - Életem legjobb élménye volt - sóhajtott fel elvarázsolt hangon. - Úgy éreztem magam, mintha ő lenne az első.

 - Az első mindig fáj - jelentettem ki. - Neked is...?

 - Mármint Ádival? - kérdezte és én bólintottam. - Nem, dehogy is - rázta meg a fejét. - Csak olyan intenzív volt és annyira magával ragadott, hogy teljesen elfelejtettem mindent - meredt maga elé egy csibészes mosollyal a szája sarkában. Hirtelen rám nézett. - Ettől félsz?

 - Mitől?

 - Hogy fájni fog.

 - Nem tudom. Talán. Mindenki azt mondja, hogy az első mindig szar és hogy az sosem jó a lánynak...

 - Erről sajnos nem tudok nyilatkozni - sóhajtott fel Lolo, mire rá néztem és mikor a tekintetünk találkozott, elröhögtük magunkat. 

 - Olyan hülye vagy - vágtam hátba nevetve.

 - De te így szeretsz - nyújtotta ki rám a nyelvét. 

Tökéletesen igaza volt. Senki mással nem tudtam volna erről így beszélgetni csak vele. Anya is biztos meghallgatott volna és meg is értett volna, de Lolo más volt. Vele minden sokkal könnyebbnek tűnt. 

 - Muszáj pont abba a puccos étterembe mennünk? - kérdeztem elgyötört hangon Stephantól. Fáradt voltam és frusztrált, mert az egész délutánom rá ment, hogy találjak egy olyan ruhát a szekrényemben, ami illik ehhez az alkalomhoz.

 - Manuel oda foglaltatott asztalt, hogy lenyűgözzön téged - ölelt át, hogy megnyugtasson. 

 - Nem mondtad neki, hogy az én lenyűgözésemhez elég lett volna, ha rendel egy pizzát és itt esszük meg nálad?

 - Mondtam neki, de úgy gondolta, hogy szeretné megadni a módját annak, hogy megismerhesse a "sógornőjét" - vigyorgott rám a barátom. - Ja és a médiának sem mindegy, ha látják, hogy jóban vagy a családommal.

 - Remek - nyögtem fel. - Nem is tudtam, hogy mi hiányzik még az estémből - húztam el a számat.

 - Kicsim - fordított maga felé a focista. - Ha nem akarsz menni, lemondom - simított ki egy elkóborolt tincset az arcomból. 

 Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán, de aztán inkább megráztam a fejem. Tudtam, hogy rengeteget jelent neki ez az este.

 - Menjünk. Majd csak kibírom valahogy - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Hé - kapta el a karomat, mikor el akartam lépni mellőle. - Ez nem elég - suttogta a számba és hevese megcsókolt. Karját körém fonta és közelebb húzott magához. Ajkai majd felfalták az enyémeket és mikor nyelve bejutott a számba, felnyögött az élvezettől. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

 - Ha nem sietünk elkésünk - vettem mély lélegzetet, hogy lenyugtassam a szívem vad dübörgését. 

 - Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet maradni - morgott Stephan miközben ujjaival a blúzom alá kúszott és a derekamat simogatta.

 - Nem szeretnék rossz pontot kapni a bátyádtól - húzódtam el tőle és megpróbáltam a megvadult pillangóimat kordába zárni.

 - Igazad van - sóhajtott fel lemondóan. - Már nekem sem tűnik olyan jó ötletnek ez a vacsora - biggyesztette le az ajkát, mint egy kisgyerek.

 - Ne morogj, hanem induljunk - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem az ajtóhoz. - Nem azért készülődtem egész délután, hogy most visszakozzál.  

Kint az udvaron beszálltunk az autójába, majd elindultunk az étterembe, ahol már várt minket a barátom bátyja és egyben menedzsere. Útközben kibámultam az ablakon és figyeltem a város fényeit. Kérdések milliói özönlötték el az agyamat. Mit keresek én itt? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért van velem?

Stephan, mintha érezte volna a bizonytalanságomat, összefűzte a kezeinket. Szájához emelte és minden ujjamat külön, külön megcsókolta. Szemeibe nézve elmúlt minden bizonytalanságom. Tudtam, hogy ennél jobb helyen már nem is lehetnék, hiszen azokból a tekintetekből sugárzott felém a szerelem.

89. fejezet

Stephan

   - Istenem - forgattam meg a szemeimet mikor megláttam a pálya előtt felsorakozott újságírókat. - Mond, hogy nem miattam vannak itt - kanyarodtam be a parkolóba és minél hamarabb beszerettem volna jutni az öltözőmig. Sajnos az imám nem talált meghallgatásra, mert ahogy kinyitottam az autóm ajtaját, már záporoztak is rám a kérdések.

 - Miért titkolják a kapcsolatukat?

 - Igaz, hogy a barátnője még kiskorú?

 - Hol találkoztak?

 - Miért nem nyilatkoztak eddig?

 - Mióta vannak együtt?

Nem válaszoltam a kíváncsiskodóknak, inkább sietős léptekkel magukra hagytam őket. Hatalmas megkönnyebbüléssel néztem a recepciónál álló férfira, akinek a szemei együtt érzőn villantak rám.

 - Jó reggelt Stephan! - biccentett felém Mexes, aki mintha rám várt volna, elindult velem az öltözőbe. - Látom jól indult a reggel - bökött a fejével a még mindig kint szobrozó tömegre.

 - Jó reggelt! - morogtam vissza. - Ennél jobb nem is lehetne - csöpögtek gúnytól a szavaim ami nem az előttem állónak szólt. Ő is érezte, mert azonnal elkomolyodott.

 - Lexy, hogy bírja?

 - Szarul - sóhajtottam fel. - Utálja az egészet, úgy ahogy van.

 - Sajnálom.

 - Előbb utóbb úgyis kiderült volna - vontam meg a vállamat. - Én fel voltam rá készülve, de ő nem. Félek, hogy mi lesz, ha besokall.

 - Szeret téged. Most megijedt, de erős lány, meg fogja szokni. Amúgy is, minden csoda három napig tart.

Felnevettem. A francia kérdő tekintettel nézett rám.

 - Ja semmi, csak pont ezt mondtam neki én is reggel, mire közölte, hogy ő nem egy csoda.

 - Na igen, fiatal és naiv. Nincs tisztában az értékeivel - bólogatott a védő. - Vagy már tettél róla, hogy ne legyen annyira naiv? - emelte fel a szemöldökét perverzül.

 - Arra akarsz kilyukadni, hogy megfektettem-e? - néztem rá dühösen. - Képzeld nem.

 - Bocs, én csak...

 - Te csak olyan dolgok után érdeklődsz, amihez semmi közöd - vágtam a fejéhez, majd be siettem az öltözőbe.

Egész edzés alatt rossz kedvem volt és ez akkor sem múlt el, mikor zuhanyzás után megszólalt a mobilom. A kijelzőn a testvérem és egyben a menedzserem neve villogott.

 - Szia!

 - Édes, kedves öcsikém - kezdte nyájasan, amiből semmi jóra nem számíthattam - nem akarsz nekem valamit mondani esetleg?

 - Miről? - zavarodtam össze.

 - Talán a barátnődről - csattant a válasz élesen. - Elfelejtetted közölni, hogy van valakid és most az összes újság engem próbál legyilkolni, mert nem tőlem tudták meg.

 - Ó!

 - Ó bizony. Baszd meg Kicsi! - szólított a becenevemen. - Mindenki azonnal ráugrott a sztorira és hiába próbálok bármit is tenni, már késő. Elő kell rukkolnotok egy kisebb riporttal, különben élni sem fognak hagyni titeket. Amúgy meg miért nem mondtad, hogy becsajoztál? - kérdezte testvéri hangot megütve.

 - Anya tudja, azt hittem elmondta neked.

 - Elfelejtette - nevette el magát. - És milyen a csaj, mert így a képeket nézve elég extrém.

 - Mit értesz az alatt, hogy extrém?

 - Rózsaszín raszta? Olyan ez a lány, mintha neked találták volna ki. 

 - Mert így is van - vágtam rá. - Lexy...ő...

 - Hűha, itt bajok vannak, ha te így dadogsz egy csaj miatt - röhögött a fülembe a bátyám.

 - Te ezt nem értheted. Ő nem csak egy csaj, ő az a bizonyos csaj aki miatt az ember mindent szépnek lát. Aki miatt kerek a világ - áradoztam és az eddigi rossz kedvem egy pillanat alatt eltűnt.

 - Na most már rohadt kíváncsi vagyok rá. Összehozok nektek egy riportot és aztán elmegyünk együtt vacsorázni - jelentette ki.

 - Előtte azért még beszélnék vele, ha nem baj, mert nem biztos, hogy repesni fog a gyönyörtől, ha elmondom neki, hogy riport alany lesz belőle. Utálja a felhajtást és nagyon rosszul fogadta, hogy kiderült a kis titkunk. 

 - Na de ő se gondolhatta, hogy örökre el tudjátok titkolni, hogy együtt vagytok? - lepődött meg Manuel.

 - Azt nem is, de egy kicsit még jó lett volna, ha békén hagyják. Legalább addig amíg megszokja, hogy mellettem nem tud visszahúzódni a csigaházába.

 - Egyre kíváncsibb vagyok rá. Beszélj a lánnyal és értesd meg vele, hogy sokkal jobb, ha a ti szavaitokat olvassátok vissza az újságban, mintha valami idióta baromságot nyomnak le az olvasók torkán, aminek semmi köze az igazsághoz. 

 - Oké, igazad van. Megpróbálom meggyőzni - sóhajtottam fel.

 - Szuper. Hívj majd vissza, hogy miben maradtatok, mert akkor én is úgy tervezem meg a holnapi napomat.

 - Rendben. Szia - köszöntem el tőle. 

Néhány percig forgattam a mobilomat a kezemben, majd megkerestem Lexy számát és pár perces totojázás után felhívtam. Sokadik csengésre vette csak fel és mikor vázoltam neki a testvérem ötletét, leblokkolt. Elsőre nem értette meg, hogy miért lenne jó, ha holnap megint velünk lenne tele a sajtó, de aztán meggyőztem és beadta a derekát. Valamelyest megnyugodva indultam haza, hogy aztán a lakásban körülnézve rájöjjek, hogy mennyire hiányzik mellőlem és ez csak még rosszabb lett, mikor lefeküdtem és a párnámon megéreztem az illatát. Elgyötörten sóhajtottam fel, majd a szemeimet lehunyva kényszerítettem magam, hogy aludjak. Nehezen ment, mert az utóbbi napokban hozzászoktam, hogy Lexy mellettem van, és mint tudjuk, a jót könnyű megszokni. 

88. fejezet

Figyelem! +18-as enyhe slash! Pepiinek szeretettel. <3

Lorenzo

  Suli után haza kísértük Lexyt, aki teljesen maga alatt volt a lelepleződésük miatt. 

 - Szegény - sóhajtott fel Ádi - nem elég neki az a mocsok Damiano, még a média is rájuk szállt. 

 - Tényleg, mi volt a dirinél? - fordultam felé kíváncsian.

 - Semmi - vonta meg a vállát. - Kaptunk egy-egy figyelmeztetést. Bonucconak pedig megjegyezte, hogy ez már a második, a következőnél kicsapják. 

 - Ez komoly? - kerekedtek el a szemeim.

 - Ja.

 - Istenem, de szép is lenne - meredtem magam elé.

A további utat csendben, elmerülve a gondolataink közt tettük meg. 

 - Nem jössz át hozzánk? - kérdezte hirtelen az eddig szintén némán sétáló barátom.

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el.

 - Naa, nincs otthon senki - vigyorgott rám azzal a csibészes, perverz mosolyával, amit úgy imádtam.

 - Akkor miért is hívsz át? - rebegtettem meg a szempilláimat felé.

 - Meg akarom mutatni a bélyeg gyűjteményemet - súgta a fülembe miközben a falnak szorított. A szívem olyan kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem menten elájulok a hirtelen jött adrenalin lökettől.

 - Nem lehetne, hogy ezt a gusztustalankodást máshol intézzétek? Felfordul tőle a gyomrom - jelent meg a hátunk mögött a bátyám akinek az arcáról még a vak is le tudta olvasni az undort.

 - Féltékeny vagy? - kérdezte tőle Ádi, de a szemét egy pillanatra sem vette le az arcomról.

 - Ugyan mire? - horkant fel gúnyosan Franchesco. - A saját öcsémre vagy a buzi barátjára?

 - Az érzésre, hogy ő tartozik valakihez, te meg nem - nézett végre rá Ádám. - Vannak barátai, szerelme és ettől boldog. Neked is annak kéne lenned, mert ő a testvéred, de te annyira szűklátókörű vagy, hogy még erre sem vagy képes. Nem tudod neki megbocsátani, hogy nem a lányokat szereti. És akkor mi van? Attól még ugyanúgy az öcséd.

 - Nem tudsz te semmit - csattant fel Cesc.

 - Akkor magyarázd el - tárta szét a karjait Ádi.

 - Majd pont egy homokossal fogom megvitatni a dolgaimat - köpött a földre mellettünk és beviharzott a házba.

Szemeimet ellepték a könnyek és akárhogy próbáltam visszafogni őket, nem ment, végig csorogtak az arcomon.

 - Hé - nyúlt az állam alá az előttem álló - ne sírj - törölte le a hüvelykujjával a sós cseppeket. -  Gyere, azt hiszem most jobb lesz, ha átmegyünk hozzánk - kulcsolta össze az ujjainkat majd lassan húzni kezdett. Olyan jó érzés volt tudni, hogy velem van, hogy kiáll mellettem és ettől a szívem még jobban megtelt szerelemmel iránta. A könnyeim felszáradtak és csak a fene nagy boldogság maradt, ami széles vigyort varázsolt az arcomra.

 - Most mi van? - torpant meg hirtelen, mikor egy pillanatra rám nézett és döbbenten látta a változást.

 - Szeretlek - közöltem vele majd ajkaimmal letámadtam az övét. Hosszú, forró csókban forrtunk össze az utca kellős közepén, de nem érdekelt minket. Mint aki lefutotta a maratont, úgy lihegtünk amikor elváltunk egymástól. - Azért szép kis firma vagy - nevettem el magam boldogan.

 - Mert?

 - Csak sikerült elérned, hogy megnézzem azt a gyűjteményt - haraptam be az alsó ajkamat kacéran.

 - És ha tudnád, hogy mi mindent akarok még mutatni - súgta a fülembe olyan bársonyos hangon, hogy a gyomromban lévő pillangók már ettől násztáncot kezdtek járni. 

Vigyorogva húzódott el tőlem, kiélvezve a szavaival keltett zavaromat. Újra megfogta a kezem és elnavigált a házukig, ami már nem volt messze tőlünk. Kinyitotta az ajtót és a kezemet el nem engedve felsétált velem a lépcsőn. Az én agyam és a benne lévő gondolatok éppen vakációzni készültek, mikor becsukódott mögöttünk a szoba ajtó és én egy pillanat alatt felkenődtem rá. Nem volt időm tiltakozni, mert Ádám ajkai lecsaptak rám és birtokba vettek. Na nem mintha nem engedtem volna a szelíd erőszaknak. Jóleső sóhajokkal fogadtam a testemet bejáró ujjai érintését, a forró csókokat a nyakamon, az arcomon. 

 - Gyere - vezetett az ágyához, ami szinte az egész szobát elfoglalta. A fekete selyem ágynemű csalogatóan köszönt vissza rám. Meglepetten húztam rajta végig az ujjaimat. Hűvös volt és kellemesen lágy. - Tetszik? - búgta a hátam mögött a barátom. 

 - Olyan, mintha a Drakula gróf hálószobájában lennék - csúszott ki a számon, mire Ádi felnevetett. 

 - Ha gondolod, kiszívhatom a nyakad - harapott egy aprót az említett testrészbe, amitől a testemen áramütés szerű bizsergés futott végig. Nem tudom, hány fiúval volt már dolga, de éreztem, hogy tudja mit kell tennie ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Ellazulva dőltem a mellkasának. 

 - És akkor örökre veled maradhatokok? - hallottam meg a saját vágytól rekedt hangomat.

 - Nem is engednélek át másnak - fordított maga felé. - Lolo - emelte fel a fejemet, hogy tüzetesen szemügyre vehesse a már vörösen izzó arcomat. Íriszeit az enyémekbe fúrta és én elvesztem a benne lévő forgatagban. Most tényleg olyan volt, mint egy kicseszett vámpír, aki megbabonázza az áldozatát annyi különbséggel, hogy én nem éreztem magam áldozatnak. - Ha még nem szeretnéd, akkor...

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - semmire nem vágyom jobban - mondtam ki, amitől egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait. 

Kezével a pólóm aljához nyúlt és átsegítette a fejemen, majd ő is levette az övét. Óvatosan elfektetett az ágyon, majd felém mászott. Ajkai immár szabadon járhatták be a testemet, amit ő ki is használt. Nem tudom melyik érintés, csók vagy éppen nyögés volt az amelyiktől teljesen elvesztettem a kontrollt magam felett, de szinte extázisban éltem meg életem egyik legfontosabb és legszebb pillanatát. Ádám olyan magasságokba repített, amiről nekem eddig fogalmam sem volt. 

Fáradtan, de baromi elégedetten tettem le a fejemet a mellkasára. Próbáltam csillapítani a szívem vad dobogását és normalizálni a légzésemet, hogy ne kapkodjak levegőért, mint egy partra vetett hal. 

 - Basszuskulcs - csúszott ki a számon.

 - Szerintem is - nevetett fel Ádi felszabadultan. - Életemben nem szeretkeztem még ilyen jót.

 - Ó, én azt hittem, hogy veled, miattad ilyen jó - néztem fel a mellkasáról egyenesen a szemébe.

 - Nem - simított ki egy idegesítő tincset az arcomból. - Ehhez ketten kellenek és a feltétlen szerelem - csókolt homlokon.

 - Szóval azt mondod, hogy nem csak most volt ilyen jó, hanem akármikor csináljuk, mindig ilyen lesz? - könyököltem fel.

 - Mire gondolsz? - csillantak meg a szemei pajkosan.

 - Háát - csúsztattam be a kezemet a fekete, selyem alá - csak szeretném tesztelni ezt az állítást - vigyorodtam el, mikor megéreztem, hogy a kezem egy már újból harcra kész férfiasságba ütközik. 

 - Te kis telhetetlen - fordított maga alá, hogy bebizonyíthassa, hogy a teóriája tökéletesen működik, én pedig sűrű sóhajok mellett, hagytam magam meggyőzni. 

87.fejezet

Lexy

  - Ezt nem tudom elhinni - nyögtem fel már sokadjára az autóban, miközben az iskolám felé közeledtünk. 

 - Nyugi Kicsim - simította a tenyerét a combomra Stephan. - Minden csoda három napig tart.

 - De én nem vagyok csoda! - csattantam fel idegesen. Mikor reggel Lorenzo felébresztett, percekig fel sem akartam fogni, hogy mi történt, de mikor már anya is hívott, hogy nézzek fel netre, szembesülnöm kellett az újságok címoldalával.

 - Dehogy nem, az én csodám - emelte fel összefűzött ujjainkat és csókolta meg a kezemet. - Ne aggódj már ennyire - mosolyodott el. - Előbb vagy utóbb úgyis kiderült volna.

 - Tudom - nyafogtam a kedvemhez passzoló hangon. - De én még szerettem volna egy kicsit kiélvezni a nyugalmat magunk körül.

 - Én is - bólintott a sofőröm. - Viszont nézd a jó oldalát - húzta el csibészes mosolyra a száját - most már bármikor, bárhová elvihetlek randizni. Nem kell attól rettegnünk, hogy kiderül a titkunk.

 - Okés, meggyőztél - sóhajtottam fel lelkesedést szimulálva, ami nem lehetett túl meggyőző, mert Stephan érdeklődve kezdte fürkészni az arcomat, miközben leállította az autót a sulim előtt.

 - Szerintem kell még egy kis győzködés - hajolt hozzám vigyorogva és ajkait az enyémek ellen nyomta. Tiltakozni sem maradt időm - nem mintha megtettem volna - máris az ölébe húzott, átemelve a sebességváltó felett és beleültetett az ölébe. Ujjai a rasztáimmal játszottak miközben a nyelve az enyémmel csatázott. Lihegve, csillogó szemekkel szakadtunk el egymástól. 

 - Mennem kell - nyögtem ki az első értelmes mondatot a számon, ami eszembe jutott.

 - Hiányozni fogsz - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Te is.

 - Ma is nálam alszol? - kérdezte reménykedve, de csak megcsóváltam a fejem.

 - Néha otthon is kell lennem. Kezdenek hiányozni a tesóim, meg a szüleim is- simítottam végig az arcán, ahol már végig karistolták az ujjamat az apró borosta szálak, mert reggel a nagy rohanásban nem volt ideje borotválkozni. 

 - Rendben, akkor majd hívlak - biggyesztette le az ajkát szomorúan. - Nem akarlak elengedni, de ha nem teszem meg, akkor szerintem az a dühös szőke - emelte az ablakra az ujját nevetve - képes lesz betörni a kocsimba.

Odakaptam a tekintetemet a mutatott helyre és én is elnevettem magam Lolo morcos arckifejezése láttán.

 - Muszáj mennem - nyitottam ki sóhajtva az ajtót és csúsztam ki az öléből, hogy aztán visszaforduljak és rajta keresztül vegyem ki a táskámat az ülésemről amihez igencsak át kellett hajolnom rajta.

 - Lex - hallottam meg rekedt hangját, mire kíváncsian fordultam felé. - Öhm... - mutatott az ölére, ami vészesen közel volt az arcomhoz. Ijedten ugrottam hátrébb miközben a bőröm színe azonnal a paradicsoméval kezdett vetekedni. 

 - Bocsi - leheltem alig hallhatóan.

 - Semmi baj, szokd a ...

 - Stephan! - állítottam meg a mondandójában, mielőtt jobban zavarba hozott volna. Felkaptam a táskámat és egy gyors csókot nyomva a kívánatos ajkaira, elbúcsúztam tőle. Dudálására csak megforgattam a szemeimet és tovább lépkedtem a barátom felé, de azért örültem, hogy erre a néhány pillanatra sikerült velem elfelejtetnie, hogy ma mi várhat rám.

 - Szia Lolo! - köszöntöttem a szőke srácot kedvesen.

 - Szia Lexy, de jó hogy jössz! Képzeld, Ádi és Damiano az ofőnél vannak.

 - Mi történt? - ugrott görcsbe a gyomrom. Valahogy éreztem, hogy ennek köze van hozzám.

 - Ádám bemosott egyet a köcsögnek - húzta ki magát Lorenzo büszkén.

 - Mi? - emelkedett meg a hangom. 

 - Bonucco nem bírta megállni, hogy ne szóljon be nekünk - vonta meg a vállát a srác.

 - Miattam, ugye? - Lorenzo nem válaszolt, csak lesütötte a szemeit, de ez a mozdulat azonnal elárulta. - A büdös picsába! - csúszott ki egy szép magyar káromkodás a számon. Lolo rám kapta a tekintetét és értetlenül pislogott rám. - Semmi, csak ideges lettem - legyintettem. Nem akartam elhinni, hogy egy idióta cikk miatt a barátaim is célkeresztbe kerülhetnek, pedig ahogy az ábra mutatta, ez történt. 

Időközben becsengettek és mi megszaporáztuk a lépteinket, hogy még a tanár előtt beérjünk az órára és a legnagyobb megkönnyebbülésünkre ez sikerült is. Gyorsan levágtam magam a helyemre és próbáltam nem tudomást venni az engem vizslató tekintetekről. Ahogy óvatosan körülnéztem, feltűnt, hogy Ádi és a padtársam még nincsenek a teremben, de aztán nyílt az ajtó és belépett rajta a hiányzó két fiú és a tanárunk is. Ádi egy megnyugtató mosolyt küldött felém, amitől egy kicsit jobban éreztem magam. Viszont ahogy Damiano leült mellém, a testem megmerevedett a közelségétől, hiszen beugrott, hogy tegnap milyen szinten erőszakos volt velem és ha Stephan nem jön, talán valami olyan történik aminek nem biztos, hogy örültem volna.

 Minden idegszálammal megpróbáltam az órára figyelni, ami egy darabig ment is, egészen addig, míg meg nem éreztem egy kezet a combomon felfelé kúszni. El akartam tolni a kezét magamtól, de erősebbnek bizonyult nálam, így inkább belecsíptem. Hangos szisszenésére az osztályban mindenki felénk fordult.

 - Valami baj van Alexa? - kérdezte a történelem tanárunk szemeit összeszűkítve.

 - Semmi baj, csak véletlenül bevágtam a könyököm - előzött meg a válaszadással Damiano.

 - Nem hiszem, hogy magát kérdeztem volna Bonucco - nézett rá a férfi mérgesen, majd újra rám fordította a figyelmét. Néhány pillanatig mérlegeltem magamban, hogy mivel ártok többet, ha ráhagyom amit mondott, vagy ha nem engedem, hogy továbbra is játszon velem. Végül az utóbbira szavaztam.

 - Signore Costello, szeretnék elülni innen - emeltem fel a fejemet dacosan és a szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő arcán egy gúnyos mosoly jelenik meg.

 - Rendben van - bólintott a tanárom. - Nézzük csak - járatta körbe a tekintetét az osztályon, majd megállapodott az előttem ülő barátaimon. - Adam legyen szíves helyet cserélni Alexával - mondta a fiúnak, aki egy gonosz mosollyal az arcán állt fel és pakolta össze a táskáját majd mikor én is kész lettem, leültünk az új helyünkre.

 - Bocsi - súgtam oda bűnbánóan Lolonak. - Ha tudom, hogy szétszed titeket, meg sem szólalok.

 - Nyugi - simított végig a karomon a szőkeség. - Teljesen megértjük, hogy miért tetted és nincs semmi gond. Még mindig jobb így, hogy mellém kerültél, mint valamelyik bandatagjához - intett a fejével Damiano felé. Szomorúan bólintottam, majd a továbbiakban már csak az órára figyeltem. 

Ahogy kicsöngettek, szabadulni szerettem volna, de ahogy kiléptem a folyosóra, azonnal tudtam, hogy ez nem volt túl jó ötlet. Mindenki engem bámult ahogy végig sétáltam a büféig és összesúgtak a hátam mögött. Voltak akik lenézően legeltették rajtam a szemüket és voltak olyanok akikről sütött az irigység. Ádi és Lolo, mint két testőr, úgy vonultak végig mögöttem.

 - Ez annyira gáz - temettem a kezeim közé az arcomat az udvaron, ahol elfoglaltuk az egyik padot. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szar lesz. Miért jó az nekik, ha folyton bámulnak? - tettem fel a kérdést a barátaimnak.

 - Mert egy híres emberrel jársz? - bohóckodott Lolo.

 - Ajh már - nyögtem fel. - Ő is csak ember.

 - Persze, csak focista. Ez nekik pont elég ahhoz, hogy irigykedjenek - vonta meg a vállát Ádi. - Amúgy meg ne törődj velük. Pár nap és megszokják.

 - Stephan is ezt mondta - sóhajtottam fel lemondóan. 

 - Apropó - csillantak meg Lorenzo szemei. - Mesélj csak! Mi ez az ottalvós dolog?

 - Semmi - pirultam el zavaromban.

 - Ja, persze és a semmitől nézel úgy ki, mint a stop tábla - röhögtek fel hangosan, mire vállon csaptam őket.

 - Nem történt semmi, csak aludtunk - forgattam meg a szemeimet.

 - Hát persze - szenyózott velem tovább Lolo vigyorogva.

 - De tényleg - bizonygattam, de láttam, hogy nem hisz nekem. - Na jó - vallottam be kelletlenül - ha anya nem csörög rám tegnap, akkor valószínű, hogy eljutottunk volna ahhoz a részhez is - haraptam be az ajkamat.

 - Úh - kerekedtek el a szemei. - És...

 - Mit és? - értetlenkedtem.

 - Milyen a Fáraó meztelenül? - csillogtak a szemei a kíváncsiságtól. - Tényleg annyira jól néz ki, mint a képeken?

 - Lorenzo Cassano! - csattant fel Ádi hangja dühösen és farkas szemet nézett a barátjával.

 - Jaj, édes - bújt hozzá a szőke fiú, hogy kiengesztelje. - Tudod, hogy csak téged szeretlek, de nekem ne mond, hogy téged nem érdekel, hogy milyen egy ilyen félisten teste?

 - Képzeld, engem nem érdekel - húzta el a száját Ádám. - Nekem bőven elég a tiéd, de úgy hallom neked az enyém nem.

 - Hé, ha figyeltél volna, félistent mondtam - nyomott apró csókot durcás barátja ajkaira a szöszi -, mert te nem fél, hanem egy egész vagy, ráadásul az enyém - mélyítette el a csókját és ahogy láttam, ezzel ki is engesztelte Ádit. 

Kuncogva fordultam el tőlük. Szemem végig szaladt az udvaron lévőkön és szinte azonnal megakadt az engem figyelő Bonuccon. A srác ajkát megnyalva, félreérthetetlen csípő mozdulatokkal imitálta, hogy mit szándékozik tenni velem. A félelem a torkomig kúszott és sietve sütöttem le a szemeimet.

 - Jól vagy? - hallottam meg a fiúk kérdését, akik úgy látszik befejezték a rögtönzött mandula műtétet.

 - Persze - kaptam fel a fejemet majd leugrottam a padról és elindultam befelé. - Már csak egy óra és mehetünk haza - nevettem fel erőltetetten, amit ők összeráncolt szemöldökkel figyeltek, de nem kérdeztek semmit csak követtek a terembe. Alig vártam, hogy végre vége legyen a mai napnak és otthon lehessek és elbújhassak a sok figyelő tekintet elől. 

86.fejezet

Lolo

  Reggel mosolyogva indultam le a lépcsőn, jókedvemet csak "szeretett" bátyám konyhában ülő látványa tudta elvenni. Amilyen gyorsan csak tudtam, megcsináltam magamnak a reggeli kávémat, majd az asztalon lévő tálcáról felkaptam egy croissant. Már lépkedtem volna kifelé, mikor Francesco gúnyos hangja utolért.

 - Most már érthető, hogy a kis barátnőd miért nem fogadta el a közeledésemet - függesztette rám a tekintetét. - Az én pénzem nem vetekszik egy focistáéval.

 - Nem tudom miről beszélsz - ráncoltam össze a szemöldökömet.

 - Nem? Pedig azt hittem, hogy képben vagy a kis románcával - lökte elém a reggeli újságot, aminek a főoldalán Lexy és Stephan virítottak félreérthetetlen pózban. Idegesen nyúltam utána és azonnal falni kezdtem a sorokat.

• " Elrabolták a Fáraó szívét?

• A tegnapi nap folyamán egy névtelen olvasónk felhívta a szerkesztőségünket és elmondta,  hogy tudomására jutott, hogy az AC Milan népszerű focistája már régóta rejtegeti legújabb barátnőjét az újságírók elől. El Shaarawy címére kiérkezve több fotóval is alá tudjuk támasztani a hír hitelességét. Megkeresésünkre a csatár szóvivője Manuel El Shaarawy, nem kívánt reagálni, mint mondta: Ez csakis a testvére magánügye.
   A lány kilétéről még sajnos nem sokat tudunk, de amint sikerül kiderítenünk, hogy ki ő,  azonnal tudatni fogjuk az olvasóinkkal. Addig is csak remélni tudjuk, hogy nem egy  újabb hírnévre áhítozó rajongóról van szó. "

 - Bassza meg! - kaptam azonnal a telefonom után. - Ezt nem hiszem el.

 - Na mi van? - vigyorgott rám kárörvendőn a bátyám - csak nem szar van a palacsintába?

 - Kussolj! - mordultam rá, majd meg sem várva, hogy reagáljon a sértésemre, kirohantam az ajtón. Felkaptam a kabátomat, majd a táskámat és szinte feltéptem a bejárati ajtót, ahol beleütköztem az ekkor érkező barátomba.

 - Óh, szia - fogta meg a karomat, nehogy elessek. - Ennyire hiányoztam? - nézett rám pajkos mosollyal az arcán, ami azonnal leolvadt onnan, mikor meglátta, hogy nem vagyok vevő a humorára. - Mi történt?

 - Ez! - nyomtam a kezébe az újságot. - Ez történt.

Ádi gyorsan átfutotta a cikket majd a fényképre nézett.

 - Lexy tudja már? - emelte rám a tekintetét, amiből csak a színtiszta dühöt tudtam kiolvasni.

 - Még nem. Hívtam, de nem vette fel - sóhajtottam.

 - Akkor próbáld meg újra és addig hívd míg nem sikerül szólni neki - túrt a hajába. - Fel kell készülnie erre, mert a suliban szét fogják szedni.

 A torkom összeszorult mikor belegondoltam, hogy Ádinak igaza van. Amitől Lexy rettegett, az most bekövetkezett. Nem is tudom már hanyadszorra hívtam újra és újra a lány telefonszámát, mikor végre felvette.

 - Na hála istennek - mordultam bele üdvözlés kép. - Minek neked telefon, ha nem veszed fel?

 - Nyugi van - mormogta egy álmos hang ami cseppet sem hasonlított a barátnőmére. - Ég a ház?

 - Stephan? - nyögtem ki döbbenten. - Mit? Hogy? - zavarodtam hirtelen össze.

 - Lorenzo, még nagyon korán van a hülyeségeidhez, úgyhogy nyögd ki gyorsan, hogy mit szeretnél, aztán hagy feküdjek vissza - torkolt le amitől bennem azonnal felment a pumpa.

 - Mi az, hogy korán van? Ember nézzél már az órádra! Lexynek mindjárt kezdődik a suli, és bocsáss meg, ha a hülyeségemmel zavarni mertelek, de nem szerettem volna, ha felkészületlenül éri amikor letámadják őt - dühöngtem jogosan. 

 - Miről beszélsz? - tisztult ki a hangja a focistának és szinte magam előtt láttam ahogy felül az ágyon.  - Bassza meg! Kicsim, ébresztő - hallottam a háttérből ahogy megpróbálta felkelteni a lányt. - Mindjárt nyolc - válaszolt egy kérdésre, amit én nem hallhattam. - Oké, oké menj, gyorsan zuhanyozz le aztán elviszlek - jutott el még mindig hozzám a beszélgetésük. - Itt vagyok - szólalt meg hirtelen a fülemben a csatár hangja. - Mit is mondtál?

 - Csak annyit - forgattam meg a szemeimet -, hogy készüljetek fel, hogy minden veletek van tele. Az újságok címlapon hozták le a képeteket - mondtam, miközben Ádival elsétáltunk egy trafik előtt, aminek a kirakatában az összes bulvár és napilap első oldalán a reggel látott kép virított.

 - Hogy az a... - nyögött fel Stephan. - Köszi, hogy szóltál - váltott normális hangnemre. 

 - Nincs mit - csóváltam meg a fejemet, de ő ezt nem láthatta. - Mond meg Lexynek, hogy a kapunál várjuk.

 - Oké. Ciao - köszönt el a srác, majd bontotta a vonalat.

Ádi kérdőn nézett rám.

 - Na? - emelte meg a szemöldökét. - Mit mondott?

 - Köszöni.

 - Ennyi? - hüledezett a barátom.

 - Igen ennyi - csattantam fel mérgesen. - Gondolom, hogy még ő sem fogta fel rendesen, hogy mi történt, mert én keltettem fel őket.

 - Mi? - kerekedtek el Ádi szemei. - Lex és Stephan megint együtt aludtak?

 - Igen - vigyorodtam el végre. - Akkor keltette fel, mikor meglátta, hogy mennyi az idő.

 - Szerinted történt valami köztük? - szólalt meg a barátom néhány szótlanul megtett méter után.

 - Fogalmam sincs - ráztam meg somolyogva a fejemet. - Bár szerintem még "az" biztos nem.

 - Ezt miből gondolod? 

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat - csak érzem.

 - És azt érzed, hogy köztünk mikor fog megtörténni? - lépett elém hirtelen és testével a falnak nyomott, miközben ajkai vészesen közeledtek az enyémekhez.

 - De hiszen - nyeltem nagyot - mi már...

 - Ó, nem édesem - nyomott apró csókot a számra. - Az csak előétel volt. Én a főfogásra gondoltam - kacsintott rám, majd mikor megérezte, hogy szavai milyen hatással vannak rám, vigyorogva ellépett tőlem.

 - Te dög - csaptam hátba elvörösödött képpel. - Annyira...annyira...

 - Igen? - nézett rám csintalan szemeivel. - Annyira szexi vagyok? Vagy ellenállhatatlan? 

 - Inkább beképzelt - nevettem fel felszabadultan.

  Amint megérkeztünk az iskolához, már kézzel látható jelei voltak a készülődő viharnak. Szinte minden tanuló kezében ott lengedezett valamelyik újság mai száma. Összebújva olvasták a cikkeket és hitetlenkedve rázták a fejüket.

 - Szegény Lexy - sóhajtott fel Ádi szomorúan. - Vége a nyugodt életének.

 - Az biztos - húztam el én is a számat, majd megforgattam a szemeimet, mikor észrevettem, hogy egy nem kívánatos személy közeledik felénk.

 - Hol hagytátok a kis barátnőtöket? - kérdezte letámadva minket. - Ja, hogy még nem kászálódott ki a focista ágyából? - röhögött fel a brancsával együtt.

 - Szép a monoklid - állt meg előtte Ádám. - Csak nem attól a bizonyos focistától kaptad?

 - Semmi közöd hozzá - vicsorgott Damiano idegesen. - Még megbánja az a kis szuka, hogy ...

 - Ne merészeld fenyegetni - kapta el a barátom az előtte álló grabancát. - Egy ujjal sem nyúlhatsz hozzá, megértetted?

 - Hűha, most megijedtem - nyelt nagyot a srác és a szemeiben egy pillanatra felcsillant a félelem, de aztán erőt vett magán és folytatta -  Na mi van Adam? A meleg barátod már nem elég? Nem szopik rendesen? Kell egy csaj is? Mondjuk igazad van, a raszta lány sokkal csábítóbb és az, hogy ki a barátja csak még inkább azzá teszi - röhögött Ádi képébe, akinek elborult az agya és bemosott egyet az előtte állónak. 

 - Bonucco! Seregi! - csattant fel az osztályfőnökünk hangja. - Az irodámba! Most!

A két fiú dühödt pillantásokat vetve egymásra elindult a férfi után. Idegesen néztem körül, de akik eddig bámultak, azok most gyorsan lehajtották a fejüket és felszívódtak. Egy gyorsan közeledő autó hangjára figyeltem fel és mikor egy hatalmas fékezést követően leparkolt mellettem, már tudtam, hogy Lexy érkezett meg.

85.fejezet

Stephan

  Próbáltam lecsillapítani dühödt remegésemet, de nem ment. Az a kis rohadék úgy felcseszte az agyamat, hogy az adrenalin szintem az egekbe szökött. Indulattól remegő kezekkel markoltam meg a kormányt és dühösen meredtem a semmibe. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan tudtam haza vezetni úgy, hogy a szemeim előtt nem az utat láttam, hanem annak a szemétnek az önelégült pofáját.

 - Stephan - suttogta Lexy a fülembe miközben apró csókokkal hintette be az arcomat, államat - nincs már semmi baj, nyugi - simított végig a kezével a combomon.

 - De van! - csattantam fel mérgesen. - Az a köcsög hozzád ért! Ha nem jövök, ki tudja mit csinált volna veled... 

 - Semmit - hunyta le a szemeit a mellettem ülő. - Nem csinált volna semmit.

 - Biztos vagy te ebben? Mert nekem úgy tűnt, hogy nem egy szimpla bájcsevej miatt szorított magához. Vagy talán élvezted? - fúrtam tekintetemet a megzavarodott zöld szemekbe.

 - Hogy mondhatsz ilyet? - húzódott el tőlem sértődötten.

 - Ne haragudj, de akkor nem értelek - csóváltam meg a fejemet idegesen. 

 - Nem csinált volna semmit, mert megint lekoptattam volna - mondta halkan.

 - Megint? - döbbentem meg. - Lex - fogtam kezeim közé az arcát. - Mióta megy ez? Mióta nem hagy békén ez a fasz?

 Láttam a barátnőm szemén, hogy elszégyenli magát, majd egy nagy levegő után kibökte azt amitől a szívverésem is majdnem megállt. 

 - Már az első nap kipécézett magának.

 - Te szeptember eleje óta tűröd ezt? Miért nem szóltál? - kerekedtek el a szemeim.

 - Mert eddig nem volt ennyire erőszakos. Próbálkozott, de mindig le tudtam szerelni. Ma is csak azért volt ilyen dühös, mert megrúgtam a... - pirult el édesen és én azonnal elolvadtam a látványától. 

 - Te tökön rúgtad? - pislogtam rá hitetlenkedve.

 - Igen, mert megölelt - sütötte le a szemeit.

 - Hűha, kezdhetek tőled félni? - nevettem el magam és a testemet eddig fogva tartó görcs lassan felengedett. 

 - Neked nem kell - mosolyodott el végre ő is, én pedig megbabonázva néztem a felfelé kunkorodó ajkait. Ez a lány úgy vonzott magához, mint valami kibaszott mágnes. Hevesen csaptam le a kívánatos szájára és azonnal áttörtem a védelmi vonalát, hogy leigázzam a bársonyos nyelvét. Az apró nyögés ami felszakadt a mellkasából egyre jobban beindított. Lassan minden napomat hideg zuhannyal kellett indítanom, mert ez a kis boszorkány már az álmaimba is beférkőzött. A ma reggel történtek pedig reményre adtak okot, hogy nemsokára teljesen az enyém lesz. 

 - Azt... hiszem...nagyon meleg van itt - húzódott el tőlem zihálva, én pedig egy önelégült mosolyt villantottam kipirult arcára.

 - Van egy jó ötletem, mivel tudnánk lehűteni téged - simítottam végig az orrommal a nyakát, mire a teste egy árulkodó borzongással válaszolt.

 - Stephan - sóhajtott fel kéjesen. - Abba kéne hagynunk...

 - Miért? Nem tetszik? - kérdeztem miközben kezemmel már a domborulatait fedeztem fel.

 - Mert egy autóban ülünk és különben is, nem így szeretném ha megtörténne - tolt el magától.

Ahogy eljutott a tudatomig, mit mondott, lefagytam. Istenem, hogy én mekkora egy barom vagyok - dőltem hátra az ülésben és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugtassam a forrón zubogó véremet. Teljesen elfelejtkeztem róla, hogy ő nem olyan, mint az eddigi barátnőim.

 - Ne haragudj Kicsim - néztem rá félve, mikor végre összeszedtem a bátorságomat. Nagyot dobbant a szívem, mikor meglepetésemre nem egy haragos pillantásba botlottam, hanem egy vágyakozó tekintet pásztázta végig az arcomat.

 - Nincs miért - mosolygott rám kedvesen azzal az őrjítően édes nézésével, amivel mindig elvette az eszemet. - Én is szeretném, de se a hely, se az időpont nem a legmegfelelőbb hozzá.

 - Igazad van - simítottam végig a kezemmel bársonyos arcán. - Néha nem is tudom, melyikünk az idősebb?

 - Naná, hogy te - nevetett fel. - Vén trotty vagy hozzám képest.

 - Csak szeretnéd - húztam el gúnyolódva a számat, majd kiszálltam az autómból és kisegítettem a lányt is.

 - Köszönöm Stephan bácsi - kacsintott rám a szemtelen fruskája, mire a fenekére csaptam.

 - Adok én neked olyan bácsit - vigyorogtam rá jókedvűen, de ő nem várta meg míg beváltom a fenyegetésemet, szaladni kezdett a kapu felé. 

 - Nem bírod az iramot tata? - kacagott fel hangosan.

 - Ezért véged! - vetettem utána magam és néhány perces vidám fogócskázás után újra a karjaimban tarthattam. Szemei csillogtak a boldogságtól, arca kipirult és a szája folytonos mosolyra húzódott. Elmerültem a bámulásában. Nem tudtam ellenállni neki, így megint rátapadtam az ajkaira. Egyik kezemmel a derekát öleltem át és húztam magamhoz minél közelebb, a másikkal a rasztáit fogtam össze és úgy emeltem meg a fejét, hogy még jobban elmélyíthessem a csókunkat. A meghitt pillanatunkat istentelen kattogás zavarta meg. Oldalra kaptam a fejem és dühösen konstatáltam, hogy jónéhány paparazzi állt tőlünk nem messze és buzgón nyomogatták a gépüket. 

 - Bassza meg! - mordultam fel majd kézen fogtam Lexyt és behúztam a lakásba. - Hogy ezeknek mindenhol ott kell lenniük - ráztam meg a fejemet idegesen, mert zavart, hogy elrontották a legszebb pillanatunkat. Ahogy tekintetemet a lányra emeltem, azonnal elkomorodtam. Az eddig vidáman csillogó szemei most ijedten meredtek rám. - Mi a baj? 

 - Ez... - nyelt nagyot - most már tudni fogják - temette kezei közé az arcát és mikor óvatosan végig simítottam a vállán összerezzent. Riadt kismadárként bújt a mellkasomhoz. Karjaimat köré fontam és megpusziltam a feje búbját.

 - Pont itt volt az ideje, hogy mindenki megtudja, hogy nekem van a legszebb barátnőm a világon - emeltem meg az állát, hogy belenézhessek a szemeibe. Azokba a szemekbe, amik most félelmet vetítettek felém, de a mélyén ott volt az az érzelem is, ami miatt a világgal is szembe szálltam volna érte. A szerelem.