Lexynek!

Itt is boldog 18. születésnapot kívánok az én drága főhősnőmnek! Nagyon Szeretlek! :D <3 

Sziasztok!

Gondolom mindannyian észrevettétek, hogy gőzerővel megérkezett a nyár és vele együtt a szünet is. :) Úgy érzem, most Lexy és Stephan is nyaralni megy egy kicsit, hogy aztán kipihenten és feltöltődve jöjjenek vissza hozzánk.
Még nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de addig is jó nyarat és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.
Puszi: Dolores <3 <3 <3
Ui: Ne felejtsétek, hogy a legfontosabb: Buli, haverok, fanta! :D :D :D :D :D

92. fejezet

Lexy

   Mire hazafelé indultunk, a gyomromban lévő görcs nagyja feloldódott. Az étterem előtt Manuel kedvesen elbúcsúzott tőlünk és megígértette velem, hogy a következő meccset vele fogom végig nézni, amire én készségesen mondtam igent. Az autóban egy ideig szótlanul ültünk egymás mellett, majd Stephan törte meg a csendet.

 - Tetszettél neki - jelentette ki.

 - Ennek örülök - mosolyodtam el. - Nem szeretnék rosszban lenni a családoddal.

 - Az nem te lennél, téged mindenki szeret - cirógatta végig az arcomat.

 - Hmpf - bukott ki belőlem egy apró tiltakozás, de gyorsan elnyeltem. Nem akartam, hogy megtudja, hogy a megjelent cikkek óta az iskolám női populációjának 99%-a gyűlölettel telve néz rám. Nem is beszélve azokról, akik felismernek az utcán. Na igen, a rózsaszín haj átka, hogy könnyen beazonosíthatóvá tesz. Elkaptam a tekintetemet mikor fürkészni kezdte az arcom. Úgy tettem, mintha a város éjjeli fényei kötnének le, miközben a gyomrom az idegességtől remegett. És nem csak azért, mert nem akartam, hogy tudja az igazat, hanem azért is mert úgy éreztem eljött az én időm. Reggel eldöntöttem, ma este hagyom, hogy megtörténjen. Erre a gondolatra a szívem hevesebben kezdett dobogni és az arcomat olyan vörösség lepte el, amit még a legérettebb paradicsom is megirigyelhetett volna. 

 - Baj van? - szakított ki kérdésével a merengésemből Stephan.

 - Nincs - nyeltem nagyot, hogy leplezzem a zavaromat.

 - Biztos? Olyan fura vagy? - fordult felém fél percre, de aztán tekintetét újra visszavezette az útra aminek én személy szerint nagyon örültem. Egyrészt szerettem volna egyben hazaérni, másrészt nem akartam, hogy észre vegye rajtam az idegességet. 

 - Minden oké csak fáradt vagyok egy kicsit - füllentettem. 

A maradék pár percben már nem szóltunk egymáshoz. Stephan leparkolt a háza előtt, majd kisegített. Kézenfogva léptük át a küszöböt. 

 - Menj zuhanyozni - csapott egyet a fenekemre. - Törölköző a fürdőben, pólót pedig tudod hol találsz - somolygott rám. Kiöltöttem rá a nyelvemet majd elindultam. A helységbe beérve megkapaszkodtam a mosdókagylóba és szemezni kezdtem a tükörképemmel.

 - Jól meggondoltad ezt? - kérdeztem magamtól suttogva, de úgy éreztem tudom a választ. 

Bezártam az ajtót magam mögött és szépen levetkőztem. Otthonról már úgy indultam el, hogy a kistáskámba belegyömöszöltem az egyik szexinek talált fehérnemű szettemet. Elővettem és kiterítettem magam elé. A fekete csipkés cucc úgy világított a halvány csempés falak közt, mint egy szégyenfolt. Mielőtt meggondolhattam volna magam, beálltam a zuhany alá és megkezdtem a tatarozást. Mivel féltem, hogy a kinézetem rengeteg kívánni valót hagy maga után így addig kutattam a fiókok közt, míg meg nem találtam a barátom egyszer használatos borotváit. Remegő kézzel próbáltam simává varázsolni a bőrömet, dacára annak, hogy ma már ezt otthon is lejátszottam reggel. 

 - Bassza meg! - szisszentem fel, mikor az éles szerszám több helyen is megsebezte a vádlimat. - Bassza meg! Bassza meg és bassza meg! - néztem körül rémülten, mikor a rám zúduló víz egyre rózsaszínűbb lett a véremtől. Gyorsan elzártam a csapot és előkapartam az előbbi kutatásnál talált elsősegély dobozt. Ragtapaszok segítségével elállítottam a vérzést. 

 - Istenem - sóhajtottam fel, mikor megláttam a lábaimat. - Úgy nézek ki, mint aki találkozott egy aratógéppel - néztem végig az öt sebtapaszon elkeseredve. - Még jó, hogy testszínűek - forgattam a lábaimat. - Talán nem tűnik fel neki - morogtam magamban. - Oké, akkor jöhet a melltartó - nyúltam az említett darab felé, de mikor felvettem, éreztem, hogy az egyik feléből kikandikál a merevítő. 

 - Ó, hogy az a! - forgattam meg a szemeimet. - Most mi a fenét csináljak? - tűnődtem, aztán hirtelen ötlettől fogva kihúztam az anyagból, ami nem is lett volna baj, de így szegény ruhadarab nagyon bénán nézett ki. Megpróbáltam visszadugni, de nem jártam sikerrel. 

 - Ilyen nincs - fújtattam és egy ideges mozdulattal kivettem a másik feléből is a fém darabot. Mikor megint felpróbáltam a fehérneműt, nem azt kaptam amit vártam. Rettenetes volt a látvány, így levettem és a sarokba hajítottam a melltartót.

 - Oké, nyugi - simítottam hátra a hajamat az arcomból. - Végül is így több idő jut másra - döntöttem el magamban. Gyorsan felvettem az ittalvós pólómat majd belebújtam a csipkés francia bugyiba. Háttal fordultam a tükörnek, de nem láttam benne semmit, mert túl magasan volt. Ajkamat beharapva felálltam a kád szélére és megpróbáltam lecsekkolni, hogy mégis hogy fogok mutatni ebben a szerelésben. Pechemre megcsúsztam és épphogy megtudtam kapaszkodni a mosdóban, hogy ne történjen velem semmi baj, de a bugyim nem volt ilyen szerencsés, mert bele akadtam az egyik dísz szoborba és a delfin orra teljesen tönkre tette a fehérneműmet. Könnyes szemekkel vettem le magamról a leamortizált darabot és vettem vissza a sima Malackásat. Rémülten gondoltam arra, hogy már jó ideje bent lehetek és szegény barátom nem is tudja, mi van velem. Összerámoltam a csatatérré változott helységet, majd kiléptem a szobába, ahol félhomály fogadott. Ahogy a szemem megszokta a fényváltozást, észre vettem az ingre vetkőzött focistát, aki nem tudta kivárni, hogy elkészüljek és elaludt. A megkönnyebbüléstől nagyot sóhajtottam. 

Talán még sem most kell ennek megtörténnie - mondtam magamban, majd betakartam az édesen hortyogó barátomat és bebújtam mellé. 

Be kellett látnom magamnak, hogy hatalmas kő gördült le a szívemről és megnyugodott lélekkel tértem nyugovóra én is.

Apró pillekönnyű érintésekre ébredtem. A szemeimet még nem nyitottam ki, de a nyakamat csókolgató focista elmosolyodva suttogott a fülembe.

 - Jó reggelt! 

 - Neked is - morogtam, de még magamra akartam húzni a takarót.

 - Te aztán jól megvárattál - kuncogott tovább Stephan. Az este említésétől bíborvörössé változott a bőröm és fejemre csaptam a párnát.

 - Hé - értetlenkedett a barátom. - Mi rosszat mondtam?

 - Semmit - nyögtem fel boldogtalanul. Nem akartam neki elmesélni a katasztrófálisra sikeredett csábítási próbálkozásomat. - Csak még aludnék.

 - Megpróbálhatod, de én úgysem hagyom - takart ki Stephan, hogy aztán az ő teste melegítsen tovább. Ahogy fölém mászott, ajkai azonnal felfedező útra keltek az arcomon, a nyakamon. Akaratlan nyögések hagyták el a torkomat ahogy ujjai is csatlakoztak a Kolumbusz Kristófot megszégyenítő expedícióhoz. Kihámozott az ágyneműből és lecsapott az ajkaimra. Forróság lepte el a testemet. Önkéntelen mozdulatokkal túrtam a hajába és húztam le róla a tegnapi gyűrött ingét. Az én kezeim is megtalálták a nekik való munkát. Végig simítottam a kockás hasán és szinte belekapaszkodtam a V- vonalába. Zihálva húzta el a fejét tőlem.

 - Lex.  Most még le tudok állni, ha akarod - lehelte rekedt hangon felém miközben szemei az enyémeket tartották fogva. Vágytól elsötétült szemekkel várta a válaszomat, ami nem is váratott sokat magára. 

 - Nem akarom, hogy leállj - húztam vissza magamhoz, hogy aztán átadjam neki mindenemet. A szívemet és a testemet. Ő pedig boldogan elvette amit felkínáltam neki.

91.fejezet

Stephan

   Hiába próbáltam Lexyt megnyugtatni, én is pont olyan ideges voltam, mint ő. Egy szem testvérem véleménye nagyon sokat jelentett nekem. Bár tudtam, hogy a barátnőm mindenkit le tud venni a lábáról, de az ördög sosem alszik gondolat egészen befészkelte magát a fejembe.

 - Megjöttünk - állítottam le az autót a puccos étterem előtt. Lehet, mégsem kellett volna Manuelre bíznom a választást.

Lexy arckifejezését látva majdnem elnevettem magam. Olyan elkeseredés sütött a szemeiből, hogy kedvem lett volna visszafordulni és cserben hagyni a bátyámat.

 - Gyerünk, essünk túl rajta - sóhajtott fel a lány miközben megigazította a ruhát magán. Egy pillanat alatt lecsekkoltam nőies formáit, amiket ő maga mindig utált. Hiába bizonygattam neki, hogy minden férfi szereti, ha van mit fogni egy nőn és nem csak a csontok zörgését hallja, egyszerűen nem fogta fel.

Összefűztem az ujjainkat és beléptünk a zsúfolt helységbe.

 - Segíthetek? - állt meg mellettünk egy pincér, de ahogy rám nézett, már tudta is a dolgát. - Elnézést. Kérem kövessenek  - mondta és baromi profi módon átvezetett minket egy kicsit csendesebb helyére az étteremnek, ahol az egyik asztalnál már egy ismerős alak ült.

 - Stephan! - állt fel Manuel vigyorogva miközben megölelt. - Jól nézel ki öcsikém.

 - Te sem panaszkodhatsz - vigyorodtam el, majd magamhoz húztam a hátam mögé araszoló lányt. - Manu, ő a barátnőm Alexa, kicsim ez az öntelt fazon pedig a bátyám, Manuel.

 - Szia - dobta meg egy kedves mosollyal a testvéremet. - Stephan nagyon sokat mesélt már rólad.

 - Sajnos én ezt nem tudom elmondani - fürkészte a lány arcát. - Az újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán létezel.

 - Manu - villantottam rá a szememet, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőmet. - Nem tehetek róla, hogy anya nem beszélt veled. Ő már ismeri Lexyt.

 - Most már tudom, hogy csak engem hagytatok ki a bemutatkozósdiból.

 - Na meg apát, de ő is csak azért nem találkozott vele, mert megint utazik a munkája miatt. Ahogy hazaér, első dolgom lesz elrángatni Lexyt, hogy lássa.

 - Kösz, ez kedves volt - húzta el a száját a barátnőm. - Ettől most úgy érzem magam, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak.

 - Jaj, kicsim - simítottam végig az arcán. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam. 

 - Remélem is - vigyorodott el, amiből rájöttem, hogy csak ugratott.

 - Te kis - hajoltam közel hozzá - ezért még számolunk - haraptam bele óvatosan a nyakába, amitől tiszta libabőr lett. Önelégült képpel ültem vissza a helyemre.

 - Ha befejezted a perverzkedést, akár választhatnánk is - vette az étlapot maga elé a testvérem.

Rá sem kellett néznem a mellettem ülő barátnőmre, hogy tudjam, elpirult. Az asztal alatt belerúgtam Manuel lábába, hogy ne legyen már ekkora tapló, de ő csak összehúzta a szemöldökét, jelezve, hogy majd ő eldönti, hogy mit gondoljon Lexyről. Közben az újból felbukkanó pincér felvette a rendelésünket.

 - Tényleg, hány éves is vagy? - fordult hirtelen a lány felé. Nagyot sóhajtva csóváltam meg a fejemet. Éreztem, hogy most jön a testvérem mindenre kiterjedő kérdés áradata.

 - Augusztusban múltam tizenhét - válaszolt Lex nyugodtan.

 - Te nem vagy olasz - pislogott Manuel a választ hallva. - Honnan származol?

 - Magyar vagyok - húzta ki magát a lány büszkén miközben a kezdeti félénksége eltűnt.

 - Állítólag ott vannak a legszebb lányok - vigyorodtam el - és én kifogtam közülük is az egyik legszebbet.

 - Bolond vagy - nyomott puszit az arcomra Lexy, amitől én teljesen elolvadtam.

 - Elmesélnétek, hogy hogyan jöttetek össze? - zavart be a képbe a bátyám.

 - Lex szülei ott dolgoznak a San Siroban és egyik délután ő vigyázott az öccseire. Épp edzést tartott nekik, mikor megzavartuk - vigyorodtam el felidézve az emlékeket. 

 - Hányan vagytok testvérek? - szakított félbe Manu.

 - Négyen. Van egy nővérem aki már nem lakik velünk és két öcsém, akik a labda szerelmesei - mosolyodott el. 

 - Gondolom akkor téged is érdekel a foci?

 - Szeretem nézni - vonta meg a vállát a kérdezett.

 - Na, ne szerénykedj - húztam magamhoz. - Többet tudsz a futballról, mint néhány csapattársam.

Végre kihozták az ételt, így abba maradt a kérdezősködés. Legalábbis amíg ettünk. Amint letettük az evőeszközt és elvitték a tányérjainkat, Manuel újra belendült. 

 - Miért vagy az öcsémmel? - szegezte a lánynak a kérdést.

 - Állj le! - mordultam rá, de Lexy megsimította a karomat.

 - Nyugi - mosolygott rám. - A bátyád csak azt szeretné tudni, hogy a pénzed vagy a hírneved miatt vagyok-e veled - mondta, majd visszafordult a kérdező felé. - Soha nem érdekelt, hogy valakinek mennyi pénze van. Nem így neveltek. Nálunk a szeretet és a család volt mindig az első. A hírnév meg - húzta el a száját - sose csábított. Utálom azt a felfordulást ami most körülöttünk van. Ha tehetném, elbújnék vagy láthatatlanná válnék mikor meglátom a firkászokat. Ide is csak azért jöttem el, mert Stephannak fontos volt, hogy találkozzon veled. Tök nyugis, átlagos életem volt, amíg nem botlottam az öcsédbe, de hogy megválaszoljam a feltett kérdésedet, azért vagyok vele, mert szeretem - nézett rám őszinte tekintettel amitől azonnal melegem lett.

 - Én is szeretlek - húztam magamhoz és finoman megcsókoltam. Nem érdekelt a bátyám, nem érdekelt a többi vendég sőt még az utcán képeket kattingató újságírók sem. Csak az volt a fontos, hogy az akit a karjaim közt tartok viszonozza az érzéseimet. 

 - Khm - zavart meg minket a testvérem vigyorogva. - Azt hiszem kiállta a próbát. Kezdhetjük előröl? - nézett a barátnőmre. - Szia Manuel vagyok, a pasid tesója, de hívj csak Manunak - nyújtotta a kezét.

 - Én pedig Alexa vagyok az öcséd csaja - nevette el magát a lány - de hívj nyugodtan Lexynek. Örülök, hogy megismerhettelek.

 - Részemről a szerencse. Tesó - csapott vállba - irtó mázlista vagy.

 - Tudom - vigyorogtam most már én is fesztelenül és még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet. Boldog voltam, hogy a bátyám is elfogadta a választásomat és reméltem, hogy a jövőben is támogatni fog, bármit is tervezek a lánnyal. 

90.fejezet

Lexy

   Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán. 

 - Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.

 - Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.

 - Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.

 - Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.

 - Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?

 - Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...

 - Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.

 - Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.

 - Mi a csudától?

 - Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el. 

 - Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.

 - Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?

 - Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?

Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.

 - Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.

 - Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.

 - Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.

 - Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.

Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.

 - Le akarok feküdni Stephannal.

Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.

 - Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.

 - Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.

 - Igen - sütöttem le a szemeimet elpirulva.

 - Basszus Lex, ez hatalmas elhatározás. Biztos vagy te ebben?

 - Egyedül a halál a biztos - nevettem fel idegesen, de mikor megláttam a barátom rosszalló pillantását, inkább beharaptam a számat, nehogy megint valami hülyeséget mondjak. Tekintetemet a mellettünk lévő újságra vezettem és elmosolyodtam a kép láttán. - Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - suttogtam magam elé. 

Lorenzo felült, majd mellém kúszott és átölelte a vállamat.

 - Hű, csajszi ez hatalmas lépés lesz a kapcsolatotokban - vigyorodott el. - Ő tud már róla? - kérdezte, mire megráztam a fejemet. 

 - Nem akarom, hogy előre megtervezett legyen. Az annyira gáz, hogy odamegyek és azt mondom, hogy "figyi, ma este kilenckor lefogok veled feküdni". 

 - Akkor hogy akarod kivitelezni? - meresztette rám a szemeit Lolo.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam miközben a gyomromat apró kövek sokasága kezdte nyomni. - Mostanában egyre többször kerülünk "olyan" helyzetbe - karmoltam a levegőbe. - Talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtörténjen - morfondíroztam az orrom alatt. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy csináljam - sóhajtottam fel keserűen.

 - Hé - simogatta meg a hátamat a barátom. - Most pont úgy nézel ki, mint aki a kivégzésére vár, nem pedig le akar feküdni a barátjával - nevette el magát, amitől nekem is jobb kedvem lett.

 - És ti? Szóval Ádám és te...? - néztem rá félve.

 - Igen - pirult el. - Már voltunk együtt.

 - És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian, majd rájöttem, hogy nem lehetek ekkora tahó. - Upsz, bocsi. Azt hiszem ehhez semmi közöm nincs.

 - Nyugi - mosolygott rám Lorenzo. - Életem legjobb élménye volt - sóhajtott fel elvarázsolt hangon. - Úgy éreztem magam, mintha ő lenne az első.

 - Az első mindig fáj - jelentettem ki. - Neked is...?

 - Mármint Ádival? - kérdezte és én bólintottam. - Nem, dehogy is - rázta meg a fejét. - Csak olyan intenzív volt és annyira magával ragadott, hogy teljesen elfelejtettem mindent - meredt maga elé egy csibészes mosollyal a szája sarkában. Hirtelen rám nézett. - Ettől félsz?

 - Mitől?

 - Hogy fájni fog.

 - Nem tudom. Talán. Mindenki azt mondja, hogy az első mindig szar és hogy az sosem jó a lánynak...

 - Erről sajnos nem tudok nyilatkozni - sóhajtott fel Lolo, mire rá néztem és mikor a tekintetünk találkozott, elröhögtük magunkat. 

 - Olyan hülye vagy - vágtam hátba nevetve.

 - De te így szeretsz - nyújtotta ki rám a nyelvét. 

Tökéletesen igaza volt. Senki mással nem tudtam volna erről így beszélgetni csak vele. Anya is biztos meghallgatott volna és meg is értett volna, de Lolo más volt. Vele minden sokkal könnyebbnek tűnt. 

 - Muszáj pont abba a puccos étterembe mennünk? - kérdeztem elgyötört hangon Stephantól. Fáradt voltam és frusztrált, mert az egész délutánom rá ment, hogy találjak egy olyan ruhát a szekrényemben, ami illik ehhez az alkalomhoz.

 - Manuel oda foglaltatott asztalt, hogy lenyűgözzön téged - ölelt át, hogy megnyugtasson. 

 - Nem mondtad neki, hogy az én lenyűgözésemhez elég lett volna, ha rendel egy pizzát és itt esszük meg nálad?

 - Mondtam neki, de úgy gondolta, hogy szeretné megadni a módját annak, hogy megismerhesse a "sógornőjét" - vigyorgott rám a barátom. - Ja és a médiának sem mindegy, ha látják, hogy jóban vagy a családommal.

 - Remek - nyögtem fel. - Nem is tudtam, hogy mi hiányzik még az estémből - húztam el a számat.

 - Kicsim - fordított maga felé a focista. - Ha nem akarsz menni, lemondom - simított ki egy elkóborolt tincset az arcomból. 

 Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán, de aztán inkább megráztam a fejem. Tudtam, hogy rengeteget jelent neki ez az este.

 - Menjünk. Majd csak kibírom valahogy - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Hé - kapta el a karomat, mikor el akartam lépni mellőle. - Ez nem elég - suttogta a számba és hevese megcsókolt. Karját körém fonta és közelebb húzott magához. Ajkai majd felfalták az enyémeket és mikor nyelve bejutott a számba, felnyögött az élvezettől. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

 - Ha nem sietünk elkésünk - vettem mély lélegzetet, hogy lenyugtassam a szívem vad dübörgését. 

 - Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet maradni - morgott Stephan miközben ujjaival a blúzom alá kúszott és a derekamat simogatta.

 - Nem szeretnék rossz pontot kapni a bátyádtól - húzódtam el tőle és megpróbáltam a megvadult pillangóimat kordába zárni.

 - Igazad van - sóhajtott fel lemondóan. - Már nekem sem tűnik olyan jó ötletnek ez a vacsora - biggyesztette le az ajkát, mint egy kisgyerek.

 - Ne morogj, hanem induljunk - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem az ajtóhoz. - Nem azért készülődtem egész délután, hogy most visszakozzál.  

Kint az udvaron beszálltunk az autójába, majd elindultunk az étterembe, ahol már várt minket a barátom bátyja és egyben menedzsere. Útközben kibámultam az ablakon és figyeltem a város fényeit. Kérdések milliói özönlötték el az agyamat. Mit keresek én itt? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért van velem?

Stephan, mintha érezte volna a bizonytalanságomat, összefűzte a kezeinket. Szájához emelte és minden ujjamat külön, külön megcsókolta. Szemeibe nézve elmúlt minden bizonytalanságom. Tudtam, hogy ennél jobb helyen már nem is lehetnék, hiszen azokból a tekintetekből sugárzott felém a szerelem.

89. fejezet

Stephan

   - Istenem - forgattam meg a szemeimet mikor megláttam a pálya előtt felsorakozott újságírókat. - Mond, hogy nem miattam vannak itt - kanyarodtam be a parkolóba és minél hamarabb beszerettem volna jutni az öltözőmig. Sajnos az imám nem talált meghallgatásra, mert ahogy kinyitottam az autóm ajtaját, már záporoztak is rám a kérdések.

 - Miért titkolják a kapcsolatukat?

 - Igaz, hogy a barátnője még kiskorú?

 - Hol találkoztak?

 - Miért nem nyilatkoztak eddig?

 - Mióta vannak együtt?

Nem válaszoltam a kíváncsiskodóknak, inkább sietős léptekkel magukra hagytam őket. Hatalmas megkönnyebbüléssel néztem a recepciónál álló férfira, akinek a szemei együtt érzőn villantak rám.

 - Jó reggelt Stephan! - biccentett felém Mexes, aki mintha rám várt volna, elindult velem az öltözőbe. - Látom jól indult a reggel - bökött a fejével a még mindig kint szobrozó tömegre.

 - Jó reggelt! - morogtam vissza. - Ennél jobb nem is lehetne - csöpögtek gúnytól a szavaim ami nem az előttem állónak szólt. Ő is érezte, mert azonnal elkomolyodott.

 - Lexy, hogy bírja?

 - Szarul - sóhajtottam fel. - Utálja az egészet, úgy ahogy van.

 - Sajnálom.

 - Előbb utóbb úgyis kiderült volna - vontam meg a vállamat. - Én fel voltam rá készülve, de ő nem. Félek, hogy mi lesz, ha besokall.

 - Szeret téged. Most megijedt, de erős lány, meg fogja szokni. Amúgy is, minden csoda három napig tart.

Felnevettem. A francia kérdő tekintettel nézett rám.

 - Ja semmi, csak pont ezt mondtam neki én is reggel, mire közölte, hogy ő nem egy csoda.

 - Na igen, fiatal és naiv. Nincs tisztában az értékeivel - bólogatott a védő. - Vagy már tettél róla, hogy ne legyen annyira naiv? - emelte fel a szemöldökét perverzül.

 - Arra akarsz kilyukadni, hogy megfektettem-e? - néztem rá dühösen. - Képzeld nem.

 - Bocs, én csak...

 - Te csak olyan dolgok után érdeklődsz, amihez semmi közöd - vágtam a fejéhez, majd be siettem az öltözőbe.

Egész edzés alatt rossz kedvem volt és ez akkor sem múlt el, mikor zuhanyzás után megszólalt a mobilom. A kijelzőn a testvérem és egyben a menedzserem neve villogott.

 - Szia!

 - Édes, kedves öcsikém - kezdte nyájasan, amiből semmi jóra nem számíthattam - nem akarsz nekem valamit mondani esetleg?

 - Miről? - zavarodtam össze.

 - Talán a barátnődről - csattant a válasz élesen. - Elfelejtetted közölni, hogy van valakid és most az összes újság engem próbál legyilkolni, mert nem tőlem tudták meg.

 - Ó!

 - Ó bizony. Baszd meg Kicsi! - szólított a becenevemen. - Mindenki azonnal ráugrott a sztorira és hiába próbálok bármit is tenni, már késő. Elő kell rukkolnotok egy kisebb riporttal, különben élni sem fognak hagyni titeket. Amúgy meg miért nem mondtad, hogy becsajoztál? - kérdezte testvéri hangot megütve.

 - Anya tudja, azt hittem elmondta neked.

 - Elfelejtette - nevette el magát. - És milyen a csaj, mert így a képeket nézve elég extrém.

 - Mit értesz az alatt, hogy extrém?

 - Rózsaszín raszta? Olyan ez a lány, mintha neked találták volna ki. 

 - Mert így is van - vágtam rá. - Lexy...ő...

 - Hűha, itt bajok vannak, ha te így dadogsz egy csaj miatt - röhögött a fülembe a bátyám.

 - Te ezt nem értheted. Ő nem csak egy csaj, ő az a bizonyos csaj aki miatt az ember mindent szépnek lát. Aki miatt kerek a világ - áradoztam és az eddigi rossz kedvem egy pillanat alatt eltűnt.

 - Na most már rohadt kíváncsi vagyok rá. Összehozok nektek egy riportot és aztán elmegyünk együtt vacsorázni - jelentette ki.

 - Előtte azért még beszélnék vele, ha nem baj, mert nem biztos, hogy repesni fog a gyönyörtől, ha elmondom neki, hogy riport alany lesz belőle. Utálja a felhajtást és nagyon rosszul fogadta, hogy kiderült a kis titkunk. 

 - Na de ő se gondolhatta, hogy örökre el tudjátok titkolni, hogy együtt vagytok? - lepődött meg Manuel.

 - Azt nem is, de egy kicsit még jó lett volna, ha békén hagyják. Legalább addig amíg megszokja, hogy mellettem nem tud visszahúzódni a csigaházába.

 - Egyre kíváncsibb vagyok rá. Beszélj a lánnyal és értesd meg vele, hogy sokkal jobb, ha a ti szavaitokat olvassátok vissza az újságban, mintha valami idióta baromságot nyomnak le az olvasók torkán, aminek semmi köze az igazsághoz. 

 - Oké, igazad van. Megpróbálom meggyőzni - sóhajtottam fel.

 - Szuper. Hívj majd vissza, hogy miben maradtatok, mert akkor én is úgy tervezem meg a holnapi napomat.

 - Rendben. Szia - köszöntem el tőle. 

Néhány percig forgattam a mobilomat a kezemben, majd megkerestem Lexy számát és pár perces totojázás után felhívtam. Sokadik csengésre vette csak fel és mikor vázoltam neki a testvérem ötletét, leblokkolt. Elsőre nem értette meg, hogy miért lenne jó, ha holnap megint velünk lenne tele a sajtó, de aztán meggyőztem és beadta a derekát. Valamelyest megnyugodva indultam haza, hogy aztán a lakásban körülnézve rájöjjek, hogy mennyire hiányzik mellőlem és ez csak még rosszabb lett, mikor lefeküdtem és a párnámon megéreztem az illatát. Elgyötörten sóhajtottam fel, majd a szemeimet lehunyva kényszerítettem magam, hogy aludjak. Nehezen ment, mert az utóbbi napokban hozzászoktam, hogy Lexy mellettem van, és mint tudjuk, a jót könnyű megszokni. 

88. fejezet

Figyelem! +18-as enyhe slash! Pepiinek szeretettel. <3

Lorenzo

  Suli után haza kísértük Lexyt, aki teljesen maga alatt volt a lelepleződésük miatt. 

 - Szegény - sóhajtott fel Ádi - nem elég neki az a mocsok Damiano, még a média is rájuk szállt. 

 - Tényleg, mi volt a dirinél? - fordultam felé kíváncsian.

 - Semmi - vonta meg a vállát. - Kaptunk egy-egy figyelmeztetést. Bonucconak pedig megjegyezte, hogy ez már a második, a következőnél kicsapják. 

 - Ez komoly? - kerekedtek el a szemeim.

 - Ja.

 - Istenem, de szép is lenne - meredtem magam elé.

A további utat csendben, elmerülve a gondolataink közt tettük meg. 

 - Nem jössz át hozzánk? - kérdezte hirtelen az eddig szintén némán sétáló barátom.

 - Nem is tudom - bizonytalanodtam el.

 - Naa, nincs otthon senki - vigyorgott rám azzal a csibészes, perverz mosolyával, amit úgy imádtam.

 - Akkor miért is hívsz át? - rebegtettem meg a szempilláimat felé.

 - Meg akarom mutatni a bélyeg gyűjteményemet - súgta a fülembe miközben a falnak szorított. A szívem olyan kalimpálásba kezdett, hogy azt hittem menten elájulok a hirtelen jött adrenalin lökettől.

 - Nem lehetne, hogy ezt a gusztustalankodást máshol intézzétek? Felfordul tőle a gyomrom - jelent meg a hátunk mögött a bátyám akinek az arcáról még a vak is le tudta olvasni az undort.

 - Féltékeny vagy? - kérdezte tőle Ádi, de a szemét egy pillanatra sem vette le az arcomról.

 - Ugyan mire? - horkant fel gúnyosan Franchesco. - A saját öcsémre vagy a buzi barátjára?

 - Az érzésre, hogy ő tartozik valakihez, te meg nem - nézett végre rá Ádám. - Vannak barátai, szerelme és ettől boldog. Neked is annak kéne lenned, mert ő a testvéred, de te annyira szűklátókörű vagy, hogy még erre sem vagy képes. Nem tudod neki megbocsátani, hogy nem a lányokat szereti. És akkor mi van? Attól még ugyanúgy az öcséd.

 - Nem tudsz te semmit - csattant fel Cesc.

 - Akkor magyarázd el - tárta szét a karjait Ádi.

 - Majd pont egy homokossal fogom megvitatni a dolgaimat - köpött a földre mellettünk és beviharzott a házba.

Szemeimet ellepték a könnyek és akárhogy próbáltam visszafogni őket, nem ment, végig csorogtak az arcomon.

 - Hé - nyúlt az állam alá az előttem álló - ne sírj - törölte le a hüvelykujjával a sós cseppeket. -  Gyere, azt hiszem most jobb lesz, ha átmegyünk hozzánk - kulcsolta össze az ujjainkat majd lassan húzni kezdett. Olyan jó érzés volt tudni, hogy velem van, hogy kiáll mellettem és ettől a szívem még jobban megtelt szerelemmel iránta. A könnyeim felszáradtak és csak a fene nagy boldogság maradt, ami széles vigyort varázsolt az arcomra.

 - Most mi van? - torpant meg hirtelen, mikor egy pillanatra rám nézett és döbbenten látta a változást.

 - Szeretlek - közöltem vele majd ajkaimmal letámadtam az övét. Hosszú, forró csókban forrtunk össze az utca kellős közepén, de nem érdekelt minket. Mint aki lefutotta a maratont, úgy lihegtünk amikor elváltunk egymástól. - Azért szép kis firma vagy - nevettem el magam boldogan.

 - Mert?

 - Csak sikerült elérned, hogy megnézzem azt a gyűjteményt - haraptam be az alsó ajkamat kacéran.

 - És ha tudnád, hogy mi mindent akarok még mutatni - súgta a fülembe olyan bársonyos hangon, hogy a gyomromban lévő pillangók már ettől násztáncot kezdtek járni. 

Vigyorogva húzódott el tőlem, kiélvezve a szavaival keltett zavaromat. Újra megfogta a kezem és elnavigált a házukig, ami már nem volt messze tőlünk. Kinyitotta az ajtót és a kezemet el nem engedve felsétált velem a lépcsőn. Az én agyam és a benne lévő gondolatok éppen vakációzni készültek, mikor becsukódott mögöttünk a szoba ajtó és én egy pillanat alatt felkenődtem rá. Nem volt időm tiltakozni, mert Ádám ajkai lecsaptak rám és birtokba vettek. Na nem mintha nem engedtem volna a szelíd erőszaknak. Jóleső sóhajokkal fogadtam a testemet bejáró ujjai érintését, a forró csókokat a nyakamon, az arcomon. 

 - Gyere - vezetett az ágyához, ami szinte az egész szobát elfoglalta. A fekete selyem ágynemű csalogatóan köszönt vissza rám. Meglepetten húztam rajta végig az ujjaimat. Hűvös volt és kellemesen lágy. - Tetszik? - búgta a hátam mögött a barátom. 

 - Olyan, mintha a Drakula gróf hálószobájában lennék - csúszott ki a számon, mire Ádi felnevetett. 

 - Ha gondolod, kiszívhatom a nyakad - harapott egy aprót az említett testrészbe, amitől a testemen áramütés szerű bizsergés futott végig. Nem tudom, hány fiúval volt már dolga, de éreztem, hogy tudja mit kell tennie ahhoz, hogy az őrületbe kergessen. Ellazulva dőltem a mellkasának. 

 - És akkor örökre veled maradhatokok? - hallottam meg a saját vágytól rekedt hangomat.

 - Nem is engednélek át másnak - fordított maga felé. - Lolo - emelte fel a fejemet, hogy tüzetesen szemügyre vehesse a már vörösen izzó arcomat. Íriszeit az enyémekbe fúrta és én elvesztem a benne lévő forgatagban. Most tényleg olyan volt, mint egy kicseszett vámpír, aki megbabonázza az áldozatát annyi különbséggel, hogy én nem éreztem magam áldozatnak. - Ha még nem szeretnéd, akkor...

 - Cssh - tettem az ujjamat a szája elé, hogy elhallgattassam - semmire nem vágyom jobban - mondtam ki, amitől egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait. 

Kezével a pólóm aljához nyúlt és átsegítette a fejemen, majd ő is levette az övét. Óvatosan elfektetett az ágyon, majd felém mászott. Ajkai immár szabadon járhatták be a testemet, amit ő ki is használt. Nem tudom melyik érintés, csók vagy éppen nyögés volt az amelyiktől teljesen elvesztettem a kontrollt magam felett, de szinte extázisban éltem meg életem egyik legfontosabb és legszebb pillanatát. Ádám olyan magasságokba repített, amiről nekem eddig fogalmam sem volt. 

Fáradtan, de baromi elégedetten tettem le a fejemet a mellkasára. Próbáltam csillapítani a szívem vad dobogását és normalizálni a légzésemet, hogy ne kapkodjak levegőért, mint egy partra vetett hal. 

 - Basszuskulcs - csúszott ki a számon.

 - Szerintem is - nevetett fel Ádi felszabadultan. - Életemben nem szeretkeztem még ilyen jót.

 - Ó, én azt hittem, hogy veled, miattad ilyen jó - néztem fel a mellkasáról egyenesen a szemébe.

 - Nem - simított ki egy idegesítő tincset az arcomból. - Ehhez ketten kellenek és a feltétlen szerelem - csókolt homlokon.

 - Szóval azt mondod, hogy nem csak most volt ilyen jó, hanem akármikor csináljuk, mindig ilyen lesz? - könyököltem fel.

 - Mire gondolsz? - csillantak meg a szemei pajkosan.

 - Háát - csúsztattam be a kezemet a fekete, selyem alá - csak szeretném tesztelni ezt az állítást - vigyorodtam el, mikor megéreztem, hogy a kezem egy már újból harcra kész férfiasságba ütközik. 

 - Te kis telhetetlen - fordított maga alá, hogy bebizonyíthassa, hogy a teóriája tökéletesen működik, én pedig sűrű sóhajok mellett, hagytam magam meggyőzni.