4. fejezet

Stephan

 - Jó segge van - nyalta meg a száját Mario -, és láttátok, mekkora dudái vannak?

 - Nekem fiatalnak tűnik - szólalt meg végre Alessandro is. - Szerintem nincs még 18 sem.

 - Na és - vonta meg a vállát a 45-ös -, annál jobb, még nincs megrontva. Majd én megteszem.

 - Szállj már le róla - szóltam rá nem túl kedvesen, miközben a lányt néztem. Valamit mondtak neki a kicsik és ő egy kis gondolkodás után, bólintott. Megörültem, mikor láttam, hogy leülnek a kispadra. Gondolom ezt kérték tőle. A két kissrác tátott szájjal figyelt minket, míg a rózsaszín hajú a telefonját nyomkodta. Azon kaptam magam, hogy egyre többször tekingetek feléje és valamiért örültem, ha összeakadt a tekintetünk. Az egyik ilyen szitunál összekapcsolódott a tekintetünk és én méterekre tőle is elvesztem benne.

  Rámosolyogtam, mire édesen elpirult és elkapta a fejét. Megszólalt a telefonja és jól kivehető volt, hogy a Barcelona indulót játssza.

 - Na, ez érdekes - nézett rá Kaká. - Mit keres egy Barca drukker, a Milán stadionjában?

 - Biztosan kém - röhögött fel Sandro.

 - Hülye - vágtam nyakon, miközben fél szemmel a lányt figyeltem. Elindultak kifelé, de a kisfiú felkéredzkedett az ölébe. Aranyos látvány volt, ahogy megpuszilták egymást. Látszott rajtuk, hogy szeretik egymást. A kis vörös mondott valamit, mire a nagyobbik fiú felénk fordult. Akkor vettem észre, hogy mind az öten őt bámultuk eddig. Felkacagott, amit a környező falak visszavertek, így sokáig a fülünkbe csengett. Észbe kaptunk, majd a játék felé fordultunk. Nem bírtam parancsolni magamnak és egy utolsó pillantást vetettem rá. Ő is rám nézett. Elmosolyodtam és intettem neki, amit ő viszonzott, majd eltűnt a szemem elől.

 - Mi van Casanova? - bökött meg Sandro. - Bejön a kiscsaj? - kérdezte úgy, hogy a többiek ne hallják.

 - Nem tudom, mégcsak most láttam először - szabadkoztam.

 - Nem hallottál még a "szerelem első látás"-ról? - vigyorgott rám.

 - De, majd pont velem esik meg. Az se biztos, hogy látom még - soroltam az érveimet a lány ellen.

 - Mi van, ha mégis? - fürkészte az arcomat Alessandro. - Szerintem összeillenétek. A két fura hajú - vigyorodott el megint.

 - Menj már - löktem meg, majd visszatértünk a többiekhez egyérintőzni, de mindig elém kúszott egy rózsaszín hajtömeg és a hozzá tartozó gyönyörű lány.