94.fejezet

Lexy

   Miután Stephan nagy könyörgések árán haza hozott, idegesen nyitottam ki a kocsiajtót a házunk előtt.

 - Biztos ne menjek be veled? - kérdezte aggódva.

 - Édes vagy - nyomtam egy puszit a szájára -, de ezt egyedül szeretném intézni.

 - Oké, te tudod, de ha kellek akkor azonnal hívjál - simogatta meg az arcomat.

 - Nem lesz semmi baj - nyugtattam meg.

 - Neked elhiszem - sóhajtott fel, majd témát váltott. - Mikor találkozunk legközelebb?

 - Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat. - Rengeteg dolgozatot írunk a héten.

 - Nekem is megnövelt óraszámú edzésem lesz - nyögött fel fájdalmasan.

 - Hé - böktem oldalba - ne csinálj úgy, mintha nem élveznéd!

 - A focit igen, de azt nem, hogy egész héten nem látlak majd - biggyesztette le az ajkait.

 - Viszont hétvégén megint ott alhatok, ha akarod - kacsintottam rá, hiszen tudtam a válaszát.

 - Basszus Lex, hogy a viharba ne akarnám. Már most hiányzol, pedig még itt ülsz mellettem - húzott magához közelebb és egy heves csókban részesített.

Mikor elváltunk egymástól, végre kimásztam az autóból majd addig integettem neki, míg el nem tűnt a szemem elől. Mély levegőt vettem és beléptem a házba.

 - Sziasztok! - köszöntem hangosan.

 - Na jó napot! - lépett ki a konyhából anya, röntgen szemeivel végig pásztázva engem. - Azt hittem már oda is költözöl - vigyorodott el.

 - Többiek? - néztem körül zavartan, kikerülve a burkolt kérdést, de nem is az én anyám lett volna, ha a válasz után nem kérdez rá azonnal.

 - Elmentek vásárolni. Na és jó volt?

 - Miii? - szakadt ki belőlem egy cincogó hang.

 - Szerinted? - somolygott miközben mindentudóan nézett rám.

Lemondó sóhajt hallattam, majd követtem őt a konyhába, ahol lerogytam az egyik székre. Anya a mosogatónak támaszkodott és úgy várta a vallomásomat. Éreztem, ahogy az arcom vérvörössé változott majd végül kinyögtem.

 - Nagyon...

 - Oké, csak ezt akartam tudni - vágott a szavamba majd megvonta a vállát és visszafordult a vacsora készítéshez.

 - Ennyi? - kerekedtek ki döbbenten a szemeim. - Semmi faggatózás, tényleg csak ennyit akartál tudni?

 - Lex - mosolygott rám kedvesen - úgy gondolom elég nagy lány vagy már, hogy el tudd dönteni, hogy le akarsz-e feküdni vele vagy sem. Ha megtörtént, ami amúgy az arcodra van írva - kacsintott rám - akkor engem csak az érdekelt, hogy nem bántad-e meg. Megbántad?

 - Nem - ráztam meg hevesen a fejemet.

 - Akkor ennyi. Ne ragozzuk túl, de remélem védekeztetek? - villantott rám egy kicsit szigorúbb pillantást.

 - I-igen, persze - jöttem újra zavarba.

 - Arra mindig figyeljetek oda - közölte majd kezembe nyomott egy kést - és most segíts zöldséget pucolni - vigyorodott el.

Egy órával később a szobámban azon gondolkodtam, hogy mi a túrónak paráztam annyira ettől az egésztől. Anya egész jól fogadta, hogy Stephannal magasabb fokra emeltük a kapcsolatunkat. Ahogy eszembe jutott a barátom, a szám széles mosolyra húzódott. Ábrándozva feküdtem a párnáim közt és a tegnapi nap eseményein töprengtem amikor megszólalt a telefonom. Meg sem néztem a hívót, csak felvettem.

 - Igen, tessék?

 - Ciao bella! - hallottam meg kedvenc barátom hangját. - Azt verebelték a csiripek, hogy valami fontos közölni valód van nekem - mondta és még a telefonon keresztül is éreztem, hogy vigyorog.

 - Üzenem annak a madárkának, hogy le fogom lőni - sóhajtottam fel.

 - Majd átadom, de most mesélj! - szólított fel lelkesen.

 - Lolo, ez nem telefon téma!

 - Akkor bejöhetek? - kérdezte és én értetlenkedve néztem a telefonomat.

 - Mi van? - tört ki belőlem, de azonnal értelmet nyert a dolog, ahogy megláttam, hogy kinyílik a szobám ajtaja és egy szőke fej bukkan fel benne.

 - Szia! - vigyorgott rám. - Beengedsz?

 - Jaj te! - nevettem fel. - Mikor nem jöhettél be?

Lorenzo belépett, becsukta maga után az ajtót és leheveredett mellém az ágyra. Percekig csak feküdtünk egymás mellett és bámultunk ki a fejünkből.

- Hát megtetted - jelentette ki.

 - Igen - vigyorodtam el.

 - És? - könyökölt fel a szöszi, hogy kíváncsi tekintettel meredhessen rám. - Nagyon fájt?

 - Kicsit - vallottam be -, de csak az első - pirultam el újra.

 - Első? Te Jézusúristen! Hányszor csináltátok?

 - Lolo! - csaptam felháborodottan a vállára. - Ennyit és nem többet vagyok hajlandó elárulni - zártam le a témát.

 - Ne csináld! Csak egy aprócska morzsát vess oda szegény barátodnak, aki majd megveszik, hogy megtudja milyen egy focistával az ágyban - pislogott rám könyörögve.

Szavait hallva a nevetés azonnal kitört belőlem. Olyan szinten kezdtem kacagni, hogy a könnyeim is kicsordultak. Lolo értetlenkedve nézte az arcomat.

 - Ne haragudj - kapkodtam levegőért mikor kicsit lehiggadtam -, de annyira mókás fejet vágtál - töröltem meg a szemeimet. 

 - Naa? - remegtette meg alattunk az ágyat a szőke fiú, ahogy pattogni kezdett rajta.

 - Mit na? - húztam az agyát.

 - Kérlek Lexy - tette össze a kezeit - csak egy apróságot!

 - Oké - egyeztem bele. - Maradjunk annyiban, hogy Stephannak csak a fején van szőr - mondtam halkan majd belefúrtam a vöröslő arcomat a párnámba.

 - Hű, óh... - nyögött fel mellettem Lolo. 

 - Ennyi elég? - dünnyögtem morcosan.

 - De még mennyire - vigyorodott el. - Akkor ez azt jelenti, hogy alul olyan, mint a Kojak nyalóka?

 - Hagyd már abba! - sikítottam fel és a hátára csaptam.

 - Jól van na, csak szívattalak - röhögött egyre hangosabban, de úgy, hogy a jókedve átragadt rám is és a végén már együtt vihorásztunk.

Miután kinevettük magunkat, neki álltunk tanulni. Ahogy Lorenzo ígérte, nem hozta fel többet a történteket. Mivel rengeteg leckénk volt, késő estig bújtuk a tankönyveket, ezért nálunk maradt és együtt tértünk nyugovóra, hogy aztán reggel Ádámmal kiegészülve közösen sétáljunk be az iskola kapuján.

93.fejezet

 Sziasztok! Amint látjátok végre véget ért Lexy és Stephan nyaralása. :) Jó olvasást!

Stephan

   Gondolataimba merülve cirógattam a karjaimban tartott lány hátát. Elmosolyodtam mikor láttam, hogy libabőrős lett tőle a teste. Imádtam hogy még félálomban is így reagál az érintésemre. Szám sarkára egy elégedett mosoly ült ki. Az enyém. Most már mindenestül az enyém - húzódott széles vigyorra a szám, ahogy eszembe jutottak a pár órával ezelőtt történtek. Kezeimet a fejem alá tettem és a plafont kezdtem vizsgálni.

 - Úgy nézel ki, mint egy jóllakott macska, aki kinyalta a tejfölös köcsögöt - szólalt meg mellettem Lexy, reggeli rekedtes hangján. Somolyogva fordultam felé. Tekintetemmel végig pásztáztam az arcát, a megbánás jelei után kutatva. Hatalmas szemei engem figyeltek, bennük fel nem tett kérdések millióival.

 - Megbántad? - bukott ki belőlem önkéntelenül és idegesen figyeltem a reakcióját.

 - Nem - rázta meg a fejét majd felült és szégyenlősen maga köré tekerte a takaróját. - És te? - kérdezte óvatosan miközben lehajtotta a fejét.

 Elképedve néztem rá, majd én is felültem és kezemmel az álla alá nyúltam, hogy a szemeibe nézhessek, de   lehunyta azokat.

 - Kicsim, nézz rám! - szóltam hozzá lágyan. Megvártam, míg engedelmeskedik a kérésemnek és csak aztán kezdtem bele a mondandómba. - Soha, érted? Soha nem éreztem még senki iránt sem így. Te annyira csodálatos vagy, annyira édes, annyira...

 - Kezdő? - húzta el a száját.

 - Mi? - zavarodtam össze.

 - Tudom, hogy nem ehhez vagy szokva - harapdálta a szája szélét. - Mármint...én még előtted ugye soha...szóval nem tudom, hogy neked is olyan jó volt-e? - dadogta idegesen miközben hátra simította a rózsaszín rasztáit.

Figyeltem a kipirult arcát, a kezeit ahogy az ágynemű szélét gyűrögette és mellkasomat hatalmas melegség árasztotta el.

 - Megmutassam, mennyire jó volt? - döntöttem végig az ágyon és fölé támaszkodtam. Ajkaimat óvatosan az övéhez nyomtam, de nem tudtam ellenállni neki, így hamarosan már heves nyelvcsatát vívtunk egymással. Mikor a hajamba túrt, a maradék józanságom is elszállt. Kezeimmel felfedező útra indultam a testén. Vággyal teli sóhajok és nyögések visszhangoztak a szobában. A levegő felforrósodott körülöttünk. Mi pedig újra belemerültünk az szeretkezés által nyújtott gyönyörbe.

 - Ha így folytatod, előbb-utóbb megölsz - dünnyögtem mikor Lexy felkapta a padlón heverő ingemet és magára vette.

 - Miért? - nézett rám incselkedve, szexisen összekócolt hajjal, csókoktól duzzadt ajakkal. 

 - Hogy miért? - vontam fel a szemöldökömet. - Mert annyira jó vagy, hogy szívem szerint végkimerülésig szerelmeskednék veled - kacsintottam rá, amitől legnagyobb örömömre elpirult.

 - Jaj, fogd be! - förmedt rám majd hozzám vágta az egyik díszpárnát, amit nevetve elkaptam. - Vagy tudod mit? Én ezt nem hallgatom tovább. Elmegyek inkább zuhanyozni - fordult ki a szobából.

 - Ne segítsek megmosni a hátad? - kiáltottam utána és röhögve pillantottam meg a középső ujját az ajtónyílásban. - Ezt úgy veszem, hogy nem kellek - cukkoltam tovább. 

Elégedetten dőltem hátra a párnámra. Kezeimet a fejem alá csúsztattam. Ebben a pillanatban tökéletesen elégedett voltam az életemmel. A gyomrom hangos kordulással adta tudtomra, hogy a "kemény fizikai munka" után jól jönne neki egy kis energia pótlás. Gyorsan kipattantam az ágyból és felkaptam egy boxert magamra. A konyhába érve első utam a hőtűhöz vezetett, amiből azonnal elővarázsoltam pár tojást és egy csomag pármai sonkát. Úgy gondoltam, hogy amíg Lexy zuhanyzik, meglepem valami finomsággal. Bekapcsoltam a youtubot és rákerestem a kedvenc számomra. A konyhát az isteni illatok mellett, fülbemászó dallamok lepték el. Elővettem két tányért és szépen megterítettem. Éppen levettem a serpenyőt a tűzről, mikor megéreztem Lexy illatát a hátam mögött.

 - Na mi az? Ide hozott a hasad? - fordultam felé jó kedvűen, de a szavam is elállt, mikor megláttam az egyik pólómban, ami épphogy eltakarta a fenekét. - Basszus te lány - nyögtem fel. - A sírba viszel.

 - Valami baj van? - vigyorgott rám kihívóan, majd beharapta az ajkát. Látszott rajta, hogy kezd tudatára ébredni, hogy milyen hatást tesz rám.

 - Istenem, egy szexi szörnyet hoztam létre - sóhajtottam fel teátrálisan.

 - Bekaphatod a szörnynek - csapott a vállamra a barátnőm, amit röhögve fogadtam. 

 - Na, csüccs le és egyél - pakoltam tele a tányérokat. Letettem a serpenyőt és én is leültem.

 - Ez finom - nyelte le az első falatot Lexy. - Nem is tudtam, hogy ilyen rejtett képességeid vannak.

 - És még mennyi szuper képességemről nem tudsz - ütöttem le a magas labdát, majd röhögve figyeltem, ahogy a szemeit forgatja.

 - Nem vagy te egy pöttyet nagyképű? - mutatta az ujjain a távolságot.

 - Dehogyis. Én szerény, okos és irtó jóképű vagyok - dőltem hátra jóllakottan a székben.

 - Ja, és kicsit se beképzelt - csóválta meg nevetve a fejét.

Mosolyogva néztem ahogy befejezte az evést, felállt és a tányérjával a mosogatóhoz ment. Kezébe vette a szivacsot és én ezt a pillanatot választottam, hogy mögé lépve átöleljem.

 - Tudtad, hogy irtó jól állnak neked a cuccaim? - simítottam végig a combja külső oldalán.

 - És te tudtad, hogy telhetetlen vagy? - csapott a kezemre kuncogva mikor az már a fenekét cirógatta.

 - Ha rólad van szó, mindig - fúrtam az arcomat a nyakához és mélyen belélegeztem az illatát. - Szeretlek Kicsim - suttogtam a hajába.

 - Én is - fordult meg a karjaimba és vizes kezével magához húzott, hogy ajkait az enyémekre nyomja. Soha nem éreztem még ennél tökéletesebben magam. 

Lexynek!

Itt is boldog 18. születésnapot kívánok az én drága főhősnőmnek! Nagyon Szeretlek! :D <3 

Sziasztok!

Gondolom mindannyian észrevettétek, hogy gőzerővel megérkezett a nyár és vele együtt a szünet is. :) Úgy érzem, most Lexy és Stephan is nyaralni megy egy kicsit, hogy aztán kipihenten és feltöltődve jöjjenek vissza hozzánk.
Még nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de addig is jó nyarat és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek.
Puszi: Dolores <3 <3 <3
Ui: Ne felejtsétek, hogy a legfontosabb: Buli, haverok, fanta! :D :D :D :D :D

92. fejezet

Lexy

   Mire hazafelé indultunk, a gyomromban lévő görcs nagyja feloldódott. Az étterem előtt Manuel kedvesen elbúcsúzott tőlünk és megígértette velem, hogy a következő meccset vele fogom végig nézni, amire én készségesen mondtam igent. Az autóban egy ideig szótlanul ültünk egymás mellett, majd Stephan törte meg a csendet.

 - Tetszettél neki - jelentette ki.

 - Ennek örülök - mosolyodtam el. - Nem szeretnék rosszban lenni a családoddal.

 - Az nem te lennél, téged mindenki szeret - cirógatta végig az arcomat.

 - Hmpf - bukott ki belőlem egy apró tiltakozás, de gyorsan elnyeltem. Nem akartam, hogy megtudja, hogy a megjelent cikkek óta az iskolám női populációjának 99%-a gyűlölettel telve néz rám. Nem is beszélve azokról, akik felismernek az utcán. Na igen, a rózsaszín haj átka, hogy könnyen beazonosíthatóvá tesz. Elkaptam a tekintetemet mikor fürkészni kezdte az arcom. Úgy tettem, mintha a város éjjeli fényei kötnének le, miközben a gyomrom az idegességtől remegett. És nem csak azért, mert nem akartam, hogy tudja az igazat, hanem azért is mert úgy éreztem eljött az én időm. Reggel eldöntöttem, ma este hagyom, hogy megtörténjen. Erre a gondolatra a szívem hevesebben kezdett dobogni és az arcomat olyan vörösség lepte el, amit még a legérettebb paradicsom is megirigyelhetett volna. 

 - Baj van? - szakított ki kérdésével a merengésemből Stephan.

 - Nincs - nyeltem nagyot, hogy leplezzem a zavaromat.

 - Biztos? Olyan fura vagy? - fordult felém fél percre, de aztán tekintetét újra visszavezette az útra aminek én személy szerint nagyon örültem. Egyrészt szerettem volna egyben hazaérni, másrészt nem akartam, hogy észre vegye rajtam az idegességet. 

 - Minden oké csak fáradt vagyok egy kicsit - füllentettem. 

A maradék pár percben már nem szóltunk egymáshoz. Stephan leparkolt a háza előtt, majd kisegített. Kézenfogva léptük át a küszöböt. 

 - Menj zuhanyozni - csapott egyet a fenekemre. - Törölköző a fürdőben, pólót pedig tudod hol találsz - somolygott rám. Kiöltöttem rá a nyelvemet majd elindultam. A helységbe beérve megkapaszkodtam a mosdókagylóba és szemezni kezdtem a tükörképemmel.

 - Jól meggondoltad ezt? - kérdeztem magamtól suttogva, de úgy éreztem tudom a választ. 

Bezártam az ajtót magam mögött és szépen levetkőztem. Otthonról már úgy indultam el, hogy a kistáskámba belegyömöszöltem az egyik szexinek talált fehérnemű szettemet. Elővettem és kiterítettem magam elé. A fekete csipkés cucc úgy világított a halvány csempés falak közt, mint egy szégyenfolt. Mielőtt meggondolhattam volna magam, beálltam a zuhany alá és megkezdtem a tatarozást. Mivel féltem, hogy a kinézetem rengeteg kívánni valót hagy maga után így addig kutattam a fiókok közt, míg meg nem találtam a barátom egyszer használatos borotváit. Remegő kézzel próbáltam simává varázsolni a bőrömet, dacára annak, hogy ma már ezt otthon is lejátszottam reggel. 

 - Bassza meg! - szisszentem fel, mikor az éles szerszám több helyen is megsebezte a vádlimat. - Bassza meg! Bassza meg és bassza meg! - néztem körül rémülten, mikor a rám zúduló víz egyre rózsaszínűbb lett a véremtől. Gyorsan elzártam a csapot és előkapartam az előbbi kutatásnál talált elsősegély dobozt. Ragtapaszok segítségével elállítottam a vérzést. 

 - Istenem - sóhajtottam fel, mikor megláttam a lábaimat. - Úgy nézek ki, mint aki találkozott egy aratógéppel - néztem végig az öt sebtapaszon elkeseredve. - Még jó, hogy testszínűek - forgattam a lábaimat. - Talán nem tűnik fel neki - morogtam magamban. - Oké, akkor jöhet a melltartó - nyúltam az említett darab felé, de mikor felvettem, éreztem, hogy az egyik feléből kikandikál a merevítő. 

 - Ó, hogy az a! - forgattam meg a szemeimet. - Most mi a fenét csináljak? - tűnődtem, aztán hirtelen ötlettől fogva kihúztam az anyagból, ami nem is lett volna baj, de így szegény ruhadarab nagyon bénán nézett ki. Megpróbáltam visszadugni, de nem jártam sikerrel. 

 - Ilyen nincs - fújtattam és egy ideges mozdulattal kivettem a másik feléből is a fém darabot. Mikor megint felpróbáltam a fehérneműt, nem azt kaptam amit vártam. Rettenetes volt a látvány, így levettem és a sarokba hajítottam a melltartót.

 - Oké, nyugi - simítottam hátra a hajamat az arcomból. - Végül is így több idő jut másra - döntöttem el magamban. Gyorsan felvettem az ittalvós pólómat majd belebújtam a csipkés francia bugyiba. Háttal fordultam a tükörnek, de nem láttam benne semmit, mert túl magasan volt. Ajkamat beharapva felálltam a kád szélére és megpróbáltam lecsekkolni, hogy mégis hogy fogok mutatni ebben a szerelésben. Pechemre megcsúsztam és épphogy megtudtam kapaszkodni a mosdóban, hogy ne történjen velem semmi baj, de a bugyim nem volt ilyen szerencsés, mert bele akadtam az egyik dísz szoborba és a delfin orra teljesen tönkre tette a fehérneműmet. Könnyes szemekkel vettem le magamról a leamortizált darabot és vettem vissza a sima Malackásat. Rémülten gondoltam arra, hogy már jó ideje bent lehetek és szegény barátom nem is tudja, mi van velem. Összerámoltam a csatatérré változott helységet, majd kiléptem a szobába, ahol félhomály fogadott. Ahogy a szemem megszokta a fényváltozást, észre vettem az ingre vetkőzött focistát, aki nem tudta kivárni, hogy elkészüljek és elaludt. A megkönnyebbüléstől nagyot sóhajtottam. 

Talán még sem most kell ennek megtörténnie - mondtam magamban, majd betakartam az édesen hortyogó barátomat és bebújtam mellé. 

Be kellett látnom magamnak, hogy hatalmas kő gördült le a szívemről és megnyugodott lélekkel tértem nyugovóra én is.

Apró pillekönnyű érintésekre ébredtem. A szemeimet még nem nyitottam ki, de a nyakamat csókolgató focista elmosolyodva suttogott a fülembe.

 - Jó reggelt! 

 - Neked is - morogtam, de még magamra akartam húzni a takarót.

 - Te aztán jól megvárattál - kuncogott tovább Stephan. Az este említésétől bíborvörössé változott a bőröm és fejemre csaptam a párnát.

 - Hé - értetlenkedett a barátom. - Mi rosszat mondtam?

 - Semmit - nyögtem fel boldogtalanul. Nem akartam neki elmesélni a katasztrófálisra sikeredett csábítási próbálkozásomat. - Csak még aludnék.

 - Megpróbálhatod, de én úgysem hagyom - takart ki Stephan, hogy aztán az ő teste melegítsen tovább. Ahogy fölém mászott, ajkai azonnal felfedező útra keltek az arcomon, a nyakamon. Akaratlan nyögések hagyták el a torkomat ahogy ujjai is csatlakoztak a Kolumbusz Kristófot megszégyenítő expedícióhoz. Kihámozott az ágyneműből és lecsapott az ajkaimra. Forróság lepte el a testemet. Önkéntelen mozdulatokkal túrtam a hajába és húztam le róla a tegnapi gyűrött ingét. Az én kezeim is megtalálták a nekik való munkát. Végig simítottam a kockás hasán és szinte belekapaszkodtam a V- vonalába. Zihálva húzta el a fejét tőlem.

 - Lex.  Most még le tudok állni, ha akarod - lehelte rekedt hangon felém miközben szemei az enyémeket tartották fogva. Vágytól elsötétült szemekkel várta a válaszomat, ami nem is váratott sokat magára. 

 - Nem akarom, hogy leállj - húztam vissza magamhoz, hogy aztán átadjam neki mindenemet. A szívemet és a testemet. Ő pedig boldogan elvette amit felkínáltam neki.

91.fejezet

Stephan

   Hiába próbáltam Lexyt megnyugtatni, én is pont olyan ideges voltam, mint ő. Egy szem testvérem véleménye nagyon sokat jelentett nekem. Bár tudtam, hogy a barátnőm mindenkit le tud venni a lábáról, de az ördög sosem alszik gondolat egészen befészkelte magát a fejembe.

 - Megjöttünk - állítottam le az autót a puccos étterem előtt. Lehet, mégsem kellett volna Manuelre bíznom a választást.

Lexy arckifejezését látva majdnem elnevettem magam. Olyan elkeseredés sütött a szemeiből, hogy kedvem lett volna visszafordulni és cserben hagyni a bátyámat.

 - Gyerünk, essünk túl rajta - sóhajtott fel a lány miközben megigazította a ruhát magán. Egy pillanat alatt lecsekkoltam nőies formáit, amiket ő maga mindig utált. Hiába bizonygattam neki, hogy minden férfi szereti, ha van mit fogni egy nőn és nem csak a csontok zörgését hallja, egyszerűen nem fogta fel.

Összefűztem az ujjainkat és beléptünk a zsúfolt helységbe.

 - Segíthetek? - állt meg mellettünk egy pincér, de ahogy rám nézett, már tudta is a dolgát. - Elnézést. Kérem kövessenek  - mondta és baromi profi módon átvezetett minket egy kicsit csendesebb helyére az étteremnek, ahol az egyik asztalnál már egy ismerős alak ült.

 - Stephan! - állt fel Manuel vigyorogva miközben megölelt. - Jól nézel ki öcsikém.

 - Te sem panaszkodhatsz - vigyorodtam el, majd magamhoz húztam a hátam mögé araszoló lányt. - Manu, ő a barátnőm Alexa, kicsim ez az öntelt fazon pedig a bátyám, Manuel.

 - Szia - dobta meg egy kedves mosollyal a testvéremet. - Stephan nagyon sokat mesélt már rólad.

 - Sajnos én ezt nem tudom elmondani - fürkészte a lány arcát. - Az újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán létezel.

 - Manu - villantottam rá a szememet, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőmet. - Nem tehetek róla, hogy anya nem beszélt veled. Ő már ismeri Lexyt.

 - Most már tudom, hogy csak engem hagytatok ki a bemutatkozósdiból.

 - Na meg apát, de ő is csak azért nem találkozott vele, mert megint utazik a munkája miatt. Ahogy hazaér, első dolgom lesz elrángatni Lexyt, hogy lássa.

 - Kösz, ez kedves volt - húzta el a száját a barátnőm. - Ettől most úgy érzem magam, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak.

 - Jaj, kicsim - simítottam végig az arcán. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam. 

 - Remélem is - vigyorodott el, amiből rájöttem, hogy csak ugratott.

 - Te kis - hajoltam közel hozzá - ezért még számolunk - haraptam bele óvatosan a nyakába, amitől tiszta libabőr lett. Önelégült képpel ültem vissza a helyemre.

 - Ha befejezted a perverzkedést, akár választhatnánk is - vette az étlapot maga elé a testvérem.

Rá sem kellett néznem a mellettem ülő barátnőmre, hogy tudjam, elpirult. Az asztal alatt belerúgtam Manuel lábába, hogy ne legyen már ekkora tapló, de ő csak összehúzta a szemöldökét, jelezve, hogy majd ő eldönti, hogy mit gondoljon Lexyről. Közben az újból felbukkanó pincér felvette a rendelésünket.

 - Tényleg, hány éves is vagy? - fordult hirtelen a lány felé. Nagyot sóhajtva csóváltam meg a fejemet. Éreztem, hogy most jön a testvérem mindenre kiterjedő kérdés áradata.

 - Augusztusban múltam tizenhét - válaszolt Lex nyugodtan.

 - Te nem vagy olasz - pislogott Manuel a választ hallva. - Honnan származol?

 - Magyar vagyok - húzta ki magát a lány büszkén miközben a kezdeti félénksége eltűnt.

 - Állítólag ott vannak a legszebb lányok - vigyorodtam el - és én kifogtam közülük is az egyik legszebbet.

 - Bolond vagy - nyomott puszit az arcomra Lexy, amitől én teljesen elolvadtam.

 - Elmesélnétek, hogy hogyan jöttetek össze? - zavart be a képbe a bátyám.

 - Lex szülei ott dolgoznak a San Siroban és egyik délután ő vigyázott az öccseire. Épp edzést tartott nekik, mikor megzavartuk - vigyorodtam el felidézve az emlékeket. 

 - Hányan vagytok testvérek? - szakított félbe Manu.

 - Négyen. Van egy nővérem aki már nem lakik velünk és két öcsém, akik a labda szerelmesei - mosolyodott el. 

 - Gondolom akkor téged is érdekel a foci?

 - Szeretem nézni - vonta meg a vállát a kérdezett.

 - Na, ne szerénykedj - húztam magamhoz. - Többet tudsz a futballról, mint néhány csapattársam.

Végre kihozták az ételt, így abba maradt a kérdezősködés. Legalábbis amíg ettünk. Amint letettük az evőeszközt és elvitték a tányérjainkat, Manuel újra belendült. 

 - Miért vagy az öcsémmel? - szegezte a lánynak a kérdést.

 - Állj le! - mordultam rá, de Lexy megsimította a karomat.

 - Nyugi - mosolygott rám. - A bátyád csak azt szeretné tudni, hogy a pénzed vagy a hírneved miatt vagyok-e veled - mondta, majd visszafordult a kérdező felé. - Soha nem érdekelt, hogy valakinek mennyi pénze van. Nem így neveltek. Nálunk a szeretet és a család volt mindig az első. A hírnév meg - húzta el a száját - sose csábított. Utálom azt a felfordulást ami most körülöttünk van. Ha tehetném, elbújnék vagy láthatatlanná válnék mikor meglátom a firkászokat. Ide is csak azért jöttem el, mert Stephannak fontos volt, hogy találkozzon veled. Tök nyugis, átlagos életem volt, amíg nem botlottam az öcsédbe, de hogy megválaszoljam a feltett kérdésedet, azért vagyok vele, mert szeretem - nézett rám őszinte tekintettel amitől azonnal melegem lett.

 - Én is szeretlek - húztam magamhoz és finoman megcsókoltam. Nem érdekelt a bátyám, nem érdekelt a többi vendég sőt még az utcán képeket kattingató újságírók sem. Csak az volt a fontos, hogy az akit a karjaim közt tartok viszonozza az érzéseimet. 

 - Khm - zavart meg minket a testvérem vigyorogva. - Azt hiszem kiállta a próbát. Kezdhetjük előröl? - nézett a barátnőmre. - Szia Manuel vagyok, a pasid tesója, de hívj csak Manunak - nyújtotta a kezét.

 - Én pedig Alexa vagyok az öcséd csaja - nevette el magát a lány - de hívj nyugodtan Lexynek. Örülök, hogy megismerhettelek.

 - Részemről a szerencse. Tesó - csapott vállba - irtó mázlista vagy.

 - Tudom - vigyorogtam most már én is fesztelenül és még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet. Boldog voltam, hogy a bátyám is elfogadta a választásomat és reméltem, hogy a jövőben is támogatni fog, bármit is tervezek a lánnyal. 

90.fejezet

Lexy

   Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán. 

 - Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.

 - Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.

 - Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.

 - Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.

 - Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?

 - Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...

 - Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.

 - Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.

 - Mi a csudától?

 - Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el. 

 - Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.

 - Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?

 - Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?

Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.

 - Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.

 - Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.

 - Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.

 - Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.

Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.

 - Le akarok feküdni Stephannal.

Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.

 - Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.

 - Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.

 - Igen - sütöttem le a szemeimet elpirulva.

 - Basszus Lex, ez hatalmas elhatározás. Biztos vagy te ebben?

 - Egyedül a halál a biztos - nevettem fel idegesen, de mikor megláttam a barátom rosszalló pillantását, inkább beharaptam a számat, nehogy megint valami hülyeséget mondjak. Tekintetemet a mellettünk lévő újságra vezettem és elmosolyodtam a kép láttán. - Soha semmiben nem voltam még ilyen biztos - suttogtam magam elé. 

Lorenzo felült, majd mellém kúszott és átölelte a vállamat.

 - Hű, csajszi ez hatalmas lépés lesz a kapcsolatotokban - vigyorodott el. - Ő tud már róla? - kérdezte, mire megráztam a fejemet. 

 - Nem akarom, hogy előre megtervezett legyen. Az annyira gáz, hogy odamegyek és azt mondom, hogy "figyi, ma este kilenckor lefogok veled feküdni". 

 - Akkor hogy akarod kivitelezni? - meresztette rám a szemeit Lolo.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam miközben a gyomromat apró kövek sokasága kezdte nyomni. - Mostanában egyre többször kerülünk "olyan" helyzetbe - karmoltam a levegőbe. - Talán az lenne a legjobb, ha hagynám, hogy megtörténjen - morfondíroztam az orrom alatt. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy csináljam - sóhajtottam fel keserűen.

 - Hé - simogatta meg a hátamat a barátom. - Most pont úgy nézel ki, mint aki a kivégzésére vár, nem pedig le akar feküdni a barátjával - nevette el magát, amitől nekem is jobb kedvem lett.

 - És ti? Szóval Ádám és te...? - néztem rá félve.

 - Igen - pirult el. - Már voltunk együtt.

 - És milyen volt? - kérdeztem kíváncsian, majd rájöttem, hogy nem lehetek ekkora tahó. - Upsz, bocsi. Azt hiszem ehhez semmi közöm nincs.

 - Nyugi - mosolygott rám Lorenzo. - Életem legjobb élménye volt - sóhajtott fel elvarázsolt hangon. - Úgy éreztem magam, mintha ő lenne az első.

 - Az első mindig fáj - jelentettem ki. - Neked is...?

 - Mármint Ádival? - kérdezte és én bólintottam. - Nem, dehogy is - rázta meg a fejét. - Csak olyan intenzív volt és annyira magával ragadott, hogy teljesen elfelejtettem mindent - meredt maga elé egy csibészes mosollyal a szája sarkában. Hirtelen rám nézett. - Ettől félsz?

 - Mitől?

 - Hogy fájni fog.

 - Nem tudom. Talán. Mindenki azt mondja, hogy az első mindig szar és hogy az sosem jó a lánynak...

 - Erről sajnos nem tudok nyilatkozni - sóhajtott fel Lolo, mire rá néztem és mikor a tekintetünk találkozott, elröhögtük magunkat. 

 - Olyan hülye vagy - vágtam hátba nevetve.

 - De te így szeretsz - nyújtotta ki rám a nyelvét. 

Tökéletesen igaza volt. Senki mással nem tudtam volna erről így beszélgetni csak vele. Anya is biztos meghallgatott volna és meg is értett volna, de Lolo más volt. Vele minden sokkal könnyebbnek tűnt. 

 - Muszáj pont abba a puccos étterembe mennünk? - kérdeztem elgyötört hangon Stephantól. Fáradt voltam és frusztrált, mert az egész délutánom rá ment, hogy találjak egy olyan ruhát a szekrényemben, ami illik ehhez az alkalomhoz.

 - Manuel oda foglaltatott asztalt, hogy lenyűgözzön téged - ölelt át, hogy megnyugtasson. 

 - Nem mondtad neki, hogy az én lenyűgözésemhez elég lett volna, ha rendel egy pizzát és itt esszük meg nálad?

 - Mondtam neki, de úgy gondolta, hogy szeretné megadni a módját annak, hogy megismerhesse a "sógornőjét" - vigyorgott rám a barátom. - Ja és a médiának sem mindegy, ha látják, hogy jóban vagy a családommal.

 - Remek - nyögtem fel. - Nem is tudtam, hogy mi hiányzik még az estémből - húztam el a számat.

 - Kicsim - fordított maga felé a focista. - Ha nem akarsz menni, lemondom - simított ki egy elkóborolt tincset az arcomból. 

 Egy pillanatra elgondolkodtam az ajánlatán, de aztán inkább megráztam a fejem. Tudtam, hogy rengeteget jelent neki ez az este.

 - Menjünk. Majd csak kibírom valahogy - nyomtam egy puszit a szájára.

 - Hé - kapta el a karomat, mikor el akartam lépni mellőle. - Ez nem elég - suttogta a számba és hevese megcsókolt. Karját körém fonta és közelebb húzott magához. Ajkai majd felfalták az enyémeket és mikor nyelve bejutott a számba, felnyögött az élvezettől. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól.

 - Ha nem sietünk elkésünk - vettem mély lélegzetet, hogy lenyugtassam a szívem vad dübörgését. 

 - Lehet, hogy nem is lenne rossz ötlet maradni - morgott Stephan miközben ujjaival a blúzom alá kúszott és a derekamat simogatta.

 - Nem szeretnék rossz pontot kapni a bátyádtól - húzódtam el tőle és megpróbáltam a megvadult pillangóimat kordába zárni.

 - Igazad van - sóhajtott fel lemondóan. - Már nekem sem tűnik olyan jó ötletnek ez a vacsora - biggyesztette le az ajkát, mint egy kisgyerek.

 - Ne morogj, hanem induljunk - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem az ajtóhoz. - Nem azért készülődtem egész délután, hogy most visszakozzál.  

Kint az udvaron beszálltunk az autójába, majd elindultunk az étterembe, ahol már várt minket a barátom bátyja és egyben menedzsere. Útközben kibámultam az ablakon és figyeltem a város fényeit. Kérdések milliói özönlötték el az agyamat. Mit keresek én itt? Mivel érdemeltem ki ezt? Miért van velem?

Stephan, mintha érezte volna a bizonytalanságomat, összefűzte a kezeinket. Szájához emelte és minden ujjamat külön, külön megcsókolta. Szemeibe nézve elmúlt minden bizonytalanságom. Tudtam, hogy ennél jobb helyen már nem is lehetnék, hiszen azokból a tekintetekből sugárzott felém a szerelem.