33. fejezet

Stephan

   Arcom eltorzult a dühtől, mikor megláttam, hogy De Sciglio Lexy nyakába akasztja az ajándékát.

 - Milyen giccses - szaladt ki a számon, mire Kaká elképedve nézett rám.

 - Ugye nem lesznek ebből gondok a pályán? - komorodott el. - A magánéleti ellentétek nem valók a csapatba.

 - Tudom - sóhajtottam fel, de nem tudtam, hogyan fogjuk kivitelezni.

 Elindultam a lány felé, aki éppen akkor ugrott De Sciglio nyakába. Mikor odaértünk, lelkendezve mutatta nekünk, hogy mit kapott, egészen addig, míg rá nem jött a valódi értékére. Vissza akarta adni, de Mattia nem engedte. Nagy nehezen meggyőztük, hogy ne nézze az ajándék árát, mert mi sem tesszük. Szerintem fel sem fogja, hogy ezek nekünk csak aprópénzek. Megígértette velünk, hogy ezentúl semmit nem veszünk a szülinapjára, amibe bele is egyeztünk. Vigyorogva közöltem vele, hogy a többi ünnepre ez nem vonatkozik.

  Édesen vágta be a durcát, majd Kaká kérdésére, hogy attól szeret-e még minket, igennel válaszolt és a mázlista brazil még puszit is kapott hozzá.

  Ahogy álltunk, felcsendült egy ismerős dallam és mosolyogva nyújtottam a kezem Lexynek.

 - Kisasszony, felkérhetem egy táncra?

  Szemei felcsillantak és mint a filmeken, meghajolt és elfogadta a kezemet.

 - Természetesen uram.

  Bevezettem a tömegbe és derekára csúsztattam a kezemet, vezetni kezdtem a zene ütemére. Arcán apró mosoly játszott és a szokásos pírban úszott. Szerettem nézni, ahogy elpirult.

 - Ne bámulj! - morogta, majd a mellkasomnak döntötte a fejét, hogy elbújjon előlem. Azt hittem, azonnal meghallja, hogy a szívem éktelen dörömbölésbe kezd a mozdulattól. Felnevettem.

 - Miért?

 - Mert zavarba hozol - jött a válasz és a leheletét megérezve az ingemen keresztül, a testem beleborzongott a közelségébe. Álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, szemeit összeszorította, így rászóltam:

 - Nézz rám - suttogtam. Engedelmeskedett a szavaimnak és egyenesen a szemeimbe nézett. Úgy éreztem, mintha a lelkemig látna. Elvesztem a zöldes-barna íriszekben. Ennyire tiszta, ártatlan tekintetet még nem láttam. Olyan volt, mint a mágnes, vonzott magához. Megszűnt körülöttünk a külvilág és abbahagytuk a táncot. Csak néztük egymást. Mikor kiszáradt ajkait kissé elnyitotta és végig futtatta rajta a nyelvét, nem bírtam tovább. Mint a vándor aki hetek óta bolyongott a sivatagban és most vízre talált, úgy csaptam le az ajkaira. Éreztem ahogy megfeszült a karjaimban, de aztán elengedte magát és viszonozta a csókomat. Ennél édesebb érzésben még nem volt részem. Nem tudom, hogy meddig maradtunk volna így, ha a levegőhiány miatt nem kell elválnunk, de ha rajtam múlt volna, örökre. Ahogy elváltam tőle, hiányérzetem támadt, a szám bizsergett az érintése után. Szemeimet kinyitva megláttam a piros arcát és mikor rám nézett a boldog ragyogás amit felém sugárzott, mosolyra késztetett. Zavartan hajtotta le a fejét, de én nem engedtem, hogy elforduljon tőlem.

 - Gyönyörű vagy - mondtam neki, és hangom rekedtsége még engem is meglepett.

 - Ne már - nevetett fel édesen és hozzám bújt. Boldogan öleltem át. Ahogy körülnéztem a teremben, feltűnt, hogy mindenki minket néz.

 - Öhm - nyögtem ki - azt hiszem, látványosság lettünk.

  Felkapta a fejét és ő is körülnézett, majd mikor meglátta az emberek mosolygó arcát, még jobban elpirult.

 - Gyere - fogtam meg a kezét és a bejárat felé húztam.

 - De... - szabadkozott - nem hagyhatom itt az embereket, hiszen miattam jöttek el.

 - Hidd el, meglesznek nélkülünk - toltam ki magam előtt az ajtón és mikor visszanéztem, összeakadt a szemem a brazil barátoméval. Vigyorogva bólintott és innen tudtam, hogy ő majd elrendezi a dolgokat. Újra megfogtam Lexy kezét és a kocsim felé navigáltam. Kinyitottam neki az ajtót és miután beült, én is azt tettem.

 - Hová megyünk? - kérdezte halkan.

 - Nem tudom - vontam meg a vállam, miközben besoroltam az egyik sávba. - A lényeg, hogy kettesben legyek veled - nyúltam a kezéért és rásimítottam az enyémet. Halk sóhaj szakadt ki a mellkasából, amit én somolyogva vettem tudomásul. Örültem neki, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá.

  Kiértünk a városból és egy közeli kirándulóhelyre kormányoztam az autót. Szerencsére péntek este lévén nagyon kevesen voltak. Így is megbámultak minket, de még egész tűrhető volt. Kézenfogva sétáltunk, beszélgettünk, nevetgéltünk, mint a szerelmes tinédzserek, bár Lexyre a tinédzser igaz is volt, rám pedig a szerelmes. Minél jobban megismertem, annál jobban rá kellett döbbennem, hogy ez nem csak szimpla vonzódás a részemről. Teljesen és visszafordíthatatlanul belezúgtam ebbe a rózsaszín hajú tündérbe. Néztem, ahogy magyaráz, bár ha megkérdezte volna, hogy miről beszélt az elmúlt öt percben, biztosan nem tudtam volna rá felelni. Jobban lekötött az arcának tanulmányozása. A hatalmas szemei, a telt ajkai, amit minden másodpercben meg akartam csókolni.

 - Nem is figyelsz  - emelte rám a tekintetét kicsit sértődötten.

 - De, figyelek - habogtam.

 - Igen? - nézett rám somolyogva. - Akkor mi a véleményed róla?

 - Ö-ö, nem tudom - vontam meg a vállam, mert fogalmam sem volt róla, hogy miről kéne véleményt alkotnom.

 - Hol jár az eszed? - nevetett fel pajkosan, amitől a szemeim újra rátapadtak az ajkaira.

 - A csókunknál - csúszott ki a számon. Arca pipacsvörössé vált, de most legalább nem fordult el tőlem. Tekintete a szám és a szemem közt cikázott. Nem haboztam egy pillanatot sem, magamhoz húztam és újra megízleltem őt. Kezét a tarkómra vezette és beletúrt a hajamba. Jóleső érzéssel nyögtem bele a csókunkba. A varázst a telefonja csörgése szakította félbe. Lihegve húzódott el tőlem és belenyúlt a zsebébe.

 - Szia! - vette fel a készüléket és anyanyelvén váltott pár szót a hívóval. Néhány mondat után letette és bocsánatkérőn nézett rám. - Anya volt. Tudni szerette volna, hogy hol vagyok - magyarázkodott. - Haza kell mennem, késő van  - suttogta a végére.

  Az órámra néztem és csodálkozva láttam, hogy fél tizenkettő is elmúlt.

 - Menjünk - öleltem át a vállát, míg ő a derekamra csúsztatta a karját. Annyira természetes volt ez a mozdulat, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Jóleső csendben sétáltunk vissza az autóhoz. Beültünk és Lexy nem tudta bekapcsolni az övét. Nevetve nyúltam át előtte és segítettem neki.

 - Pronto - mondtam, mire ő felnevetett. - Mi az? - néztem rá kérdőn.

 - Tudod, hányszor megnéztem ez miatt az egy szó miatt a Galaxy reklámot?

 - Azért, mert azt mondom benne, hogy "Pronto"? - vigyorogtam.

 - Igen - mosolygott rám édesen. - Annyira cuki voltál, mikor ránéztél az órádra és kimondtad - harapta be a száját, amit én azonnal lereagáltam egy apró puszival.

 - Pronto, pronto, pronto - csókoltam szájon minden szó után, amit ő lelkesen fogadott. Újra egymásba feledkeztünk volna, ha nem szólal meg egy idióta zene, amit a szőke sráccal tudtam összefüggésbe hozni. Amint Lexy felvette a telefont már tudtam, hogy igazam volt.

 - Ciao, Lolo! - szélesedett ki a mosoly az arcán. Muszáj volt végig simítanom rajta. - Nem haragszom. Jó...Igen - nézett rám és elpirult, tehát rólam kérdezett a szőke. - Rendben, akkor holnap gyere át! Én is téged! Ciaó! - tette el a mobilt. - Bocs, de úgy látszik mindenkinek én kellek - nevetett rám.

 - Csodálod? - fogtam meg a kezét. - Mindenkit elvarázsolsz egy pillanat alatt - csókoltam végig az ujjait.

 - Téged is? - hallottam meg a halk kérdését.

 - Engem a legjobban - néztem a szemeibe, és éreztem, hogy itt az ideje feltennem neki a kérdést. - Lexy lennél a barátnőm?

32. fejezet

Lexy

 - Az unokaöcséd és a barátom leléptek - mutattam Hondának vigyorogva a kávézót elhagyó párra.

 - Nagyon szeretem Hirotót, de azért figyelmeztesd a barátodat, hogy ne dőljön be neki - nézett rám komoly arccal a japán. - Szereti kihasználni az embereket és nem nézi, hogy kit bánt meg.

  Elképedve néztem rá.

 - Mondhattad volna előbb is, akkor a közelébe sem engedem Lolónak! - csattantam fel.

 - Nem azt mondtam, hogy vele is úgy fog viselkedni, csak szóltam, hogy tartsd rajta a szemed - nézett rám kedvesen.

 - Bocs - higgadtam le azonnal -, csak tudod, nekem nagyon sokat jelent Lolo, ő itt a legjobb barátom és nem szeretném, ha valaki megbántaná.

 - Megértelek. Én is így reagáltam volna - mosolygott még mindig.

 - Ha nem haragszol, visszamegyek a barátaimhoz, akiktől folyton elrabolnak - mutattam a laptop felé és már ott sem voltam.

 - Újra itt ribancok! - vigyorogtam a monitorra, de a túloldalon lévők feltűnően csendben voltak. - Baj van?

 - Baj? - hangzott fel Zsolti hangja, ami legalább két oktávval magasabb volt a szokottnál. - Ugyan már, mi baj lenne? Azonkívül, hogy a drágalátós Lorenzód és az a ferdeszemű majdnem előttem estek egymásnak! - csattant fel idegesen, mire én elnevettem magam.

 - Olyan husik voltak - lelkendezett mellette Réka, aki ezért a beszólásért egy nem túl barátságos nézéssel lett megajándékozva.

 - Most komolyan ezért duzzogsz? - néztem összehúzott szemekkel a barátomra.

 - Ja, ne tudd meg, hogy milyen hisztit levágott itt nekünk - röhögött Roni is.

 - Lófasz a seggetekbe - sértődött be a fiú. - Elnézést, de az én lelkivilágom nincs erre felkészülve.

 - Hülye gyerek - nevettem fel, ahogy megláttam a sértődött fejét.

 - Egyem az érzékeny lelkedet - csípett bele az arcába Vera.

 - Húzzál innen te böjti boszorkány! - ütötte el a kezét a fiú. Az elnevezéstől rám tört a röhögés.

 - Ó-ó - vigyorogtak egyszercsak mindannyian rám.

 - Mi van? - néztem rájuk értetlenül.

 - Támadás hátulról - vihogott fel Roni, de már éreztem is, hogy valaki megáll a hátam mögött. Felnéztem rá.

 - Végre, hogy megtaláltalak - mosolygott rám Mattia. - Még nem is tudtam odaadni az ajándékodat - nyúlt a zsebébe. - Fordulj vissza! - mutatott a laptop felé.

  Engedelmesen követtem az utasítását és a barátaim arcáról próbáltam leolvasni az ajándék nagyságát. Nem kellett sokat várnom, és én is megláthattam, mikor Mattia az arcom előtt átnyúlva kapcsolta a nyakamba.

 - Úúúú! Azta - húzogatták a szemöldöküket a barátaim.

 - Ez gyönyörű - tapogattam végig a láncon és felemeltem a medált, hogy jobban lássam. Egy focilabda volt, rajta a nagyobb csapatok címere, gyönyörűen, aprólékosan kidolgozva.

 - Olyat szerettem volna adni, amit tudom, hogy szeretsz - nézett rám csillogó szemekkel. - Az már csak plusz, hogy tudom, akárhányszor ránézel, eszedbe fogok jutni - vigyorodott el.

 - Köszönöm - álltam fel és öleltem át. Hatalmas puszit nyomtam az arcára. - Nézzétek mit kaptam - fordultam az éppen akkor érkező Kaká és Stephan felé.

 - Nagyon...szép - húzta el a száját Shaarawy.

 - Tökéletesen illik hozzád - forgatta meg a labdát az ujjai közt a brazil. - Ezüst?

 - Nem, fehérarany - vonta meg a vállát De Sciglio nem törődöm módon. Kijelentésétől még az ütő is megállt bennem.

 - Ezt nem fogadhatom el - nyúltam a lánchoz, hogy kikapcsoljam. - Ne költsetek rám ennyit, mert ez annyira ciki nekem.

 - Le ne merd venni! - állított meg a mozdulatomban Mattia. - Szerintem itt senki nem azt nézte, hogy minél drágább ajándékot vegyen neked, csak az lebegett a szemünk előtt, hogy örülj neki.

  Kaká és Stephan helyeslően bólogattak.

 - Rendben van, elfogadom - sóhajtottam -, de csak egy feltétellel.

 - Mi az? - kérdezték egyszerre.

 - Ezzel letudtátok az elkövetkezendő tíz év szülinapjait - döntöttem félre a fejem és somolyogva vártam a választ.

 - Oké - egyeztek bele lemondóan, majd Stephan szeme felcsillant.

 - Jó, a szülinapok kihúzva, de a többi ünnep, mint mondjuk a karácsony még meg vannak - nevetett rám úgy, hogy attól azonnal elolvadtam.

 - Így igaz - pacsiztak le vele a többiek.

 - Kiborítóak vagytok - csóváltam meg a fejemet, de velük nevettem én is.

 - Azért még szeretsz minket? - pislogott rám aranyosan Kaká és átölelt.

 - Hát persze - nyomtam egy puszit az arcára.

 - És mi hun maradunk, a vízparton? - hallottam meg a magyar barátaimat.

 - Titeket is imádlak - futotta el a könny a szemeimet. Jó érzés volt együtt látni azokat az embereket, akik sokat jelentenek nekem. Már csak Lorenzo hiányzott. Tényleg? Hová tűnt Lolo?

31. fejezet

Lorenzo

 - Sziasztok - ültem le Lexy mellé és integettem egyet a monitoron keresztül a barátainak, akikkel éppen beszélgetett. Ölembe vettem a kezét és szórakozottan játszani kezdtem vele.

 - Ó, a kis huncut - hallottam meg az egyik lány szájából, de nem tudtam mit jelent, így kérdőn néztem a barátnőmre.

 - Semmi, csak Roni kicsit több pezsgőt ivott az egészségemre, mint kellett volna - nézett röhögve a csajra, akinek az arcán egy idióta vigyor terült szét és a szemei is árulkodóan csillogtak.

 - Bekaphatod - morogta az említett olaszul, hogy én is értsem.

 - Mit édes Ronikám, mit? - válaszolt neki szintén az anyanyelvemen Lexy.

 Szívesen hallgattam volna még tovább a két lány cívódását, de ekkor árnyék vetült ránk és felnézve még a szavam is elállt. A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem a körülöttem állók is meghallják. Az idegen egy dögös mosollyal az arcán nézett először engem, majd a Lexyvel összefonódó ujjainkat.

 - Ciao, Kicsilány - köszönt a vörösesszőke japán a barátnőmnek, aki mosolyogva nézett fel rá.

 - Kon'nichiwa Honda - állt fel és puszilta meg az újonnan érkezőt.

 - Mexes említette, hogy ma van a szülinapod és, ha nem gond, eljöttem az unokaöcsémmel - mutatott a mellette álló félistenre. Mit fél? Egy egész!

 - Nem, dehogyis. Örülök nektek. Bár a tortát már felszeleteltük, így nem tudom, hogy maradt-e még, de mindjárt utána nézek.

 - Lexyyyyyyyy! - hallatszott a laptop felől.

 - Bocsi, ők a barátaim - mutatott a lány a monitorra, amire a két japán elmosolyodott. - Tessék? - nézett kérdőn a barna hajú csajszira, aki a többieket arrébb lökdösve foglalta el a képernyőt.

 - Kérdezd meg, hogy hívják? - mondta olaszul, hogy én is értsem, de úgy látszik elfelejtette, hogy a két srác is beszéli a nyelvet.

 - Hiroto Amori - mutatkozott be nevetve a srác és egy bugyiolvasztó mosolyt küldött a lány felé.Hát ezt buktad Lolo - kámpicsorodtam el magamban. - Nem igaz, hogy annyi meleg japán közül pont neki kell heteronak lennie. Pedig milyen szép neve van: Amori, mintha azt mondaná amor, ami szerelmet jelent.

 - Lolo? - lökött oldalba Lexy és vigyorogva nézte ahogy elpirulok.

 - Igen? - néztem rá kérdőn, majd még jobban elvörösödtem, mikor megláttam Hiroto felém nyújtott kezét.

 - Lorenzo Cassano - fogadtam el és mutatkoztam be én is. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen puha és bársonyos a bőre. Érintésétől először melegem lett, majd fázni kezdtem. Rám mosolygott és mikor elvette a kezét, a mutatóujját végighúzta a tenyeremen. Kitágult szemekkel néztem rá. Talán mégis van esélyem? Szemeiben huncut fény csillant meg és alig észrevehetően alsó ajkába harapott. A vérem, mint a hegyekből lezúduló patak, úgy lódult meg. Döbbenten vesztem el barna szemeiben. Vajon csak játszik velem, vagy tényleg érdeklem?

 - Hozok nektek tortát - hallottam meg Lexy visszafojtott nevetését mellőlem.

 - Elkísérlek - vigyorgott rá Honda az unokaöccsére, aki le sem vette  a szemét rólam.

 - Ezek gyorsan leléptek - törtem meg a csendet, ami távozásuk után telepedett ránk.

 - Úgy látszik hogy ők is levették azt, amit már a belépéskor éreztem - nézett a szemeimbe, mintha a lelkemig akarna furakodni.

 - Mit? - kérdeztem rá és meglepődtem, milyen rekedtnek tűnik a hangom. Ó, te jó ég, mekkora hatással van rám ez a srác.

 - Hogy ma valami különleges dolog fog történni velem - simított ki egy, a homlokomba lógó tincset az arcomból.

 - Jaj, de cukik! - hallatszott a laptop felől, amiről mind a ketten megfeledkeztünk. Odanézve csak azt láttuk, hogy több szempár is vigyorogva figyel minket. Zavartan kaptam el a fejem róluk, de az előttem álló Hirotóra sem tudtam ránézni.

 - Bocs, fiúk, lányok - nevetett fel hangosan és én beleborzongtam ebbe a bársonyos hangba -, de eddig tartott az ingyen mozi - mondta neki , majd kézen fogott és kihúzott az utcára.

 - Én...nem mehetek - magyarázkodtam miközben élveztem az érintését. - Én vagyok a házigazda...

 - Ugyan már, a barátnőd kézben tartja a dolgokat - nézett rám, majd egy pillanat múlva elkomolyodott. - Mond, hogy jól éreztem és ő nem az igazi barátnőd? - állt meg velem szemben.

 - Kicsoda, Lexy? Dehogyis - nevettem fel most én. - Ő a legjobb barátom, de csak ennyi. Én...meleg vagyok - hajtottam le a fejem a vallomásom után.

 - És ez az én óriási szerencsém - fogta meg az államat Hiroto és emelte fel, hogy megláthassam a szemeiben a választ, mégiscsak mázlista vagyok. - Már féltem, hogy egy ilyen jó pasi hetero - villantotta rám a mosolyát, amitől nekem megint melegem lett.

 - Hová megyünk? - tettem fel a kérdést, hogy leplezzem a zavarom amit a kijelentése okozott.

 - Még nem tudom - vonta meg a vállát. - Egy nyugis helyre, ahol beszélgethetünk és megismerhetjük egymást nézők nélkül - komolyodott el az arca, de a szemei ugyanúgy csillogtak, mint nekem.

  Szó nélkül követtem, bár a mostani állapotomban még a világvégére is elmentem volna vele..

30. fejezet

Stephan

   Idegesen néztem az órámra.

 - A kurva életbe - csaptam a kormányra. Már fél órája Lexy buliján kéne lennem, helyette itt dekkolok a belvárosban, egy óriási dugóban. - De legalább meg van amiért jöttem - simítottam végig a kabátomon, ahová a borítékot rejtettem. Mosolyogva gondoltam végig, hogy jutottam hozzá.

  " Tegnap délután elmentem anyához, hogy segítsen, mit vegyek Lexynek. Érdeklődve hallgatta a beszámolómat a lányról. 

 - Egy lányról sem hallottalak még így áradozni. Nagyon tetszik, igaz? - simított végig az arcomon.

 - Látnod kéne - sóhajtottam fel. - Olyan szép a mosolya és ő maga is. Az egész lénye sugárzik.

 - Akkor mi tart vissza, hogy udvarolj neki? - nézett rám kérdőn.

 - Nem tudom - vakartam meg a tarkóm. - Ha vele vagyok, teljesen lefagyok. A szívem majd kiugrik a helyéről és egy épkézláb mondatot sem tudok kinyögni.

 - Ez érthető, ha szerelmes vagy . nevetett rám anya.

 - Szerelmes? -kerekedtek el a szemeim. Erre még nem gondoltam. Egészen eddig úgy voltam vele. hogy csak tetszik.

 - És ő?

 - Fogalmam sincs róla - ráztam meg a fejemet.

 - Nem ad semmiféle jelet?

 - Hát, akárhányszor vele vagyok, elpirul.

 - Stephan, úgy csinálsz, mintha soha nem lett volna barátnőd - csattant fel anya. - Szedd össze magad és viselkedj úgy, mint egy férfi.

 - Igazad van - gondolkodtam hangosan. - Holnap lesz ami lesz, lépni fogok.

 - Miért, mi lesz holnap?

 - A szülinapja. Ó, tényleg! Azért jöttem, hogy segíts kitalálni, mit vegyek neki.

 - Szép! Enélkül el se jöttél volna hozzám?

 - Jaj, dehogynem - öleltem át - csak úgy voltam vele, hogy te olyan okos vagy és biztos kitalálsz valami szuper dolgot.

 - Ne hízelegj - mosolyodott el - inkább meséld el, hogy miket szeret.

  Hirtelen semmi sem jutott az eszembe, hiszen annyi mindent nem tudok még róla.

 - Gőzöm sincs - vallottam be szomorúan.

 - Így nehéz lesz. Erőltesd meg magad! Miről szoktatok beszélgetni?

 - Általában a fociról, mert bármilyen meglepő lány létére szereti és ért is hozzá.

 - Hát akkor - tárta szét anya a kezeit. - Vegyél neki valami olyat, ami a focival kapcsolatos. Melyik a kedvenc csapata?

 - A Barcelona - húztam el a számat, majd bevillant valami. - Anya, te zseni vagy! - kaptam fel és pörgettem meg.

 - Tegyél le! - ütögette nevetve a vállamat. - Bolond gyerek - nézett rám mosolyogva, mikor teljesítettem a kérését.

  Előkaptam a mobilom és őrült telefonálásba kezdtem. Anya türelmesen várta, hogy végezzek.

 - Sikerült - csúsztattam a készüléket a nadrágom zsebébe.

 - Megtudhatom én is, hogy mit találtál ki?

 - Nemsokára BL nyolcad döntő és a sorsolásnál mi kaptuk a Barcát - kezdtem el magyarázni.

 - És?

 - És a meccs itt lesz Milánóban, hazai pályán. Úgy gondoltam, hogy Lexy nagyon fog örülni két Vip jegynek. Személyesen nézheti meg őket és minket is.

 - Nem túl drága ez? Vigyázz, nehogy elvarázsoljon a külseje, aztán csalódj, mikor rájössz, hogy csak a pénzed kell neki - komolyodott el anya.

 - Te nem ismered őt. Mikor vigyázott Kaká gyerekeire és az megkérdezte, hogy mennyivel tartozik, szabályosan megsértődött és egy ideig szóba se állt a brazillal.

 - Oké, te tudod. Én csak annyit kérek, hogy vigyázz vele - simított végig aggódva a karomon.

 - Amint lehet, bemutatom neked és akkor majd a saját szemeddel is láthatod, hogy ő más, mint a többi lány - győzködtem az igazamról.

 Megbeszéltük még az utazását, mert nemsokára meglátogatja apát Kairóban. Aztán leléptem. "

 - Végre - sóhajtottam fel, mikor megpillantottam az ismerős kávézót. Leparkoltam és sietve beléptem. Ahogy körül néztem láttam, hogy elég sokan eljöttek a csapatból, ami biztos jól esett a lánynak.

 - Szia, Lorenzo - kezeltem le a szőke sráccal. - Merre van az ünnepelt? - kérdeztem, mert akárhogy meresztgettem a szemeimet, nem láttam sehol.

 - Hátul a sarokban, éppen a barátival beszélget - vigyorodott el Lolo. Látszott rajta, hogy elégedett az általa szervezett bulival. El kellett ismernem, tényleg ügyesen összehozta.

  A megadott irányba lépkedtem, mikor végre megláttam a rózsaszín tincseit. Valamin nagyon nevetett és ettől nekem is mosolyra húzódott a szám.

 - Zavarhatlak? - szólítottam meg, és most figyeltem a jelekre, amiket felém sugárzott. Arca kipirult, a szemei csillogni kezdtek ahogy meglátott. Nem vagyok közömbös neki - ujjongtam magamban és valahol meg is nyugodtam, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel.

  A monitor túloldaláról jó néhány szempár figyelt minket vigyorogva. Sajnos nem értettem, hogy miről beszélget velük, de ahogy láttam, előszeretettel húzták az agyát, mert ezt le tudtam olvasni az arcáról.

 - Gyere - fogta meg a karomat és elhúzott a laptoptól. Érintésétől a szívem hevesebben dobogott, mint eddig bármikor.

 - Bocs - kért elnézést a történtekért, amin csak nevettem. Magyarázkodott még egy kicsit, majd elhallgatott. Csak bámultam őt, aztán hirtelen leesett, hogy miért is vagyunk itt.

 - Jaj, bocs, ezt elfelejtettem - nyúltam a kabátom zsebébe és előhúztam a borítékot. - Boldog szülinapot Lexy - adtam oda neki és megragadtam az alkalmat, hogy megpuszilhassam.

 - Köszönöm - sütötte le a szemeit.

 - Megnézed? - türelmetlenkedtem, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Tudtam, hogy örülni fog neki, de még én sem számítottam rá, hogy ennyire.

 - Ez komoly? - olvasta el újra és újra, majd a nyakamba ugrott. Magamban százszor is megköszöntem anyának a segítséget.

  Aztán egyszer csak elkomolyodott az arca és felém nyújtotta a jegyeket.

 - Stephan én ezt...nem fogadhatom el - mondta szomorúan.

 - Miért? - néztem rá értetlenül. Az előbb még annyira örült neki, most mi változott?

 - Ez túl drága ajándék - hajtotta le a fejét.

  Nem engedhettem és nem is akartam, hogy egy ilyen hülyeség miatt visszaadja. Úgy éreztem, hogy itt az idő kiteríteni a lapjaimat.

 - Lexy, nekem minden pénzt megért a mosolyod amikor megláttad - emeltem fel a fejét, hogy belenézhessek gyönyörű szemeibe. Pillantásomat a szeme és az ajkai közt járattam és egyre közelebb hajoltam hozzá. Gyomrom bukfencet vetett, a szívem eszeveszetten dobogott. Meg akartam csókolni, hogy meg tudja, mit érzek iránta.

 - Hát itt vagytok! - hallottam meg Mattia idegesítő hangját, ami megtörte a pillanat varázsát. Lexy szégyenlősen húzta el a fejét a kezemből. - Már mindenki téged keres - fogta meg a lány kezét és elhúzta tőlem. Lexy szomorúan nézett vissza rám, mintha ő is ugyanúgy várta volna, hogy megtörténjen, mint én. Figyeltem, ahogy Lorenzo betol egy óriási tortát és mindenki a Happy Birthdayt énekli.

 - Boldognak látszik - állt meg mellettem Kaká.

 - Igen - mosolyodtam el, de a szememet egy pillanatra sem vettem le a lányról.

 - Nyugi, nem lopja el senki - nevetett rajtam.

 - Dehogynem - morogtam. - Mattia az előbb is elrángatta mellőlem.

 - Stephan nem sajátíthatod ki magadnak - mondta a brazil.

  Lexy ekkor rám nézett, majd lehunyta a szemeit és elfújta a gyertyákat. Jó lett volna tudni, hogy mire gondolt.

 - Mit vettél neki? - kérdezte a csapattársam.

 - Két Vip jegyet a Milán-Barcára.

 - Az szép - döbbent le.

 - És te? Mit kap tőled? - kíváncsiskodtam.

 - Az én ajándékom nem kimondottan neki szól - magyarázkodott Kaká. - Elintéztem, hogy felvegyék az öccseit a klub utánpótlás keretébe.

  Elhűlve néztem a csatárra, mert nem kevés utánajárás lehetett összehozni ezt.

 - Basszus, szerintem kiugrik a bőréből, ha ezt megtudja - vigyorogtam rá.

 - Mit tudok meg? - lépett hozzánk a lány egy-egy szelet tortával a kezében. - Tessék, annyira beszélgettek, hogy lemaradtok a finomságról - nyomta a kezünkbe a tányért. - Pedig, ha jól emlékszem, valaki nagyon édesszájú - mosolygott rám kedvesen.

 - Köszönjük - vettük el tőle és mivel igaza volt azonnal bele is kóstoltam.  - Hmm, ez mennyei - dicsértem meg a süteményt, mert tényleg nem ettem még ilyen finomat.

 - Lorenzo nagymamája sütötte és Lolo megígérte, hogy elkéri nekem a receptet - csacsogta és én nem tudtam elszakítani a pillantásomat az ajkairól. Milyen közel voltam már hozzá az előbb - De ne tereljetek - nézett ránk huncutul. - Mit tudok meg?

 - Azt, hogy mit kapsz tőlem - vigyorgott rá a brazil.

 - Szerintem én már eleget kaptam azzal, hogy eljöttetek - mondta. - Nem tudom, miért kell még pénzt is költeni rám.

 - Nem került pénzbe - tette le egy asztalra az üres tányért Kaká, és elővette a papírt. - Tessék, azt hiszem ennek örülni fogsz - nyújtotta át.

  Lexy óvatosan vette el, mintha a papír harapni készülne, majd széthajtotta. Ezernyi érzelem futott át az arcán, miközben többször is elolvasta, hogy biztos legyen a tartalmában.

 - Kaká én... - futotta el a szemeit a könny. - Köszönöm, nagyon köszönöm - ugrott a brazil nyakába.

 - Szívesen Kicsilány - karolta át és mosolyogva nézte  a szipogó lány arcát.

 - Nem is tudom, mivel érdemeltem ezt ki - nézett szét a teremben, ahol mindenki csak miatta volt jelen.

 - Talán azzal, hogy egy nagyon kedves, aranyos lány vagy, akit azonnal megszerettünk - nyomott egy puszit Lexy arcára.

  A lány teljesen elvörösödött és vállba boxolta a focistát. Látszott rajta, hogy jól esnek neki a férfi szavai. Én pedig csak álltam és ittam magamba a látványát.

 - Ne haragudjatok, de beszélek a barátaimmal, mert eléggé elhanyagoltam őket - mutatott a laptop felé és már ott sem volt.

  Szórakozottan néztem utána és figyeltem, ahogy leül a gép elé. Arcán gyönyörű mosollyal beszélgetett a barátaival.

 - Stephan? - lengette meg a kezét az arcom előtt Kaká. - Itt vagy? - röhögött fel, mikor meglátta a bamba képemet.

 - Mi? Ja, persze - dadogtam.

 - Aha - nézett rám még mindig vigyorogva.

 - Jól van na, elgondolkodtam - morogtam.

 - Min? - kíváncsiskodott.

 - Hogy mikor és hogyan kérjem meg Lexyt, hogy legyen a barátnőm - hadartam el neki.

  Kaká abbahagyta a röhögést és döbbenten meredt rám. Látszott rajta, hogy lesokkolták a szavaim.

 - Biztos vagy benne? - kérdezte komoran.

 - Ennél biztosabb már nem is lehetnék - húztam ki magam.

 - Már mint nem abban, hogy a barátnőd legyen, hanem az ezzel járó cirkuszra céloztam. Média, újságok és a többi nyalánkság. Nem hiszem, hogy Lexy fel van erre készülve. Egy felnőtt embert is megvisel az a sok rosszindulatú pletyka, nem hogy fiatal lányt.

  Szavai kijózanítólag  hatottak rám. Ebbe még nem gondoltam bele. Kakának igaza van, nem tehetem meg ezt vele.

 - Most mi a fenét csináljak? - néztem könyörgőn a brazilra. - Eddig arról papoltatok, hogy vállaljam fel az érzéseimet, mikor meg megtenném, lebeszélsz róla.

 - Nem lebeszéllek, csak rávilágítottam egy olyan dologra, ami eddig elkerülte a figyelmedet. De ha tényleg nagyon akarod, akkor beszéld meg vele ezt a problémát. Okos lány, meg fogja érteni.

 - Igen, meg kell beszélnem vele - gondolkodtam hangosan. - Egyedül nem dönthetek róla.

 - Hé, még igent se mondott - vert hátba Kaká és jót nevetett rajtam.

 - De azt fog - jelentettem ki magabiztosan és a hangosan nevető lányra függesztettem a tekintetemet.

29. fejezet

Lexy

 - Miért is hallgattam rád? - morogtam, miközben Lolo kezét fogva siettünk a szüleivel megbeszélt helyre.

 - Mert tudtad, hogy igazam van. Ez a ruha tökéletesen áll rajtad. Nem is értem, miért takargatod magad három számmal nagyobb pólókkal?

 - Talán azért, mert úgy érzem jól magam? - gúnyolódtam, miközben megigazítottam a vállamról lecsúszó felsőt.

 - Nézz csak oda! - állított meg Lorenzo egy kirakat előtt. - Szuperül nézel ki. Nagyon csini vagy, úgyhogy pofa be és lazíts!

  Végig néztem a tükörképemen. Egy fekete leggings és egy amerikai zászlós miniruha volt rajtam, aminek féloldalas volt a válla. Lábamra egy ezüst színű balerina cipő került a jól megszokott tornacsukám helyett.

 - Még mindig nem értem, miért nem jöhettem farmerban . dohogtam tovább, bár el kellett ismernem, hogy a Lorenzo által választott összeállítás tényleg jól állt.

 - Csak - zárta le a témát Lolo. - Mindjárt ott vagyunk.

  A gyomrom egy pillanat alatt zsugorodott össze diónyi méretűre. Ideges voltam a találkozás miatt, bár a barátom többször is elmondta, hogy nincs félni valóm, mert a szülei is imádni fognak.

  Lorenzo kezét szorongatva léptem be a kávézóba, ami meglepetésemre üres volt, egészen addig, míg az egyik sarokból fel nem hangzott a "Happy Birthday" jellegzetes dallama. Odakaptam a fejem és a döbbenettől leesett az állam. A Milán focistái álltak ott, mellettük pedig egy hatalmas képernyőről a barátaim vigyorgó képe nézett velem farkasszemet.

 - Ez...hogy...mi? - hebegtem értetlenül. Lorenzo rám mosolygott.

 - Boldog szülinapot Lexy!

 - Ezt te csináltad? - kérdeztem tőle könnyes szemekkel és mikor bólintott, magamhoz öleltem. - Imádlak - súgtam a fülébe és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

 - Na nem kisajátítani! - hallottam meg Mattia hangját mellőlem és mosolyogva fordultam felé.

 - Boldog szülinapot csajszi! - vigyorgott rám és megölelt. Aztán sorban jöttek a többiek Matri, Poli, Mexes, Montolivo és még pár ismeretlen arc akiket ők hoztak magukkal. A sort Kaká zárta Carolineval.

 - Ti tudtatok róla? - kérdeztem nevetve a brazil csatártól, aki vigyorogva bólogatott.

 - Majdnem elszólta magát délelőtt. Úgy kellett bökdösnöm, hogy maradjon már csendben - nevetett a férje elvörösödő fején Caro.

 - Jól van na! Tudod, hogy nem tudok titkot tartani - durcáskodott, de egyből megenyhült mikor a feleségétől és tőlem egy-egy puszit kapott az arcára.

 - De jól megy valakinek? - hallottam meg egy ismeretlen hangot és az érkezőre néztem.

 - Üdvözöllek ifjú hölgy. Ha már a fiam elfelejtett bemutatni, akkor pótolom a hiányosságot. Giuseppe Cassano - mosolygott rám, de ha nem mondja, akkor is rájövök, mert a fia kiköpött mása volt, leszámítva, hogy Lorenzo tejföl szőke, míg az apukája sötét barna.

 - Alexa Silver - nyújtottam felé a kezem és teljesen elvörösödtem, mikor a szájához emelte és megcsókolta azt.

 - Ó, látom, már megismerkedtetek - szólalt meg csalódottan a barátom. - Apával vigyázz, nagy hóhányó - súgta a fülembe, amitől mosolyognom kellett. Miközben újra átölelt, szemem a termet pásztázta, de sehol nem láttam a jellegzetes frizurát viselő srácot. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire csalódott vagyok, ezért egy mosolyt erőltettem az arcomra és úgy követtem Lolot az egyik asztalhoz, amin egy laptop feküdt. A monitorról pedig a barátaim durcás feje köszönt vissza rám.

 - Sziasztok - integettem nekik, de ők csak mogorva tekintettel néztek rám. Nagyon ijesztőek voltak. - Mi a baj?

 - Hogy mi a baj? Hol voltál eddig? Mi vagyunk az utolsók, akikhez odamész! - csaptak le rám, de Réka szája sarkában megjelenő apró mosolyból rájöttem, hogy csak szívatnak.

 - Majdnem bejött - nyújtottam ki rájuk a nyelvemet amitől kitört belőlük a röhögés.

 - Baszd meg Réka, mondtam, hogy bújj inkább hátra! - cseszte le szegény lányt Roni.

 - Bocs, hogy élek - tárta szét a kezeit a megszólított. - Nem bírtam ki, mert Lexynek olyan ijedt feje volt - tört ki belőle megint a nevetés.

  Nagyon jó volt őket látni és hallani.

 - Amúgy ti mit csináltok? - néztem érdeklődve a monitorra, ahol Roni egy üveg pezsgővel a kezében parádézott.

 - Szerinted? Megünnepeljük a szülinapodat, ha már a te bulidba nem tudtunk elmenni, csináltunk magunknak is egyet - magyarázta, miközben elosztotta az üvegből a piát.

 - Betegek vagytok - nevettem fel, mikor összekoccintották a poharaikat és ittak az egészségemre. Szorítani kezdett a mellkasom. Jó lett volna ott lenni velük és együtt ökörködni.

 - Zavarhatok? - szólalt meg mögülem valaki, akinek a hangjától összevissza kezdett verni a szívem és elvörösödtem. Roni azonnal rázendített.

 - Piros lett a paradicsom, nem sárga - énekelte vidáman, amitől kedvem lett volna bemutatni neki, de Stephan előtt nem akartam.

 - Fogd be! - szóltam rá és a fiúhoz fordultam.

 - Excuse me! - hallottam még Roni röhögését, amit a többieké követett és én is mosolyogni kezdtem.

 - Ne foglalkozz velük, dilisek kicsit - magyaráztam a csatárnak.

 - Naaa! Kikérjük magunknak! - csattant fel Zsolti, aki úgy látszik elég jó lett olaszból, ha azonnal levágta, hogy mit mondtam.

 - Ki is kapjátok, ha nem fogjátok be végre! - néztem rájuk mérgesen, de aztán elnevettem magam, mert nem tudtam rájuk haragudni.

 - Gyere, menjünk arrébb - fogtam meg Stephan karját és elhúztam a laptoptól. Még pár lépéssel messzebb is hallottam a barátaim méltatlankodó kiabálását, amik semmi jóval nem kecsegtettek. Volt ott a voodoo babától, a "dűljön rád a meggyfán" keresztül, "Gyöngyike ébresszen a csókjával" minden.

 - Bocs - néztem fel végre a focistára, aki csak nevetve rázta a fejét.

 - Semmi gond. Viccesek a barátaid. Bár nem tuom, hogy miről volt szó, de a kiborulásod látva valamivel szívattak.

 - Hagyjuk, ők már csak ilyenek - vontam meg a vállam. - De pont ezért szeretem őket.

  Az elkövetkező percekben szótlanul álltunk és néztük egymást, mint valami nyálas filmben. Stephan kapcsolt előbb, mert a fejéhez kapott.

 - Jaj, bocs ezt elfelejtettem odaadni - nyúlt be a kabátjába és előhúzott egy borítékot. - Boldog szülinapot Lexy - nyújtotta át két puszi kíséretében.

 - Köszönöm - pirultam el újra és a szívem őrülten verdesett a mellkasomban, főleg mikor orromba kúszott a jól ismert illat, ami körül lengte.

 - Megnézed? - nézett rám boci szemekkel és én nem tehettem mást, feltéptem a borítékot. A szavam is elállt, mikor megláttam a benne rejlő ajándékot.

  - Ez komoly? - néztem rá boldogságtól csillogó szemekkel, majd a nyakába ugrottam.

 - Gondoltam, szeretnéd őket élőben is látni, ha már idejönnek - szerénykedett.

 - Ezt nem hiszem el - motyogtam, még mindig a kezemben tartott jegyeket nézve.- AC Milán- Barcelona - olvastam el sokadjára is a rá írt sorokat, de azok nem változtak. Aztán valami bevillant.

 - Stephan én ezt...nem fogadhatom el - nyújtottam felé a jegyeket.

 - Miért? - nézett rám aggódva.

 - Ez túl drága ajándék - sütöttem le a szemeimet.

 - Lexy, nekem minden pénzt megért a mosolyod amikor megláttad - komolyodott el és a kezével az állam alá nyúlt, hogy felemelje. Elveszve néztem a barna íriszekbe, amik egyre közelebb kerültek hozzám.

 - Hát itt vagytok! - szakította meg a pillanatot Mattia. Szégyenlősen elfordultam az előttem álló focistától és az érkezőre mosolyogtam. - Már mindenki téged keres - kapta el a kezem és húzott vissza a tömegbe. Bocsánatkérőn néztem a Fáraóra, akinek az arcáról nem tudtam leolvasni semmit. - Megtaláltam! - kiabált De Sciglio és a terem közepére állított.

  Egyszerre kezdtek énekelni nekem, míg Lorenzo egy hatalmas tortát tolva maga előtt, jelent meg az ajtóban. Szemeimet elfutotta a könny. Körülnéztem a teremben és rájöttem, hogy most már itt is vannak barátaim. Végig néztem a focistákon, majd a monitorra tévedt a szemem, ahol láttam, hogy a barátaim nagyon jól érzik magukat a saját bulijukban. Elmosolyodtam. Mindenki jelen volt aki számított nekem, ki így, ki úgy. Tekintetemmel Stephant kerestem, aki az egyik eldugott sarokban állt Kakával és engem nézett. Rámosolyogtam majd a szememet lehunyva elfújtam a tizenhét szál gyertyát.

28. fejezet

Lexy

   Nyűgösen ébredtem reggel. Egészen addig rossz kedvem volt, míg le nem értem a konyhába, ahol a vigyorgó családom fogadott, kezükben egy tortával.

 - Boldog szülinapot! - énekelték igencsak hamisan, de attól még nagyon jól esett.

 - Köszönöm - fogadtam a puszikat és az öleléseket.

 - Fújd el a gyertyákat! - ugrált Medox körülöttem. - És gondolj valamire - utasított.

  Leültem az asztalhoz és behunytam a szemem, hogy kívánjak valamit, de azonnal ki is nyitottam, mikor rájöttem, hogy egy barna szempár az első gondolatom. Gyorsan elfújtam a gyertyákat, így legalább az erőlködésre foghattam a pirosságot az arcomon.

 - Kérek, kérek! - nyújtogatta felém a tányérját a kisebbik öcsém.

 - Nyugi - szólt rá apa, majd elővett a fiókból egy kést és a kezembe nyomta. - Vágd fel!

  Sikerült nem elbénáznom a dolgot és egész normális szeleteket vágtam a Milán logót ábrázoló süteményből.

 - A Barcelonáét nem vállalták, mert azt mondták, hogy az szentségtörés lenne - vigyorgott anya gúnyosan.

 - Ha-ha-ha - forgattam meg a szemeimet.

 - Kicsit azért nevetett - szúrta oda a poént.

  Medox egy pillanatra eltűnt, majd egy papírlapot lobogtatva tért vissza.

 - Ezt neked rajzoltam a szülinapodra - tette le elém. - Ez itt apa, ez anya, ez a Gina, ez te vagy, ez Dárius, ez én vagyok és ez itt a Neo - sorolta végig a pálcikaemberkéket. Nekem Neo kutya tetszett a legjobban.

 - Én csak ezt vettem neked - rakott elém egy tábla fehér csokit Dárius. Naná, hogy a kedvencemet.

  Apa megköszörülte a torkát, hogy most ők jönnek, ezért figyelmemet rájuk fordítottam.

 - Na szóval, nem tudtuk eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb neked, de végül sikerült megegyeznünk.

Anya széles mosolyából arra következtettem, hogy az ő ötlete nyert, ami nekem csak jó lehet. Apa benyúlt a zsebébe és egy lapot tett elém.

 - Milánó Ink - olvastam el a feliratot.

 - Olyan tetkót csináltatsz, amilyet akarsz - vigyorgott anya cinkosan, mert tudta, hogy nagyon szerettem volna még egy tetoválást. A tizenhatodik szülinapomra is azt kaptam. Egy "L" betűt, amit cseresznyefa virágok vesznek körül, utalva ezzel a japán mániámra és a Death Note imádatomra. Anya rajzolta meg nekem, így az ő keze munkája lett a lapockámra varrva. Imádtam a szüleimet, mert nem voltak begyöpösödöttek. Egy ideig bámultam a papírt, míg leesett, hogy mit is kaptam.

 - Köszi, köszi - ugrottam a nyakukba. Végre megcsináltathatom az egyik rajzot, ami szintén sokat jelent nekem.

 - Nincs mit - nevetett anya. - Most pedig reggelizzél meg, aztán készülődj, mert elmegyünk valahova - kacsintott rám.

 - Mit terveztél? - kérdeztem, miközben beleharaptam az elém tolt szendvicsbe.

 - Csajos napot tartunk - jelentette ki. - Kozmetikus, fodrász és további ilyen nyalánkságok.

 - Minek, így is szép vagy - lépett hozzá apa és szájon csókolta.

 - Fúj - hallatszott Medox szájából. - Ne gusztustalankodjatok, itt kisgyerekek is vannak.

 - Adok én neked kisgyereket, meg fújjogást - kapta el apa, mielőtt leléphetett volna és csikizni kezdte.

Hangos sikítás és nevetés törte meg a ház csendjét. Anya csak megcsóválta a fejét és közölte, hogy gyorsan öltözzek fel, mert mihamarabb le akar lépni. Megértettem, mert ha egyszer apa belelendül a játékba, ott kő kövön nem marad, ráadásul mi sem úsznánk meg csikizés nélkül. Ahogy megettem a kaját, felfutottam a szobámba és rendbe tettem magam. Lentről már hallani lehetett, hogy a fiúk már egymást nyüstölik. A nappaliba bekukkantva azt láttam, hogy a két kicsi együttes erővel próbálja legyőzni apát, de nem sok sikerrel. Anya tisztes távolból, az ajtóból nézte őket.

 - Sziasztok, elmentünk! - köszöntünk oda és már ki is siettünk, mielőtt bármelyikük megállíthatott volna.

  Elsétáltunk egy közeli fodrászhoz, aki bármilyen hihetetlen, szintén magyar volt.

 - Szia, Erika! - köszöntünk, mikor beléptünk az aprócska hajműhelybe.

 - Sziasztok - mosolygott ránk kedvesen a tulajdonos. - Pár perc és jövök.

   Leültünk a várakozóknak fenntartott fotelekbe és magunkhoz vettünk egy-egy színes magazint.

 - Itt a szerelmed - mutatott anya egy cikkre, ahol a brazil csatár vigyorgott édesen. - Szakított a barátnőjével - olvasta el nekem. - Biztosan megtudta, hogy érte epekedsz, ezért kidobta Brunát.

 - Nagyon vicces vagy - sóhajtottam fel. - Ő legalább nem csinált gyereket a csajának - céloztam Ramosra, aki anya plátói szerelme volt.

 - Ott a pont - morogta, majd beletemetkezett az újságba.

  Mindennapos volt köztünk az ilyen apró szurkálódás, még ha semmi alapja nem is volt.

 - Itt is vagyok - jelent meg előttünk a fodrászok gyöngye. - Kivel kezdünk?

 - Mivel Alexa a szülinapos, így vele - csukta össze a magazint anya. - Festést és horgolást kérünk - vigyorgott.

  Erika bólintott, majd neki állt kikeverni a kívánt színt, ugyanis a rózsaszínnek egy igen erős változatát kértem mindig a hajamra.

  Amíg én készültem, anya és Erika jól elbeszélgettek. Kibeszélték az otthoni és az itteni celebeket is. Mikor az én hajam készen lett, anya jött. Neki is festeni kellett és igazítani a fazonján.

 - Tökéletes - nézett csillogó szemekkel a tükörbe, amikor kész lett. Tudtam, hogy imád apának tetszeni. Húsz év után is szerette elcsavarni a fejét.

  Fizettünk, majd a következő állomást vettük célba. A kozmetikusnál kiszedettük a szemöldökünket és legyantáztattuk a nem kívánt szőröket. Jókat nevettünk egymás szenvedésein. Mikor megújulva, megszépülve kiléptünk az ajtón, egymásra néztünk.

 - Most hova? - kérdeztük egyszerre.

  Anya az órájára nézett.

 - Dél elmúlt, együnk valamit.

  Lelkesen bólogattam, mert a kaja gondolatára megkordult a gyomrom. Régen volt már az a reggeli szendvics. Beültünk egy hangulatos kis étterembe és rendeltünk. Anya carbonárát, míg én stílusosan milánóit kértem. Jó étvággyal megkajáltunk, majd tovább mentünk egy butik sorra. Nem vásároltunk, csak nézelődtünk.

 - Ez tiszta Ginás nem? - mutatott egy combközépig érő, fekete, lakk csizmára.

 - Ja - bólogattam.

 - Eszünk fagyit? - kérdezte hirtelen anya, de már húzott is a pulthoz.

  Imádtuk az olasz fagyit. Krémes volt, gyümölcsös és hatalmas. Egy adag annyi volt, mint otthon három gombóc. Mind a ketten epreset választottunk. Ez volt a kedvenc.

 - Imádom - vigyorgott rám anya.

 - Én is - mosolyodtam el.

 Egymásba karolva sétáltunk a kirakatokat nézegetve, míg el nem fogyott a fagyink.

 - Ciao, Lexy - hallottam meg hirtelen egy ismerős hangot a hátam mögül. Anya kérdő tekintetét figyelmen kívül hagyva fordultam meg. Kaká állt ott a családjával.

 - Lexy, de jó! - szaladtak hozzám a gyerekek.

 - Mikor vigyázol megint ránk? - kérdezte Isabella felpörögve.

 - Sziasztok - nyögtem ki, mikor végre szóhoz jutottam. - Megbeszéljük apával, jó? - kérdeztem vissza, hogy időt nyerhessek.

 - Szia, mi még nem találkoztunk, de rengeteget hallottam rólad - nyújtotta felém kezét, Kaká felesége. - Caroline Leite.

 - Alexa Silver - mutatkoztam be. - Ő pedig az anyukám, Bianca.

 - Mi már találkoztunk - mosolygott rá Kaká. Először nem értettem, majd leesett, hogy tőle kérte el a telószámomat, mikor vigyáztam a kicsikre.

 - Lexyyyyyyyyy! - rángatta meg a pólóm alját Isabella.

 - Igen hercegnő?

 - Gyere velünk - pislogott rám szépen. - Amíg anyáék vásárolnak, addig figyelhetnél ránk.

 - Isa, hagyd most Lexyt. Biztosan sok dolga van - magyarázott neki Caroline.

  A kicsilány ajkai lefelé görbültek, így gyorsan leguggoltam elé.

 - Most nem érek rá, mert az anyukámmal vásárolok, de megbeszélem a szüleiddel és valamelyik nap meglátogatlak titeket. Úgy jó lesz? - alkudoztam vele.

 - Biztos? - kérdezte könnyektől csillogó szemekkel.

 - Becsszó! - tettem a szívemre a kezem.

 - Akkor jó - mosolyodott el végre és a szülei is megnyugodtak, hogy elmúlt a hiszti veszély.

 - Mennünk kell, mert Lorenzo lassan megérkezik, te meg nem vagy sehol - mondta anya és nekem beugrott, hogy ma végre megismerhetem Lolo szüleit.

 - Elnézést, de ez nagyon fontos - mosolyogtam bocsánatkérőn a focistára és a családjára.

 - Megértjük. Akkor valamelyik nap megbeszéljük és átjöhetnél, már ha nem gond - nézett rám a csatár.

 - Dehogy gond - nevettem fel. - Tudod, hogy imádom őket, de most tényleg mennem kell - indultam el anyával, aki már nyugtalanul toporgott mellettünk. - Sziasztok - intettem a Leite családnak.

 - Szia, és Lexy! - szólt utánam Kaká. - Boldog szülinapot!

  Leesett állal néztem a brazilra, aki a fehér fogait kivillantva vigyorgott rám. Anya megfogta a karom és húzni kezdett.

 - Gyere, basszus, mert apádat és Lorenzot nem jó egyedül hagyni - érvelt jogosan.

  Apa szerette kicsinálni azokat a srácokat, akik körülöttünk legyeskedtek.

 - Máskor azért szólhatnál, hogy ekkora "sztárok" fognak letámadni minket az utcán - vigyorgott anya.

 - Gondolod, hogy előre tudtam, hogy ott lesznek?

 - Ugye, ha Ramossal vagy Ronaldoval leszel ilyen jóban, akkor nem felejtesz el bemutatni neki, mint a nővéredet? - húzogatta a szemöldökét jó anyám.

 - Még az ajtót is rátok zárom - vigyorogtam. - Apát meg elviszem addig valahová.

 - Megegyeztünk - röhögött fel anya és pacsira tartotta a kezét. Belecsaptam. Imádtuk ezt a hülyeséget játszani.

  Gyors lépteinknek köszönhetően elég hamar hazaértünk. Már az ajtóból hallottuk, hogy nem sikerült a terv és Lorenzot apa már kezelésbe vette.

 - Megjöttünk - toppantunk be a nappaliba, ahol Lolo elfehéredett arccal hallgatta apát, aki viszont vigyorogva fogadta a köszönésünket.

 - Felmentünk a szobámba - ragadtam meg Lorenzo kezét és felhúztam magam után.

 - Apukád olyan félelmetes - ült le az ágyamra.

 - Mit csinált? - kérdeztem rosszat sejtve.

 - Elmagyarázta, hogy még túl fiatal vagy egy kapcsolathoz és közölte, hogy a kedvenc filmje a Keresztapa - nyögött fel fájdalmasan a szőke srác és végig dőlt az ágyamon. - Ja és mesélt arról is, hogy fiatal korában Bruce Lee volt a példaképe és versenyszerűen boxolt és taekwondozott.

  Leültem mellé és elnevettem magam.

 - Apa már csak ilyen, nem kell komolyan venni.

 - De te nem láttad az arcát - erősködött Lolo. - Félelmetes volt. Főleg azzal a szakállal - nyafogott, majd hirtelen felült. - Lexy, apukád tudja, hogy meleg vagyok?

 - Nem, miért? - néztem rá értetlenül.

 - Akkor ez a baj! - vigyorodott el végre. - Legközelebb elmondom neki, így rájön, hogy nem tőlem kell féltenie.

  Látszott rajta, hogy teljesen megnyugodott. Ránézett az órájára és rácsapott a combjára.

 - Gyerünk Lexy, igyekezz a készülődéssel, mert nem akarom anyuékat megváratni.

 - Igenis, kapitány! - szalutáltam és előkerestem egy kényelmes, de csinos ruhát, amiben megjelenhetek egy bemutatkozó délutánon.

27. fejezet

Lorenzo

   Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz összehozni egy bulit. Ráadásul ez nem is olyan nagyszabású, mint amit Lexy megérdemelne. A helyszínnel és az ilyenekkel nincs gond, viszont a webkamerás kapcsolatot még nem tudtam megoldani, pedig már csak egy napom van rá.

  Nyitás előtt vagyunk egy órával és apa megengedte, hogy kipróbáljam, összetudom-e hozni a beszélgetést. Első lépésként felmentem Lexy facebook adatlapjára és a képei alapján megkerestem a legjobb barátait. Nem volt nehéz, mert rengeteg képen szerepeltek. Kiválasztottam közülük azt, akivel beszélni szeretnék és küldtem neki egy üzenetet. Néhány perc múlva már jött is a válasz, amiben elküldte a skype címét. Gyorsan felvettem az ismerőseim közé és már tárcsáztam is.

 - Ciao, Zsolti! - köszöntem a fiúnak.

 - Öö, helló Lorenzo - hallottam a hangján, hogy meglepődött.

 - Bocs, hogy zavarlak, de - kezdtem hadarni, hogy minél hamarabb túl legyek rajta, de megállított.

 - Kicsit lassabban, ha kérhetem, mert eléggé recsegsz, ráadásul még fordítanom is kell - szólt rám.

 - Elnézést - lassítottam a beszédemen és állítottam a gépemen, hogy megszűnjön a recsegés. - Így jó?

  Hüvelyk ujjával jelezte, hogy szuper.

 - Szóval azért zavarlak, mert gondolom tudod, hogy holnap van Lexy szülinapja - néztem rá és ő érdeklődve bólintott. Hát persze, hogy tudja. - Arra gondoltam, hogy csinálok neki egy bulit, amin te is ott lehetnél webkamerán keresztül.

 - Szupi - vigyorodott el, de láttam rajta, hogy valamin gondolkodik közben. - Mit szólnál, ha elhívnám a többieket is és amíg ti buliztok, addig mi itt tennénk ugyanazt?

 - Az állati lenne - somolyogtam, mert belegondoltam, hogy mennyire meg fog lepődni Lexy. - Ja és azon se csodálkozzatok, ha felismertek egy-két embert.

 - Kire gondolsz?

 - Háát, Shaarawyra, De Scigliora és még néhány focistára.

 - Naaa! - húzta fel a szemöldökét ő is somolyogva. - Lexyke drága ilyen jóba lett a kedvenc pasijaival? Neymar nem lesz ott?

 Felröhögtem.

 - Nem, őt nem tudtam elérni - viccelődtem. - Be kell, hogy érje Stephannal és Mattiaval.

 - Neki az is elég a boldogsághoz - nevetett a magyar fiú. - Szerintem, ahogy befejeztük a beszélgetést, felhívom a lányokat, hogy készüljenek holnapra.

 - Rendben - bólintottam. - Csak ennyit akartam. Az időpontot később egyeztetjük, mert még el kell intéznem pár dolgot, de facebookon elküldöm neked.

 - Az jó lesz, és köszi, hogy gondoltál ránk - nézett rám komolyan a srác.

 - Nincs mit. Az igazság az, hogy rohadtul hiányoztok Lexynek. Nem mondja, de látszik rajta. Talán így kicsit tompíthatjuk a hiányotokat.

 - A miénket? Soha! - nevetett Zsolti a kamerába.

 - Talán én tudok valakit, aki elterelné a figyelmét - hecceltem a srácot.

 - Kit? Ne csigázz! Összejött valakivel?

 - Nyugi - röhögtem fel. - Még nem, de már nem sokon múlik.

 - Ú, ez nagyon titokzatosan hangzik. Mesélj még! - tette az állát a tenyerébe, mint az az idióta mém facebookon. Nevetnem kellett a látványra.

  Vettem egy nagy levegőt és elmeséltem neki az eddig történteket Mattiától Stephanig.

 - Ez nagyon izginek hangzik - dörzsölte össze a kezeit. - Lexynek már nagyon régóta tetszik a Fáraó és most fura lehet neki, hogy ott van a közelében. Azt mondod, tetszik neki Silver?

 - Nem kicsit - vihogtam. - Látnád őket, olyan édesek. A levegő meg csak úgy izzik köztük - lendültem volna bele, de Zsolti leállított.

 - Oké, oké. Ennyi elég. Elhiszem anélkül is, hogy ódákat zengenél róluk - mondta.

  Éreztem a hangján, hogy valami nem stimmel. Elgondolkodtam rajta, hogy miért olyan távolságtartó velem, aztán beugrott.

 - Figyelj Zsolti! - nyeltem egy nagyot. - Tudom, hogy mennyire szeretitek Lexyt és ő is titeket. Hidd el, hogy nem akarom elvenni tőletek a barátságát, ha akarnám se tudnám. Nem szeretnélek kitúrni titeket vagy ilyesmi, csak megpróbálom enyhíteni a hiányotokat - hadartam el egy szuszra és csak remélni mertem, hogy mindent megértett a fiú. Az arcán láttam, hogy elgondolkodott rajta, majd rám nézett a kamerán keresztül.

 - Elhiszem - mondta komolyan. - Csak rohadt nehéz elfogadni, hogy már nem mi vagyunk mellette és nem mi segítünk neki. Ne értsd félre, nem veled van bajunk, hanem a helyzettel. Mi egy nagyon összeszokott csapat voltunk, amiből most rohadtul hiányzik Lexy. Tudom, hogy örülnünk kéne, hogy új barátokat talált, de ezt a helyzetet még szoknunk kell, mert nagyon szar. Adj egy kis időt, hogy elfogadjunk - fejezte be és én megértően bólintottam. Teljesen érthető volt amit mondott.

  Elköszöntünk egymástól és folytattam a szervezkedést. Mikor meglett a végleges időpont, elküldtem Zsoltinak, ahogy megígértem. Lehet, hogy hülyeség, de izgatottabb voltam a buli miatt, mint maga az ünnepelt.

Zsolti

   Meglepődtem, mikor Lorenzo rám írt facebookon, hogy szeretne beszélni velem skypeon. Először azt hittem, hogy Lexyvel történt valami, de aztán rájöttem, hogy Bia úgyis szólt volna legalább nekem, ha gond lenne. Megadtam a skype címem és érdeklődve vártam, hogy mit akar.

  Tetszett az ötlete miszerint a kamerán keresztül mi is ott lehetünk Lexy szülinapján. Szar, hogy nem ölelhetjük át élőben, de ez is több, mint a semmi. Hálásnak kellett volna lennem, hogy Lorenzo gondolt ránk, de valamiért nem ment. A tudat, hogy ő minden nap beszélhet vele, míg mi csak néhanapján jutunk a gép elé, idegesített. Úgy látszik, nem vagyok jó színész, mert az olasz srác levette, hogy mi a bajom. Rendes volt, mert biztosított róla, hogy nem a mi helyünkre pályázik. Időt kértem, hogy el tudjuk fogadni a helyzetet. Azért a többesszám, mert tudtam, hogy a lányoknak is rettenetesen hiányzik. Ahogy befejeztem a beszélgetést a szőke fiúval, azonnal konferenciabeszélgetésre hívtam a lányokat.

 - Na cső! - köszönt be először Roni.

 - Hali - hallottam meg Réka hangját.

 - Sziasztok - recsegett bele az éterbe Noncsi is.

 Vigyorogva néztem a képüket a monitoron, mert ők még csak nem is sejtik, amit én már tudok.

 - Regi? Dóri? - érdeklődtem tőlük a hiányzó lányokról.

 - Dóri a mamájánál van, Regi meg ha minden igaz Zolival van a tónál - válaszolt Noncsi.

  Erre a kijelentésre mindenki elfojtott egy mosolyt.

 - Kár, mert így nem láthatom az ő arcukat is, mikor elmondom, hogy mi a pálya - vigyorogtam.

 - Ne csigázz, bökd ki! - nem is Roni lett volna, ha nem kotyog bele.

 - Jól van na! Szóval arról van szó, hogy az előbb beszéltem Lorenzoval...

 - Kivel? - emelkedett meg Vera hangja.

 - Veronika! - kezdtem elveszíteni a türelmemet. - Hagyd, hogy végig mondjam! Na szóval. Beszéltem Lexy barátjával - erre a szóra mindenki elhúzta a száját. Tudtam, hogy mit éreznek. - Aki képletesen meghívott minket Silver bulijába. - Élvezet volt nézni a döbbent arcukat.

 - De azt hogy? Miért? Mikor? Hogyan? - dőlt Rékából a kérdés.

 Három kíváncsi szempár figyelt rám a képernyőn keresztül. Nagyon ijesztőek voltak.

 - Drága Réka, hallottál már olyanról, hogy webkamera? - eszeveszetten bólogatott, de még nem esett le neki. - Na azon keresztül veszünk részt mi is a buliban - húztam ki magam, mintha én találtam volna ki az egészet. Egy pillanatig néma csend volt, majd egyszerre kezdtek beszélni.

 - Mikor?

 - Hogyan?

 - Kuss! - süvített végig Roni hangja az éteren. - Na azért - vigyorgott elégedetten, mikor csend lett a gépek előtt. - Zsolti baszd meg, kérjük a részleteket.

 - De kis türelmetlen valaki - vigyorogtam.

 - Te meg halott, ha nem kezdesz bele - csattant most már fel.

 - Jól van, jól van - adtam meg magam. - Excuse me - vigyorogtam a kamerába, mire Vera a fejét verte az asztalba. Úgy gondoltam, hogy eleget húztam az agyukat, így tömören elmeséltem, mit mondott Lorenzo.

 - Kurva jó ötlet - vigyorogtak rám már a lányok is.

 - Ja és azt is mondta, hogy ne lepődjünk meg, ha ismert arcokat is látunk.

 - Ó, a kis huncut - mondta Vera. - Csak nem bepasizott?

 - Hát, valami olyasmi - néztem nevetve rájuk, minek hatására elkerekedett szemekkel néztek rám. - Na jó, elmondom - legyintettem fellengzősen. - Úgy néz ki, hogy Lexy és a Fáraó közt lesz valami.

 - Ne baszd! - esett le az álla a lányoknak.

 - Lorenzo szerint még csak kerülgetik egymást, de hogy őt idézzem " izzik köztük a levegő."

 - Regi meg fog halni, ha meglátja, hogy Lexy szülinapján hemzsegnek a híres focisták - mondta Réka nevetve.

 - Az tuti, bár nem hiszem, hogy Jesé átrepülne Madridból - röhögött Noncsi.

 - Állj, állj! - kiáltott a mikrofonba Roni. - Hogy oldjuk meg a dolgot? Reginek például nincs kamerája, míg Dórit nem biztos, hogy gép elé engedik, így lemaradnak a buliról - zúdított képletesen egy vödör hideg vizet a nyakunkba, de én csak somolyogtam.

 - Arra gondoltam, hogy átmehetnénk valakihez mindannyian és mi is csinálnánk egy bulit. Nem tudom, hogy anyáék megengednék-e? - gondolkodtam hangosan.

 - Nincs gáz - vidult fel Vera. - Nálunk elférünk és szerintem anya is megengedi, hogy itt legyünk - vigyorgott győzedelmesen. - Anya!!! - ordított egy nagyot, mire összerezzentünk.

 - Igen? - hallottuk meg anyukája hangját a háttérből.

 - Holnap van Lexy szülinapja és szeretnénk, ha itt ünnepelhetnénk meg. Webkamerás kapcsolatban leszünk Milánóval - vázolta röviden és tömören.

 - Oké - jött a válasz és mi örömködve néztünk egymásra. - Roni! - csattant fel mérgesen a lány anyukája. - Hol a nutella már megint?

 - Bocsi anya, de megint nem dugtad el rendesen - hallottuk meg a lányt.

  Közben jelzett a gép, hogy üzenetem jött facebookon. Megnyitottam. Lorenzo küldte, hogy holnap négykor kezdődik a buli. Visszaírtam neki, hogy vettem, majd a lányokkal is megosztottam az infót. Elköszöntünk egymástól és mindenki ment a saját dolgára. Holnap úgyis találkozunk.